Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-10-04 / 33. szám
Tizenegyedik évfolyam Budapest, 1922. október 4. 33. szám. iaiiiaiiiaiiiaiiiaiHaiiiaiiigniar»»aiiiDiiin»iiBiimHiaiMP»iiaiiiaiiiaiiiaiiiBi»aBigB8HaiiaB38iiag»mg8iHiiia8iiÉ ELŐFIZETÉSI Arak.- Egész VÁROSI, POLITIKAI KÖZGAZDASÁGI HETILAP Megjelenik minden szerdán, évre 800 H. Félévre 400 K. mmamu Szerkesztőség és kiadóhivaEgyes számok kaphatók a tat: Vt. kér., Sziv-utca 18. sz. kiadóhivatalban<£><£>&<£><£><$) FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Telefon 137—15. szám. Béhülnl aKor o Kurzus SipScz polgármester akciója a láthatáron — Az ászt kampány sorsdöntő kérdéseiben meg akarják osztani a telelösséget — Az ellenzők tárgyi ás személyi gnranclákat köoetel Kibirjuk-e azt a most megindult lavinát, amely szinte mindent eltemetni készül? Kibirjuk-e a gazdasági züllést, amely egy rettenetes politikai hiba és a három esztendő bűneinek hatásaként most nehezedik ránk? Három: esztendő alatt nem történt más, mint hogy gátakat raktak az ipar elé és siralomházba ültették a kereskedelmet azok is, akiknek az volt az érdekük, hogy ezek fejlődjenek, ezek keressenek kenyeret ennek az elszegényedett, tönkrement, szomorú nagy városnak. Azok a bűnösök a mai drágaság felidézésében, akik feladták a város érdekeit, akik a felekezeti gyűlölködés ürügye alatt hatalomba segítették az agráriusokat, akik a kapzsiság ostorával az aranyparitáson tulkergetíék a búzát, amig a város lakói nyomorúságban maradnak. A saját érdekeik ellen cselekedtek, tudatlan lelkesedéstől, vagy a pillanatnyi érvényesülés és pillantanyi siker csábitó képeitől' hagyták magukat vezetni és ime jóhiszeműen, vagy könnyelműen, de azokra a százezrekre hoztak veszedelmet, akiket meg akartak menteni. Súlyos felelősséget, amely alól kitérni nlem lehet és amelynek a konzekvenciáit le kell vonni. Ez a hét hozta meg a siralmas szenzációt, hogy megdrágult a hatósági zsir és a hatósági liszt. Lelkiismeretlen, sötóflelkü emberek, fátyolos szemű politikusok lennénk, ha azt mondanánk, hogy a főváros árdrágító, mert ezeket a tételeket felemelte. Lelkiismeretlen, sötétlelkü emberek lennénk, ha azt akarnánk bizonyítani, hogy ezt az áremelést el lehetett volna kerülni. Alijuk ma is, hogy a háromszázkoronás zsir ajándék, igenis az, d’e botrány az czerkoropás zsir és botrány a tízezer koronán mind távolabb galoppozó búza. Ez a botrány, mert igenis, ezek azok a tényezők, amelyek megrontják, etértékte- lenitik, tönkreteszik a magyar koronát. Hiába adunk akkor háromszázkoronás zsírt, amikor a külföld mégis azt látja, hogy annak a zsírnak az ára idehaza a rendes forgalomban ezer korona. \Uolff Károly és az ő fajelmélete olyan vakságot hoztak, amely lehetővé tette, hogy a városi lakosságot képviselő városházi többség nemcsak az agráriusok malmára hajtotta a vizet, de nem ismerte fel a városi lakosság legeminen- sebb érdekeit sem. Egy hónap alatt hatvan százalékkal ment fel a búza ára akkor, amikor a korona alig mozdult meg helyéről és ha megmozdult is, a búza árának legendás galoppja hozta ki immár jelentkező stabilitásából. Ilyen körülmények között, amig a főváros nem tud a levegőből búzát teremteni, amig a zsírnak való disznót kukoricával kell etetni, egészed természetes, hogy a fővárosnak is fel kell emelnie a hatósági árakat is. De jön a villamos-viteldij, a viz, a gáz és villany emelésétől egészen a hirdetési dijakig mindennek a felemelése. Nem kritizálunk és nem kritizálhatunk semmit akkor, amikor 11.500 K-s árat látunk a búza neve utáni Rettenetes helyzetben vagyunk. Gyilkos lehelletét már érezzük a télnek és érezníink kell, hogy tényleg olyan idők következnek, amikor a polgári elemnek minden erővel össze kell fognia; de nemcsak a bolsevizmus felbukkanható kísérletével szemben, hanem azért is, hogy a munkásság számára is becsületes megélhetést biztosíthassunk. Ismerjék fel végre, hogy van itt egy nagy közös probléma: a városi lakosság megélhetése. Lássák be végre, hogy egyetlen nagy ellenségünk van: a búza, amelynek ambícióit meg kell fékezni, mert tönkremegyünk mi, tönkremegy a korona és tönkremegy az ország. Ma már nem lehet titok senki előtt, hogy nem csak Budapest polgársága, de egyben maga a kurzus is kezdi unni a kurzus városházi uralmát. Voltak a többségi párt soraiban olyan személyiségek, akik a Wolff-uralom legelső napjaiban félreállottak és mint távoli csendes szemlélők nézték végig a „nagy tisztogatást“, amely néhány rendkívül tehetséges főtisztviselőtől és a szorgalmas, munkás, komoly, érdemeket szerzett pedagógusok százaitól szabadította meg a fővárost. Sajnos, azok a férfiak, akik ennek és a többi kurzus-gazdálkodásnak céljait és eredményeit előre látták, nem léptek akcióba, hanem duzzogva félrevonultak. Voltak ismét mások, akik palota-forradalmakat inszcenáltak, de mindenkor megbuktak és szerényen meghúzódtak, amikor vezéri intésben részesültek. Az ellenzék viszont sokkal gyengébben harcol:, sokkal kevésbé volt taktikus és sokkal kevésbé tudta előnyeit és jó eszközeit is kihasználni, semhogy nem is a kapitulációig, de csak a kompromisszumokig tudta volna kényszeríteni a hatalmon levő pártot. Ez természetesen a parlamentarizmus tudománya szerint is egészségtelen állapot és igy most eljutottunk oda, hogy az egyeduralom megiekiidte a kurzus gyomrát és egymásután hallunk híreket arról, hogy kompromisszumos tárgyalások indultak meg. Majd ismét olyan hirek kerülnek forgalomba, hogy ezek a tárgyalások meghiúsultak. Komolyságot tulajdonítani minden eddigi megmozdulásnak aligha lehet és igy nem is volna éndiemes, ha minden beszélgetéssel, amely utcán, kávéházban, de még ha a közgyűlési terem pipázójában folyt is le, külön és érdemileg foglalkoznánk. Újabban ismét bőségesen rebesgetik, hogy tárgyalások folytak, amelyek azonban meghiúsultak. Pozitívumokkal azonban a hirek terjesztői nem igen rendelkeznek és éppen ezért nem is szabad hitelt adni mindannak a pletykának, ami a levegőben kering. A legújabb tárgyalásokból mindössze annyi az igazság, hogy semmire nem kőtelező beszélgetések folytak egyes városi politikusok között, akiknek azonban sem jobbról, sem balról nem volt formális megbízatásuk ési a tárgyalási anyagot sem állapították meg hivatalosan. Ebben a beállításban szabad csak azt a híradást elolvasni, amely nem annyira jólinformáltságával válik ki, hanem amely azt mondja, mit szeretnének látni a kormánypárti oldalon a városi politikában. E híradás szerint: ,,A pártok békülékeuy tagjai a legsivárabb kilátásokkal néztek a most meginduló őszi idényszak elé és ezért elhatározták, hogy a nyári szünet alatt megtárgyalják azt a platítformot, amelyik a köz érdekében való együttműködést biztosítaná. Megkezdődtek a meglehetős békülékenj^ségtöl áthallott 'tárgyalások és tisztázták is a pártoknak egymással szemben való követeléseit. A Keresztény Községi Párt részéről bizonyos kérdések és főleg személyek ökle uii t/áim adások kikapcsolását követelték, mig az ellenzék mint, első és legfőbb követelését szögezte le, hogy kapjanak tagsági helyeket az egyes bizottságokban. Második követelésük az volt, hogy a kurz, uspolitika csökkentse le az eddigi túlzottan imitranzigens irányát, vessen véget a személyi üldöztetéseknek és hogy végül az elbocsátott tanítók' ügyei re Vízió alá kerüljön. Most) közvetlenül az őszi ülésszak megnyitása előtt befejeződtek a tárgyalások, amelyek — sajnos — teljes eredménytelenséggel végződtek. A Keresztény Községi Párt hajlandó ugyan helyet blztositani az egyes bizottságokban a liberálisoknak, de hallani sem akar áriról, hogy a kurzus iramát csökkentsék. Ezen az egy ponton bukott tehát meg az oly kívánatos Tireuga Dei 'és igy most sincs semmi remény egy olyan törvényhatóságra, amely a politikai jelszavak hangoztatása helyett a főváros lakosságának jólétét, életviszonyainak javítását tűzné ki munkássága egyetlen céljának.“ Ennek a híradásnak mindenesetre nagy tévedése az, hogy ellenzéki oldalról is kívánják a béketárgyalásokat. Ez nem áll. A mai városházi ellenzék nem felel ugyan meg azoknak a kivánalmaknak, amelyeket Budapest közönsége hozzáfűz, de arra még sem kapható, hogy mindenáron békét akarjon kötni. Nem lehetett — még ezeken a magánbeszélgetéseken sem — követelés az ő részükről, hogy a bizottságokban helyet kapjanak. Sőt ellenkezőleg a többség a felelősséget akarja megosztani az ellenzékkel és igy egyedül a többségnek lehet az érdeke, hogy a liberálisok bevonuljanak a bizottságokba. És nem felel meg a valóságnak az sem, hogy a kurzus nem volna hajlandó engedhi az intranzi- genciából. Igenis van, helyesebben lesz mód arra, hogy a kurzust tompítsák, hiszen a városháza sem maradhat független a nagy politikától, a városháza sem maradhat megközelíthetetlen sziget az ország megváltozott mentalitása közepette. Igenis, van mód, lehetőség, sőt hajlandóság is a kurzus letompitására, a kérdés csak az, hogy Wolff ék milyen garanciákat akarnak biztosítani. Mindeddig —- ismételjük — nem voltak a béke, helyesebben a normális tárgyalási rend és normális együttműködés érdekében komoly tárgyalások. Komoly, a többségi párt oldaláról szerzett információink vannak azonban arról, hogy , legközelebb a többség oldaláról tényleg komoly kísérletet tesznek, hogy végre ezt a normális együttműködést biztosítsák és az ellenzéket is bevonják a felelősségnek részben való viselésére. Az akció — úgy mondják — Sipöcz Jenő polgármester részéről indul meg, akinek személye nem ellenszenves az ellenzék előtt, ha különös szimpátiákat nem is tudott biztosítani magának. Kétségtelen azonban, hogy ha Sipöcz polgármester béketárgyalásokat kezd, akkor előbb Wolff Károly hozzájárulását és támogatását is megszerezte. Végül pedig bizonyos az is, hogy Sipöcz Jenő nem teheti kockára a polgármesteri állás tekintélyét azzal, hogy komolytalan ajánlattal állt elő. Tény az — mondják többségi körökben — hogy az őszi kampányban olyan rendkívüli horderejű kérdések kerülnek napirendre, amelyeknek megoldásáért egyetlen párt semmi esetre sem vállalhatja a felelősséget. De ha a többségi párt nem is vallja be, mi mindenesetre utalhatunk arra is, hogy Wolfféknak is érezniök kell a letagadhatatlan valóságot, hogy ők Budapest lakosságának csak törpe kisebbségét képviselik és tudatában kell
