Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1921-12-14 / 50. szám
Tizedik évfolyam Budapest, 1921. december 14-én 50. szám. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 240 K. Félévre 120 K. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban&&)&<£>&><§) VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vi kér., Szív-utca 18. sz, Telefon 137—15. szám A főváros Ki ökör hőkölni a kmkokkil ■A nyomor és a pénztelenség áttörte a fővárosi kurzus frontját — Két irány- kan kezdenek tárgyalást egy ötszázmilliós kölcsönről — Tízmillió a szegényeknek és hat millió egyéb célokra — A polgármester bemutatta a bankoknak a szétosztó-bizottság listáját, amely garantálja a pártatlanságot A városházi kurzus, amely talán a legélesebb volt az egész országban, itt a közgyűlési terem- beim egymást érték a botrányok, amelyek a verekedésekig fokozódtak, mintha elérkezett volna hanyatlásához, mintha a kényszerű józanodás jelei volnának láthatók. A nyomor, de ezzel egyöntetűen — a deficitmentes költségvetés csúfjára —a pénztelenség is áttörte a kurzus frontját. Őszülte fájdalommal, a megalá’zottság érzésével írjuk le az igazságot, amelyet nem lehet letagadni, és ez az, hogy Budapest székesfőváros polgármesterének KanőssZát kellett járnia a bankoknál. Ezért a szomorú téinyért Budapest polgársága nem vállalja a felelősséget,; de vállaltok kell azoknak, akik a helyzetet idáig vitték, vállaltok kell azoknak, akik még napok előtt a polgármesteri székből nemcsak hogy meg nem védték a magyar gazdasági élet nélkülözhetetlen oszlopait, a bankokat, de az elnöki tekintély magaslatáról rohamot intéztek ellenük és -a magyar közgazdasági élet egyik legnagyobb tekintélyének, Éber Antalnak, jó tanácsait, éles, de jogos kritikáját nemhogy köszönettel fogadták volna, hanem ellenkezőleg, ezt a kiváló szakembert súlyos invektivákkal illették. Igazán nem fér össze Budapest székesfőváros tekintélyével, méltóságával, amelynek mindenki előtt, a bankok előtt is, megközelíthetetlen magasságban kellene állani, hogy polgármestere tányérozni induljon azokhoz a bankokhoz, amelyeket egy hét előtt ö maga és hű Sancho Pauzája, Folkus- házy Lajos, a sárba rángattak — tomboló örömére a jelszavak hőseinek. Vagy a múlt héten még nem tudták, hogy „a nyomor kinyújtott tenyerébe nem tudnak egy garast sem tenni? A múlt héten még nem voltak tisztában azzal, hogy üres a ládafia, hogy bajok vannak a deíicitmen- tes költségvetéssel és egyszóval, hogy pénzre van szükség? Mert ha rnindezjt tudták volna, nem hisszük, hogy attakot intéztek volna azok ellen a bankok ellen, amelyekhez a napokban nyájas szóval kopogtatott be dr. Sipöcz Jenő polgármester. Mert ma már nemcsak arról a csekélyke tízmillióról van szó, amelyet a bankok jószivvel adnak a budapesti szegényeknek, hanem sokkal nagyobb összegről, amelyet a főváros kölcsönként akar fölvenni. Hiába mondta egy esztendőn át Wolff Károlyiéi Platthy Györgyig mindenki, hogy kölcsönt pedig nem vesznek fel, most mégis elkerülhetetlen az ötszázmilliós kölcsön. A Fővárosi Hírlapnak pedig biztos értesülései vannak arról, hogy a budapesti bankok nem fogják ezt a jelentékeny nagyságú kölcsönt megtagadni. Kikötéseik azonban lesznek, aminthogy kikötéseik voltak a tízmilliós adománynál is. És e kikötések olyanok, amelyek valószínűleg le fogják szerelni a íenegyerekeskedést, aminthogy a mi szerény véleményünk szerint nem is lehet erre többé „erkölcsi“ alap akkor, amikor szakítottak a fennen hirdetett bojkottal. Ürömmel látjuk, hogy a bankok, amelyeknek most a változott helyzet révén szintén módjukban lett volna lóhátról beszélni a fővárossal, j okosan viselkednek. Ha kérnek, ők adnak. Ha 1 üzletet kínálnak nekik, ők vállalkoznak. El kell várnunk tőlük, hogy becsületes és méltányos feltételeket állítanak fel. Ha hibáztak a város vezetői, a bankok hivatása nem a bosszuállás; de mi azt várjuk tőlük és Budapest minden polgára azt várja, hogy siessenek a segedelemmel, mert minden okunk megvan feltételezni, hogy ezzel a cselekedetükkel Budapest társadalmi békéjét fogják biztosítani. A főváros mai vezetői sem lehetnek olyan csökönyösek, hogy be ne látnák, hogy azokkal, szemben, akik a nagy megpróbáltatások napjaiban becsületesen teljesítik kötelességüket, nincs módjukban többé ellenségként szerepelni. A főváros ki akar.békáim a bankokkal és úgy tudjuk, hogy ezek a súlyosan inzultált bankok nem fognak elzárkózni, a béke elöl és ha elérik a célt, Budapest társadalmi békéjét, akkor meg fogják érdemelni a legnagyobb elismerést. fái toriéul a &Ca& ülésé»? Közölték a napilapok, hogy S i p ö c z Jenő polgármester felhívásának, amelyben adakozásra hívta fel a közönséget, hogy a nyomort enyhíteni' lehessen, nem nagy eredményei vannak. Mindössze 300.000 korona gyűlt egybe, amely összegből maga a római pápa, Cser noch hercegprímás utján 200.000 koronát adott. Ez a kudarc arra késztette a polgármestert, hogy felkereste U 11 m a n ti Adolfot és kérte» hasson oda a bankoknál, hogy Budapest szegényeinek nagyobb összeget juttassanak. De meglátogatta a polgármester a többi nagybank igazgatóját is, igy határozott tudomásunk van róla, hogy Wälder Gyulánál is járt. A polgármester maga is cl lehetett készülve rá, ami be is következett, hogy ez a körséta valóságos vesszőfutás lesz a számára. És tényleg, a bankdirektorok nem titkolták el a látogatás fölött való csodálkozásukat, de megmondták egyszersmind azt is, hogy a városházi rezsim viselt dolgai után bizony nagyon meg kell fontolni, ha a bankok feladjak eddigi rezerválíságukat és magyarán tudomására hozták a polgármesternek azt is, hogy hajlandók momentán is, később is segítségére sietni a fővárosnak, amellyel szemben őszinte és mély kötelességeket éreznek, de változtatni kell a politikán, amely ma már az egész országban csak a budapesti városházán dühöng. Ezek voltak az előzményei a T é b e ülésének, amelyen báró Ullmann Adolf főrend. ígéretéhez képest előterjesztette a főváros, kérését és körvonalazta a maga véleményét. A tanácskozás során azután kétfelé választották a kérdést. Azt mondták, a .kérdés egyik fele, hogy nyomor van, tehát feltétlenül s ® g i t e n i kell. A másik az, hogy az a főváros kér, amely ezideig nemcsak a bankokat támadta, de egyben a nyomort is klasz- szifikálta. Egészen egyhangú volt a határozat, hogy Budapest szegényeinek tízmilliós segítséget szavaznak meg. De felmerült a kérdés, hogy odaadhatják-e ezt a pénzit a főváros mai vezetőségének» amely a felekezeti és lelkiismereti üldözések klasz- szikus példáit statuálta? Odaadhatiák-e azoknak, akik esetleg ennek a nagy összegnek a kiosztását is politikai céljaik érdekében használják ki? És odaadhatják-e azoknak, akiknek ma a szegények tárnogatására egyetlen fillérjük sincs, akik lerombolták ai főváros jótékonyságának Szervezeteit, akik megsemmisítették B á r c z y István nagyszerű alkotását, a Népjóléti K ö z pontot is? Ezeknek az aggodalmaknak legpregnánsabb kifejezője volt az a felszólalás, amely azt mondotta: — Igenis, mi adunk, mi segítségére sie:iink a iőváros szegényeinek; de nem vagyunk hajlandók azt a t i z i n i 11 i ó s ö s szeget a z o k- ii a-k kezére a d n i, akiknek p á r t a 11 a n s á- g á b a n íi a g y o n sok o k u n k v un ne m b i z n i. En tehát azt ajánlom, hogy szavazzuk meg á tízmilliót Buda pies f szegényeinek, de a pénzt mi magunk osztjuk széjjel. Egyetlenegy fölszólaló volt, aki igen gyenge érvekkel a fővárosi vezetőségnek pártját fogta. —■ Nem s z a b á d felekezeti k ü 1 ö n b s é- S eket néznünk és igy adnunk kell. Rendkívüli hangulatot váltottak ki ezek a szavak. — Helyes, u g y van! — hangzott mindenfelől — mi is'ezt akarjuk! Azt akarjuk, hogy a í ő v áros ne csináljon felekezeti különbségeket. Az ellenséges hangulatot, amely általános volt. legyőzte a kötelességtudás. A Tébe e gy hang ltja g hozta meg határozatát, amelyben felajánl a fővárosnak tízmillió koronát a nyomor enyhítésére. Ezenkívül megszavazott a Tébe ezen az ülésen négymilliót a rendőrségnek, 500.000 koronát a derék tűzoltóknak, 500.000 koronát a hazatérő hadifoglyoknak és még több apróbb ősz- szeget. ' Á garanciák A .főváros szegényeinek adott tízmilliót azonban nem szavazták meg minden feltétel nélkül. A döntő garancia ebben a kérdésben az volt, hogy biztosi- tani kell a pénznek pártatlan szétosztását. Erre vonatkozólag Ullmann Adolf bemutatott az ülésnek egy listát, amelyet Sipöcz polgármester adott át neki és amely az adományt szétosztó bizottság névsorát tartalmazta. Ez a bizottság teljhatalommal fog eljárni a segélyezések eszközlésénél. A lista, amelyről bővebb adataink ma még nincsenek, olyan, hogy abban a Tébe teljesen m e g b i z i k. Ez volt a döntő argumentum. Emellett azonban1 a Tébe az adomány mellé igen fontos levelet Is mellékelt dr. Sipöcz Jenő polgármester címére, s a levelet a polgármester már meg is kapta. .Ebben a levélben a bankok igen nyíltan, igen őszintén, de a legteljesebb udvariasság hangján mondják el véleményüket, amely lesújtó a főváros mai vezetőségére nézve, de amelyből mindenesetre lehet tanulni. Az ötszázmilliós kölcsön A dolgok fontosabbik része azonban csak most következik, mert a fővárosnak nemcsak a szegények számára szolgáló tízmillióra, de egy ötszázmilliós kölcsönre is szüksége van. Minden lerongyolódott, a kórházi lepedőktől kezdve egészen az utca kövezetéig. Beruházásokra van szükség, azonkívül fizetnivalók is vannak, az üzemek dolgát is rendbe kell hozni. De honnan? Talán a deficitmentes költségvetésből. Abból aligha lehet. Kölcsönre van teháté szükség és pedig égetően gyorsan. Két irányban is megkezdődött a tárgyalás. Egyrészről eljárnak Ereky Károly indítványa értelmében az Állami Jegybanknál, hogy adjon kamatmentes kölcsönt. Itt azonban vajmi kevés a remény. Hiszen az Állami Jegyintézet az Osztrák-Magyar Bank üzleti szabályzatát vette át és ismerjük a panaszokat, hogy még a legjobb papirosokra sem adnak lombard-kölcsönt. A másik irány, amelyben a
