Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)

1919-09-17 / 39. szám

2

Budapest, 1919. szeptember 17.

A városházi szegénylegények

„Polgármesterek44 „tanácsnokok44 és más csirkefogók

A városházi szegénylegényeket nem ismerte a Hjagyközönlség. Apró, jelentéktelen, szürke emberkék voltak, legtöbbnyiire valahonnan a segédhivatalok papírkosarai mögül ásták ki őket, vagy inkább: ásták ki önmagukat A bűneiket most kutatja a fegyelmi vizsgálat: majd meglátjuk, mi jön ki belőle. Pénzt, munkát, hatalmat salem igen bíztak rájuk, nem [igen volt hát mit el- lopniok: csak kellemetlenkedtek azoknak, akik előbb tudással, hozzáértéssel, bölcsességgel kormányozták ezt a szép várost. A szerencsétlenek beültek egy-egy jói butorzott tanácsnoki szobába és azt hitték, hogy ők, az) ideiglenes segéd- fogalmazócsfcák, jámbor szamarak, uralkodni fognak.

A városháza a kommüini alatt általában kihalt hely volt. Csak ezek az apró szegénylegények nyüzsögtek itt meglehetősen szaporán, kö- lyök-ábrázatukra tanácsnoki álarcot erőltettek és hordármódra cipelték az aktacsomókat. Ügyes-bajos felek nem ágén jártak a komlmiün alatt a városházára: minek, mikor itt semmi dolgát senkinek el nem intézték?

A március 21-ijki éjszaka után három „népbiztos“ jélent meg itt: a hosszú Vincze Sándor dr., a rövid, tömzsi Preusz Mór és a gyerekarcu Dienes László, akiről köztudomású volt, hogy vad kommunista. Mást nem is sikerült róla megtudni. Később Kun Béláék meggondolták a dolgot és visszaszivták a városházi potentátoktól a népbiztosi cimet, egyben pedig mind a hármat elküldték a városházáról. Elküldték tulajdonképpen Preusz és Vincze miatt, akiket a kormányzótanács veszedelmes „ellenforradalmá- rok“-nak tekintett. Hogy azonban feltűnő ne legyen a dolog, mennie kellett a gutgesinnt Die- nesnek is, akit aztán a könyvtárakra uszítottak rá.

Polgármesterek, alpolgármesterek

Megválasztották azutáni az úgynevezett „budapesti forradalmi, központi munkástanács elnökségét“, amelynek tagjai Ágoston Péter, Bokányi Dezső, Biermann István, Barna Jenő és Bogár Ignác voltak. Ágoston Pétert ritkán leheA pesti újdondász kézirat-kosarából

— 1860 —

Mi újság- a városházán? — A Nemzeti Színház, az Akadémia és a Dunagozkajóstársa- ság — A primadonna-heccek ősei — A ka- nászkalap és társai — A Százat és a duna- viz belíebbezve . .

Újdondász-kolléga, akiről ilí megemlékezünk, Pákh Albert szerkesztő urnák Uri-utca 12. szám alatt levő lakására hordta fel a kéziratokat, aki viszont Länderer és Heckenast nyomdájába, az Egyetem-utcába juttatta el azokat. A főmunkaíárs Jókai Mór volt, amolyan dfsziró, aki néha-néha novellával tüntette ki a közönséget, vagy egy rövid Kakas Marion levelei-ben mosolygott szelíd kék szemeivel a furcsa eseményeken. Kikből állt a sajtó akkor? Leginkább Írókból, a leghíresebb publicisztikai nevek mégis ezek voltak: Kemény Zsigmond báró (Pesli Napló), Török János (Pesti Hírnök), Pompéry János (Magyarország), Hajnik Károly (Magyar Sajtó és a Hirmondó), Vérlei Ernő (Sürgöny), Pákh Albert (Vasárnapi Újság), Vas Gereben (Képes Újság és a Népbarát), Vahot Imre (Budapesti Képes Újság), Arany János (Szépirodalmi Figyelő), Tóth Kálmán (Hölgyfutár és Bolond Miska), Szabó Richard (Divatcsarnok), Vajda János (Nővilág), Buiyovszkv Gyula (Nefelejísek), Színi Kár ly (Uj Idő), Ballagi Mór (Házi kincstár), Jókai Mór (Üstökös és Vasárnapi Újság) és Szokoly Viktor (Garabonciás Deák). A legnevesebb vidéki szerkesztők : Dózsa Dániel (Kolozsvár), Kempeien Győző (Szeged), Prépost István (Debrecen), Pesty Frigyes (Debrecen), Szil- vásy Márton (Győr) és Bánlfay Simon (Pécs). Az újdondász-kolléga különböző misztikus jeleket rótt a hírek elé, pedig valószínűleg jobbára egymaga irta v lamennyií.

A hírek között a vidéki tudósítások dominálnak,

tett látni a városházáit, ha Jött is, itt is kiilügyöket intézett. Bokányi hasig lógó vörös szalagjával már többet handabandázott a polgármesteri termekben. A tulajdonképpeni allpolgármesterii teendőket Biermann, Bogár és Barna intézték. Biermann különösen amint közélelmezési zseni próbálta kijátszani magát, lovagi tornákat vivott Erdélyi Mórral, a közélelmezési népbiztossal, akit csak éppen hogy a burzisuj iránt érzett szerelemmel nem vádolt meg. Utólag megállapíthatjuk, hogy teljesen méltatlanul. Ez a kótyagos fejti bankfiu azonban Kuni Béla kedvence volt, a szovjet mindenható ura mindig neki adott igazat és igy módjában volt elkövetni a legőrültebb közélelmezési marhaságokat.

Bogár Ignác és a sziyarvégek

A mástik két „alpolgármester“, Bogár és Barna elvtárs,ajk nem sok vizet zavartak. Barna elvtársat, aki „vasas“ volt, a műszaki osztályok ellenőrzésével bízták meg. Ellenőrizte is őket és még ma is ellenőrizné, ha közben a románok el nem fogják a városházán. Azóta — úgy tudjuk —- már szabadon is bocsátották. Bogár elvtársinak, aki betűszedő volt, egyetlen szenvedélye volt: szivarvégeket gyűjtött a szegényházi felebarátoknak. Sokszor kilátogatott a szegényházakba a dűs ajándékkal, ami bizonyára igen jó szivre vall, nagy riportokban meg is dicsérte érte a Vörös Újság, amelynek ilyenkor sürgősen cikket irt Győri Ákos ur, ki miint szociálpolitika^, „tanácsnok“, rendesen elkísérte útjára. Persze, a cikkben sokkal többet szerepelt Győri., mint a jámbor Bogár Ignác.

Oíztozkodás a „hatalmon“

Az ügyosztályvezetők kara, a koimmüni „tanácsnokai“, furcsa módon jutottak ebbe a méltóságba. Mondják, hogy a VAOSZ (Várisi Alkalmazottak Országos Szövetsége) ama „történelmi“ nevezetességű ülésén, amelyen ők osztályvezetőkké lettek, nem is igen viojlit jelien más, csak qk maguk egynéhányan. Elosztották hát maguk között a városházát. Amikor Ágoston Péter a városházára került, kissé megdöbbent

ettől a társaságtól összehívta hát a régi tanácsot ési valalmi olyasmit mondott nekik, hogy majd idővel elküldi a szedett-vedett osztályvezetőket és újra őket ülteti be hivatalukba. A tanács tudomásul vette ezt az információt éisi kijelentette, hogy erről előbb majd maguk között fognak tárgyalni. Tárgyaltak is, de többé nem esett szó a dologról.

Pobud* és társai

A proletár-tanácsnokok táborában a legképzettebb az a pár mérnök volt, akik a műszaki ügyosztályok élére kerültek. Ezekkel nagyrészt nem volt baj. Az ut- és csatornaépítési ügyosztály vezetője Müller Józisef mérnök volt. Udvarias, jómodoru ember, nem avatkozott bele semmibe. Dicsérik Dallos József főmérnököt is, aki a városépítő ügyosztályt vezette, de Sallay Árpád tanácsnokot még a szobájában! sem háborította meg. A középitési ügyosztályban Balogh Kálmán székelt, aki nem volt rassz ember, de tele volt vad tervekkel, amelyeknek kivitelére szerencsére se pénze, se ideje nem volt. Sokkal nevezetesebb ember volt náluk Pobada Tivadar főmérnök, akit méltósága elvakult gőggel töltött meg. Különben arról volt nevezetes, hogy a hírneves árdrágító hölgynek, Augnernénak, volt a veje. Tele volt nagyzási mániával; mint a közlekedési ügyosztály vezetője, sürgősen beült a városi villamos igazgatósági székébe. Nyilván azizal a céllal, hioigy ha majd vége lesz ai kommünmek, esetleg véletlenül ott is felejtik. Egyébként a Károlyi-palotában rekviráltatott magának lakást. Társa volt a közlekedési ügyek vezetésében Tenkei Béla kezelőtiszt, aki arról lett nevezetes, hogy már akkor megpofozták tisztviselőtársai, amikor a kpmmün még virágjában volt.

Szőllősy hagyatéka

A személyzeti ügyek basája, mint az elnöki ügyosztály vezetője, Szőllősy József fogalmazó volt. Ügyvédjelöltből lett városi hivatalnok és hosszabb ideig a XV. ügyosztályban működött. Amikor Pogány József sógora, Czóbel Ernő, a későbbi hírhedt bécsi „követ“, megcsinálta a VAOSZ-t ési oda minden tisztviselőt bekénysze- ritett, a rókafejü, eunuch-hdügu Szőllősy mindinkább szerepelni jkezdett. A személyi ügyek referense lett és ebben a minőségben Czóbelék m Bokányiék beprotezsálták az elnöki ügyosza külföldi apróbb, jellegzetesebb eseményeket a humor zománcával vonja be a kolléga, aki inkább iró még, mint újságíró. Az eseményeket nem igen érzi meg, azoknak jelentősége nem tud megnőni a szemében és nincs előtte fontosabb, mint egy megjelenőiéiben levő könyv vagy egy irodalmi vita. A régi Pest élete mégis mélyen, színesen, sokszor derűsen csillog meg egy-egy odavetett, pársoros újdonságban. A régi, az 1860-iki pesti újdondász kéziratkosarából markolunk ki néhány apróságot, hogy meglássuk benne Budapest életét.

A városházáról csak nyúlfarknyi hirek kerülnek elő. Bizony nem volt az valami jelentős hely: elmúlik kéí-három hét is, amíg egy három-négy soros hirecske napvilágot lát. Az újság példának okáért kurtán mondja el, hogy „a budai városíanács elhatározta a várost gázvilágitással ellátni, minek kezelését magánvállalkozónak adja át.“ Ennyi az egész, erről a nagyfoníosságu kommunális ügyről. Az adatok, a részletek, a körülmények nem érdeklik a közönséget vagy az újdondászt. Talán egyiket sem. A költségvetésben is csak egyetlen adatot tart érdekesnek az újság: „Pest város kövezete javítására az évi költségvetésben (I860) 60.000 ft. van kiirva.“ A városházi rezsimválíozás sem vert föl olyan nagy port, mini ma. A Vasárnapi Újság például igy emlékszik meg az eseményről :

(A pestvárosi polgármesteri hivatalt) Rot- tenbiller Lipóí foglalja 1. Ugyanő volt polgármester az alkotmányos világ utolsó évében is. Se több, se kevesebb az egészről.

Furcsa a krónikás állásfoglalása a főváros köz- egészségügyének kérdésében is. Ugyanegy toliból származik, különböző dátumokkal az itt következő három hiradás :

1859. o/ct. 2.

(Hiába, Pesí csak Pest!) Annyi itt az orvos, sebész, bába, borbély, patika, hogy lehetetlen meghalni, hacsak véletlenségből nem. Volt ugyanis Pesten 1858. végén 184 polgári s 18 katonai orvos, 60 sebész, II fogorvos, 14 nyilvá" nos gyógyszertár, 51 sebészi borbélymiihely. 1860. nov. 25.

(Pesten az egészségi állapot) javulásár 3 mutat, hogy a Rókus-kórházban 80 ágy üres. Sokan ezt is az előbbi rendszer megváltozásának tulajdonítják.

1860. dec. 16.

(Pest egészségügyére) szomorú világot vet azon körülmény, hogy a Pókus-kórház a számos beteget be nem fogadhatván, a közel dolgozó házal változtatták át fiók-kórházzá 80 ágy- gyal, melybe e hó 1-től szintén helyeznek már el betegeket.

Szegény Rőkus-kórház, november végétől december közepéig hogy megváltozott róla az újdondász véleménye.

Akad azonban telek-szenzáció is. A felső duna sori telekről van szó, amelyet az 1840-iki ország- gyűlésen Pest városa az építendő „országos nemzeti színház“ céljaira ajánlott fel önkéntesen. A városházán azonban kissé könnyelműen kezelték a nemzeti szinház ügyét, amiről az egyik lap újdondásza igy emlékezik meg:

„A dunagőzhajótársaság bona fide megvesz Pesf városától egy dunaparíi telket, melyet maga a mostani hatóság ma az országénak ismer el, de annak idejében eladni nem gátolt. A magyar Akadémia az általa szintén bona fide megszerzelt telket kicseréli a szomszéd dunagőz- hajótársaságéval avégett, hogy oda, a Lloyd- épülettel szemközt, a nemzethez, a fővároshoz és az Akadémiához méltóan egy monumentális épületet állíthasson. S most bebizonyul, hogy az első négyszögtelek a nemzeti színházé, melynek épiíésre költsége nincsen s hogy eszerint a magyar Akadémia, melynek pénze van, nem építheti palotáját oda, hova illik. Ehhez járul, hogy az amúgy is pénzben szűkölködő Pest városa kénytelen volna a dunagőzhajótársaságnak az