Fővárosi Hírlap, 1920 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1920-05-19 / 21. szám

2

Budapest. 1920. május 19.

_ A két keresztény-párt — most már egészén biztosra vehető, — együtt log resztvenm a községi választásokon. A 'tárgyalások jól haladnak előre, biztosra lehet venni a megegye- zést. Ha a megegyezés nem jönne létre, akkor — mint azt már a Fővárosi Mirlap-bcin bővebben is módomban volt kifejteni, — a keresztény ügy szenvedne kárt, amit pedig egyik párt sem akarhat és nem is akar.

Mit módosított a közigazgatási bizottság?

A beh’igymihisztérnek „a székesfővárosi t örvény hat ősági bizottság - újjáalakításáról

szóló törvényjavaslata legközelebb a nemzetgyűlés elé kerül és pedig abban a lényegesen módosított formában, ahogyan azt a nemzetgyűlés közigazgatási bizottsága átalakította. A bizottság jelentése alapján ezeket a módosításokat a következőkben ismertetjük:

A 2. §-nál a választott törvényhatósági bizottsági tagok száméit 180-rél 240-re emelték föl, mert a bizottság elegendőnek látta a bizottsági tagok számának több mint egyharmadával való apasztását. Volt olyan módosítási indítvány is, hogy a kerületi elöljárókat is be (kell sorozni ama tisztviselők közé, akiknek a közgyűlésen tanácskozási és szavazati jogúik van. „Arra való tekintettel azonban, hogy a fejlődés iránya szerint előbb-utóbb oda kell eljutnunk, hogy abban a testületben, amely a városirányítás funkcionáriusainak ténykedéseit elbiráln: hivatott, maguk a funkcionáriusok szavazati jogukkal a kérdésiek eldöntését ne befolyásolhassák, a bizottság az ez irányban előterjesztett módosítási limditványt nem találta elfogadhatónak

A 8. §-nál törölte a bizottság a passzív választójognak azt a korlátozását, amely legalább négy polgári vagy ezzel egyenlő rangú iskola végzését kívánta az eredeti javaslatban. A megoldás az, hogy ez a korlátozás a nívó biztosítása szempontjából célra nem vezet, ellenben esetleg olyanok zárattak vólmai ki a törvényhatósági bizottságból, akik „az élet iskolájában sokkal több tudást, tapasztalatot, az adminisztrációval szemben felmerülő különféle igényeik iránt készségesebb megértést szereztek, mint amennyit a négy polgári) elvégzése biztosit.“ Az itt lakás kellékénél kezdő pont gyanánt 1914. év január 1 -je helyett július 1-jét állapította meg ai bizottság, mert ez az a hónap, amellyel „különböző elemeknek Budapestre való áramlása“ megkezdődött. Megsulyosbitotiták azonban ezt a passzust azzal, hogy passzív választójoga esiaik annak van, aki legalább 10 év óta magyar állampolgár. „Akik idegenből jöttek országunkba — mondja a bizottság, — ne szólhassanak bele különösebb sulylyal az ország fővárosa ügyeinek intézésiébe, míg hosszabb időn át tanúságot nem szolgáltattak annak, hogy a magyar államnak hű, megfázható, a nemzet érdekeit szivükön viselő polgáraivá lettek.“

All. §-nál vannak a legsúlyosabb változások. A bizottság a hatvanas kerületi beosztás helyett fénntar tan dónak vélte a régi gyakorlatot, hogy a választások közigazgatási kerületenkint történjenek, mert a Folikusházy-féie kocka-rendszer ,,a kis körökben kis kaliberek érvényesülésért való versengését szitánál." Az egyes kerületek által választandó bizottsági tagok számát illetőleg az a bizottság javaslata, hogy „az minden kerületre nézve egyenlő legyen, mert ai közigazgatási kerületek „egyenlő jogkörű tagozatai a főváros közigazgatásának.“ Végül ai többségi választási rendszer helyett az arányos (kisebbségi) választási rendszert fogadta el a bizottság

!,az igazság nevében.“ Sokkal jobban megfelel ugyanis az igazságnak — mondja a megckolás — hogy a választók azon csoportjai, pártjai is, a melyek nem érték ej az abszolút többséget, számerejüknek megfelelő képviselethez jussanak, mint hogyha egy szavazattöbbség óimén esetleg egy-egy kerületben mind a 24 törvény- hatósági bizottsági tagot egy párt küldi be a közgyűlésbe, — sokkal inkább a párt, mint az összes választók képviselőjéül, mert hiszen igy megtörtéhetik, hogy 15,001 szavazónak vau 24 képviselője a közgyűlésen, 15,000-nek pedig nincs egy sem.

A 13. §-ba azoknak névsorába, akik méltóságuk után tagjai a közgyűlésnek, bevették a Szent István Akadémia elnökét és a budapesti tankerületi m. kir. főigazgatót.

A bizottság 22. címen egy uj szakaszt is

iktatott be a kerületi választmányok megvá- lasztáséréd, mert ezeknek tagjai az 1893. XXXII. 29. §-a szerint a törvényhatósági bizottság tagjainak választásával egyidőbeu választandók.

Kis körökről és kis kaliberekről

beszél a parlamenti közigazgatási bizottság jelentése, amikor kifejti, hogy miért kellett elejteni a k'oLkusházy-féle kockarendszer hatvan kerületét. Be kell vallani, hogy éleslátással ítélte meg a bizottság a helyzetet. Sajnos, Budapesten a kommunális érdekeket mindig igen szegényes, igen kicsiny látószögből ítélték meg. Klikkek, vezérek, barátok tartottak itt csak össze, de a város egyetemének, az egéSz város lakosságának érdekei iránt mindenkor érzéketlenek voltak. A régi közgyűléseknek mindig ez volt az igazi eredendő hibája és bűne. Nem tudtuk itt felemelkedni olyan magaslatra, hogy az egyik kerületből átlássanak a másik kerületbe, még ha történetesen az utca másik során kezdődött is a másik kerület. kiért ennek egyszer és mindenkorra véget kell vetni. Akik majd a városatyaság dekórumát viselni fogják, azt az egyet pró- báljük becsületesen megtanulni, hogy ők nem a Józsefvárosért, a Belvárosért, vagy a Rózsadombért, hanem egész Budapestért lettek városatyák. A kilátások ugyan nem egészen ilyenek, de ha a kis Magyarországnak meg kell tanulnia külpolitikát csinálni, akkor a ferenezvárosiak is ráeszmélhetnek, hogy ők nemcsak önmagukért, de Ó-Budáért is vannak. Végre ez is csak hivatéis.

A házbérrendelet

tekintetében hamarosan akadtak magyarázni valók. És hogy a kommentárok nem egészen fölöslegesek, annak bizonyítékát mindenki a saját esetében láthatja. A rosszul fogalmazott rendeletre bizonyosan sokan fizettünk volna rá és nem ez az első magyar kormányrendelet, amely a második hét alatt már kifutotta a formáját. A világháború és a forradalmak sem tudták annyira előrevinm a világot, hogy a rendeleteket érthető és félrenemérthető módon fogalmazzák meg. A házbér-rendeletet is már megjelenésének mézesheteiben kell újra kommentálni, magyaráz gat ni. Milyen jó, hogy a kormányrendeleteket ma már nem kell, mint Mózes idejében, köbevésnL Mert ha most is ez lenne a divat, bizony nagy bajok lennének a mai téglainség mellett.

A főváros cipő-üzeme

is felmondta a szolgálatot. Pedig milyen büszke volt a főváros erre az intézményére és emlékszünk, mi magunk is meghegyeztük a toliunkat, amikor ezt a jeles szociális alkotást megdicsértük. Azt mondják, erősen megcsappant a főt gálám a cipő-üzemben és most az üzemet redukálni kénytelenek. Száz munkás helyett most már csak harmincöt fog dolgozni. Nem kell sokat gondolkozni azon, hogy mi lehet az oka a forgalom csökkenésének, amikor igen könnyen a magunk lábbelijére nézhetünk és a magunk anyagi viszonyait vethetjük a mérlegre. Sajnos, nagyon könnyű megállapítani, hogy nem is a főváros cipő-üzeme, hanem az alkalmazottak lábbelije és bugyellárisa mondott csődöt. Mégis csak a cipő-üzem egykori igazgatójának volt igaza, aki elment Oláhországba miniszternek, miután látta, hogy kedvenc cipözsinérjaiban itt nem lesz valami túlságosan nagy fölösleg...

Budapest Főv. Szent Gellert gyógyfürdőjével kapcsolatos

G

yógyszálló -o o

május 15-énanagyközönségszámára újból megnyílt.

A legmodernebb technikai és kényelmi berendezésekkel. Nyári tartózkodásra kiválóan alkalmas. A gyógyfürdőben a régi hírnevű radiumos hévforrásokon kívül a modern fizikális therápia minden gyógy- tényezője áll a betegek rendelkezésére.

Vezető főorvos : Dr. Benczúr Gyula egyetemi magántanár- Bővebb felvilágosítást nyújt az igazgatóság.

A legszebb pesti katonák

Látogatás a tűzoltó-laktanyában

A legszebb pesti katona föltétlenül a tüzelt ó. Piros sapkája sohasem fakó, csinos, friss kék ruhája mindig hóditóan’jól áll neki. A1 bajusza Vilmos csá- szárosan kikötve még ma is, amikor a nagy példányképé már valószínűié,g: régen lekonyult és csapzottan hull alá. Forradalmak, bol'sevizmus, román megszállás, mindez nem változtatott a pesti tűzoltón. És a lovaik! Mesebeli táltosok vágtatásával száguldanak végig a lerongyolt aszfalton, az ember szinte látja, hogy tüzet fújnak az orrukon át. Ahogy az utcán látjuk ennek az intézménynek minden külső életmegnyilvánulását, olyan, mintha a háború minden pokla, a forradalmak minden szenvedése, az általános le- szegényedésnek, a nyomornak minden gyötrelme nyomtalanul suhant volna el fölötte. Persze, mindez optikai csalódás. A tűzoltók is megszenvedtek mindent, amin mi átestünk, de a rátartós gavallérok, a csinos, tiszta emberek örök erkölcsével dacolnak a rossz sorssal és ha már mást nem lehet, megtartják a látszatot.

A Kun-utcában vagyunk. Ahogy benyitunk az előcsarnokba, egy kedves, rendezett múzeumba lépünk. Pedánsán, szimetrikusan vannak elhelyezve muzeális tárgyak, ha az ember a szemével végigfut rajtuk, szinte az egész tűzoltó-mesterséget látja. És minden darab elhelyezésén, az egésznek a levegőjében ott van mindennek a nyitja: a rend, a fegyelem, az éberség, az emberi rátartósság. Oldalt a feljáró- lépcsőn két szoborszeriien nagy t!iizoltó-baba. Teljes fölszerelésben, csak a nyaldosó lángok hiányzanak a talpuk alatt. Kezükben a fegyver, a tüzeket gázoló vizipuska csöve. Érezni kell, hogy egy nagyszerűen jótékony intézmény otthonában járunk. Most eleven vörössapkások kerülnek elénk, udvariasan, csiszolt modorral ékesen igazítanak útba. Valami nagyszerű nevelés, valami utolérhetetlen drill minden mozdulatuk, minden szavuk.

Egyszerű, tiszta irodákon át jutunk Breuer Szilárd parancsnok szobájába. Éppen a tüzolltó-siap- kás doktor van nála, napi referátumát terjeszti elő a legénység egészsélgi állapotáról. Ennek a nagyszerű emberanyagnak a, dicséretével kezdem a beszélgetésit. Hogy van, mint van az, hogy a tűzoltók ilyen pompás legényeket tudnak kihalászni?

A parancsnok arcán egy pillanatra a büszkeség ragyog tel', de aztán telfakulnak a vonásai. Valami bánat, valami kedvetlenség suhan át a szájaszélén, amikor beszélni kezd:

—- Szó sincs róla, mindig kitűnő emberanyagunk volt. Meg is, válogattuk alaposan. Mindenekelőtt csak katonaviselt embereket vettünk figyelembe és ez már maga kellő garancia volt, hogy fegyelmezett, rendhez szokott; embereket kapunk. Aztán igen szigorú orvosi vizsgálatnak vetettünk alá mindenkit, akit felvettünk és akinek persze előbb erkölcsi szempontból is megállapítottuk alkalmasságát. Mert iie tessék elfelejteni, hogy a mi embereink nemcsak tűzoltók. de egyben rendőrök is voltak mindenkor. Vagyonokat őriztek akárhányszor. Mert ahol tűzoltó állt őrt, ott rendőrre nem volt szükség és a legtöbbször ügyesebbek, éberebbek voltak, mint a rendőrök. A felvétel után állták ki azonban mindig a legszigorúbb vizsgát. Önmaguknak, a régi legénység előtt kellett megállaniok a sarat1. És a legénység maga kényesebb, rátartósabb volt, mint mi magunk. Nekünk tiszteknek sohasem kellett kitennünk egyetlen alkalmatlan tűzoltót sem. A hanyag, a lusta, a lelkiismeretlen, de az öltözködésében, modorában meg nem felelőt is magia a legénység távolította el, nézte ki maga közül. Aki nem tudott alkalmazkodni, aki nem felelt meg a bizony nem alacsony kivánalmaknak, annak mennie kellett. Ez a nagyszerű legénységi szellem volt; a titka mindenkor a tűzoltó legénység páratlanul jeles státuszának.

— Ma; sajnos, szomorú a helyzet. A háborúban elvesztettük vagy hetven kitűnő tűzoltónkat. Hadifogságban is sínylődik még mindig néhány. És pótolni sem tudjuk kellőképpen a hiányokat. Állandóan ki vannak függesztve a hirdetéseink, hogy felvessünk tűzoltókat, de jelentkező nincsen. Be kell vallani, hogy olyan fizetést, amilyenből tisztességesen meg lehetne élni, ma nem tudunk adni.- Az emberek tehát inkább elmennek batyuzni, amiből bőségesebb keresetet remélnek. Ruha és különösen csizma dolgában sem állunk ma úgy, ahogy kellene. A háborút pompásan megusztuk, mert előre gondoskodtunk és amikor a háború kitört, dús raktáraink voltak. Ma azonban semmit sem tudunk beszerezni, de különösen lábbeli dolgában állunk nagyon rosszul.