Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-07-05 / 24. szám

4 Budapest, 1922. julius 5. das: haszonban részesítvén szállodát, vendéglőt, ke­reskedelmet, ipart és a mai adókban bővelkedő vi­lágban talán legelsösorban magát a fővárost. Azok a véreink pedig, akik megszállott területről jöttek ide hozzánk, magyar levegővel szívták Itele újból magukat és hazavitték magukkal a vágyat, amelyet a magyar főváros 'kultúrája uj lángokra ébresztett bennük. Olvasóinkhoz. .4 szaklapok között megálla­podás létesült, hogy a kánikulai hónapokban, az eseménytelenség időszakában, a szokottnál ki­sebb terjedelemben jelennek meg. Ehhez a meg­állapodáshoz természetesen a Fővárosi Hírlap is alkalmazkodik, de igy is módot és alkalmat fog találni arra, hogy minden eseménnyel szem­ben kritikát mondjon és élénk, jól szerkesztett újságot adjon. A Napilapok fővárosi tudósítói szindikátusának újjászervezése. A Napilapok fővárosi ^tudósítóinak szindikátusa szombaton tartotta meg rendes közgyű­lését, amelyen a tagok nagy számban jelentek meg. A -szindikátus ez alkalommal megejtette tiszkujitását is; elnök lett: Salgó Ignác (Neues Pester Journal), szindikusok: Svét Henrik (Pester Lloyd) és dr;. Dotoy Andor (Nemzeti Újság), titkár: Szabó Ká­roly. Az uj tisztikar mindegyik tagja régóta becses munkával szolgálja a főváros érdekeit és mindnyájan rászolgáltak kollegiális érzésükkel és működésűikkel erre a megtiszteltetésre. Tündérkert az Iparcsarnok előtt. Az Árumintavá­sár látogatóinak, mielőtt a kiállítási helyiségbe belép­tek volna, egy pompás látványban volt részük. A városligetnek az Iparcsarnok előtt elterülő gyönyörű szakaszában valóságos tünd'érkeiritbe jutottak. Rózsa­lugasok és pompázó virágok olyan tökéletes Ízlésű rendezésben vannak itt elhelyezve, hogy az Áirlumin- íavásár külföldi látogatói nagyon messzinél fogják el­vinni Rade Káro'lynak, a fővárosi kertészet kiváló főigazgatójának húrét, nevét. Ez a park mutatja leg­jobban, hogy mit tudna ez a férfiú alkotni, milyen tündéid látványosság lenne a „virágos Budapest“, ha pénzt kapna hozzá. Pedig ez nem lenne luxus-kiadás, mert ielgy nagyváros életfeltételei közé tartozik, hogy szép és vonzó legyen; de kopár terekkel nem lehet idegenforgalmai: csinálni. Az Iparcsarnok előtti tün­dérként Budapestnek többet használt, mint egyes közgyűlési szónokok egész ciklusbeli tevékenysége. Budai Színkör műsora. Szerda: Hazudik a mu­zsikaszó. Csütörtök délután: Romeo és Julia; este: Hazudik a muzsikaszó. Péntek: Hazudik a muzsika­szó. Szombat délután: Nóra; este: Hazudik a muzsi­kaszó. Vasárnap délután: A falurossza; este: Hazudik a muzsikaszó. A Kamarában ma és egész héten Henry Bernstein szenzációs drámája, a Baccarat, Fanny Warddal és az Elcseréli flu Jack Pickiorddai kerül bemutatásra 6, fél 8 és negyed 10-kor. fi TŐKE HillíóKot harácsol a MÁK Sándor Pál képviselő a szénbányavállalatok jogosulatlan hasznáról A nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának múlt heti ülésén, amelyen az indemnitüsról szóló törvényjavias- 'latot tárgyalták, az általános vita sortul felszólalt Sándor Pál és az ország pénzügyi helyzetéi biráló nagy beszédében többek között részletesen foglalko­zott a hazai szénbányászat ügyével is. Mini­rogy a napilapok a kormány hivatalos kőn vom ajtó­sára voltak ráutalva. Sándor Pál beszédéből csak igen 'kövesei közölték. A Fővárosi H i r 1 a p tu­dósítója előtt Sándor Pál nemzetgyűlési képviselő a következőkben ismertette beszédének egyik leg­súlyosabb részét: — Pénzügyi bizottsági beszédemben, amelyet a hivatalos tudósítás úgyszólván teljesen elmel­lőzött, többek között hibájául róttam fel a pénz­ügyi kormányzatnak, hogy egyes hazai szénbányaválíaíatoknak a ma­gyar ipar és a fogyasztóközönség rovására meg nem engedhető, túlzott mértékű előnyö­ket juttat.- Ez a jogosulatlant előnynyújtás elsősorban abból áll, hogy a jobb minőségű szeglet olcsóbb áron kell egyes bányavállalatoknak eladni, mint másokpák a silányabb minőségűt. Még feltűnőbb .kedvezmény azonban, hogy a pénzügyi kor­mány hozzájárulásával a szénbányák az összes építkezéseket és invesztálásokat a közönséggel fizettetik meg olymódon, hogy a termelési költ­séghez és a megállapított haszonhoz még 6 kö­rönéit számíthatnak méter mázsánként építkezé­sekre és 15 koronát beruházásokra. Évenkint 500—600 millióra rúg ily módon a bányatársa­ságok óriási haszna és különösen a Magyar Ál­talános Köszénbánya. R.-T. vezet ezen a téren. Ennek a dusgadag vállalatnak évente kilenc millió korona nyereségtöbbletet jeleni egyedül az építkezési járulék. Lehetetlen állapot, hogy ilyen vállalatok már az első évben a közönség pénzéből, a szénárak hihetetlen emelésével a be­ruházásra hetven százalékát amortizálhassák. Csakis igy történhetik meg, hogy az a szón!, amelynek békeidőbeli ára 1 '05 korona volt, ma már 240 koronába kerüljön , métermázsánkópt. — A szén az ipar szempontjából a legjeleür tősebb cikk, mert a magyar ipar exportképes­sége jórészt a szánáraktól függ. Lehetetlen do­log, hogy egyes széntársaságok ilyen előnyö­ket élvezzenek, a többségi pártnak, amely ke­resztényinek nevezi magát, nem szabad tűrni, hogy egyesek előnyére kirabolják a magyar ipart. — Követeltem beszédemben, hogy a kor­mány szüntesse meg a szénbizottságot. Az év első 3 hónapjában az ország szénszükségletéjnek mindössze tíz százalékát kellett import utján fedezni, vagyis a hazai szénbányák csaknem teljesen ellátják a szénfogyasztást. De nem in­dokolja a szénbizottság fenitartását a szénárak szabályozásának szüksége sem, mert a kereske­delemügyi és pénzügyi kormányzatnak ezer módja és hatalma van arra, hogy árszabályozó nyomást gyakoroljon a szénvállalatokra. A szénbizottság megszüntetése a szabad versenyt, a szénárak csökkenését jelenti. . A Pénzügyi Hírlap uj szerkesztő-tulajdonosa. A magyar újságírásnak, de elsősorban a szaksajtónak, igen jelentős eseménye, hogy a Pénzügyi Hírlap- nak, Liöndvay Sándor 34 év óta fennálló lapjának szerkesztését dir. Kosa Miklós vállalta és ugyan­csak ö váltotta magához a lap tulajdonjogát is. A legújabb szám már dr. Kosa szerkesztésében jellent meg és ennek a páratlan, a magyar zsurnalisztikában is kiVáló újságírónak mesteri kezét már ezen a szá­mon is erőteljesen látjuk meg. Dr. Kosa Miklós egyébként a Politikai Heti Szemlét, amely­nek szintén szerkesztő-tulajdonosa, változatlan for­mában megtartotta. Kinevezés. A u er Elemért, a Wiener Bank-Verein tőzsdei diszponensét cégvezetővé nevezték ki. Az előléptetést tőzsdei körökben általános megelége­déssel fogadták. A Hazai Bank Részvénytársaság junius 28-án megtartott rendkívüli közgyűlése az alaptőkének 100 millió koronáról 150 millió koronára való felemelését határ.ozta el. Minden három régi részvény után egy uj részvény vehető át 500 'koronáért, amihez kamat és illeték fejében 25 korona járul, julius 6-ig bezárólag a bank pénztáránál. Beszámoló a Magyar-Német Bank első. csonka évéről. A Magyar-Német Bank R.-T. első (csonka) évi közgyűlése Hammer Róbert, a wieni Centralbank vezérigazgatójának elnöklete alatt. Szász Dezső vezérigazgató javaslatára 3,582.520 K tiszta nyereségből 5 százalék osztalék kifizetését ha­tározta ei. Az igazgatóságba a berlini Raífei- sanbank részéről dr. Dittrich t. tanácsos és Schwartz igazgató, W esten Péten wieni nagy­ipáros. Fronius Oszkár dr.. Lóny a y Zsigmond dr. választattak be. A Fabank r.-t. junius 28-iki közgyűlése elhatá­rozta. hogy az 1,733.774.28 K tiszta nyereség a követ­kező évre vezettessék elő. Az igazgatóságba A m- brózy Gyula gróf, m. kir. koronaőr, v. b, t. ti. és Deutsch Sándor, a Spődiumgyár vezérigazgatója, uj tagokul beválasztattak. A Wiener Bank-Verein i. hó 27-én tartotta Bécs- ben rendieis közgyűlését, mely elhatározta, hogy osz­talék fejében részvényenként 190 korona = 471/2°'/o fizettessék. Az alaptőke 2500 millió koronára emelte­tett fel. olykiép, hogy K 1500 millió a tartalékalapból az alaptőke-számlára áítvitetik. miáltal a K 400 n. é. részvények K 1000 n. é.-re felbélyegezhetnek. Az Országos Iparbank Részvénytársaság S p i- tálsky József elnöklete alatt tartott rendes köz­gyűlése elhatározta, hogy a kimutatott 2,602.492.94 K tiszta nyereségből az 1921. üzletévre 8 százalék —- 16 K osz'tialék fizettessék a részvényeseknek és a tartalékalapnak 484.313.69 K-val, továbbá az intézet alkalmazottai nyugdíjalapjának 522.998.38 K-val való dotálása után tenmaradó 934.931.58 K uj számlára ve­zettessék elő. A Goldberger Sára. F. és Fiai R.-T, julius 1-én tartott rendkívüli közgyűlése az alaptőkének 18 mil­lió koronáról 30 millióra való fölemelését határozta ei. Minden két régi részvény után egy7 uj vehető át 1200 koronáért e hó 3-tól 13-ig az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztárnál és az Angol-Osztrák Bank budapesti fiókjánál. Az Efső Magyar Általános Biztosító Társaság a napákban tartotta meg rendes évi közgyűlését. Az osztalékot az eddigi 800 .koronában állapította meg. Az Országos Faíermelö r.-t. érdekköréhez tar­tozó utódállamok területén működő vállalatok, a Blankart & Cie. zürichi cég. valaminlt az S. Bleichröder berlini bankház közreműködésével Zürichben egyelőre 3 millió svájci frank alaptőkével „O í a“ Holzindustrie A.-G. néven uj társaság, alakúik A svájci társaság átveszi az Országos Fa­termelő ir.-t. összes üzleteit és azok egységes veze­téséről, valamint e vállalatok termékeinek a világ­piacon való elhelyezéséiről gondoskodni fog. Az át­alakulással kapcsolatban a Blankart & Cie cég az Országos haltermelő r.-t. részvényeseinek jogot bizto­sit arra, hogy részvényeiket „Ofa“ Holzindustrie A.-G. részvényekre cserélhessék át. Minden 25 darab. 1921. évi szelvénnyel ellátott Országos Fatermelő r.-t. részvény ellenében 4 darab, egyenként 50 svájci frank n. é. 1922. évi osztalékiiogosultsággal biró „Ota“ Holz­industrie A.-G. részvény lesz átvehető; ezenfelül pe­dig az átcseréléssel egyidejűleg az Országos Fater- mlelö r.-'fl. 1921. évi szelvényeinek megváltása fejében részvényenként 50 K-t utal ki. A svájci társaság igazgatóságában diri Éber Antal, Fuchs Artur, dr. h. c. G u 11 m a n n Artur (S. Bleichröder-cég kép­viseletében), K r a u s z Simon. dr. R e i 11 e r Artur (Blankart & Cie-cég képviseletében), Sonnen féld Lajos és dr. W i 11 m a n n Ernő foglalnak helyét1. A Ganz és Társa Danubius Gép-, Vaggon- és Hajógyár R.-T. 1921-re 600 korona osztalék iizétiését határozta el. mély Budapesten, a Magyar Általános Hitelbanknál és a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó- Banknál Merül ki fizetésre. A M. Kir. Folyam- és Tengerhajózási R.-T. junius 30-iki közgyűlése az előterjesztett javaslatoknák meg­felelőéin a 11,920.319.61 korona nyereségből az 1921. évre 15 százalék (1920-ban 10 százalék) osztalék fize­tését határozta el. Az Újlaki Tégla, és Mészégető r.-t. alaptőkéjét 12 millióról 15 millió koronára emelte. Öt régi után e;gy uj részvény vehető át darabonkint 1200 Koroná­éit az Angol-Magyar Banknál 1922 junius 30-tól julius 6-ig. A Roessemann és Kühnemann R.-T. az 1921. évre 30 K = 15 százalék (előző évben 20 K = 10 százalék) osztalékok fizet a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó- Banknál. A junius 27-iki közgyűlés elhatározta, hogy az alaptőkét 10 millióiról 16 millió K-ra emeli föl. A Hungária Egyesült Gőzmalmok r.-t. az 1921. évi osztalékszelvényeket 70 K-jával váltja be a Ma­gyar Hitelbank utján. A Bihar-Szilágyi Olajipar R.-T. az 1921. évire 60 K = 30 százalék osztalékot fizet. X szerkesztésért és kiadásért telelő*: Dacsó Emil Kiadta: a „FŐVÁROSI HÍRLAP" lapkiadó-vállalat Róvai-Nyomda Budapest. V. ker„ Ügynök-utca 8. u. (Nyomdaigazgató : Sziklai Pált. Naponta 8 órakor a fényes júliusi műsor. ^^OSLlOt1 Telefon-szám: 55-55. Csütörtök, szombat, vasár- és ünnepnap d. u. 4 órakor családi és gyermekelőadás DR. J UST-FÉLE IZZÓLÁMPA és VILLAMOSSÁGI GYÁR R.-T. ÚJPEST, Ó-UTCA 2. Távirati cim : „Justram“ Újpest. TELEFON : 181—52 GYÁRTMÁNYOK: Normal, félwattos (gázzal töltött) és speciális lámpák mindenféle kivitelben. M egrendelések kizárólag gyártelepünkre intézendük. ft székeslSvár os szállítója. Dr. PAJOR SZANATÓRIUM II ukíóottéiei Ti III. kér., ’as-os. 17. g­K 1 Nyitva reggel 7—1-ig, délutár Vasár- és ünnepnapokon csal 4—6 7-1­BRILLIANST, ARANYAT, tékbe'n vesz és elad : SCHMELZER BENŐ ídráíy-ut Központi városház, főkapu mellett. SCHLICK-NICHOLSON gép-, waggon- és hajógyár r.-t. Budapest, VI., Váci-út 45-47. Gyártmányok: Gőzgépek, motorok, jéggyári és hűtőházi beren­dezések, gőzkazánok, hid- és vasszerkezetek, wag- gonok, mezőgazdasági gépek, hajók, öntvények. LUKÁCS VILHO és FIA tőzsdeügynöki és bankbizományi iroda BUDAPEST, V., BANK-UTCA 5. FÉLEMELET TELEFON : 129-30. és 39-11. TŐZSDEIDŐ ALATT: 158-32. Sürgönyeim: LUKACSFIA BUDAPEST. értékpapírok, valuták és devizák VÉTEXE ÉS ELADÁSA E CHMIDT MÉPflRÉHfl (v. BAROKALDI) 'för Brilliáns uj tuliusi sláger-műsor. Schmidt Rózsi, Billing, stb. — Csodás olcsó helyárak. Gyermekek­nek hétköznap félárak. — Bővebbet a plakátokon.

Next

/
Thumbnails
Contents