Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-10-25 / 36. szám

Budapest, 1922. október 25. kormánybiztos ur megkiséne|lné a maga felelősségé­nek- megosztását, mert ebben a pillanatban úgy áll a helyzet, hogy alkájr építenek a belgák, akár nem: mind a kielbtő bajt jelent 'és mind a két eset kihívja a k fí tik át. Ennek jelei máris mutatkoznak, mert Heltai Béla íöv. biz, tag a legközelebbi köz­gyűlésen interpellálni iog ebben az ügyben és interpellációjának anyagát a következőikben is­mertette a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt: —• A lakáskérdé's problémája közel öt esz­tendeje foglalkoztatja a városi lakosságot és a hivatalos köröket. Elszomorodva kell megálla­pítanom, hogy a kormányzat — a mostani éppen ugy, mint az előbbiek — csak a drágaság elleni küzdelem terén mutat még fel olyan határtalan tehetetlenséget, mint a lakásépítés kérdésével szemben. A lakásínség öt esztendő alatt egyet­len épkézláb gondolatot nem -váltott ki a jel­szavakban gazdag különböző kormányokból; ankéteztek, toldozták-f öklöztük az antiszociális lakásrendeletet, lakások helyett különböző „la­kásépítő“ és lakásokat elfoglaló hivatalokat és kormánybiztosságokat tjerméltek,, amelyek fel­lendítették az autó-ipart és benzinfogyasztást, de néhány szükséglakás, szellős barak építésén kívül semmit sem produkáltak. A hivatalos, fóru­mok tehetetlensége mellett -eddig legalább jó­szándékot láttunk, újabban azonban már ez a kis vigaszunk sincsen meg, mert egyre gyakrab­ban találkozunk felelős helyeken azzal ,a merész kijelentéssel, hogy tulajdonképen nincs is lakás­ínség, csak az igények nőttek meg, s egyes tár­sadalmi rétegek nagyobb lakásokat foglalnak el, mint békében. Az ilyen kijelentésnek félrevezető tendenciájú van, mert lehetetlen észre nem venni, hogy a hadiga'zdagok terjeszkedésének következ­tében a szegényebb néposztályok egyre tulzsufol- tabbak lesznek, ami erősen hozzájárul a katasz­trofálisan nagy halálozási arányszám növekedésé­hez, a tuberkulózis terjedéséihez. Ami ,ai lakás- kérdés megoldása körül történik, — illetve nem történik, — az egyenesen katasztrófa-politika és főként helytelen pénzügyi politikánk ered­ménye, annak a pénzügyi politikának, amely a tényekkel, az egész gazdasági élet cáfolatéival szemben a valutajavitás vesszőparipáján lova­gol. Az állam minden a lakás-termelésre vonat­kozó eszmét avval hárít el magától, hogy pénz­ügyi politikájának alapelve az infláció megszün­tetése, tehát nem hajlandó lakásépítésre áldozni. És mégis a'zt látjuk, hogy a pénz inflációja egyre nagyobb — főként in produktiv célokra egyre több és több milliárdot ad ki ellenérték nélkül az állam és valutáink ezáltal nem hogy javulna, hanem —• sajnos — romlik s a termelés úgy­szólván csak a bank jegy nyomás terén lendült fel, — de még ez is a svájciak javára. — A kormány teljhatalmú kormánybiztosa most egy belga pénzcsoporttal tárgyal, amely hajlandó lenne kétszázmillió belga frankkal Bu­dapesten nagylakásos luxus-bérházakat emelni, ha a magyar állam a hatszázalékos kamatozást belga frankban biztosítaná neki. Az ajánlat tet­szetős, amíg a részletekbe bele nem tekint az ember. Szerencsére sikerült — a nagy titkolód­zás dacára — az ajánlatot közelebbről megis­mernem és mondhatom, hogy e'z a titokzatos ajánlat, ha a kormány elfogadná, pőrére vet- kőztetné a főváros polgárságát, mert hiszen két­ségtelen, hogy a végén, a főváros lakosságai fizetné a rossz üzlet deficitjét. A belga csoport, nem is a fővárosnak vagy az államnak, hanem, salját ma­gának építené a házakat — az állam garanciája mellett. Ha a hatszá'zaléknak megfelelő öt-hat­százezer koronás évi bérekért nem bírnál értéke­síteni a lakásokat, az államnak kellene ezeket a béreket fizetni. Ä hatszázalékos garancia évi kétmilliárdos kockázatot jelent az államra nézve s az állam rizikójával szemben a belga pénz­csoport semmit sem kockáztat és húsz év múl­tán az ingatlanok is tulajdonukban maradnak. — Ha a kormány az idegen tőkének ezt a’z állami garancián alapuló ajánlatát alkalmasnak találta arra, hogy tárgyaljon róla és tető alá igyekezzen juttatni, akkor joggal kérdezhetjük, miént nem tárgyal ezen az alapon a fővárossal? A főváros az ötesztendei hibávaló reménykedé­sekbe, a kormány Ígéreteibe beleunt, s — re­mélem — meg is lenne benne a jó Szándék, hogy az állam támogatásával maga vegye a kezébe a lakásépítés ügyét. Ha az állam hatszázalékos kamatot tud biztosítani, nemcsak a főváros, hanem a magántőke is rögtön hozzálátna az építkezésekhez, és meglehetne kezdeni a kislaká­sok építését, .amelyekre sokkal nagyobb szükség van, mint luxus-lakásokra. Mindent el kell kö­vetni, hogy a ridegen számító külföldi tőkének sem az államot, sem a főváros lakosságát ki ne szolgáltassák. — A pénzügyi kormány felhívására kétféle laikástermelési tervezetet dolgoztam ki és ismer­tettem' az illetékes körökkel, legutóbb a kor­mánybiztossal is. — Most pedig a törvényhatósági közgyűlé­sen, interpelláció alakjában, fogok a problémá­val behatóbban foglalkozni s bár mancsén okom az optimizmusra, mégis remélem, hogy az ille­tékes körök végre a sok próbálkozás, kapkodás és hiábavaló várakozás után, reális számításokon alapuló tervek alapján mégis építeni fognak, mert hiszen kifogytak már a jelszavakból azok, akik­nek építeni, igazán építem,i kellett volna légvárak helyett lakható, füthető és megfizethető kislaká­sokat. A tűzoltók és a környékbeli gyárak A főváros nem tudja eltartani a tűzoltóságot Régi panasz, hogy a tűzoltóság kiváló, de drága intézményének eltartása teljesen a főváros nyakába- szakad, dacára annak, hogy vannak intézmények, amelyeknek igen nagy érdekeik fűződnek a tűzoltó­sághoz,. Elsősorban a biztositó társulatokat kell itt említeni, amelyek számára a tűzoltóság óriási vagyo­nokat ment meg és szinte jogos lenne az a kíván­ság, amely a tűzoltóság egész fenntartását a bizto­sitó társulatokra szeretné átruházni. Most azután, amikor mindennek az ára rendkívüli módon emel­kedik és amikor a tűzoltóság eltartása a főváros rezsijében ismét egészen problematikussá vált, ismét a biztosító társulatokra gondolnak és végre el akar­ják intézni a tűzoltó-járulékok ügyét, ami azt, jelenti, hogy a biztositó társulatokra adót kivannak kivetni, amely tulajdonkénen a tűzoltóság fenntartásához való hozzájárulást jelent. Ügyelőre csak a gondolat került ismét felszí,n,re és csak az elkerülhetetlen szük­ségesség forog fenn, a' tervek még nem jutottak el a megvalósulásig és még a kidolgozás sem történt meg; de ma már ennek megvalósítása szinte elkerül­hetetlennek látszik. Ugyanakkor azonban, amikor a biztosító társula­tok megadóztatása ismét kisért, a városházán arra is gondolnak, hogy a gyárak, amelyeknek e|gy tűz­esetnél legtöbb a vesztenivalója, szintén segítsenek a 'tűzoltóság eltartásában. Ezen a téren már pozití­vumról is beszámolhatunk. A főváros ugyanis felhí­vást intézett e tekintetben a főváros környékén levő, de a főváros határán kiviil eső gyárakhoz, hogy vegyenek részt egy ilyen fontos újításra vonatkozó tárgyalásokban. A fővárosi tűzoltóságnak a szabály­rendelet értelmében csak polgár mesteri engedéllyel szabad a város határát elhagyniok és csak rendkívüli veszedelem esetében, intézkedhetik a főparancsnok a polgármester nélkül az utólagos jóváhagyás re­ményében. Az elmúlt tavaszon és nyáron igen sok esetben volt nagyobb gyári tűz a főváros környékén, amikor minden alkalommal kivonult a budapesti tűz­oltóság is. Egy-egy ilyen kivonulás azonban elsősor­ban a kopás és pusztulás révén a fővárosnak százezrekbe kerül. Ingyen tehát, képtelenség ezeket a kirándulásokat tovább is eszközölni. A környékbeli, de a főváros határa in kí­vül eső gyáraknak tehát természetes kötelessége a budapesti 'tűzoltóság f eh n tart ái's á h o z je í jp in tele -,Je n y1 e b b ősz- szegekkel hozzájárulni. Erre vonatkozólag indulnak most meg a tárgyalások, amelyek minden valószínűség szerint eredményhez fognak vezetni, ugy hogy talán a főváros budgetjét is feloldják a terhek egy részétől. Igaz ugyan, hogy a tűzoltóság is újabb terheket vállal ezáltal, hiszen valószínűleg á perifériákon uj őrségeket kell majd fel­állítani, hogy azok a gyárakban keletkező tűz esetén sietve a helyszinén teremhessenek. Mindennek a mértéke azonban természetszerűen attól függ, hogy ezek a perifériákon levő gyárak a saját érdekükben milyen áldozatokat hajlandók hozni. NEMZETI ROYAL OBPEUM gl»s Minden este '/._,8 órakor a ldtünő októberi varietémüsor i, Magyar Erzsi Aranymadár SsKÄ • • • Egyre nőnek a terhek, egyre szaporodnak a gondjaink és bár a leglzevésbbé sem akarunk izgatni, a legkisebb politikai céljaink 'sincsenek és ha volnának is, szégyenlenénk a nyomor hátán a hatalom felé törni, mégis meg kell mondani, hogy nem tudunk egyetérteni a miniszterelnökkel, aki Magyarországot a világ legolcsóbb or­szágának deklarálta. Hiszen tudjuk mi, hogy hogyan értette, ás amikor mindenki érzij hogy nem tudja megkeresni azt a keveset se, ami dollárban, frankban, fontban, vagy békekoronában ebben az olcsó országban a megélhetéshez szükséges. És mi vagyunk azok is, akik talán legtöbbször irtuk le eze­ken a hasábokon, hogy a föváro's item ár- árágitó, hogy amikor már elkerülhetetlen, a fővárosnak is emelnie kell az árakat, mert abból, hogy a vízre, gázra, villanyra, meg minden másra ráfizet, nem lehet megélnie. Nem vádoljuk hát a fővárost árdrágítással; de azt is kikérjük magunknak, hogy Wolff Károly azon a elmen, hogy rossz időben született, életmeghosszabbitást követeljen a maga számúira. Azt olvassuk ugyanis, hogy a mandátum-nyujtó javaslatot olyasvalamivel próbálja megokolni, hogy ő lejárta magát, mert kényszerhelyzetbe jutva, az egyik adót a másik után hozta és az egyik közszolgál­tatási cikknek az árát a másik után emelte fel. Ebben a kérdésben aztán mi igazán illetékeseknek érezzük magunkat nyilatkozni, mint egyszerű választói ennek a városnak. És mi a leghatározottabban kijelentjük, hogy az adók behozása, a közszolgáltatá­sok árának emelése miatt ezer esztendeig maradhatott volna Wolff Károly ennek a városnak teljhatalmú ura, hiszen akik utána következnek, azok sem fognak ingyen adni gázt és villanyt. Hogy meg fog bukni, an­nak egészen más az oka és ezt az okot senki jobban mm tudja, nem érzi, mint ö maga. Ziegler igazgató, a vásárcsarnok legfőbb potentátuma, mint már annyiszor, ezúttal is a fején találta a szeget. Hetek óta sírunk és jajgatunk és velünk sir és velünk jajgat az egész sajtó, hogy meg kellene valamiképen szüntetni a rémet, amely visszatért a háborúból, a ré­met, amelyet ugy hívnak, hogy: ácsorgás. Eddig csak a román és cseh vizűmért ücsö­rögtük az emberek, most pedig olcsó zsírért és olcsó tojásért is. Imitt-amott keserű ki­fulladások hallatszanak, vagy olvashatók emiatt és Folkusházy alpolgármester kije­lenti, hogy nincs módjában segíteni. Aztán jön sajtóban és egyéb helyeken is az ötle­tek áradata. Mellékes, hogy az ötletek jók-e, vagy rosszak, látszik, hogy az emberek gondolkodnak és hogy segíteni szeretnének embertársaikon. Természetesen Ziegler vá­sárcsarnoki igazgató iß — hiszen ez félig- meddig hivatása is — jön a segítséggel, amivel — mint említettük — fején találta a szeget. Kiadott ugyanis egy rendeletet, amely szerint a vásárcsarnokokban tilos az ácsorgás. Hát ez azt jelenti, hogy a szegény embernek nem szabad fedett helyen ácso­rognia, csak odakint a szélben, esőben és ma-holnap fagyban is. Természetesen, ha a vásárcsarnokokban nem szabad ücsörögni, ez azt jelenti, hogy ott nem is szabad az olcsó tojást és olcsó z'sirt árusítani, vagyis az elárusítóhelyek száma megcsökken és igy növekszik az utcai árusítók száma, A Zieg­ler Nándor-féle Kolumbus-tojást különben ügyeimébe ajánljuk a rendőrségnek is, hiszen meg van a megoldás: ha megtiltják az ácsor- gást, akkor minden el van intézve. El-van intézve Ziegler arra nézve, akinek bizonyára otthon van már a spájzában a háromszáz koronás zsir. hányát, brillianst, ingyöket teljes ér- OOaj|Ü]p| 7CD ppMO IV. kér., Károly ben vesz és elad : OUnBltUItn DC.I1U király-ut 28. se &

Next

/
Thumbnails
Contents