Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-09-27 / 32. szám

2

Budapest, 1922. szeptember 27.

gondolat. Zielinszky Szilárdnak, aki már mielőtt a Közmunkatanács elnökévé nevezték ki, küzdött ennek az ideának a 'megvalósításáért. Ha tehát a miniszterelníöksiéíg képviselőjének szavait tekintjük, amelyeknek aligha a véletlen volt a szülőanyjuk, azt' kell hinnünk, hog|y Zielinszky akciója a miniszterelnökségen már győzedelmeskedett. Mindenesetre nagy érdeklődéssel kell a fejlemények elé tekinteni és be kell várni, hogy a kormány tagjai miképen egyeznek meg maguk kö’zött?

Ben Blumenthalék

a Közmunkatanács ellen

A belügyminiszternek jogában van két fórum ellen is dönteni — Beadják a föllebbezést a Fővárosi Szinház ügyében

A Fővárosi Skinház ügye uj stádiumba jutott most, amikor a Közmunkatanács nevezetes döntése megérkezett a városházára. Ez a döntés történelmi nevezetességű, ha másért nem, azért, mert a kontinens legkiválóbb szinházépitőinek, Fellner és Helmernek egyik kiváló alkotására, a Fő- városi Orfeumra, lesújtó Ítéletet mondott. Kimondták, hogy ez a nagyszerű színházépület tűzveszélyes, dacára annak, hogy huszonhét esztendő óta játszanak benne a veszedelemnek legkisebb árnyéka nélkül.

A Közmunkatanácsnak most már a városházára megérkezett döntésének szövegéből meg kell állapítani, hogy a sajtó közlése nem volt teljesen preciz ebben a kérdésben. A Közmunkatanács ugyanis kimondta, hogy a Fővárosi Orfeum színház céljaira át nem alakítható, erre az, építési engedélyt nem adja meg; de mai formájában alkalmatlan orfeum céljaira is. Nem helyes a lapoknak az a közlése, mintha az orfeum további működését sem engedélyeznék. Ezzel szemben tény az, hogy a Közmunkatanács egyáltalán nem tartja az épületet alkalmasnak színházi célokra, ha pedig a tulajdonosok tovább is mint orfeumot akarják íentartani, akkor i*s nagyszabású átalakításokat kell eszközölni.

Értesülésünk szerint azok a javítások és átalakítások, amelyeket az orfeumnak maradó építésnél kívánnak, igen jelentősek és erőteljes anyagi áldozatot is követ el ne k. Ben Blumenthalék — minden ellenkező hírrel szemben — meg fogják felebbezTii a Közmunkát an ács döntését. Sok szó esett arról, hogy a belügyminiszternek nem lesia módjában a Közmunkatanács határozatát megváltoztatni, mert két fórumnak egybehangzó döntésével áll szemben.

Kérdést intéztünk e tekintetben a Fővárosi Színház ügyének egy kiváló ismerőjéhez), aki a következő választ adta:

— Mindenekelőtt nem áll az, mintha a belügyminiszternek nem lenne módjában másként dönteni akkor, amikor két alsóbb fórum egybehangzó döntésével áll szemben. Nem lehet számokat mondani, ahány esetben a miniszter másként döntött, mint a két alsóbb fórum. A Fővárosi Sziinház ügyében azonban még ez sem áll, még ez sem feszélyezheti a belügyminisztert, mert itt nem volt a két alsóbb fórum döntése egybehangzó. Mást mondott a tanács, más* a Közmunkatanács és ahogy a szinhátznyitási engedély ügyében a miniszter állásfoglalását láttuk, valószínűnek kell far tani, hogy másként fog a miniszter is dönteni. Műszaki szempontból ugyanis 'teljességgel tarthatatlan a Közmunka- tanács véleménye, amit a miniszter előtt bizonyára bőven ki fognak fejteni a szaktanácsadók. Hiszen ha ez a döntés helyes lenne, akkor egymás után csekély kivétellel az összes budapesti színházakat be kellene csukni. Hogy aztán politikát is kevertek bele a dologba a Döbrentei- téren, azt nem kell külön bizonyítani. Ezt már egyszer tapasztalta a belügyminiszter is, aki tisztában lesz vele, hogy Wolff Károly a Közmunkatanácsból válaszolt neki a szinháznyitási engedélyre.

Ezek szériát a Fővárosi Szinháiz ügyéről még lesz alkalmunk bőven hallani.

Most épülő és ——

BEKÖLTÖZHETŐ

uj családi házak és telkek kaphatók

Békési Rt., VII., Almássy-tér 8. — Telefon : József 124-98.

• 09

Huszonhárom iskolaigazgató

kért tiszteletteljesen szabadságot a tóvárosi kultúra legfőbb őrétől. Huszonhárom iskola- igazgató jelentette, hogy beteg és nem tudja kötelességét teljesíteni azon a helyen, a melyre a kultar-diktátor rendelte őket. A kultur-diktátor finom diszkrécióval torául el és nem érdeklődik az igazgató urak betegsége iránt, amelynek természetével a leghatározottabban tisztában van. Ezek azok az iskolaigazgatók tudniillik, akiket vallásuk miatt degradáltak és tanításra osztottak be. Aligha hihető, hogy ezek a kiváló pedagógusok, akik előtt szentség az oktatás, megalázónak vennék, hogy ismét tanitaniok, a gyermekekkel foglalkozniok kell. Ez egészen kizárt dolog, de igenis jogosan veszik rettenetes, cudar megaláztatásnak, hogy a vallásuk miatt akarták őket degradálni. Zilahi Kiss tanácsnok ur, vagy a fölötte trónoló hatalmak intézkedései után azonban még nem lehet odatenni a pontot és ezt Zilahi Kiss tanácsnok ur és a fölötte trónoló hatalmak is kénytelenek érezni, mert különben a náluk megszokott előkelőséggel tekerték volna ki a zsidó igazgatók nyakát, amikor azok szabadságot kértek. Most pedig egyszerre finom diszkrécióval kezelik az1 ügyet. Mindenesetre nagyon meglepő ez a változás. Csak nem kezd már derengeni a városházán?

Nem szégyen manapság,

ha nincsen pénze, vagy kevés pénze van. Megesik a legjobb családokon is. Nem szégyen azonban, csak éppen nagyon kellemetlen. És teljesen beleképzeljük magunkat a főváros helyzetébe is. Krumplit venni kell, a szabolcsi földesurak nem hiteleznek, a bankok nem adnak kölcsön, a kassza üres. Valamit ilyenkor csinálni kell. De mit? Átkiált az ember a szomszédba, hogy: „Szomszéd, adjon kölcsön kelmed egy kis pénzmagot!" Istenem, azon sincsen semmi, ha azokat a „szomszéd"-okát, akikhez Sipöcz polgár- mester ur ígyen átkiált, nem hívják herceg Esterházynak, gróf Zichynek, gróf Károlyinak; hanem szinte egy szálig becsületes zsidó kereskedők. A furcsa csak az, hogy azokhoz fordultak, akiknek a mesterségét indexre tették, akiknek nevét esztendőkön át tajtékzó szájjal ejtették ki, akiknek hit- sorsosait nekidühödve rúgták ki a városházáról, meg az iskolából. Mi soknak tartjuk azt a bizalmat, amellyel a polgármester ur a zsidó kereskedők iránt kezd viseltetni és meg vagyunk győződve, hogy Wolff Károlynak is ugyanez a véleménye. Ám a polgármester, meg a város kasszája kényszerhelyzetben volt, az utolsó pillanatban fordultak ehhez a kétségbeesett expedienshez. De másként áll a dolog d zsidó kereskedőkkel. Ezek ugyanis olyan arrogánsak voltak, hogy kölcsönadtak a fővárosnak. Merészeltek kölcsönadni. Wolff Károly terminológiája szerint „a sziriai faj megint kinyújtotta a kezét a politikai hatalom után".

Nem vagyunk egy véleményen

ifjú báró Wlassies Gyulával, az állami színházak főigazgatójával, aki azt mondja, hogy a főváros eleget keres a Városi Színházon és igy nem helyes, hogy a Népszínházon is keressen, amikor „máshol a városok még szubvencionálják is a színházakat". Milyen szépen hangzik ez a kultúráért lelkesedők fülében, milyen kellemes csengése van ennek! Nem a mai rezsim, de Budapest lakossága áldozna is erre a célra, de hogyan tegye meg ezt, amikor az állami kiadásokból egész garmadával kénytelen vállalni? A külföldi városok megtehetik, hogy szubvencionálják a színházakat, mert nem vállalnak olyan terheket, amelyek az államot illetik, sőt az állam a legkisebb bajában is segítségére siet a városnak. De nálunk? Nálunk még azt is sokalja az állam, vagy az állami színházak főigazgatója, ha bért kell fizetni azért, amit az állam a fővárostól bérel.

Bönbocsánataszabadkőmüveseknek?

Sallay Árpád öröké — Liber és Borvendég — Rényi alpolgármester távozása — Szabó tisztifőorvos nyugdíjazása

A kiváló Sallay Árpád halálával megüresedett tanácsnoki állás betöltéséről nem sok szó lesik, pedig a fővárosnak sok derék tisztviselője várakozik arra, hogy végre érdemek szerint léphessen elő és nie legyen kénytelen udvariasan helyet engedni olyan uraknak, akik egész életükben a pártklubok dzsungeléiban szerezték babérjaikat. Természetesen ebben a pillanatban és ennél a választásnál sincsenek garanciák arra, hogy ezúttal is nem valamely klub-kedvenc érke’zik-e be győztesen, ám ha ez megtörténik, akkor meg lehet állapítani, hogy a többségi párt ma sem tudja megérezni az első tisztujitás tökéletes destrukcióját.

A kereszény községi párt ia Fővárosi Hírlap értesülése szerint foglalkozott már a tizenhatodik tanácsnoki állás betöltésének kérdésével, de döntést nem hozott, nem kötötte le magát a pályázók közül senki mellé, egyelőre kimondta, hogy ebben a kérdésben szabad kezet biztosit magának. Két normát azonban máris felállított és ezek a következők:

1. a tanácsnok-választásnál legelső sorban az anszieinmitást veszik figyelembe;

2. valakinek a megválasztásánál nem lehet akadály, ha szabadkőműves volt, de egyénileg sémi destruktiv törekvésekkel, sémi destruktiv gondolkodással és cselekedetekkel nem vádolható.

Az első pont alapján figyelembe jöhetnek: Némethy Béla, Fiber Endre, Borvendég Ferenc és Hamvasi István főjegyzők, de általában azt hiszik, hogy ia választás Liber Endre és Borvendég Ferenc között fog eldőlni. Ez a két kiváló tisztviselő igazán politikai elfogultság nélkül megérdemli mindenkinek a megbecsülését. Liber Endrét a kurzus valóban jelentéktelen és szerény - tehetségű, de korán] és élénken jelentkező emberek kedvéért tolta félre azon a címen, hogy szabadkőműves volt. Azt a szabadkőmű- ves-multat azonban, amely Liber Endre háta mögött van, nem kell szégyenleni, az csak büszkeséggel töltheti el azt a férfiút, aki hivatalos működését is a szeretetteljes gondoskodás ügyosztályában, a közjótékonysági ügyosztályban, fejti ki. Ezúttal azonban a többségi párt hajlandó megbocsátani a szabadkőműves múltat Liber Endrének, akinek azonban keméníy ellenfele lesz Borvendég Ferenc, akit egyszer-kétszer már szintén megelőztek a politikai törtetők és akinek a most megüresedett tanáésnoki állás elnyerésére feltétlen jogot ad az, hogy hosszú esztendők alatt a világítási és vízvezetéki ügyekben páratlan szakismeretekre tett szert. Borvendég Ferenc megválaszásának csak egyetlen akadálya van és ez az, hogy igen melegen pártfogolja őt kizárólag kiváló szaktudásáért és miunkaképességéért az egyik alpolgármester, aki lalzonban — a kurzus előtt néni szinpatikus.

Mindazonáltal ismerjük mi a kurzust annyira, hogy meglepetésekre is elkészülünk. Ez a meglepetés pedig az lehet, hogy a szorgalmasan felállított normákat — az lansziennitás érvényesülését és a szabadkőművesség kikapcsolását — egy szép napon elejtik és a szabad kéz politikáját ezeknek figyelembevétele nélkül érvényesítik. Ebben az esetben Schöberl Ferenc és Papperth főjegyzőknek van legtöbb kilátásuk a tanácsnoki állás elnyerésére, mint akiket a többség soraiban „legmegbizhatóbbak“-ként kezelnek.

Számítanak különben a városházán arra is, hogy hamarosan még egy tanácsnoki állás üresedik meg azon a réven, hogy Rényi Dezső alpolgármestert villamos vezérigazgatónak kombinálják, ami felé azonban Ereki Károly is tagadhatatlan energiával gravitál. Ha tehát Rényi villamosdirektor lesz, akkor utódaként a többség valószínűleg dr. Csupor József tanácsnokot látná legszívesebben. Ha azután a tanácsnoki választásoknál a józan megfontolás érvényesülne, akkor Rényi alpolgármester távozása után úgy Liber, mint Borvendég főjegyzők helyet foglalnának.

Végül itt kell még megemlékeznünk arról, amiről a Fővárost Hírlap legutóbbi számában is hirt adtunk, dr. Szabó Sándor tisztifőorvos nyugdíjazásáról. Ez a szánalmas ötlet, amely a meglevő és kiváló erők újabb megcsonkítását jelen-