Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)
1919-03-12 / 11. szám
Budapest, 1919. március 12. 5 Garbai és Bokányi bemutatkoznak Képek a néptanács multheti üléséről K premier láza elrmilt, a néptanács második ülése már olyan, mintha a harmincnegyedik vagy a hat- vanharmadik volna. Hiábai, van valami konzerváló ebben a levegőben, valami enyhítő, szeliditő, aminek már érezzük a hatását az arcokon, a hang színén, a mozdulatok lendületén s talán leginkább a tárgyalás nyugodtságán, amelyet némi tulzással már méltóság- teljesnek is lehetne mondani... Négy óra van, pontosan megkezdődik az ülés s amikor halljuk az elnöki bejelentéseket, az első pillanatban azt kell hinnünk, hogy a régi közgyűlésben ülünk. Ennyi indítvány, még interpelláció is hozzá, hiszen ezt a régi közgyűlés sem csinálta másképpen! Az igaz, hogy másíéle indítványok. B 1 a u n e r Mór a villamosok váratlan tarifaemelését teszi szóvá, amire Rényi tanácsnok ad fölvilágositást, Vámos Jenőnek pedig egyszerre két propoziciója is van. Amint a régi Rómában a császárok kerteket ajándékoztak a népnek, úgy akar most Vámos a magyar népköztársasággal parkot ajándékoztatni Budapest közönségének: az Orczy-kertet követeli a hadügyminisztertől, még pedig sürgősen. A padsorokban helyeslés, Body is bólínt, semmi kétség, hogy a hadügyminiszter honorálni is fogja ezt a kívánságot, de valószín ideg csak — nyáron, amikor majd nem fenyeget többé az a veszedelem, hogy a tűzifára éhes publikum kivágja az Orczy-kert százados fáit. A másik indítvány a (főváros hozzájárulását kéri az Ady-szoborhoz s bár senki sem lehet, aki ezt az indítványt ellenezhetné, Vámos ugv találja, hogy mégis bővebben kell megokolnia S valljuk be, a megokolás nem volt a legszerencsésebb. Vámos azt mondotta, hogy Ady nem szerette Budapestet s hogy Budapest sem törődött Adyval, ami nyilvánvaló tévedés, hiszen a hivatalos főváros megítélte neki a Ferenc József szépirodalmi dijat, a nem hivatalos főváros pedig kezdettől fogva hűséges és megértő közönsége volt a költőnek. Es Ady szerette Budapestet. Mi, akik a közelében éltünk, tudjuk, mennyire szerette ezt a várost s nincs is versei között egy sem, amely Budapest ellen szólana. Nem volt igaza tehát Vámosnak, de végre is nem vehetjük neki rósz néven, hogy nem tudott esztétikai méltatást mondani Adyról. Ez nem szigorúan kommunális feladat s. nem is tartozik a hatáskörébe... Kondor Bernát azt indítványozza, írjanak föl a pénzügyminiszterhez* vegyen felőleget .jaj vagyonadóra, különben a gazdag emberek elköltik a pénzüket Az indítvány praktikus: egyhangú helyesléssel fogadják. Az indítványok után Bódy beszél. Nem is beszél mert csak néhány szó bevezetést mond, — hanem, inkább fölolvas. Arról a tevékenységről számol be,| amelyet az újjáalakított tanáos fejtett ki a forrada-í lom óta s főbb vonásokban vázolja azt a programrTOt amelyet a főváros megujhodott közigazíatársáffak kell végrehajtania. A fölolvasás meglehetősen monoton, de annál iöbb a szavak belső tartalma. Mennyi szót, mennyi programmot hallottunk mi már erről az elnöki emelvényről, mennyi gesztust láttunk, mennyi kipirult arcra figyeltünk, de a szavak mögött még sohasem éreztünk annyi tartalmat, mint most. Nem a szokásos frázisok ezek, nem ünnepi beszéd, amelyben az Ígéretek tömege arányosan, szinte kecsesen helyezkedik el a retorikai formák között, hanem szavak, amelyeknek komolyságot és jelentőséget adnak azok, akik - a padokban ülnek... Garbai Sándor szól elsőnek a polgármester programújához. Magasra emeli a Fővárosi Hírlap legújabb számát, avval gesztikulál. Egy részletkérdést akar megvilágítani, az iskolaépítések ügyét amelyre nézve azt mondotta a polgármester, hogy a főváros akar iskolákat épittetni. Garbainak erre az a megjegyzése, hogy a főváros maga nem tudhat építeni, a legokosabb tehát, ha a föltétlenül szükséges iskolák az Országos Lakásügyi Tanács telepépitő akciójával kapcsolatosan épülnek föl. Nem is olyan túlságosan fontos, amit Garbai mond — mert jelentékeny részletkérdés az egész, —< de meglepő, ahogyan mondja. A krónikásnak nem hibája, ha minduntalan visszatekint a múltba s még ha a múlt és a jelen között ott is van a forradalom cezúrája, a krónikás nem tud megszabadulni a múlt emlékeitől, amelyek ott rajzanak a pompás csiliáru teremben, a régi padokban s a régi városi nagyságok szobrai és képei között. Önkéntelenül vissza kell gondolni a régi közgyűlésre, a régi emberekre, akik még néhány hónappal ezelőtt itt ültek e padokban: vaijjon mit mondanának, hallva Garbai beszédét? Mondom, nem az a fontosabb, amit mond, hanem az, hogy miképpen mondja. Érdekes, karakterisztikus fej, sötét, mély tüzü szem, meggyőző és szimpatikus orgánum: régi, ismert szónok, de nekünk uj, akinek különös élvezettel hallgatjuk a beszédét. Milyen pompás mondatok, milyen erőteljes kifejezések, milyen logikus, világos okfejtés s mennyi meggyőző érv, valóságos miivészi csoportosításban! A beszed nem hosszú s amikor belfejezi, ugyanaz az érzésünk, mintha egy jó könyvet tettünk volna le, amelynek nemcsak a tartalmával egyezik a meggyőződésünk, hanem élveztük is azt a művészetet, amely az alkotásában érvényesült. És beszéltjepek bármit is a régi közgyűlésről, egy bizonyos: ez a beszéd hatalmas tapsvihart váltott volna ki a tömött padsorokban. Olyan furcsa volt a csöndesség, amely a beszédet fogadta; az egyetlen Buchinge r Manó érezte, hogy itt tapsolni kellene s össze is ütötte a két kezét csöndesen a pad alatt. A többiek helyeseltek, bólogattak, végre is csakugyan különös volna tapsolni egy nagy teremben, ahol alig ülnek harmincnál többen. Még egy kitűnő szónokot hallottunk a vita folyamán: Bokányi Dezsőt. Úgy beszélt, mintha nép- gyiilésen lett volna, a hangnak azzal a pazarlásával s a fordulatoknak azzal az élénkségével. De ha Garbainál azt jegyeztük meg, hogy nem az volt a fontos, amit mondott, hanem az, hogy miképpen mondta, Bokányinál fordítsuk meg ezt a tételt s arra vesisük a súlyt, amit mondott. A letűnt kormányokat támadta, amely a maga kiadásait áthárítja a fővárosra, amelynek azért súlyos a helyzéte, mert a kormány helyett költött s kijelentette, hogy ha a főváros kulturális térien önmaga nem áldozott volna meglévő intézményeiért, Budapest éppen azon a nívón lenne, amelyen az ország... Micsoda beszéd! A krónikás föltekint s meglepetve néz körül a teremben, hiszen ezek a szavak század-s.zor hangzanak el itt... Talán ugyanarról a helyről, amelyről Bokányi teszel, mondták el ezt már mások is, talán a szavak, a kifejezések is találkoztak és mégis, milyen különbség a hangsúlyban! Nem panaszkodás, nem keserves nyögdécselés, hanem a kétségbevonhatatlan tények energikus megállapítása s talán mondjuk meg erről a beszédről még azt is, hogy: — érdemrend, amelyet a munkásság képviselője tűzött föl azoknak a férfiaknak a mellére, akik a múltban ki tudták csikarni a közgyűléstől kulturprogrammjuk vérehajtását.. . * S e vita alatt kezd élénkülni az élet a büffében is. A radikálisok a legékesebbek, ők eszik meg a legjobb íszenvicseket, (ugy hogy Molnár Jiebi bátyánknak már egyetlenegy libamájas szelet sem jut. Régen az élet persze itt is élénkebb volt, hiszen többen voltak, akik fölkeresték a biiffét, de ugyanolyan arányban, mint ahogy régen a biiffében meglehetett alakítani a fiók-közgyűlést, most is megalakulhatna a fiók-néptanács. A radikálisok a bizottsági választásokról beszélgetnek s azzal büszkélkednek, hogy három nőt hoztak be a bizottságokba. Blauner Mór megkérdi aztán Molnár Jenőtől: —- Hát a Károlyi-pártnak hány nöjelöltje van? Molnár Jenő elgondolkozik. — Egy se. Én nem tudom, hogy van az, a mi nőink nem akarnak ugy résztvienni az ilyen mozgalmakban. Tudod, a mi nőink főzni akarnak és — szeretni... Odabent a teremben már letárgyalták a napirendet. Farkas István interpellálja éppen Csupor tanácsnokot, mikor lesz hajlandó eltávolítani a kórházakból az apácákat? Kórházban feküdt nemrégen, mondja, s a saját tapasztalatból beszél. A krónikás ezután csöndesen megállapítja, hogy ez sem volt igy régen. A városatyák szanatóriumban feküdtek, nem kórházban. Micsoda világ, amikor a közgyűlési teremben olyan ember interpellálhat, akit nem az igazgató-főorvos ápolt a különszobában .. . Fővárosi Gellért gyógyfürdő Termálfürdők, iszapkezelés, forrólég szénsavas fürdők, gépgyógyászat, inhalatórium pneumatikus kamra, ivókúra stb. stb. ■■■■■■■■■■■■■■■ Március 10-én megnyílt a riz- gyógyászati osztály. _________ • • • Földet Budapest lakosságának! Nemcsak a paraszt vágyakozik föld után, hanem mi, budapestiek is. És semmi sem kelthetett bennünk, föld után vágyakozókban, nagyobb örömet, mint Búza Barna földművelésügyi miniszternek az a nyilatkozata, hogy mi is szerezhetünk földet, mert az az óhajtása, hogy Budapestet husz-hafminc kilométernyi körzetben virágzó kertgazdaságok vegyék körül. Pompás, gyönyörű terv: kis kertgazdaságok Létesülnek a főváros perifériáin és a szomszédos községek körül s nemcsak a szemünket bájolja el az a látvány, hanem a szivünket is, mert a gondozott gyümölcsfa, a kedves virágágy, a jól müveit konyhakert, a megelégedettséget sugározzák felénk. Földet a budapesti lakosoknak! — ezt a jelszót maga a földmivelésiigyi miniszter adta ki s mégis akadnak már olyanok, akik ezt a gyönyörű tervet megakarják akadályozni. Arról van szó, hogy előálltak a szobatudósok, akik a maguk kinqsan kigondolt elméleteiket buzgón védelmezik a gyakorlati élet világossága ellen s azt mondják, hogy Budapest határában csak b tér el ni lenessen a földet, ? telekérték bizonyos százaléka fejében. Az elmélet kétségtelenül tetszetős, akár egy jégből faragott művészi szobor, de a mint az élet napsugara rásüt, ugy elolvad, mintha sohasem lett volna. Mit jelentene a bérlet? Azt, hogy senki sem erezne magának a földet s ebben a pillanatban! senkinek sem kellene. Annak a munkásnak és tisztviselőnek oda keli adni azt a kis földet, ha meg tudja és megakarja miivt Ini, legyen az övé egészen, természetesen olyan megszorítással, hogy lánckereskedelmet ne lehessen iizmi vele. De ma, amikor még a magántulajdon alapján állunk, amikor ezen az alapom kell állnunk, mert csak ez biztosítja a termelő mimikát, akkor nem szabad Budapest lakosságával egy elmélet kedvéért olyan kísérleteket űzni, amelyeknek hátrányát valamennyien érezni fogjuk. Ha megszüntetnek minden magántulajdont, természetesen a kert gazdaságoknál sem tehetnek kivételt, de a kom- munizálással — s még hozzá ilyen hamis értelmezéssel — ne itt kísérletezzenek. Arra kell kérnünk a földművelésügyi minisztert s a főváros tanácsát is, hogy ne üljön föl az ilyen elméleteknek. Azt a ragyogó képet, amelyet Búza. Barna elénk varázsolt, meg kell valósítani, még pedig minél hamarább. S azoktól a szobatudósoktól, akik ezzel állítólag a főváros földjét védik, csupán ázt kérdezzük: miit gondolnak, elképzelhető-e Budapest olyan fejlődése, hogy tömeges lakóházak építésére lesz szükség a'külső területekre? S minthogy száz éven belül nem lehet erre számítani, nem iobb-e. nem célszerübb-e, ha a budapesti lakosok megművelik a most nagyobbára parlagon heverő földeket? És bízvást elmondhatjuk százezrek nevében, hogy nekünk csak ugy kell a föld, ahogy ezt a földmii- 'velésügyi miniszter akarja ideadni. Egyébként bérelhetik maguk a — szobatudósok. A budai Vigadó sorsa. Megírta a „Fővárosi Hírlap“, hogy a Haditermény még február első napjaiban rekvirálta a budai Vigadót, de abba! a mai napig sem költözött be, mire a budai munkások szervezetei elhatározták, hogy március 15-cn karhatalommal foglalják el gyűléseik számára a budaiak egyetlen gyüléstermét. Most aj pályázó akadt a Szilágyi Dezsö-téri épületre: Vüss János, a vallásügyi miniszter akarja benne berendezni a rezidenciáját. Hir szerint Garbed kormánybiztos már rekvirálta is a vallásügyi minisztérium számára a budai Vigadó helyiségeit és igy a jó budaiak két szék közt ia pad alá estek. Fölemelik a luxus-sirheíyek árát. A héten összeülő köztemetői bizottságnak első ülésén szerepel a luxus-sirheíyek árának fölemelése is. E tárgyban a városházán már volt értekezlet, amelyre Csupor tanácsnok az ügy iránt érdeklődő tanácstagokat is meghívta. A köztemetői bizottság elé kerülő előterjesztés szerint a luxus- sirhelyek árai a Kerepesi temetőben átlag 150 százalékkal fogniak megdrágulni, mig az uj temetőkben az átlagos drágulás 100 százalék lesz. Fontos szociális része a javaslatnak az, mely a szegény néposztály sírhelyeinek árát nem emeli. A temetői munkások béreinek emelkedése szükségessé teszi a gyepezési és öntözési dijak fel-
