Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1921-11-16 / 46. szám
Budapest, 1931. november 16. csak 11.725 liter tejet lehet kiosztaná, bár minimálisan egy liter lenne a napi szükséglet fejen- kint. A 19.488 cgy-két év közötti gyermeknek összesen 9775 liter tejet szolgáltattak csak ki. A szegény gyermekektől 23.558 liter tejet vontak. el, részint mert a szülők nem tudják a tul- magas árakat megfizetni, részint mert a szükséges mennyiség nem érkezett be a fővárosba. A tüzeJöellátás jobb, de a tüzelőanyag ára megfiz ethete ti ewiül emelkedett. Hogy a ruhaárak mint emelkednek, igazán nem kell a memorandumból reprodukálni; de annál fájdalmasabb az a fejezet, amely a kereseti viszonyokat tárja fel. Kimutatják, hogy egy négytagú — apa, anyja, két iskolás gyermekből álló — család számára —föltéve a lehetetlent, hogy mindent hatósági úron tudnak beszerezni — csak élelmiszerre 4503 korona 96 fillér kellene, h,a volna. Ugyanennek a családulaje lakásra, világításra, fűtőanyagra, Hibajavításra — 'minden kulturigény kielégítése nélkül — újabb 2965 koronára volna szüksége. Havi kiadása tehát ennek a családnak 7468 korona 96 fillér volna, amiben azonban — hogy az étkezés minemüségét is jelezzük — havonkint összesen! 8 kiló húst számítottak. Nem felel meg a memorandum arra, hogy hány olyan család van Budapesten, amely csak ezeket a minimális kiadásokat is biztosítani tudja a maga számára? Lepedőkről, amelyek nincsenek és poloskákról, amelyek vannak — Közgyűlési képek. — Szerdán volt az első őszi közgyűlés, és a városatya urak mindjárt ki is próbálták, vájjon meg- van-e még a közgyűlési terem akusztikája. Hát nincsen meg. Ezt az akusztikát ugyan nem fránya kommunisták sikkasztották el, sem nem a románok vitték el; az akusztika nincs meg, mert nem is volt. Ellenben — mint a; tapasztalat bizonyítja — a városatya urak a vakáció alatt nem vesztették el a hangjukat. Sőt egyik-másik városatya az első őszi közgyűlésen még a szokottnál is csengőbb, pihen- tebb hangon gyakorolta közbeszólási jogát. A tulajdonképpeni vita a marhalvásártéri vendéglő bérletével kezdődött. Ez a vita a csöndesebbek közé tartozott. Itt mindössze annyi történt, hogy Ptatthy György rászólott a tüchtig Vasek- re, hogy ..Hallgasson az ur!“ Tudniillik azért szólott rá, mert a mindig fürge Vasek éppen akkor gyakorolta közbeszólási jogát, mikor Plaitthy beszélt. A dologból azonban nem lett baj, a gavallér Platthy bocsánatot kért. Vasekkel különben Horváth (IV.) Károfynak is volt egy kis nézeteltérése, azonban ezt az affért is békésen intézték el. Sokkal érdekesebb voíft azonban a párviadal, mikor Csilléry András akasztotta össze a lőcsöt Fábián Bélával. A keresztény párt alvezére a demokraták szónokával. A Zita-kórház körül támadt a bonyodalom. Arról vitatkoztak, hogy becsukják-e hát a Zita-kórházat, vagy sem? Mindkét kitűnő férfiú bölcsen megegyezett abban, hogy a kórházat nem szabad becsukni, mert a kórházra szükség van. A két párt mégis összekapott és úgy a demokratákra, mint a keresztényekre úgy hullott a —* tisztesség ne essék mondván :— a cifrábbnál cifrább közbeszólás, mint a .záporeső. A vihart az idézte elő, hogy Fábián Béla azokról a kórházi lepedőkről kezdett beszélni, amelyek nincsenek; és azokat a poloskákat kezdte firtatni, amiből a kórházakban sokkal több van a kelleténél. Azt mondta Fábián, hogy „valamennyi kórház tele van féreggel, poloskával, ruszlival, olyany- nyira, hogy mikor az egyik beteg valamelyik ágyból leikéi, akkor a poloskákkal annyi történik, hogy a rugót kiveszik az ágyból és porolóval végigverik és kihull vagy 240 poloska ...“ — Ezt tárgyalja le Dietrichsteumal! — mondja az elmés Bohn Ferenc. — Látta maga személyesen? Visszautasítom a vádakat! — mondta szigorúan Pautheim Ferenc ismert egyéni dialektusában. Fábián azonban nem zavartatta magát Paulheim bácsi megjegyzéseitől. Folytatta tovább:-— A betegek a puszta matracokon fekiisznek, mert a matrácokon nincs lepedő. Ellenben lyukak vannak a matrácokon ... Ez nem tartozik a tárgyhoz! — idegeskedett Csilléry. — Igaza van! — mondta Éber Antal. — Ide csak korcsmabérletek tartoznak. — A főváros közkórházaiból az asszonyokat és a csecsemőket újságpapírba pakkolva viszik ki! — folytatta Fábián. — A kórházakban azt mondják, hogy azért nem lehet tojást adni a betegeknek, mert a tojást maga a főváros 10 koronáért számolja el. — Mert kiviszik a zsidók! — replikázott Csilléry. — De ki adja a kiviteli engedélyeket? — kíváncsiskodott Freund Dezső. Ez a párbeszéd igy ment jó órán keresztül. Csilléry már akkor is haragudott, amikor Fábián a lepedőket emlegette. Mikor aztán Fábián a poloskákat kezdte piszkálni, ez az ellenszenves állat végleg kihozta a sodrából az exkegyelmes urat. Csilléry szó-bombákat kezdett áthajigálni a demokrata oldalra. Azok meg vissza. Néhány pillanat alatt teljes lett a ziirzarvar. — A mélyen tiszteld nagybankok nem nyulnak a zsebükbe, — kiáltotta Eber felé Csilléry — hogy jótékony ajándékukkal... — Többet adtam én, mint ön! — replikázott Eber Antal. — Mi van a hollandi misszió fehérneműjével? Arról beszéljen! — kíváncsiskodott Fábián. — Majd beszélek róla! — adta vissza a szót Csilléry. Isten csodája, hogy az indokolatlanul hosszúra nyúlt vita egy órai heves pozició-harc után szerencsére véget ért és a közgyűlés a tanács javaslatával szemben elhatározta, hogy a Zita-kórházat nem csukja be. Ehhez a vitához fogható ezen a közgyűlésen több már nem is volt. Legfeljebb Folkusházy Lajos kissé hosszúra nyúlt beszédét lehetne megemlíteni, .mint nevezetességet. Ebben a beszédben az alpolgármester végigvezette a hallgatóságod a drágaság minden lépcsőjén és igen helyesen kifejtette, hogy a búzát a termelők, a bankok és a börze drágítja. Az alpolgármester megállapította, hogy a főváros azért nem gondoskodott a főváros egész lakosságának 1 is ztlszüks égletér öl akkor, amikor a búza ára még csak 600 korona volt, mert a fővárosnak akkoriban nem volt pénze; most pedig azért nem gondoskodik, mert most még kevesebb pénze van a fővárosnak, mint a nyáron volt. A főváros szerencsétlen financiális helyzetéről folyt a vita még a pénteki folytatólagos közgyűlésen is. Horváth Károly (IV. kér.) vitte a szót és szemrehányást tett a tanácsnak, hogy* nem igyekszik egy kis konszolidációt belevinni a háztartás számadásaiba. — A polgármester — úgymond — a nyáron Parisban járt tanulmánynton, hogy pénzügyi tapasztalatokkal megrakodva fogjon hozzá ősszel a pénzügyi konszolidáció munkájához. Azonban a polgár- mester Párisból nem hozott mást, mint két táncot... —• Micsodát? — kiáltottak ijedten a kereszténypártiak. A szemérmetes polgármester fülig pirult. Azt hitte, hogy most jönnek a pikáns leleplezések a párisi kalandokról. —• Ne beszéljen ilyeneket! — szólt közbe egy tulerkölcsös városatya — nem hallgatjuk. — Kinek mi köze a polgármester privát dolgaihoz? — fortyant föl a podeszta egy hívatlan védelmezője. A lárma egyre erőteljesebb kezdett lenni. —' Igenis, csak két táncot hozott haza Párisból a polgármester — mondta titokzatos mosollyal Horváth Károly —'két táncot, a pás d'argent-t és a pás de credite-t. Horváth itt megállott; várta a hatást. — Valami disznóságot mondott? — kérdezték jobbról is, balról is. — Nem is disznóságot, hanem egy francia szójátékot mondott, — magyarázta valaki, aki franciául is tudott. — A ,,pas“ a franciában táncot is jelent, meg nincstelenséget is és Horváth szerint az a két tánc, amit a polgármester Párisból haza hozott: a pénztelenség és a hitelnélküliség. Sokan még most sem értették. Ez a közgyűlés nem érti a tréfát. Kár, pedig a pénteki közgyűlésnek ez a tréfa volt a csattanója. 3 • mm Decsényi Miklós halála Decsényi Miklós innen távozott el attól az asztaltól, ahol |a Fővárosi Hírlap inegszüldtik. Évtizedeken át való barátság fűzte ennek az újságnak a szellemi vezetőihez és nemcsak egy tökéletes jóbarátot tiszteltünk benne, hanem valakit, ®jki egészen más vizeken evezett, mint mi. de akinek bölcs» hatalmas távlatokat felölelő gondolkodása mindenkor, sokat jelentett a mi számunkra. Hogy véletlenül, amikor Miskolcon letette a gimnáziumi érettségit, rövid időre belecsöppent itt Pesten az újságírásba, éppenséggel nem ez a rövid vendégszereplés sodorta öt közénk, sokkal mélyebb, baráti gyökerei voltak annak a ténynek, hogy még akkor is, amikor már régen jelentős szerepet játszott a tőzsdén, amikor irigyelten tekintettek feléje komoly üzleti érzéke miatt a tőzsde legszerencsésebb kezű matadorjai is, ő boldog örömmel töltött el néhány gondtalan, kedves órát újságírók között, akiknek talán csak annyi pénzük volts amennyivel a pohár sörüket kifizethették. A tőzsdén annál rigorózusabb volt a társaságával szemben. Nem tartozott a mondvacsinált Napóleonok közé, de komolyan, becsületesen, sugárzóan tisztán fogta fel a hivatását. Csak egy volt. ami szentebb volt előtte, mint a barátai, csak egy volt, ami fontosabb volt, mint ai hivatása: a család i a. Tökéletes családapának ismertük és ma nehéz lenne leírni nekünk, öregedő családapáknak, hogy tiszteltük, ezt' az érzését, hogy irigyeltük azt a mindent, amit a családjáért tett. A sok-sok kedves, szép és nemes emlék között bogarászva, most. hogy elment, a legkedvesebbre emlékezünk, arra, amikor a kommunizmus alatt valósággal közénk menekült, azokkal a reménységökkel fütötte, csüggedni készülő lelkét, amit közöttünk szívott magába. Hires ellenforradalmi fészek volt akkoriban, a városházán ai sajtóiroda. Sok-sok kiválóság, akik ma a városházán, .graisszálnak, csöndes legények voltak akkoriban. Kiírták az ajtajukra, hogy „vörös katona“, ontották _az aktákat, hogy „proletárérdekből“ meg kell sziinltetni az ügyet. A városházi sajtóiroda azonban immunis volt a vörös bacillusoktói, ide szökdöstek be dekáiban az elcsapott tanácsnokok egy kis reményt) szívni a jövőre. A legtöbbjét szegények közül kiszórta, mint a polyvát, az utcára az ellenforradalmi szél, amelynek keletkezésében nekik több részük volt, mint — igenis állítjuk! — mint Wolff K á r; o 1 y n a k. Egyszer azután itt, ebben az ellenforradalmi fészekben elhelyezkedett Decsényi Miklós is, akinél elkeseredettebb ellenforradalmár aligha akadhatott Budapesten. Ahogy a Ferenciek temploma elütötte a delet, megjelent az ajtóban, belső zsebében a Neue Freie Presse legújabb száma, amiből élénk magyarázatokkal olvasta fel a legfrissebb ellenforradalmi hírekéi és a „rote Karneval“ halódásának bulletinjeit. Aztán jöttek a nagy fogadkozások, hogy „de ha egyszer vége lesz ...“ Hát ha egyszer vége lesz — szokta ilyenkor mondani — pezsgőt ebédelünk! Meg is tartotta a szavát. A múlt nyáron, egy vasárnap délben a Gundel-vendéglőben találkozott az egész ellenforradalmi társaság és akik egykor együtt álmodoztak egy falait pecsenyéről, dús lakomán köszöntötték egymást. Amikor azonban, az óra 1/=2-őt mutatott, D e- csélnyii Miklós szegény, fölkeriekedettj. elbúcsúzott illendően, hogy mulassanak csak. az urak tovább is kedvükre, de neki haza kell menni. Nem mondta meg, hogy ö a példás családapa, még soha sem költötte el az ebédét máshol, mint a családi asztal mellett. És hogy ápolta, hogy gondozta azt a családi asztalt! Már ai háború alatt megkezdődött izgalmas munkája, az élelmiszerhajszolás. A kommiin alatt pedig az éledét verejtékezte el egy- egy jobb falatért, amit a családjának adhatott. Mi ennek a harcnak, amely az ő számára élet-halálküzdelem volt, mind tanúi voltunk és a családja valószínűleg semmüt sem tudott róla, hogy ez a jó ember mit cselekszik értük. Mi láttuk, hogy loholt a Laudon-utcába, ahol egy greizlerosnál kitűnő lengyel gombát fedezeitt fel és milyen boldog zsákmányként hozott Szobról sajtot, amit csehek csempésztek át. A családja, a barátai, az újságírók szellemi arisztokráciája, meg a hivatása: ezek között
