Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1921-06-29 / 27. szám

Tizedik évfolyam Budapest, 1921. junius 29-én 27. szám. gMmim»ímHamgmag8!amaniamaHia»8Buminag»agiESigiaum»imHp»iöniPinaiiBmiimimmnnBmnr ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 160 K. Félévre 80 K. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban <£> <2> <S) <Sb <£> & VAROS/, politikai és közgazdaság/ hetilap FELELŐS SZERKESZTŐ DAC SÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhiva­tal: Vi. kér., Szív-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám. A jogrend sáncairól mondott nagy beszédet a pénzügyi bizottság költségvetési vitája során a többségi párt ve­zére. Sietünk azonban konstatálni, hogy Buda­pest polgárságának é pens éggel nincsenek kifo­gásai a jogrend sáncai ellen. Ez a polgárság igenis vágyott e sáncok közé és ha ma már tényleg ott van, akkor jól is érzi ott. magát, aminthogy mióta e’z a város — város, a forra­dalmakig senki sem bolygatta a pesti embert a jogrend sáncai között. De hogy a jogrend csak arra való lenne, hogy „annak sáncain belül ka­cagjon ránk a múlt“: ez csak téves megállapí­tás lehet, mert mi úgy érezzük, hogy a múlt elmúlt, itt csak a jelen számit és akiknek kifo­gásaik vannak, azoknak nem kell a markukba nevetniük, itt van a küzdelem porondja, szán­janak szembe. Ha pedig a múltnak tényleg bű­nei vannak, a múlttal is le kell számolnia — természetesen a jogrend sáncai között, amint­hogy Wolff Károly, a magasrangu bíró, nem is gondolhat másra. Mi azonban csak attól óvjuk a pártvezére­ket, akiknek jóhiszeműségében, bölcsességében nem kételkedünk, hogy ne kenjenek mindent a múltra. Ha ma sanyarú helyzetben van a város, ha ma hibák történnek, ne igyekezzenek minden felelősségtől ezen az utón menekülni, mert mi ismerjük a tömegek lélektanát, amely nem sze­reti ezeket a módszereket. Ne tegyenek úgy, mintha itt nem lett volna háború, nem lett volna forradalom, kommunizmus, román! megszállás és ők egyenesen, közvetlenül Vá'zsonyi, Bárczy és Bódy utáni következtek volna. Hiszen ha a közbeeső események nem lettek volna, akkor ma is ugyanazok lennének az urak a városházán, akik a háború előtt voltak. Akkor nem látna a nép ma mást, mint azt a sok szépet, amit a múlt emberei alkottak és akkor nem kellene ma Wolff Karolytól várni, hogy talpraállítsa ezt az elesett várost. De ne csodálkozzék a vezér azon se, hogy „a Tanácsban is erősen küzd a mult a jelennel“. A tanácsbeli urak kereszténységében és nacio­nalizmusában senkinek sincs oka és joga kétel­kedni, de ha szemük néha mégis elrévedez a múltban, akkor annak igazi oka csak az lehet, hogy ott a saját igen kiváló alkotásaikat kere­sik, amelyeket ma az idők mostohasága miatt ■nem folytathatnak, nem tetőzhetnek be. Nem lehet és nem szabad ezt tőlük ross'znéven venni, mert ez a múlt — bármennyire élt is annak idején ez az akkor is ellenzéki újság a kritika jogával — nem volt. ká'rhozatos, sőt épített, te­remtett, produkált. Ami pedig „a konjunkturáso- kat“ illeti, úgy látszik, Wolff Károly a maga ma­gas erkölcsi felfogása szerint nem ismeri. Egy ma- gasrangiu bíró nem is ismerheti. A konjunktúrá­soknak kár azt üzenni, hogy a természeti erők ellen ne küzdjenek. Azok nem küzdeni, hanem támogatni szoktak. Támogatni mindent. Támo­gatni Vázsonyit és támogatni Wolffot. Azok nem harcolnak senki ellem Azok aratni szoktak. Ha egyszer a politikai váltógazdaság érvénye­sülni fog és mások kerülnek ismét a hatalomba, akkor fog csak nagyot csalódná a vezér, mert sok olyan embert fog az uj lobogó alatt látni, akiknek elvhüségét ő maga naiv hite szerint túl­sókra 'becsülte. Hogy viszont „a múlt emberei még kritizálni mernek“: ezt sem szabad zokon venni, mert őket választóik azért küldték a közgyűlési te­rembe, hogy kritizáljanak. Wolff Károly külön­ben; is sok idealizmustól fűtve lépett a fórumra, amikor megérlelődött benne a gondolat, hogy ő rá ott nagy szükség van és igy nem is igen tudhatja, hogy egészségesen, okosan nem is le­het kormányozni, c.sak ha ebben a becsületes, jószándéku kritika segiti, utakat mutat, pláne ha a kritikusok maguk is megjárták már azt a’z utat, amelyen most kritikájuk alanya jár. Vagy szabad-e Wolff Károly elfogulatlanságáról feltételezni azt, hogy nemcsak önbizalma van, de tökéletesnek is képzeli magát? Teljesen egyetértünk viszont Wolff Károly- lyal akkor és minden demokratikus érzésű, el­fogulatlan embernek egyet kell vele érteni, ami­kor azt mondja, hogy „nem lehet embereket oda­dobni a tőke kihasználásának“. Az elnyomottak, vagy a kisexisztenciák elfogulatlan, nem egy­vámszedői nagyon erősen garázdálkodni kezdtek, a főváros igen üdvös rendeletet hozott: kimondották, hogy az iskola kapui minden kéregetés elöl zárva maradnak és a tanuló ifjúság között bármi­féle célra gyűjtést engedélyezni tilos. Azóta ezt a itilalmat még sohasem szegték meg, eleve ’elutasítottak Imin den kísérletet azzaíl, hogy minden szülő köteles a gyermekét az osztályok padjaira ültetni és ha a vagyonosabbak oda tudják adni adományaikat, a fiatal lelkekben nagyon hama­rosan ki fognak élesedni a vagyoni ellentétek. Ezzel az, általános szabályait szakított most a főváros tanácsa. Egyik legutolsó ülésén megengedte, hogy az összes iskolákban Magyar Jövő ifjú­sági napot tartsanak, s ennek keretében a M a- gyar Jövő irodalmi társaság javára gyűj­tést rendezzenek. Az ifjúsági nap rendezésének kér­dését Zilahi Kiss Jenő tanácsnok vállalta ma­gára, bizalmas körrendeletben oktatta ki az iskolák igazgatóit az irodalmi társaság céljairól és utasítást adott a műsorok összeállítására. Az ifjúsági napot már »sok fi el 1 y e n meg is t a r t o t ít á k, néhány iskola pedig az évzáró ünnepéllyel együtt fogja az u j ünnepélyt m ü s orra t ii z n i. Minden al­kalommail meghívták a gyerekek szülőit és a taní­tók, valamint a tanárok nagyon buzgólkodtak, hogy szép összeget tudjanak felmutatni, mert a gyűjtés eredményéről a tanácsnoknak be kell számolni. Az utasítás szerint a hazafias szavalatokon és énekeken kívül az oktatószemélyzet egy tagjának ismertetni kell a társaság célját. Hangsúlyozni kell, hogy a nemzeti lélek egységét kell megteremteni. Akié az ifjúság, azé a jövő. Az ifjúságba a nemzed lélek tisztaságát kell beoltani. A múltat tisztelő, a múlt tanulságain okuló, fegyelmezett, bátor, a ro­mokon való építéstől vissza nem riadó, munkás, be­csületes, keresztény erkölcsű ifjúságot kell nevelni. Erre alakult a Magyar Jövő társaság, amely a következő lapok kiadásával akar céllt elérni: a Zászlónk, a Nagyasszonyunk, a Kis Pajtás és az Az Erő. Ezek már régi lapok, újab­ban ezek a vállalatai indultak meg: a Zászlónk diák -könyvtár a, a Magyar Jövő könyv­oldaln védelmében az egész város józan polgár­sága együtt küzd; de engedje meg a vezér azt is, hogy nála sokkal előbb megmondották már azt, hogy „a kapitalizmus túlhajtott érvényesü­lése döntötte fel Európa mérlegét“. Ez igy van és ennek le kell vonni a tanulságait, de szintén nem egyoldalúan és küzdeni kell a mindem né­ven nevezendő kapitalizmusnak a túlkapásai és csakis túlkapásai ellen. Aki azonban a demo­kratikus és szociális gondolatokkal igy telítve van, annak nem szabad megvetnie a jogrend sáncait, nem szabad „diktatúrát“ emlegetni, még ha az csak pénzügyi is, és nem szabad szerződéseket vogelfrei-oknak mondani és nem szabad senkit jogtalanul „sétálni küldeni“. Ha Wolff Károly összeegyezteti egyszer a gondo­latait, ha logikus kapcsolatokat fog felállítani az egymást követő mondatai között: meg fogja ! érezni a mi véleményünknek igazságát. sági I r o d a 1 m i E r t e s i t ö. Ezeknek az irodalmi vállalatoknak szellemi anyagát a legkiválóbb írók­ból alakult Magyar Ifjúsági-Társaság tag­jai szolgáltatják. A szünidőben különben szülői érte­kezleteket és kirándulásokat fognak rendezni. A (tanácsnok bizalmas rendelete végén még meg­jegyzi, hogy az összegyűjtött pénzt a Pesti Ha­zai Első Takarékpénztárba a Magyar Jövő vezetősége csekkszámlájára kell beküldeni, de az egész akcióról két jelentésit kér. Az egyik jelen­tést ő akarja elolvasni, a másik jelentést erre a címre kelt eljuttatni: Magyar Jövő társaság, Damjanich- ii tea 50. Nehogy bárki is félreérthesse a cikk intencióját, senkinek sincs kifogása a Magyar Jövő prog­ramúba ellen, sőt szeretnénk, ha ideáiért minél szé­lesebb körben harcolhatna, de azt hissizük, hogy senki se helyesli, hogy az anyagi esz­közök elérésének helyét az iskolába tesz i. Az iskolát nem szabad kortes-lármának ki­tenni. k ülő fi ősért most nem, amikor minden ilyen irányú beavatkozás hátrányait a közelmúltban olyan erősen éreztük. A főváros illetékes ügyosztályához fordultunk, ahol oszították véleményünket: — Kérem, ugyanezen a'z alapon áll a főváros tanácsa is ■— mondották. — Kényte­lenek voltunk mégis elfogadni, mert a rende­letet tulajdonképpen a külügyminiszter adta ki. Jól tudjuk, hogy ez résütés volt az eddigi szigorú renden, de igyekezni fogunk, hogy többé elő ne forduljon. Anníyira elővigyáza­tos volt ilyen 'tekintetben a főváros, hogy még egyes vallásfelekezetek gyűjtését is el­tiltotta, pedig ez a hittantanitás előmozdí­tását jelentette volna. A főváros inkább hitoktatási segélyeket adott, de minden gyűjtést szigorúan eltiltott. A gyűjtés elrendelése különösen az oktatósze­mélyzetben keltett nagy visszatetszést és mozgalmat akarnak indítani a kezdeményezés ellen. Talán, ha meghallják, hogy a gyűjtés megengedése csak egy esetre vonatkozott) elállanak szándékuktól. Még egy másik eset miatt is panasz­kodnak, amelynek különösen anyagi része érinti őket súlyosan. A tanács ifjúsági ünnepélyt rendezett a Városi Gyűjtés a fővárosi iskolákban A Magyar Jövő és az ifjúsági nap — A kultuszminiszter akciója — A Városi Színház ifjúsági előadása Jó néhány évvel ezelő.ti, amikor a jótékonyság tára, Magyar Tavasz ifjúsági lap és az Ifjú-

Next

/
Thumbnails
Contents