Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-09-06 / 29. szám

4 tényállást közölni: 1. Mindennemű tankönyv álrát és igy a főváros elemi iskoláiban használt tankönyvek aráit is a m. kiir. vallás- és közoktatásügyi miniszté­riumban működő szakértő-bizottság és végső fokon a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter un álla­pítja meg. A kiadók, valamint a könyvárusok az is­kolakönyveiket csakis a megállapított arákon hozhat­ják forgalomba. 2. A székesfőváros részére, a sze­gény tanulók között ingyenesen való kiosztásra szük­séges elemi iskolai tankönyveket a székesfőváros közoktatásügyi ügyosztálya még a tavasszal ren­delte meg. Cégünk ezeket a tankönyveket az 1921. évre megállapított árakon szállította a székesfővá­rosnak és még ezekből az árakból is jelentékeny enegedményt adott. így a székesfőváros a szegény tanulók részére szükséges tankönyveket igen elő­nyösen (a mai áraknál sokkal olcsóbba n) sze­rezte be. A Vigszinház e heti műsorát a Cserebere elő­adásai iránt mutatkozó rendkívüli érdeklődés miatt kivételesen úgy állapították meg, hogy hat este kerül színre a szenzációs énekes újdonság. Csak péntek esite játszák a Kék frakkot. Péntek délután a Diák­életet. Vasárnap dálután az Ördögöt. Budai Színkör műsora. Szerdia, péntek, vasárnap eiste: Az ember tragédiája. Csütörtök: Hazudik a muzsikaszó. Szombat: Debrecenbe kéne menni. Pén­tek d. u.: Rózsiíka lelkem. Szombat d. u.: Tündérlaki lányok. Vasárnap d. u.: Orfeusz a pokolban. llj műsor a Kamarában, Óriási a sikere a nagy­stílű iklalandorfi'lmnek, a Gyémánthiénák-nak, a főszerepekben Clary Lotto és Geraldine Farrar, va­lamint az elsőrangú amerikai drámának, a Mene­külő asszon y-nak, a címszerepben G e ír a 1 d i n e Farrar, a nagyszerű amerikai starral. Előadások 6. fél 8 és fél 10 arakor. fi TÖKE »»0 Divatba jöttek az olaszbanki papírok. A M a­g y a r-0 1 a s z Bank érdekeltségiéhez tartozó vál­lalatok részvényei iránt az utóbbi időben szokatlanul nagy érdeklődés mutatkozik, ami annál is feltűnőbb, mert ezek a papirak eddig meglehetősen elhanyagol­tak voltak. A favorizált papírok karriérje ott kezdő­dik, amikor a tőzsdén az úgynevezett ,,Krécli“ alakul köréjük. A Forciere, a Hazai fa, a Motor, a V i 11 á ny i, a B ia r ó t i, a Juta meg a Kender eddig bizony nem igen jutottak ilyen megtiszteltetés­hez, de néhány nap óta már e papírok mindegyiké­nek saját1 külön kréclije van, ahol az ügynökök kara, a fürgén mozgó és mindenütt megjelenő Halász Lajossal az élükön, szokatlanul élénk forgalmat bo­nyolítanak le, még lanyha napokon is emelkedő árfo­lyamok mellett. Finom üzleti politikára vall, hogy Salamon Andor igazgátló nagyszerű szaktudással és minden rendelkezésre álló eszközzel divatba hozta a bank érdekkörébe tartozó'papírokat és ezzel a gon­doskodásával egyúttal a bank presztízsét is meg­felelő módon emelte. Arról is van különben infor­mációnk, hogy dr. Éber Antal az olaszbanki papí­rok iránt nyilvánult bizalmat még fokozni is kívánja. Ez irányban tárgyalásokat folytatott Salamon igaz­gatóval és megállapodás történt, hogy a banknál és az érdekeltségükhöz tartozó vállalatoknál a szükség szerint végrehajtandó tőkeemelések alkalmával sízin- dikátusi darabokat ezentúl nem tártának vissza, ha­nem az összes részvényeket kedvező feltételek mel­lett átengedik a részvényeseknek. Miniszteri tanácsosból — tőzsdebizományos. Dr. Weber Tibor ny.'miniszteri tanácsos, a Pénzinté­zeti Központ igazgatója állásáról lemondott és. nyu­galomba vonult. A Pénzintézeti Központnál Weber előbb a köztisztviselői hitel-osztályt! vezette, később a deviza- és valutaoszitlály élén állott. Weber egyéb­ként a közgazdasági tevékenység színteréről nem szándékozik visszavonulni, tőzsdei tagságért folya­modott és legközelebb bankbizományi irodát szándé­kozik nyitni. Bevezetik a Kistarcsai részvényeket. A Kistar- c s a i g é pi- és vasutfelszerelési gyár részvényeit, miint előző számunkban már jeleztük, a jövő hét közepén vezetik be a tőzsdén. A művelet­nek technikai részét a L 1 o y d-B ank az előnyösen isimert Baumfeld Z s i g m o n d fiai tözscíebizo- mányos céggel közösen intézik. Mint ismeretes, a vállalat a Közúti Vasút érdekeltségéhez tartozik és a részvényeket, hosszabb zárolási kötelezettséggel, egy bankszindikátus szerezte meg. Emiatt a magán- forgalomban csak kis mennyiségű papír cirkulál és árfolyamuk máris meghaladja az 5000 koronát, ami a részvény belértékének még mindig jóval alatta van.' A bevezetés a bécsi tőzsdén is rövidesen megtörté­nik és intézkedésiek vannak folyamatban a prágai kottirozás iránt is. A részvények iránt egyébként élénk érdeklődést tanúsítanak a csehországi és a jugoszláv pénzügyi körök is. Értesülésünk szerint a gyár. kitűnő eredménnyel dolgozik és űzetnél hosz- szabb időre szóló megrendelésekkel biztositatta. Gazdasági Hírlap. A Politikai Heti szemle. Kosa Miklós dr. élénken szerkesztett közgazdasági lapja ezentúl Gazdasági Hírlap címmel fog megjelenni. Az első szám, amely az uj címen látót napvilágot, több kitűnő cikkel, riporttal és változató: hírrovattal szolgál olvasóinak. A Gazdasági Hirlai ni szerkesztőségi helyiségbe is költözött: V., Nádor- utca 26. szám alá. Kenyér-export. Békeidőkben, aki megfordult Bécs ben, Briinnben, Prágában, Berlinben, az ottani élelmi szer-üzletek kirakatában sűrűn olvashatta az Echtes Soroksárer Brod táblácskát. A soroksári kenyér elvándorolt Ausztriába Németországba. De jött a háború és minthogy ma­gunknak is kevés volt, megszűnt a kenyérexport Most azt halljuk, hogy a magyar kenyér kivitelé újra meg akarják kísérelni. Az £ 1 e 1 m i s, z e r s-iziá f- litó vállalat foglalkozik az életrevaló kérdés­sel és 0-ás lisztből készült kenyeret akar Ausztriába és Csehországba szállítani. A kenyérgyárat Buda­pesten rendezné be és aizi exportra vonatkozó tárgya­lások az illetékes minisztériumokban már folynak'. Uj részvények a tőzsdén. Értesülésünk szerint a Hermes váltóüzLejt a M a g y a r-A m e r i k a i Fa­ipar részvényeit, az Angol-Osztrák Bank pedig a R o t h m tí J1 e r íémárvgy ár részvényeit még e hó folyamán kottiroztatni fogják. Az Általános Takarék uj igazgatója. A Magyar Általános Takarékpénztár R.-T. igazgatósága kine­vezte igazgatójává Naményi M. Mihályt, az érdek­körébe tartozó „Star“ Filmgyár és Filmkereslkedelnii R.-T. eddigi ügyvezető-igazgatóját. Á Győrffy-Wolff tranzakció. A Hermes váltó- iizlet ipari érdekeltségéhez tartozó üyőrífy- Wolff fémár úgy ár legutóbbi tőkeemelése, ér­tesülésünk szerint, azért viálit szükségessé, mert a vállalat érdekközösségbe lépett a világhírű Alexan­der Friedmann bécsi lokomoíivgyár-ral, arneny- nyib-en annak igen értékes és szakkörökben a leg- kiválóbbna-k minősített vagonfüíési szabadalmát meg­szerezte. A szabadalom magyar gyártási engedé­lyéért a Friedmann-cég az uj kibocsátási részvé­nyekből. a tőzsdei árfolyamnál magasabb kurzuson, 16.500 darabot kapott. A gyár volt tulajdonosai, szer­ződéses joguk alapján, az uj részvényekből nagyobb tételt vettek át, úgy, hogy a garanciális szindikátus az emissziónál mindössze csak 500 részvényhez jutott. A Győrffy-Wolfí-gyár a Máv.-tól máris igen nagy összegre rugó megrendelést kapott és információnk szerint a vállalat intenzív foglalkoztatása hosszú időre biztosítva van. A részvényesekre a tőkeeme­lés annyiban kedvező, mert annak révén a vállalat nagy megrendelésekhez jutott és szoros érdekközös- ségbe kerül egy világcéggel!, amely kapcsolat a jövőale nézve igen értékes üzleteikre nyújt kilátást. A tranzakció nyilvánosságra hozatala óta a Győrffy- Wolff-részvények a tőzsdén a keresettebb ,.tipp“- papirok közé tartoznak. Magyar Ruggyaníaárugyár Részvénytársaság. A napokban tartott tendkiviili közgyűlés a részvény- tőkének 30,000.000 koronáról 60,000.000 koronára való emelését határozta el. A kibocsátásra kerülő rész­vényekből 75.000 darabra 2:1 arányban 200 koronás árfolyamon, melyhez kibocsátási költség fejében 100 korona számítandó, összesen tehát darabonként 300 koronáért a régi- részvényeseknek elővételi joguk lesz. A további 75.000 részvényből 25.000 darab szabad­kézből helyeztetik el, mig az ezután fenmaradó 50.000 darab egyelőre tárcában marad, hogy különleges olkofc fenforigás-a esetén rendelkezésre álljon. Á szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. Kisdia: a JFÖVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat Révai-Nyomda Budapest V. ker„ Ügynök-utca a sz. (Nyomdaigazgató: Sziklai PáP. Budapest minden polgára, a kultúra munkásai és a gazda­sági élet tényezői a legnagyobb érdeklődéssel tekintenék a BUDAPEST ARAN YLAK O DALMA cimii könyv megjelenése elé, amely a főváros ötvenéves jubileuma alkalmából ötven év történetét mondja el érdekesen, vonzó köz­vetlenséggel. A könyv, amelyet POGÁNY Biliirt, a FÖ VÁROSI HÍRLAP kiadásában és DACSÓ Emil szerkesztésében jelenik meg is a karácsonyi könyv­piac szenzációja lesz. MINDENKINEK EL KELL OLVASNIA, mert ennek a városna.. minden polgáranagy gyö­nyörűségét leli majd az ötvenéves mtilt színes, la~ nulságos felvonulásában . Révay-utca IS. KIS KOMÉDIA Telefonsz.: 14-22 ott és Steinhardt felléptével évadnyitó műsor. Moritz lesi, Jelűnek és uj magánszámok. Kezdete: estejU5rakon_ Ke1i: niozgőhép-Ofthon Péntek, szeptember 9-én M&LOT ASSZONY SZALONJA amerikai erkölcsregény 7 felvonásban REVOLVERES VŐLEGÉNY vidám amerikai kalandortörténet 5 felvonásban Előadások 5, 7 és 9 órakor kezdődnek Budapest, 1922. szeptember 6. Naponta este V,8 órakor, csütörtök és szombat délután 4 órakor ILIENEB ffllnttzeliditő, 6 oroszlán, 2 tigris, 2 medve ezenkívül az Telefon-szám: 55-55. ::: új szeptemberi műsor::: NEMZETI ROYAL ORFEUM SJá Minden este 1j28 órakor a nagyszabású szeptemberi varietémüsor «. Magyar Erzsi felléptével Aranymadár nagysik. operettje. APOLLO-SZINPAD : (APOLLO-KABARÉ) Blaha Lujza-tér 2. llj műsor Telefon : József 13—26. ■ KI LOVAGOK avagy az ember nem tudhatja 2 furcsa zenés vidámság egy felvonásban. Irta: Zágony István. g SÓHSVATAL gg énekes tragédia. Irta : ifj. Békeffy István. CABiNEY-SEPARÉ S Rokokó maszkajáték. Irta: Radó Antal. lg Szőiiősi Rózsi, Kondor Ibolya, Bánóczi Dezső, Sándor Anna, H magánszámokkal. Kezdete 8 órakor. E3BBBBBiíBB£BgHSiB&&EIBSiSB3iBSaBSBBflBBBI TELEFON: JÓZSEF 21-16. TABAR1N KIK A KIVÁLÓ SZEPTEMBERI MŰSOR: 2 5E5FFERT, a kontinens legjobb táncosai. EDDY és HEQDY skandináv táncduett, NA&Y ANNUS és TAMÁS BENŐ chaplin-táncparódiák ÉS A TÖBBI ELSŐRANGÚ KÍSÉRŐ MŰSOR. Kitűnő meleg konyha. Kezdete 1/2I0 órakor. LUKÁCS VILMOS is FIA tőzsdeügynöki és bankbizományi iroda BUDAPEST, V., BANK-UTCA 5. FÉLEMELET TELEFON : 129-30. és 39-11. TŐZSDEIDŐ ALATT: 158-32. Sürgönyeim : LUKÁCS SFEA BUDAPEST. ÉRTÉKPAPÍROK, valuták és devizák VÉTELE ÉS ELADÁSA ARANYAT, K BRIL.LIANST, ffiÄÄ SCHMELZER BENŐ EhfeM Központi városház, főkapu mellett. DR. JUS T-F ELE IZZÓLÁMPA és VILLAMOSSÁGI GYÁR R.-T. ÚJPEST, Ó-ÜTCfi 2. Távirati cim : „Justram“ Újpest. TELEFON : 181—32 GYÁRTMÁNYOK: Normal, félwattos (gázzal töltött) és speciális lámpák mindenféle kivitelben. Megrendelések kizárólag gyártelepünkre iníézendők. A székesfőváros szállítója ZERKOWITZ EMIL ES TARSAI MAGYAR-AMERIKAI BANK és Pénzváltóüzlet Budapest, Newyork, Wien Központ: VII., Thököly-ut 2. sz., Budapest Tőzsdefiók : Budapest, V., Géza-utca 9. Inkasszók Átutalások. Nemzetközi devizaforgalom.Dollárcsekk és vahitabeváltás.Tozsde- osztály, jogügyi osztály, export-, importosztály. Ingatlanforgalom. MAGYAR GAZDASÁGI HITELBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, IV., Piarista-utca 6. sz. —Telefon: 27—33. Tőzsdei megbízások kuláns keresztülvitele a budapesti és külföldi tőzsdéken. Betétek legmagasabb kamatozása. Értékpapir-lombard legelőnyösebben. Valuták és devizák, ércpénzek vétele és eladása, valamint a bank- és hitel- ooo üzletek minden egyéb ágazata. ooo Miül Bank ts UdltíMet Központ: Budapest, IX. kér., Üllőt-ú 5. Telefon : József 74—07 és József 4—98. Tőzsdei megbízások a búd a.- ' pesti és külföldi tőzsdékre. Kecskemet LÖFFLER ES TARSAI BáNKÜZLETE, BUDAPEST, VÉCSEY-UTCA 1. SZ. MEGNYÍLT Foglalkozik a banküzlet minden ágával, tőzsdei megbízásokat vállal, lombardhiteleket foiyósit TELEFON : 12-80. ~

Next

/
Thumbnails
Contents