Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)

1919-12-24 / 52/a. szám

Budapest, 1919. december 24. hető legfontosabb (kérdése volt ennek a város­nak és ennek az országnak is. Már akkor is, anfikor Kvossay Jenőt kivéve, a földmivelési minisztériumban, erről még senkinek sem veit fogalma. De soha olyan fontos nem volt a do­log, mint éppen ma, amikor a kikötő Budapest életlehetőségei között is a legelső helyet fog­lalja el, amikor a Duna-bizottság vezértitkár­sága már megkezdje működését Budapesten. Ma kisérltítezni és uj bonyodalmakat keresői, halálos vétek lenne. Fölborítani egy kitűnően bevált megegyezést, talán csak éppen merít egy forradalmi kormány kitűnő szakembere, Mé- hely Kálmán csín állta, igazán mérhetetlen köny- nyelmüség lenne. A minisztériumok begyöpö­södött tradíciói azonban, úgy létezik, már nem tudják nélkülözni a bonyodalmas adminisztrá­ciót, amely egy évtizeden át ölte a kikötő-ügyet. Mosjt, éppen most robbantani: ezt igazán nem lehet megérteni. Akik ezt akarják csinálni, alig­ha vannak tisztában még mindig a kikötő jelen­tőségével, azt pedig semmi esetre sem tudják, hogy máris elkéstünk vele nem kevesebb, mint egy évtizeddel, ha pedr.g most uj bonyodalma­ikat készítenek elő, akkor egy újabb évtizedet dobhatunk oda áldozatként. Az erősnek és okosnak ezúttal a fővárosnak kell lenini, meg kell mutatnia, hogy tisztában van azokkal a hatalmas, érdekekkel, amelyeknek érdekében meg kell védeni a Garami—Méhely-féle meg­egyezést. Viz, szén, koksz Jobb gázunk lesz karácsonyra — Miért van most viz? Buzáth János dr. tanácsnok nyilatkozata Amilyen aktuális volt ezelőtt még egy esztendő­vel is a viz-mizéria kérdése, épannyira lekerült most a napirendről. Az .emberek azt mondják: van viz lés ezzel már napirendre is térnek a dolog fejett. El­felejtik azonban azokat a kegyetlen napokat, amikor egy év előtt a magasabb fekvésű helyeken és a ma- masabb emeleteken napszámra egy csepp nem hullott iki a vízvezetékből. Amikor reszkettünk a holnaptól, vájjon nem megy-e tönkre te'jesen a vízvezeték? P-ersze most már könnyű azt mondani, hogy volt ez már rosszabbul is. Persze hogy volt rosszabbul: amikor még Pest utcáin, a Wassermann járt szamár­vonta kordáján a vizeshordóval. Akkor egy puttony vizet öt krajcárért vittek fel az emeletre, de csak az elsőre, mert a második emeleti lakónak már tiz krajcárt kóstált ez a mulatság. Szinte szerencse, hogy a vizzel nem jutottunk el idáig: de azok, akik már elvetették a vizgomdokat, súlyosan tévednek, mert a viz-mizéria még nincs megoldva, amint az Buzáth János dr. tanácsnok a’ább következő nyilatkozatából is kiderül. A kommünnek vízügyben szerencséje volt. Az egész négy hónap alatt mindig volt bőségesen viz a Dunában. A másik fontos életkérdésünk, amit már jobban 6zámon tart a közönség, a gáz. Tüzelőanyag nincs, legalább a gázresót lehessen használni. Amikor a gázra vonatkozólag kérdést intézett a Fővárosi Hírlap munkatársa Buzáth János dr. tanács­nokhoz, a következőket volt _szives mondani: — Éppen most kaptam a sürgönyt, amely jelenti, hogy az ígért mährisch-ostraui gáz­szén és koksz első szállítmánya, három vonat, megérkezett Ludenbergbe és holnap (vasárnap) már Szobon lehet (Azóta megérkezett. A szerk.) — Egy-egy vonaton 400—450 tonna szén és koksz van, úgy hogy 135 vaggonban körül- be’ül 1300 tonna szén és koksz érkezik. Az 1300 tonnából 240 tonna a koksz, amelyre a víz gáz gyártásához van szüksége a gázgyár­nak. — Ez a három vonat szén azonban csak az első részlete annak, amit lekötöttünk és amely­nek fejében kompenzációképen 3000 magyar vasúti kocsit adunk oda a cseheknek használat­ra. A vaggonok használatáért természetesen bért fizetnek. — Minden reményünk megvan ezek szerint, hogy karácsonyra jobb és világit óbb gázt tu­dunk majd adni a budapesti közönségnek. A vörös citadella Szent Gellert szobra előtt állok törpén, bámulón. Ennek a szobornak a méretei mindig megrémítenek. j Csodálatos, hogy a bolsevikeknek nem akadt meg j rajta a szemük. Egy ilyen óriás pap, kezében a szent kereszttel. A szeme átvillog a Dunán és a napfényben csillogó kereszt fénye elkápráztatja a hivő szemét. Miért történt mégis, hogy tűrték, hagyták ezt a lázitó óriás papot méltóságosan állani véufiedt gyilkosa, a Duna fölött. Megfeledkezett voina az első kerületi munkástanács, amely minden tnás kerületbelinél talá­lékonyabb volt? Általában a kommün — Ferenc József szobrát kivéve — nagyon kegyelmes volt a kétségbeesett, hitvány pesti szobrokkal szemben. Szinte lágyszivübbnek mutatkozott itt, mint kellett volna. Arról azonban nem feledkezett meg, hogy a' citadella ormára is fölhúzzák a vörös lobogót. Sőt: reaktiválták magát a citadellát is. Ez a vénséges vén alkotmány még egyszer katonai szerepben tündök- lött. Fiatal vörös katonák nyüzsögtek érthetetlen ok­ból a Gellérthegy sima. utjain. Káprázatos májusi napon jártam erre. Szelíd kirándulók sütkéreztek a domboldal tisztásán, jámbor házacskák meregették ártatlan szemüket a Rác-fiirdö ff elé, álmos tehénkék, fürge kecskék majszolták a tavaszi zöldet és a cita­della falaiból mogorva ágyuk torka ásított félelmetes szájtátással a gyanútlan városra. A citadellát tehát szintén reaktiválta a boüseviki miiitarizmus. A szuronyos, marcona kapuőrök, a gyű­löletes ágyuk előtt pedig ott viháncolt a hajóhinták gondtalan népe, ott nyalábolt, ott csipdesett és mar­kolt az uccák szerelme és hosszú, hosszú sorban állott föl egy ital vízért a kirándulók serege a piszkos kút előtt. A citadella, a vén tartalékos pedig furcsa és felszeg volt a vörös fegyverzetben. Sokasok évszázadok után a tömérdek vihart lá­tott fogatlan vén hegynek fegyvert adtak megint a kezébe, pedig' kerek húsz esztendeje, hogy katonáék penzióba küldték. 1899 tavaszán került polgári sorba az öreg citadella és a vastag, kemény kőfalakon rést ütöttek a közmondásos tótok csákányai. Ez volt a citadella utolsó ostroma és be kell vallani: az ostromnak nem voltak halottal. A vitéz magyar csa­patok jó előre kivonultak az ostromlott várból és igy a derék tót legények veszedelem nélkül kerítették hatalmukba a hatalmas erősséget. Ekkor azonban már csak kívülről, látszatra volt félelmetes és hatalmas a vár. Tulajdonképpen egészen rokkant-számba ment és ha néhány modem ágyúval ostrom alá vették volna, fél óra alatt beadja a derekát. Ez volt az oka, hogy húsz esztendő előtt lebontották a bástyagyii- rüket és a harcos falak közé békés rendőr-családok költöztek be és az otromba falak tövében sivalkodó rendőr-csemeték pitykéztek éveken át. Pedig a Gellért-hegy múltja épen nem nevezhető csöndesnek. Szent Gellért püspök martiriumával kez­dődik a hegy magyar múltja. A késő nemzedék ke­gyelettel expiálta a pogány múltat és a török hódolt­ság idején kegyeletes kis kápolnát emelt a hegy ormán a szent püspök emlékezetére. A vallásos stá­ciótól a tudomány felé indul a hegy múltja. Mikor az egyetemet Nagyszombatból Budára helyezték át, a hegy tetején csillagvizsgálót akartak építeni. Az épít­kezés sokáig késett és igy a csillagvizsgálót csak 1815-ben avatták föl. Milyen volt ez a csillagvizsgáló? Ma már csak az emlékezete éi és néhány műszer van, meg talán belőle valahol az egyetemen. Az épület két kerek to­ronyból és az ezek között levő teremből állott. H u n- falvy igen pontosan leírja: „Mindegyik torony 16 láb tágas belső öble közepén 9 J/s láb vastag és 1? láb magas tömör henger állott, rajta 4 kőlapból ösz- szerakott, 9 láb hosszú, 3 láb magas s 2 láb széles talapzat, melyen a keleti toronyban Reichen- b ach tói készített három iábnyi szorzáskor két 6 láb magas, s 10 hüvelyk vastag oszlop között s ez oszlopokon fekvő öntött vasból készült gerendáza- ton vala kitűzve, a mozgó fedéllel ellátott nyugati toronyban pedig két márványtábla között az egyen­lítői cső, melyet szintén Reichenbach Münchenben készített vala, feküdt. Azonkívül a talpazatokon csillagászórák is voltak. A vizszgálóterem 45 láb hosszú. 25 láb széles és; 15 láb magas, s két hatalmas oszlop között, két egymástól 36 lábnyira levő délcső A viz kérdésében a következőket mondta a tanácsnok: — A vízművek dolgában; a kommün alatt semmi sem történt, ami kétségkívül a legna­gyobb bűnök közé tartozik, mert kész tervek voltak itt, csak hozzá kellett volna fogni a munkához és már készen lehetnénk a vízmü­vek kibővítésével. Nem történt azonban semmi. Ilyenformán egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy most már túl vagyunk a vízhiány vesze­delmén. Hogy ma van viz, hogy nincsenek momentán komoly bajok, annak igen egyszerű, de annál szomorúbb a magyarázata. Ma csak azért van ugyanis vizünk, mert kevesebbre van szükség: fájdalom, vasutjaink nem járnak, vagy alig járnak, a gyárakban nagyrészt szü­netel a munka... A viz legnagyobb fogyasztói csendesek, ez az oka annak, hogy valahogy ugy még el vagyunk látva vizzel. Most azon­ban igen komolyan foglalkozunk a vízvezeték kibővítésének kérdésével, állandóan tárgyalunk és mihelyt lehet, a munkát is megkezdjük. Pesti jelöltek és önjelöltek Vigabban folyik a korteskedés Négy héttel a feep vi se|I ő v álasztás o k napja előtt, hirtelen megélénkült a választási harc Pest-Budán. Ezen a héten végleg eldőlt, hogy úgy a demokraták, mint a szocialisták részt vesznek a választásokon s a közeli napokban végre szóhoz jutnak iái komoly jelöltek, azok, akik közül Budapest honatyái kikerülnek majd. Budán aránylag csendes a hangulat. Az 1. ke­rületben Haller István: miniszter ál! szemben a függetlenségi Szigeti Jánossal. Perez el Béla hir szerint nem itt lép fel, hanem a Perczelek ősi kerületében, Bonyhádon. A II. kerületben Bénáid Ágoston államtitkárral szemben Becisey Antal akarja felvenni a küzdelmet, de még habozik, hogy milyen párti legyen. A III. kerületben Virter Reichenbachtól volt benne; aztán hat lábnyi fali negyedlő, s a Seyfffert készítette főcsillagászóra. A keleti délcső alatt két márványoszlop között három lábnyi délkör vala Reichenibachtól, továbbá külön oszlopon csillagászóra, melyet Budán Rauschmann készített. A toronyban levő hengerek és oszlopok az épület halaitól elszigetelten a sziklára épültek. A nagy helyükből ki nem mozdítható eszközökön kívül sok kisebb csillagász! eszköz is volt a teremben, távcsők, sugárszerzők (reflektorok), tet-aljpoulkör, magasság­kor, napmérő, üstököskutató stb.“ A laikus előtt is nyilvánvaló ebből a leírásból, hogy a Gellérthegyi csillagvizsgáló kitünően felsze­relt intézmény lehetett, sajnos azonban az 1849-iki ostrom idjejiéh az épületek és a műszerek is nagy­részbeni elpusztultak. A Gellérthegy különben ősidők óta a nép ked­venc mulatóhelye volt. Már 1814-ben az angol Bright Rikard, aki beutazta Magyarországot, igen eleven színekkel festi a húsvéthétfői gellérthegyi ünnepet. •— Az egész hegy — iria — néptömegekkel vau ellepve. Szakadatlan sokaság kapaszkodik föl a ki- győző ösvényen és a hegy alig képes a' föltóduló tömegeknek elegendő helyet nyújtani. Itt szekerek álltak megrakva boros és sörös hordókkal, körülöt­tük száz sürgő kéz meg száz szomjas torok foglala­toskodott. emitt sátrak, hol pipát, olvasót, képet, játékszert, fésűt és gombot árultak, majd ismét sát­rak, ahol mézeskalácsért civódtak, amott bódék, almi sorsjátékra tettek, másutt asztalok, melyeken kövér iirüsültet tálaltak, s nem égi’1 üveg budai óbort ürí­tettek. Mindezekhez járultak a pajkos sihederek, kik világos nappal „tiizmüveket“ szórtak a levegőbe Mindez a legtarkább változatosságban keverve é.1 összeszorulva olyan látvány, amelyet alig lehet leimi Schams viszont 1822-ben a gellérthegyi szüretet írja le: — A polgár és családja — Írja a többek között — otthagyja városi lakását, a kapás és neje és gyer­mekei búcsút vesznek házikójuktól, ki-ki a szüretre megy gyalog vagy kocsin. Megfoghatatlan e népnek vigadozása és gyönyörködése. Mindenfelé hangzik a

Next

/
Thumbnails
Contents