Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-02-22 / 8. szám
Tizenegyedik évfolyam Budapest, 1922. február 22-én 8. szan<. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP évre 300 K. Félévre !50 K. .......... .... „ Eg yes számok kaphatók a kiadóhivatalban<s><s><s><s)<s>ö» felelős szerkesztő DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám. A pótlékok, a szurrogátumok a háború alatt jöttek divatba, és mi egészen, komolyan hittünk benne, hogy többé nem is les'z hozzájuk szerencsénk a mi kurta kis emberi életünkben. Ám keményen ránlk cáfolt a WoJff-párt, amely ma is nagy szeretettel, nagy lelkesedéssel dolgozik ellenzék-pótlékokkal, ellenzék-szurrogátumokkal. Az ellenzéket nem' engedték be a bizottságokba, ők tudják miéit és a parlamentarizmusnak eddig még a pápuáknál sein ismert elvei alapján. A’zt azonban már mi nagyon jól tudjuk, hogy nincs is és nem is lehet olyan tanácskozó testület, aíhol előbb ! vagy utóbb ellenzék ki ne alakulna. Nos, Wolffék j szurrogátumokkal segítettek az ellenzék hiányán í és mint ellenzék-pótlék ok maguk szerepelnek és ! pedig vezérestül együtt. Nagyon élénken megmutatta ezt a pénzügyi bizottságban most folyó költségvetési vita, amelyben olyan; komoly kritikát hallottunk, | olyan peckes beszédeket vágtak ki a korrnányhű csapatok, hogy az ember elcsodálkozott, vájjon nem mentek-e Wolffék ellenzékbe. Nemcsak azokról a jó urakról beszélünk, akik csak titokban, földalatti, de jól elhelyezett aknákkal szoktak dolgozni a vezér ellen; de szólunk mindenkiről, mert ebben a társaságban mindenki ellenzéki volt, és mindenki belekötöd valamibe. Ki az üvegek mosásába, ki a koporsók rosszul szabott rnivoltába, ki a szemetes-gyerek hatásköri viszonyaiba. Sőt nem) titkoljuk el, hogy maga a vezér is kivágott egy íilippikár a vizdijak felemelése: ellen. És ezért a szociális felbuzdulásért mi is szeretnénk megtapsolni a vezért, ha örömünk poharába nem cseppentett volna egyszersmind ürmöt is. És ez az üröm keserű. Bevallotta ugyanis a vezér, hohgy pár hónap múlva már nem lesz olyan engesztelhetetlen ellensége a vizdijak emelésének. Isten mentsen bennünket attól, hoigy ebben a pillanatban a képviselőválasztásokra gondoljunk, a vezérnek ilyen prózai gondolatai nem lehetnek és nincsenek is, de ha az ő helyén kevésbbé fenkölt lelkit férfiú fenne, az tudná, hogy a vizdijak. emelésének megakadályozásával mandátumot lehet szerezni. Miután tudjuk, hogy a vezér nem ilyen prózai lélek, azért merjük elmondani, hogy ö igenis csak időleges ellensége és meggátol ója a vizdijak emelésének. Pár hónap múlva az ő legmagasabb beleegyezésével igenis részünk lesz ebben az ujabb áldásban. Mégis azt kell mondanunk, hogy a szurrogátum csak szurrogátum marad még akkor is, ha ennek szerepét olyan nagy emberek vállalják is, mint Wolff Károly. Hiába, kormánypadókból nem lehet igazi, vérbeli ellenzéki harcot megvívni, bár azt sem igen értjük meg, hogy miért kell ott szurrogátummal dolgozni, ahol olyan illedelmes, olyani szolid igazi ellenzékkel van dolga -a többségnek, mint a városházán. Hiszen ez az ellenzék — leszámítva a szerdai álmos éjszakai ob- strukciót — igazán nem szerzett még a többségnek komolyan kellemetlen órákat. Pedig mennyi alkalma lett volna rá! A költségvetési vita is elmúlik azonban a bizottságban és el fog múlni a közgyűlésen is és mi nem tudjuk, lesznek-e igazi férfiak az ellenzéken, akik keményen, bátran, jogos felháborodással vágják a szemébe a többségnek bűneit? Sajnos, a múlt nem sok jogot ad erre, de mi mégis hisszük, hogy végre valahára meg fogják festeni ennek az uralomnak igazi és ! beszédes képét. Mert lia ez nem történik meg, akkor az ellenzéki padok tulajdonosait is éppen olyan ellenzék-szurrogátumnak kell tekintenünk, mint amilyenek a pénzügyi bizottságban ülnek. Lássa be végre az ellenzék, hogy Budapest polgársága mást, komolyabb, argumentumokban súlyosabb, minden erőt megfeszítő küzdelmet kíván, természetesen a parlamentáris formák betartásával. A legkitűnőbb alkalom itt van most, amikor sorra kerül a költségvetés, amelynek keretében az egész városházi rendszert kritika alá lehet vonni. Gondoljanak arra a kemény, nyilt. becsületes, férfias beszédre, amelyet nemrég hallottunk Feleki Béla dr.-tól, aki ottl tapogatta meg a kurzust, ahol annak legfájdalmasabb. Az ellenzéket mi nemcsak poloskairtásra, nem lepedőszellőztetésre küldtük be a közgyűlési terembe, hanem azért, hogy ott is megmondja a véleményét, ahol az nem kellemes és ahol az ostromlott többség találva érzi magát és kínos helyzetében)—ha a tanulságokat nem is vonja le — de legalább fájdalmasan felhördül. Körséta a városházán Obstrukciós katzenjammer - A Fock-affér — Az illusztrált vezércikk — A mellékkormány és a zergetoll Csütörtökön reggel furcsa képe volt a városházának. A tisztviselők meglepetve újságolták egymásnak az éjszakai ülés hírét, majd előkerültek az újságok — felekezeti és faji különbség nélkül, destrukti- vok és konstruktivok egyaránt — a végén azonban kiderült, hogy egyikben sincs olyan kimerítő tudósítás. amelyet ők szerettek volna olvasni. Éjszakai ülése volt a parlamentnek is és az újságokban a Parlamenti ülés agyonnyomta a városházit. — Tanulják meg a demokraták — mondta valaki — hogy a városháza ne csináljon éjszakai obstruk- ciót. amikor a parlament is ezzel foglalkozik. —■ Ugyan kérlek. — replikáztak — netán a tankönyv-kérdés is van olyan fontos, mint hogy Kuna P. Andrásnak mi a véleménye a kisüstről. Nem. lehetett dönteni a vitában, dacára annak, hogy a tanácsnokok csak későn érkeztek be — áb- rázatukon a közgyűlési katzenjammer élénk nyomaival. A tudósításokból kiderült, hogv egyik-másik városatya azt a propoziciót tette az elnöklő polgár- mesternek, hogy jó lenne párnákat hozni az ülésre. Ebben az elvi jelentőségű kérdésben Be rezei tanácsnok még csütörtökön összeült Halász Józseffel. a Károly-kaszárnya kitűnő várnagyával és a kívánságot konszideráció tárgyává tették. Miután azonban a rokonszenves óhajtás éppen demokrata-oldalról hangzott el, nem tudjuk elég melegen ajánlani az óvatosságot. Az obstrukció gyökerei után kutató pragmatikus történelem egyébként ki fogja deríteni, hogy annak oka a demokratáknak Ziiahl-Kiss tanácsnok iránt érzett meleg szimpátiája, amely még abból az időből származik, amikor a klasszikus kulturtanácsnok szintén ennek a pártnak körébe volt szerencsés tartozni. Általában azt hiszik, hogy Zilahi-Kiss Jenő a. demokratáknak vele szemben az éjszakai ülésen megnyilvánult szimpátiáját az egyik legközelebbi É m e-gyülésen fogja melegen megköszönni. Egészen más természetű volt Fock tanácsnok sajnálatos áttérje. amelyről talán már nem is illik beszélni, hiszen kielégítő módon befejezést nyert, de mi, akik a főváros mai tanácsával szemben a legintranzigensebb ellenzék vagyunk, kötelességünknek érezzük, hogy az ilyen kérdésekben a legmesszebbmenő módon objek- tivek legyünk. Fock tanácsnokot nem igen szoktuk látni politikai szerepekben, de állhatna tőlünk tengerek által elválasztott távolságban a világnézete, akkor is meg kellene .állapítani, hogy rendkívüli műveltségű, európai modorú ember, akit — ha bármely oldalról — támadás ért. mii is mélyen sajnáljuk. Fájdalom, olyan kevesen vannak a városházán az olyan vágású kulturlények, mint Fock tanácsnok, hogy a mai elvadult viszonyok mellett kötelességünk ezt külön is elmondani. A szerencsétlenség azonban megesik, az ilyesmi ellen nem lehet védekezni. A lobogó indulatok nem nézik, ki áll útjukban, aminthogy például a villamos- katasztrófáknál sem azok járnak szerencsétlenül akik a vasutat lezüllesztették mai szomorú állapotába, hanem az ártatlan árvaházi gyermekek. Egyébként ez a borzalmas villamos-katasztrófa súlyos tanulságokat nyújt és fájdalmas illusztrációként szolgál ahhoz a vezércikkhez, amelyet a Fővárosi Hirlap legutóbbi számában bátrak voltunk megírni. Es a szörnyűségek olvasása után sem tudunk mást mondani, mint hogy a villamos-kérdés megoldásával most már százszoros erővel kell sietni, hogy végre az az óriási vagyon, amelyet a villamos reprezentál, az a rendkívüli érdek, amely a jó közlekedéshez fűződik, de maga Budapest polgárainak szegényes kis élete is igazi szakértők kezébe kerül- j ö II. Nem utolsó helyen állanak a városházi izgalmak között a tanügyi választások, amelyekre nem kerülhet a sor, mert a »tanügyi mellékkormány“ — ahogy dr. F e 1 e k i Béla nevezte — még mindig nem döntött. Mi annak idején bátrak voltunk igen jóindulatúan figyelmeztetni Zilahi- K i s s Jenő tanácsnokot, hogy ne adjon ki a kezéből olyan hatalmat, amely egyedül és kizárólag öt illeti meg, mert ma ő Budapest székesfőváros tanügyi tanácsnoka. Úgy látszik, ezt a mi jóindulatú figyelmeztetésünket süket fülekkel fogadták, mint ma mindent a városházán, ami nem az egyeduralkodó vezértől származik. Ám Zilahi-Kiss tanácsnok ur a felelősséget nemcsak ama, de a holnap előtt is viseli és valószínűleg rá fog jönni egyszer, hogy a jó tanácsot, akárhonnan jön és különösen, ha nincs rosszindulattal bélelve, meg kell fogadni. Mi azért ezentúl is el fogjuk véleményünket mondani, sőt kijelentjük, hogy lemondunk g iótanácsok szerzői jogáról is, ha a tanácsnok ur megfogadja azokat nem a mi. hanem a város és talán — a saját maga érdekében. Most is csak azt mondjuk, amit eddig, hogy mi igen nagy tisztelettel nézzük a Tanítók és Tanárok Nemzeti Szövetségének működését mindaddig, amig az a maga hatáskörét túl nem lépi. De mii még nem feledtük el azokat az időket, amikor a demokrácia, az önrendelkezési jog és nem tudom én, minek a szent nevében, talán durvább formák között, de ugyanaz történt, mint ma. Akkor volt egy kemény ember az ügyek élén. Akkor Bódy polgármester férfiasán, határozottan vágta oda a már-már félelmes hatalommá lett Czóbel Ernőnek.
