Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-06-14 / 22. szám

2

amennyiben ez mégis bekövetkeznék, nagyobb sikerrel járulhassanak hozzá) annak mérsékléséhez. A legnagyobb bajnak tartanám, ha a választáson kialakult mérsékelt polgári pártok. — bármilyen szerények legyenek is az általuk felmutatható eredmények, — most szabadjukra eresztenék azokat a polgárokat, akiknek bizalmát sikerült megnyemiök, nem; törődvén többé velük, ahelyett, hogy megkísérelnék ezt a kis tábort kibővíteni, megnagyobbítani és megerősíteni. Ezt a kötelességet teljesíteni kell, — hogy minő módszerrel és minő eszközökkel, az taktikai mérlegelések kérdése.

A választások befejeződtek, de ;a politikai harc tovább folyik. Jaj annak a polgárságnak, amely ezt nem venné észre és tétlenül, ölbe tett kézzel várná meg azt a halálos csapást, amely letexiti.

A Gazdaságpolitikai Párt jövője

Fayer Sándor fov. biz. tag, vezérigazgató nyilatkozata

A Gazdaságpolitikai Párt a mostani választáson nem jutott mandátumhoz, aminek okát lapunk más helyén mondjuk el. Felkerestük ebből az alkalomból Fayer Sándor vezérigazgatót, a párt egyik vezérét, és a Gazdaságpolitikai Párt jövője iránt érdeklődtünk. Fayer vezérigazgató a következőket mondta a Fővárosi Hírlap munkatársának:

— Hogy a mostani választáson a Gazdaságpolitikai Párt nem jutott mandátumhoz, annak a párt jövőjére vonatközólag csak az az egy következménye lehet, hogy még nagyobb energiával és még nagyobb lendülettel folytatjuk a szervezkedést, amely olyan eredményeket hozott most is nekünk, amilyet sok évek, sőt évtizedek óta fennálló pártok sem tudtak felmutatni. Hogy mandátumot nem kaptunk, annak oka természetesen a polgárságnak a szociáldemokratákhoz való megokolatlan tódulása, ez pedig nemcsak nekünk, de a többi liberális pártoknak is nagy ártalmára volt. Mandátumot ugyan nem kaptunk, de a párt mellett mind a két kerületben, ahol felvettük a küzdelmet, igen jelentős számban szavazott a polgárság, amely felismerte, hogy a célok elérésében, amely célokért ma minden becsületes magyar ember küzd, a mi eszközeink a legjobbak és. legbiztosabbak.

— A Gazdaságpolitikai Pártnak ma igenis jelentős, szép és értékes tábora van, amelynek egyik legnagyobb erénye az állandóság lesz. Aki megfontolta és megértette, aki magába szivta a gondolatot, hogy ezt az országot meddő politizálással megmenteni nem lehet, hanem csak a termelő munkával, bölcs gazdaságpolitikával és egész embereknek a megfelelő helyre való állításával, az nem fog elhagyni bennünket. A mi táborunk nem fog elszéledni, aminthogy elszéled- tek a konjunktúrára épített pártok hatalmas tömegei. Meggyőződésem, hogy hamarosan az ország egyik számottevő pártja leszünk és az első teherpróbáí a jövő évi községi választásokon akarjuk ldállani és pedig olyan sikerrel, ami meg fogja lepni a közvéleményt.

— Természetes ez, mert ami a nemzetgyűlésen a közel jövőben történni fog, az minden órában bennünket igazol majd. A gazdatársada- lom újból szervezetten és elszánt akarattal fog felvonulni, amivel szemben tovább is szervezet- lenül áll majd a városok lakossága. Ezt a munkát majd mi fogjuk elvégezni, mert be fogjuk bizonyítani a polgárságnak, hogy ma minden a helyes gazdaságpolitikától függ és tudatára fogjuk ébreszteni a polgárságot annak, hogy gazdasági érdekeink elhanyagolásának eredményét legelső sorban a gazdasági élet terén működők, a kereskedők, iparosok érzik meg, de megérzi az egész polgári középosztály is.

— Nekünk táj, hogy Gratz Gusztávnak nem jutott hely a magyar parlamentben, mert ebből az országnak van igen nagy kára. De csüggedni nem csüggedünk, nem is lennénk gazdaságpolitikusok, ha egy'- sikertelenség kedvünket szegné. Mi gyakorlati emberek vagyunk és tisztán látjuk, hogy a legközelebbi roham megnyitja előttünk az utakat előbb a városházán és aztán a parlamentben.

zfxymjzo&jlimrip

***

A főváros fürdői

példásan rendes, kitűnő intézmények. Jó kezekben vannak és nem szívesen nyúlunk a túlihoz, amikor kritizálnunk kell. De néha muszáj. Van eset, amikor nem lehet és nem szabad a jóindulatú figyelmeztetéseket véka alá rejteni. Nem titkolhatjuk el, hogy a budapesti közönség már unja az örökös áremeléseket, amelyek olyan friss és ropogós egymásutánban következnek, mint egy sor- tüzben a fegyverek pattogása. A legújabb tarifában már 100 és 150 koronás árakat is találunk, amelyeket megfizetni ina igazán csak a gazdagok tudnak. Ismételjük, nem szeretnénk akadékoskodónak látszani, de el kell mondanunk, hogy Budapesten a szegények között sokkal több a beteg ember, mint a gazdagok között és el kell mondanunk, hogy a fürdő tulajdonképen közegészség- ügyi intézmény, amelyhez hozzá kell segíteni mindenkit, szegényt és gazdagot egyaránt. Nem merjük feltételezni, hogy ezeket a szempontokat figyelmen kivid hagyta volna az illetékes ügyosztály, amikor újabb áremeléssel örvendeztette meg a publikumot; de tiltakoznunk kell az ellen a felfogás ellen, amely azt vallja, hogy a fürdőknek jövedelmező vállalatnak kell lenni. Budapest kulturváros, amelynek áldozatot kell hoznia a fürdőkért, s amely akkor szégyenlené magát, ha polgárai egészségén, vagy tisztaságán keresni akarna. Ha pedig valaki mégis ezt követelné, méltóztassék megmondani neki, hogy fürödni — nem bűn . . .

Kózvetito indítványt

tett a polgármester a Közmunkatanácsban a Fővárosi Orfeum ügyében. A közvetítő indítvány szerint a Közmunkatanács egyelőre ne döntsön, hanem szólítsa fel az érdekelt részvénytársaságot, előbb szerezze meg a főváros tanácsától a szinháznyitási engedélyt. A Közmunkatanács ezúttal sem tagadta meg sóhivatali mivoltát és a polgár- mester indítványát elfogadva, kiszolgáltatta az ügyet Wolff Kárólynak, dacára annak, hogy az építési engedély megadásának semmi akadálya nincs, amit éppen ezen az ülésen nem kisebb tekintély konstatált, mint Hauszmann Alajos. A szinháznyitási engedélyt a városházán egyszer már megtagadták, a Közmunkatanács határozata tehát semmi egyebet nem jelent, mint ennek az ügynek teljes kiszolgáltatását és a Közmunkatanács alárendelését a wolffi akaratnak. A Közmunkatanács önmagát járatja le az ilyesmikkel, ami bennünket nem igen érdekel, mert ennek az intézménynek a jövőjét mi igazán nem tartjuk sokra; de szánalorn- * mai látjuk a polgármester ur szerepét, aki nem csak a városházán, de már a Döbren- tei-téren is kiszolgálja hatalmas vezérét . . .

Repedésről,

átcsoportosulásról, meg természetesen uj alakulásról, uj paktálásról beszél a fáma. Ezek a hírek már meglehetősen hidegen hagyják a budapesti publikumot, amely tisztában van azzal, hogy az elvek csataterén csak ritkán teremnek hősök, ritkán teremnek olyanok, akik a stratégia szempontjából előnyösebb terepet kardcsapás nélkül átengedik az elleniéinek, mert annak „joga“ van hozzá, Budapest népe hidegen olvassa az ilyen híreket, bár nem lehetetlen, sőt valószínű, hogy Wolff Károly- nak a parlamentbe való bevonulása változásokat fog hozni. Átcsoportosulások és paktumok azonban nem fognak tiszta levegőt hozni a városházára. Egészséges állapotok itt csak az uj községi választások után lehetnek, amikorra a polgárság, kiábrándul úgy a jobb, mint a baloldali szélsőségből. Addig azonban méltóztassék paktálni, szövetkezni és szétszakadni, amennyiszer csak jól esik, Budapest közönségét ez már nem érdekli.

Budapest, 1922. június 14.

Súlyos gondok Pedlow eltávozása miatt

A főváros jótékonysági tervei

W o 1 í { Károlyék addig-addig becsmérelték a külföldi jótékony missziókat, akik körülbelül 3 milliárd magyar korona értékű élelmet és ruhaneműt osztottak szét Budapest szegényei között, rnig végre ezek a külföldi missziók, megunván a vendégmarasztj elbánást, itthagyták Budapestet és hazautaztak. Már most mindenesetre nagyon érdekes kérdés, hogy miit fognak csinálni a városházán a külföldi missziók nélkül és mily módon pótolja majd a főváros azr a sok jót, amit a külföldi missziók adtak Budapest szegényeinek. Olyan érdekesnek tartottuk; a kérdést, hogy megkérdeztük

Lieber Endre főjegyzőt,

a főváros szegény ügyi osztályának ezidösz. rint való vezetőjét.

— A kérdésre nem könnyű válaszolni, mondta a főjegyző — mert, mint ismeretes, a külföldi missziók annyi jót tettek Budapest szegényeivel, ez a jótétemény olyan sok irányai volt és pénzben kifejezve olyan nagy összegeket jelent, hogy bizony a külföldi missziókat nem könnyű nekünk helyettesíteni, akiknek sajnos, nincs elég pénzünk ahhoz, hogy annyit áldozzunk, mint amennyire szükség lenne. Az Amerikai Vöröskereszt volt az az intézmény, amely mondhatni, legtöbb jót tett Budapesttel. Hogy egyebet ne említsünk, az Amerikai Vöröskereszt az országban ötvenkét anya- és csecsemövédö disz- penzert állított fel. Az Amerikai Vöröskereszt magyar végrehajtó-bizottsága most tárgyal a népjóléti minisztériummal abban az irányban, hogy ezeket a diszpenzereket vegye át tőlük és folytassa a vezetést. Ez az átvétel azonban nem olyan egyszerű dolog, mert hiszen a diszpenze- rek fentartására az Amerikai Vöröskereszt 40 millió koronát költött és hogy ha a népjóléti minisztérium a régi keretben akarja ezeket vezetni, akkor nem fog kevesebbe kerülni a népjóléti minisztériumnak sem á vezetés. Úgy tudom, hogy a minisztérium a szükséges pénzt a szén- illetékekből akarja előteremteni. A törvényhozás ugyanis megengedte, hogy a népjóléti célokra szénilletéket vessen ki az állam, ami azt jelenti, hogy a fogyasztók minden mázsa szén után népjóléti célokra egy korona adót adnának. Az ilyenformán összegyűlt pénzekből akarja a népjóléti minisztérium a diszpenzerek fentar- tásán kivül megkezdeni a gyermek-étkeztetést is, amelyet az amerikaiak olyan nagyszerű tökélyre vittek. Ebben a dologban egyelőre még folynak a tárgyalások és illem lehet tudni, hogy a tárgyalások eredménnyel fognak-e járni, mert a gyermekétkeztetés szintén meglehetősen költséges valami. Legutóbb ugyanis az amerikaiak

25.000 gyereket étkeztettek naponta, az előző esztendőben pedig 50.000-et.

~— Mr. Bell, az amerikai misszió vezetője, mikor legutóbb itt járt Budapesten, kijelentette, hogy azokat az élelmiszer-készleteket, amelyek a'z étkeztetési akcióból megmaradtak: szívesen átengedi a városnak egy reggeliztető akció céljára. Kakaót, vagy levest lehetne adni reggelenként a szegény elemista és óvodás gyerekeknek; az adminisztrációs költséget azonban magának a fővárosnak kellene magára vállalnia.

—Valóban nem tudjuk, hogy miképen fogjuk pótolni Pedlow kapitány nagyszerű akcióját, aki ezelőtt egy esztendővel a korona akkori értékében számítva 150 millió értékű mindenféle ruhaneművel és kórházi berendezésekkel látta el kórházainkat, árvaházainkat, szegényházunkat. Ma ezt az értéket egy fél milliárdra becsülhetjük. De nemcsak a kórházaknak és az árva- házaknak adott ruhát Pedlow, hanem a jótékony egyesületeknek is, elsősorban a Move-nak és ü szociális missziónak. De Pedlow kapitány jótékony keze mindenüvé elért, ahol segítségre volt szükség; ahol éheztek és nyomorogtak, ahol étel kellett az éhezőnek és ruha a szegényeknek. Az árvaházak és a magán jótékonysági intézetek két esztendeig jóformán abból a lisztkészletekből, kakaó és kondenzált tejkészletekböl éltek, amelyeket Pedlow kapitány juttatott nekik. Most, hogy Pedlow elment, az árvaházak számára a város vásárolja a lisztet és az egyéb élelmet, természetesen nem 'tudunk olyan bőséges el-