Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)
1919-12-24 / 52/a. szám
/ Budapest, 1919. december 24. fl TŐKE • •• Tőket emelnek a nagybankok A börzei forgalom elevensége nem magában 'álló és elszigetelt jelenség közgazdasági éleinkben. Amilyen helytelen magyarázat az, amely ennek a nagyarányú hausse-nak abszolút értéket és fontosságot tulajdonit, épp olyan pesszimista felfogásnak lehet minősíteni azoknak tf vélekedését, akik egyszerű árdrágító manővernek minősitik. Az igazság a középen van: a tőzsdei' hausse egyik föoka a külföldi tőke egyre fokozódó érdeklődése a magyar papírok ►ránt, amelyekhez a vaíucáris eltolódás folytán hrányiag igen olcsón jut hozzá, a másik magyarázata pedig az a valószínűség, hogy a bankok és takarékpénztárak a közel jövőben újabb tőkéket fognak igénybe venni, hogy érdekeltségeiket kibővítsék és ujább vállalkozásokat létesítsenek. A külföldi tőke érdekeltségein kívül a ‘magyar pénzpiacot közvetlenül a küszöbön; álló nagyszabású tőkeemelési1 tervek érintik. Nagybankjaink vezetői eddig ugyan nem jutottak még pozitív megállapodásnál e tekintetben, kétségen felül áll azonban, hogy néhány hééen beliül megindul a transakciók sora. A bankok legközelebb már megállapítják 1919. évre nyers mérlegüket és a béketárgyalások megindulásával tájékozódást szereznek pénzügyi .program- munk felől is. Bankjaink, takarékjaink és vállalataink tlöke- szaporitása — minden egyébtől1 eltekintve — egyféléi a nyersanyagbeszerzés elősegítése, másrészt a külföldi tőkével szemben való védekezés szempontjából feltétlenül szükséges és hasznos. Az országnak mindenképpen jelentékeny nyersanyagimport kell, de épp ily fontos az is, hogy a külföldi tőke ne jusson á saját valutája szempontjából szinte ingyen óriás téíe- jfekbert! magyar papírokhoz. A magyar pénzpiacnak tehát csak előnyére és könnyebbségére vállhalt, ha a tőkeemelések sora — természetesen kellő korlátok között — újra megindul és hozzájárul az ország renaíssance-ához. 24 milliós részvénytársaság egy vaskereskedő cégből, ügy értesülünk hogy a Franki A. Hermann és fiai vasnagykereskedő cég a Wiener Bankverein finanszírozása mellett legközelebb részvénytársasággá alakul át. A cégnek két főtelepe van, amelyek közül a bécsi 1839-ben alapittatott, a budapesti pedig 1874-ben létesült. A cég bécsi alapitói már meghaltak, az örökösök — két fitestvér — pedig Budapestre költöztek és itt megalapították a magyar céget. A budapesti cégtulajdonosok közül is már csak Franki Henrik van életben, akinek egyetlen fia Richárd néhány év előtt auto-szeren- csétlenség következtében elhunyt. Valósziniileg ez a körülmény' indítja az egyetlen cégtulajdonost, a néhány év előtt magyar nemességet nyert vasvári Franki Henriket arra, hogy az iizJetvitelben tevékenységet kifejtő örökösök híján a cégből részvénytársaságot alapítson. A részvéiiiytársulat külön a bécsi és külön a budapesti telepekre. 12—12 millió korona alaptőkével fog rmgal kulni. A tranzakcióval kapcsolatos jogi munkálatokat dr. Feleki Béla ügyvéd már befejezte és az alakuló közgyűlés megtartását már misem akadályozza. Fónagy a Fabank elnöke. Fónagy Aladár, mint a F o r e s t a részvénytársaság vezérigazgatója, rövidesen Milanóba költözködik és igy a Magyar fakereskedők hitelintézeténél viselt vezér- igzgatói állásáról lemondott. Ezt bejelentette igazgatóságának, amit sajnálattal tudomásul vettek, de egyúttal Fónagy Aladárt kiváló érdemeinek elismerése fejében a Fabank elnökévé választották meg. A „Foresta“ részvénytársaságról. Múlt heti számunkban már közöltük, hogy a Foresta Societ a Anonima per L’I n d u & t r i a e i 1 Commer- cio del’Legname f. hó 11-én tartotta meg alakuló közgyűlését a Banca Cornmerciale 1 tali ama milánói helyiségeiben. Ez a cég hivatva van a Fa bank nagyobb üzleteinek átvételére. Az alaptőke teljesen befizetett ötvenmillió líra. amely 500,000 darab egyenként száz lira névértékről szóló részvényre vau felosztva. A Fabank rész- enyeseinek jelentékeny részesedést biztosítottak. Az igazgatóság tagjai lettek: Crespi Silvio volt miniszter, Töplitz Giuseppe e’nök és administrates dclegué a Banca Cornmerciale Italiana-nál, Chevalier Jules a Banque de Paris et des Pays-Bas igazgatója, Adler Roberto P e t r o n i Marioni a B :nca Ita- liana di Credito Cornmerciale igazgatója, Cas- ti gl oni Camillo, Sir Davison Dalziel, az angol alsóház tagja. P o r r o Carlo gróf, Deutsch Frigyes, Fónagy Aladár Goldfinger Oszkár dr., Grosz Béla. Az igazgatóság elnökéül megválasztották Crespi Szilviot, lelnökké Castiglo- ni Camiilot és Chevalier Julest; n végrehajtóbizottság tagja': C a s t i g 1 i otn i Camillo, P o r r o Carlo gróf, F ó n a g y Aladár, G o 1 d f i n g e r Oszkár dr., G rósz Béla és Adler Roberto. Az igazgatóság vezérigazgatóul Fónagy Aladárt rendelte ki. A Fabank tranzakciója. A Magyar Fa kereskedők Hitelintézete Rt. (Fabank) közli velünk, hogy az intézet igazgatósága e hó 26-án ülést tart. Ezen az ülésen foglalkoznak azokkal az intézkedésekkel, melyek a Foresta Societa Anonima per L.Industria e il Commercio del'Legn,arne-nak Milanóban f. hó 11-én történt megalakulása folytán szükségessé váltak. Az „Adria4 Fiúméba helyezte székhelyét. Az „A d r i a“ magyar tengerhajózási rt. a napokban tartotta közgyűlését Lánczy Leó elnöklete alatt. Az évi jelentés szerint a társaság ösz- szesen fi hajót veszített, 2 hajót eladott, 27 pedig a fegyverszünet megkötése óta ai szövetséges hatalmak bérletében teljesít szolgálatot. A közgyűlés elhatározta, hogy a társaság székhelyét áthelyezi Fiúméba és ott egyesíti a fiumei üzleti igazgatósággal. A kimutatott 1.665.836 K 87 fillér tiszta nyereségből az alaptőke 5 százalékos kamatoztatására 500,000 koronát fordítanak, az idei részvényszelvényt f. hó 20-tól kezdve 10 koronával váltják be. A Magyar Cukoripar Részvénytársaság U11- m a n n Adolf báró főrendiházi tag elnöklésével tartott közgyűlésén az igazgatóság javaslatához képest határozatba ment, hogy az 1919. évi március 31-ével lezárt 1918—19. iizletévre december 22-töl kezdve részvényenkint 160 korona osztalékot fizessenek ki. Az igazgatóiságba beválasztották dr. G r ii n n Jánost és a társaságnak az utóbbi időben kinevezett vezérigazgatóját, L e n d v a i Sándort. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat A szerkesztésértés kiadásért felelős: Dacsó Emil Révai-nyomda Budapest, V., Ügynök-utca 8. szám. REVÜ SZÍNHÁZ (Kristá'yPa|ot a) Igazgató Wertheimer Elemér VI., Szere sen-utca 35 Telefon 120—77. $#5“ Minden este fél 7 órakor a szezon slágere Sródy István társulatának előadásában: „A CSÓKBAKTER" Látv inyos operett 3 képben. írták: HARDT cs SCHWARZ. Fordito'ta: BALASSA. Zenéjét szerzé: ROBERT STOLZ Rendezte: BRÓDY ISTVÁN. Karmester: BARNA IZSÓ. Szünet alatt az em^ éti Amerikai Barban meleg vacsora. Csütörtök péntek, és vasárnap d.u.3óra or mérsékelt helyárakkal „A Csókbakter“ Jegyek egész hétre elővételi dij nélkül válthatók délelőtt 9—1 óráig és délután 3 órától. IK"» mozgófeép*Offhon SKE| * _______________________ - _________________________________________________ ■ j F ENEVADAK, SSÄ'64“'0”4"’"! Milliomos kisasszony S Vígjáték 3 felvonásban A főszerepben: Ossi Oswálda. 3 H _______________________________________ ■ c Pénz ár: d. e. Vali tól '/2l-ig, ti- u. 3 tői (vasárnap d. u. 2 árától). n ■ Eőadásák kezdete hét öznap: d. u 4, 3/.t6, V28 és ’/4IO órakor. ■ SZENTGYÜRGYI ÉS TARSA (célt. SZÉN TGYÖRSYI IENÖ) KÖZPONTI FŰTÉS, SZELLŐZTET ÉS ÉS VÍZVEZETÉK BERENDEZÉSI :::::::: VÁLLALAT :::::::: BUDIPEST, Vili., BAROSS-UTCA 88. SZ. TELEFON: JÓZSEF 8-97. ■■■ M0CS0NYI-UDVAR. vagy törött SRAM3F0NLEMEZEKET bárkinél drágábban vásárol wägner M,sssr Budapest, Vili., József-körut 15. Fiók: IX., Rádai-utea 18 Tűbe M építési vállalkozó. Telefon 175-62. Ipartelep és iroda: VI., Hungária-körut 78. sz. Sternberg hangszergyár Rákóczi-ut 60. saját palotájában. ■■■■HIHIIHBBSSBBRIIIINiaiHHRflHIIinniI ül idők HERCZEG FEREMC f szépirodalmi. Képes lapja f s újból megjelenik!, HUlőfize-bési ára: Negyedévre 20 korona Félévre ... 40 fV Klaűóhiuatal: Budapest. UI.. Andrilssy-ut 16. ILKOVITS J. SE O j 03 H d í 0 <D <D EH Iiégszesz, vízvezeték, melegvíz, csatornázási és egészségügyi berendezések vállalata. iMromwaH ssaasrs: Vállalkoznak minden e szakba vágó munkákra modern kivételben. Vidéki megbízásokat is eszközölnek. Telefon: József 46—34.