Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1921-12-24 / 51-52. szám
4 Budapest, 1921. december 24, Ereky Károly a fővárosi üzemek részvénytársasági alapra val<5 helyezésérül, az összeférhetetlenségről és az üzemek feladatáról Amióta Éber Antal a közgyűlésen felvetette az ötletet, hogy a főváros üzemeit rész'vénytársasági alapnai kellene helyezni., ez az ötlet a városházi problémák egyik legérdekesebbjévé, legizgatóbbjává vált. Alkalmunk volt ebben a tárgyban kikérni Ereky Károly volt miniszter, nemzetgyűlési képviselő véleményét, aki a következőket mondotta a Fővárosi H i r 1 a p számára: — A fővárosi üzemeknek részvénytársasági alapra való helyezését nem tartom helyesnek, elsősorban azért nem, mert a főváros arra a gondolatra jöhetne, hogy ezekkel az értékesítésekkel adósságokat fizessen. Másrészt a részvénytársasági forma azt hozza magával, hogy az üzemekből kizárólag haszonra dolgozó vállalatok lesznek. Nem azt mondom ezzel, hogy túlbecsülném az üzemeknek eddigi árnivelláló hatását, sőt ellenkezőleg, ezt kétségbevonom, mert ez az árnivelláló hatás legfpllebb wl*o arányit lehetett eddig is, ami kevésnek mondható. — Más kérdés az, hogy ha az üzemeket nem akarjuk részvénytársasági alapra helyezni, milyen formát adjunk nekik? Nem helyeslem azt a formát sem, hogy az üzemeket maga a főváros, vagy a tanács vezesse. Szerintem a fővárosi üzemek számára a gázgyár és az elektromos-müvek szervezete lenne a legmegfelelőbb, a főváros többi vállalatában is ezt a rendszert kellene meghonosítani. A részvénytársasági formának eleven példája az Állatvásárpénztár, amelynek ügymenetére a fővárosnak semmi in-, gerendája nincs. — Meg kell itt említenem, hogy legutóbb értesítést kaptam, amely szerint a Városi Villamos közgyűlése igazgatósági taggá választott meg. Erről a közgyűlési határozatról még nem döntöttem és nem tudom, hogy tudomásul veszem-e azt? Nem tudom ugyanis, hogy az uj törvény szerint nem inkompatibilis-e a fővárosi bízott- I sági tagsággal a Városi Villamos igazgatóságában való résztvétel? Hasonló kérdésben most a 'közigazgatási bíróság előtt van egy hasonló konkrét eset. Azért mondtam ezt el, mert ugyanez a probléma fog felvetődni abban az esetben is, ha a főváros az üzemeit részvénytársasági alapra helyezné. Megeshetik ugyanis az, hogy az uj törvény összeférhetetlenségi szakaszát a közigazgatási bíróság ugy értelmezi, hogy a fővárosi bizottsági tagság összeférhetetlen az ilyen részvénytársaságok igazgatóságában való résztvétellel. Ebben az esetben odajutnánk, hogy a főváros közönségének küldöttei nem vehetnének részt a főváros közönségének tulajdonát képező üzemek ellenőrzésében. A közigazgatási bíróság döntésétől kell tehát legelsősorban függővé tenni azt, hogy van-e lehetősége az üzemek részvénytársasággá való átalakulásának. — A legjobb formának azt tartom,, amely módot ad a főváros törvényhatósági bizottságának arra, hogy a szükséges ellenőrzést az üzemek felett gyakorolhassa. Azt a jogot, hogy a főváros közönsége által választott bizottsági tagok ezekbe a kérdésekbe beavatkozzanak, a főváros nem adhatja ki kezéből. Láthatjuk az Állatvásárpénztárnál, hogy a részvénytársasági alapra való helyezkedés mellett a főváros még felügyeleti jogát is csak nehézkesen gyakorolhatja. Az Állatvásárpénztárnál a főváros tulajdonképpen csak osztalékot kap s még inkább ez lesz a helyzet, ha az összeférhetetlenségre vonatkozó szakaszt a közigazgatási bíróság abban az értelemben magyarázza, amint azt az imént már jeleztem. — Hasonlóképpen véglet lenne a tanácsi vezetés is, ezt sem tartom helyesnek, mert a nehézkes bürokrácia lehetetlenné teszi az üzemek működését. A tanács a bizottságok és a közgyűlés nélkül fontosabb kérdésekben nem dönthet, ugy hogy minden ilyen fontosabb kérdésnek négy fórumot kell megjárnia,, aminek a vége azután az, hogy a magánüzletek a főváros üzemeit valósággal eltapossák. Nem tartanám helyesnek azt sem, ha az üzemek vezetésébe politikát vinnénk be. Az ideális formának a gázgyárét tartom, amelynek önálló, külön vezetősége van, amely csak a végeredménnyel számol el a közgyűlésnek és az igazgatóságba benne vannak a főváros közönségének megbízottai is. Az üzemek főcélja különben sem az árnivellálás, hanem az, hogy becsületes szociálpolitikát csináljanak, fizessék meg tisztességesen a munkásokat, mintaüzem legyenek és legföljebb irányárakat adjanak. után a magyar írónak nem mindig volt fejét hova lehajtani, a páva-szigeti szobában mindig akadt fehér lepedő és puha vánkos. Ö sokszor napokat itt töltött és sok-sok kedves írásának ez volt a szülőháza. De itt láthattuk számtalanszor a legtipikusabb pesti irót, Lisznyai Kálmánt, Tóth Kálmánt, Degré Alajost, S a 1 Ferencet, aki akkor „süldő poétácska“ volt, de később Nagyvárad polgármestere lett, már inkább hasonlított egy borús őszi, mint tavaszi naphoz, melynek derűje már koránál fogva is inkább megillette volna őt. Okos, kifejezésteljes arcán örökös levertség, tompa, egyhangú fájdalom rajzolódott. Csak vig baráti körben, a vendéglő kerek asztalánál változott meg az arca, ia vadságig szilaj humorával rejtette el ilyenkor a belső sírást, a belső fájdalmat. De nem panaszkodott soha. Ha barátai részvéttel közeledtek feléje, hogy megtudják aggodalmas lelki- állapttának okait, ő mindig simán kitért a felvilágosítások elöl. Páratlanul érzékeny szivét megeste a fájdalom, amelyet ő mindig tízszeresen érzett, ő mindig mélyebb sebeket kapott, mint más. Pedig akkoriban nem igen kellett az embernek egy kis lelki kínért, szenvedésért sokat házalni. Irtózatos csapásként hatott rá fivérének halála. Amikor a hirt megtudta, majd összeroskadt fájdalmában. Este pedig a Komlóban olyan szilaj, széles kedve volt, hogy mindenki el volt ragadhatva tőle, pedig ez a jókedv nem volt más, mint a kétségbeesett gyász leplezése. Kissé túlságosan bohém is volt talán ez az élet, emellett azonban Beöthy Laci öntötte az írást. Az újságok tele voltak a nevével, beszélyek, humoreszkek, apró cikkek követték egymást. Amellett önálló füzeteket adott ki, regényt irt, naptárt csinált, albumot szerkesztett. Sokszor hetekre is elltünt és ilyenkor meglehetősen megkínzott állapotban jelent meg újra. Persze a pénzzel is bajok voltak. A kiadók gyalázatosai! fizettek, de nem is kellett sok. Pár forintból lehetett venni vatermördert, meg lakkcipőt, mi kellett más egy pesti gavallérnak? Talán ruha? Minek? A- cipő, meg a Vatermörder voltak a fontosak. Egy ilyen eltűnése alatt irta a Comedia és Tragoedi á t is, amelyet idekésziteittem az íróasztalomra. karácsonyi olvasmánynak. , Ez egyike legjobb írásainak. Amikor a szerkesztőhöz beállított ennek a novellának a kéziratával, „csúnya*, szennyes csomag volt a hóna alatt, a- csomagban nagyrészt elhasznált étlapok, melyek háta különböző színű, vagyis inkább szirttelen ten tavai és itt-ott irónnail kegyetlenül be volt szarkalábazva.“ A szerkesztő csodálkozva nézett rá, ;s ő szomorúan mosolyogva mondta: —-■ Mikor e lapokat irtani, nem igen válogathattam a papirosban. A rendes íróasztalt nem szerette. Nem tudott megmaradni egy szerkesztőségben. Egyszer mégis fölcsapott „újdondásznak.“ El is ment a szerkesztőségbe, leült az asztalához és megírta... a levelet, amelyben bejelentette, hogy kilép a szerkesztőségből. Aztán vette a kalapját és elment. Élete egyik utolsó napját Berecz Károllyal I töltötte. Szokatlanul közlékeny volt ezen a napon. Belátta,, hagy sokat vétkezett önmaga ellen, az egészsége is megrendült, elmegy a Tátrába, egészségesen él. aztán Komáromba látogat el. van ott egy kislány ... A gesztenyefas^rok, a Király-utca nagyrésze már mögöttük mlarádt, most következett azonban a Kék macska, meg a Fekete macska és Beöthy Laci a járó-kelők hullámában nyomtalanul eltűnt Bcrecz mellől. Harmadnap már halálos-ágyán feküdt. Az arcán szomorú mosoly, az ágy mellett ült tudós orvosa, Balogh Pál. — No kedves citoyen, — szólt Bereczhez — a sors nem akarja, hogy együtt utazzunk Tátrafíiredre, nekem már más utam van ... ® o 0 Lakásépítésről zeng az ének. Karácsonyi szenzációként bejelenti a polgármester, hogy szociálpolitikánknak arra kell irányulnia, hogy az építkezést mindenáron megindítsuk. Az 1922. évi költségvetésbe 100 millió lenne erre a célra felveendő. Megállapítja a polgármester azt is, amit alighanem mindnyájan elég jól tudtunk, hogy a kormány által indított építési akció nem bizonyult elegendőnek. A fővárosnak kell tehát áldoznia, amiben soha egy pillanatig sem kételkedtünk. Kételkedünk azonban abban, hogy ennek a ráesz- mélésnek csak most kellett bekövetkeznie. Ha ma, karácsony szent napján, okvetetlen- kedni akarnánk, azt kérdeznénk a polgármester űrt ól, hogy ez két esztendő alatt nem jutott eszükbe? Nem jutott eszükbe akkor sem, amikor a vaggonlakók bekvárté- lyózták magukat a Lipótvárosi Kaszinóba? De ma ne tegyünk szemrehányást. Csak egy kis számtani feladvánnyal próbálkozunk. 1911-ben a főváros tanácsa 376 millió koronát irányzott elő beruházásokra, népjóléti és kulturális intézményekre, városszabályo- zásra, közlekedési és köztisztasági beruházásokra, közoktatási és egyházi építkezésekre, közgazdasági és közélelmezési intézményekre, a közegészség fejlesztésére, stb. Ebben az összegben a kislakások huszonnyolc millióval szerepeltek. És itt van a számtani feladvány. Milyen összeget kellene ma kislakásokra előirányozni, hogy az 1911. évi huszonnyolc milliót és az általános előirányzásban a 376 milliót meg lehessen közelitni? Ezt a feladványt tessék karácsony alatt megfejteni. Pelikánhoz és kenguruhoz hasonlították különböző szónokok egyetlen közgyűlésen a fővárost. Ezeknek az uraknak szives figyelmükbe ajánljuk, hogy máskor az állatsereglett hasonlatokból ne felejtsék ki a struccot se. Gondolkodjanak csak egy kicsit, vájjon nem találkoznak-e imitt-amott strucc-politikával is? A pelikán- meg a kenguru-hasonlat kissé nehézkesnek tűnik fel, de a strucc annál'inkább valószínű és népszerű. Sőt valameny- nyit természetben is lehetne illusztrálni, ha az állatkertbőf is ki nem pusztultak volna az állatok. Tudomásul vesszük a kitűnő Ka jünger Mihály vezérigazgató felvilágosításait, amelyek értelmében: 1. nincs viz; 2. azért nincs, mert a nyáron nagy volt a szárazság; 3. nem lehet viz, mert alacsony a vízállás. Nem vesszük azonban tudomásul azt az elmés mondását, hogy nem á ruha lett kicsi, hanem a gyermek nőtt meg. No hiszen ezt senki sem tagadta, lévén örök igazság, hogy ez mindig igy szokott történni. De tudni kell azt is, hogy a gyerekek mindig megnőnek. Ez a sorsuk. Vagy megnőnek, vagy elpusztulnak. Ha pedig megnőnek, akkor meg kell toldani a ruhácskájukat, Ugyanez az esete a budapesti vízvezetéknek. Nincs más mód, mint a kibővítés. Hogy ez egy milliárdba kerülne. Persze, hogy annyiba. De ez talán mégis legelső- rendű szükséglet, amire pénzt kell teremteni. Axiómákkal nem lehet az ügyet elintézni és a vízvezeték vezérigazgatójának uj ruhát kell követelni a fölcseperedett gyermek számára. hogy a legideálisabb háziszer, mely nélkül senki sem tud hosszabb ideig meglenni, a valódi Ugy bedörzsölésre, mint belső használatnál egy pohár viebe, vagy cukorra cseppenve, biztos eredménynyel hasznaiható fájdalomcsillapítóul, frissitőszerül. Mindenütt kaphatói j Pogány Béla.
