Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)
1919-12-10 / 51. szám
Budapesti, 1919. december 10. 3 választani. Kormánykörökben 'a leghatározottabban, elzárkóznak a régi közgyűlés összehívása ejl'öl, mert az immár a történelemnek átadott törvényhatósági bizottságban nem bíznak meg. A városházán viszont az ellenőrző tanács kiküldését' valósággal katasztrófának tekintik. Tanúsága ennek az a nyilatkozat, amelyet a tanács egyiík legtejkintélyesebb, kétségkívül konzervatív gondolkozásu itlaigja tett a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt: A kormány, úgy tudom —- mondotta - határozottan egy hat tagú bizottság kiküldésének gondolatával foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy ismét hat idegen ur fog beülni a tanácsba és annak munkáját megnehezíti., ha ugyan lehetetlenné nlem teszi. Szerencsétlenségnek, veszedelemnek kell tekintenünk ezt az ötletet. Kétséget nem szenvedhet, hogy ez a kombináció egyenes leszármazottja annak a másiknak, amikor a; Károlyi-kormány megcsinálta a néptanácsot. Pedig keserű tapasztalataink fűződnek ehhez a néptanácshoz is, amikor először a szocialisták ültek be, Bokányi és Prensz személyében, a tanácsba. Aztán megalakult a nép tanács, amelynek szocialista:, radikális és Károlyi-pártii tagjai voltak. Nem (titok, hogy mennyire csődöt mondott ezi az intézmény, amely mindenképpen képtelen volt arra, hogy a főváros ügyeinek intézéséért a felelősséget vállalja;. Hogy a néptanács nem képviselte a főváros egyetemének akaratát, annak legfőbb bizonyitéka, hogy a Káraíyi-kormány maga mind más és más elemekkel: volt kénytelen a néptanácsot kibővíteni. — Most azt kérdem, hogy hol van az a pont, ahol a niai kormány terve különbözik a Károlyi-kormány néptanácsának gondolatától? Hogy vállalhatják ezek az urak, akiket a tanácsba küldenek, a felelősséget it maguk iái kassá gében a főváros gazdálkodásáért? A hat ur megint csak egy. egyetlen párt, msgbiz&itai lesznek. Megint vsak nem pótolhatják a törvényhatósági Vtzoitss mi. Hogy vállalják ők hatan az erkölcsi és anyagi felelősségei akkor, amikor egyetlenegy tanácsi előterjesztés milliókat képvisel. Egészen más volt az, amikor egy-egy ügyosztályi előterjesztés átment a tanács rostáján, a különböző szakbizottságok megfelelő szakértelemmel mondták e.1 róla véleményüket, a gazdasági bizottságok pedig a saját speciális szempontjaik szerint bírálták el a kérdéseket, végül pedig a közgyűlés plénuma mindezek alapján meghozta döntését. Igazán nehéz lenne elképzelni, hogy a kiküldendő hat ur mindezeknek a szerveiknek helyét be tudná tölteni és vállalni tudná a mérhetetlen felelősséget, amely vállukra nehezedik. Ráadásul pedig — ezt is tapasztalatból tudjuk, —- ha a kiküldendő urak konciliansak lesznek, ■ai tanács a maga hozzáértésével mindenről meg tudja majd győzni őket, ha pedig maiik,ácsok lesznek, a íegkisebb dologban is gátat tudnak állítani a tanács munkájának. Hogy lehet igy eredményes munkát végezni, azt1 éji sem lehet képzelni. Olyian érvek ezek, amelyeket, ha a kormány figyelembe venne, azonnal elállana attól, hogy ellenőrző bizottságot kiidjön ki a városházára. A kormánybiztos kinevezése és a felelősségnek ilyen módon való vállalása kétségkívül a főváros autón ón fiújának súlyos síérelme Ijenne. A közgyűlést összehívni nem akarják. Az uj népit an ács haiVaszületett ö'tlet. Uj választásokat rendezni a fővárosi törvény módosítása nélkül nem lehet. Vájjon hol van itjt a helyes, az elfogadható megoldás? y wállalkoié. Teiefon 175—62.. Ipartelep és iroda: VI., Hungária-köruí 70. sz. Még mindig zsarolnak a halál kufárjai Á temetkezés házi kezelése A fővárosnak regi terve volt, hogy a temetkezést kiveszi az üzérek kezéből és községesiti. Ha már a pesti ember tele van gonddal az életében, ha már a kufáirok uton-utféleni megzsarolják, legalább halálában ne lehessen róla lehúzni a bőrt. Szégyen gyalázat, hogy a temetkezési vállalkozásnak magánosok kezéből való kivétele már reges,-régen meg nem történt, annál nagyobb szégyen, m:ert külföldön már az utolsó falucskák is maguk gondoskodnak elhalt polgártársaik kihűlt tetemének eltakarításáról. A tanácsot kivételesen e tekintetben semmi felelősség nem terheli. Több mint tiz esztendeje annak, hogy a temetkezések községesiitéséro vonatkozó előterjesztés átment a tanácson, és megbukott a pénzügyi bizottságban. Ennek a szomorú gyülekezetnek nem volt fontos, hogy a halállal való uzsoráskodás megszűnjék. A tanács azonban nem vette le a dolgot a napirendről, megpróbálta, hátha mégis re par á In i lehetne ezt a szégyent. Közben talán a városatyák is jobb belátásra tértek volna, ekkor azonban közben kitört a proletárdiktatúra, amely sürgősen magáévá tette a temetkezések községesitését és megcs. ált,a az ingyenes temetkezést is. Természetesen a maga módja szerint, minden kárpótlás nélkül elsizedte a temetkezési vállalkozók készleteit, összekeverte azokat úgy, hogy a diktatúra bukása után nem lehetett az egyes vállalkozók tulajdonát szétválogatni. Ekkor a tanács egy mérhetetlen baklövést követett el: a helyett, hogy kijelentette voilüa a- vállalkozóknaki, hogy ime, itt van a holmitok, osztozzatok meg rajta, én nem vettem el, tehát szét sem oszthatom azokat, én majd konkunrens vállalatot állítok nektek a magam portékájával; —- ismételjük, e helyett megtartotta a vállalkozók anyagát, alapot szolgáltatva nekik arra, hogy a perek özönét zúdítsák a fővárosra. Egészen mellékes:, hogy ezek a perek a vállalkozók számára, visszafelé fognak elsülni, a fontos az, hogy az ellenőrzés nélküli, saját szakállára dolgozó tanács példátlan terheket vett a nyakába. A temetkezési vállalkozók bucsujárásban vonulnak fel a városházára és rengeteg kellemetlenséget okoznak. De visszafelé sült el a kommiintől átvett községesiiés is, mert a temetkezési vállalkozók ma már egymásután nyitják meg üzleteiket és most, amikor egy csapásra el lehetett volna intézni a temetkezések monopolizálását, tovább fog folyni a temetkezési vállalkozók zsarolása. Fölkerestük ugyanis ebben az ügyben Csupor József dr. tanácsnokot, aki kérdésünkre a következőket volt szives elmondani a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A fővárosnak régi terve volt a temetkezésnek községi üzembe való vételle. A proletárdiktatúra magáévá tette ezt a tervet és meg is valósította természeteslen a maga módja szerint úgy, hogy elszedte a temetkezési vállalatok készleteit és azokat felhalmozta részben az Egres.sy- u t o n, részben pedig az óbudai gázgyár volt helyiségében. Megvalósították az (ingyenes temetkezést is olyan formában, hogy a proletárokat teljesen ingyen temették, a burzsuj 1000 koronát fizetett, ha akiárt. Ha nem akart, ez sémi fizetett semmit. Amikor mi újból átvettük a főváros kormányzását;, ai legsürgősebb feladatok közé soroztuk ennek a kérdésnek a megoldását. Az anyagot szétosztani nem tudtuk, miért á.z elválaszthatatlanul össze volt keverve. Képtelenség lett volna megállapítani, hogy ez a koporsó, vagy amaz a fekete drapéria, melyik vállalkozó tulajdona. Augusztus 7-én vettük át hivatalunkat és a 'temetkezési vállalatok ügyét a legfelső tanácsülésen, augusztus 14-én le is tárgyaltuk. A tanács úgy döntött, hogy ebben a kérdésben a rendelkezés joga az összkormányt illeti meg. Ebben az értelemben sürgősen meg ás tettük üeíterjesztésünket, d e a u g. 14-ike óta, a mai napig sem történt döntés, dacára annak;, hogy állandóan sürgetjük. A felelősség teljesen a népjóléti minisztériumé, amely még eziideig nem nyilatkozott ebben a kérdésben. A kereskedelmi minisztériumban volt időközben egy ankét, amelyen mi is és a temetkezési vállalkozók is résztvettiink. Ennek i&z an- kétnak az eredményéről szóló jelentés a kerleskedelmi minisztériumból át is ment a népjóléti minisztériumba, de az elintézés még mindig késik. Természetesen nekünk van a legtöbb kellemetlenségünk, mert a temetkezési vállalkozók bennünket ostromolnak, de mi a kormány döntése nélkül semmit sem tehetünk. Nekünk ma más feladatunk nincs, mint sürgetni a kormány elhatározását, sajnos azonban eddig minden ebbeli igyekezetünk hajótörést szenvedett. Csupor József dr tanácsnoknak ezt a nyilatkozatát még csak azzal egészíthetjük ki, hogy a fővárosnak feltétlen szándéka fenntartani a temetkezési üzemet. Ha a temetkezési vállalkozók, amint az máir megkezdődött, meg isi nyitják üzemeiket, a főváros legalább is veszedelmes konkurrenciát fog nekik csinálni. Meg fog menekülni tehát a tfőváros közönsége attól, hogy az Entreprise des pompes funebres-ek kénye- kedvének legyen kiszolgáltatva; Ha a proletárdiktatúra megszámlálhatatlan bajt és veszedelmet zúdított is a fejünkre, ezt az egy jót mégis örökségül hagyta reánk. Az azonban igaz, hogy még ez sem megy simán. ■iwrini un -rrrr -- -t—nr--ír--1 A haragos ember természetrajza A paraszt és a tétekgabona — A dühöngő temetkezési vállalkozó A városháza csendjét ma ritkán zavarja meg valami lármás,abb jelenet. Mélységes, szinte élettelen csend telepszik a folyosókra, unalom szaga terjeng a vasitag falak között Az ügyes-bajos emberek most kenyérért állanak soriba, vagy munka hijján a kávé- házakban bonyolítják le üzleteiket. A városházára nem jár senki. Itt ma fehér holló az ügyfél és a hangos deputációk is elmaradnak. Ki tudja miért? Csak annyi bizonyos, hogy a városháza ma kiment a divatból. Bizottsági ülések sincsenek és azt is elfeledtük már, hogy milyen is volt valaha egy közgyűlés. Az anekdotázó városatyák egyelőre szintén a múlt emlékei csak. Talán ez okozta, hogy a minap olyan rendkívüli feltűnést keltett egy ember, aki sánta karikalábaival végigszáguldott a folyosón ési bömbölve hívta (fel magára a figyelmet: — Majd megmutatatom én neki! Engem akart rendőrrel el vitetni! Jóval kezdett! — üvöltött végig a folyosón és berontott a polgármester előszobájába. Üt perc múlva onnan is bömbölve száguldott ki és elment — az örök feledésbe. Hogy megtudtuk miről van szó, mosolyognunk kellett. A dühöngő polgár egy kitűnő temetkezési vállalkozó volt, akinek a galambszivü Buzsáki. tanácsjegyzövel gyűlt meg a baja. Biermann elvtárssal lett volna baja és Buzsákiba kötött bele. Ez sem vezetett volna azonban katasztrófára, ha meghallgatja, amit a jegyző mondani akart, de ö csak bömbölt, üvöltött egészen addig, amíg Buzsáki szóhoz nem jutván a szolgának nem csengetett és szelíd hangon azt nem mondta: — Fiam, hozzon csak fjei egy rendőrt! Ezt azonban már nem várta meg a harcias kedvű halálmadár, hanem dühöngve faképnél hagyta a közegészségügyi ügyosztályt. A polgármester előszobájában is kivágott még pár szidalmat, de gyorsan, nehogy az esetleg útban levő rendőr valahogy utolérje. Eltűnt és a derék halálmadárról talán többet nem is fognak feljegyezni a történelem számára. Érdemes azonban feljegyezni, hogy Buzsáki tanácsi egyzőt nem hozta ki anekdotázó kedvéből az izgalmas jelenet, mert a kellemetlen ügyfél elvihar- zása után, kellemes kadenciát mondott az esetre abból az időből, amikor falusi papként őrizte a rábízott nyájat. — Nem veszedelmesek az ilyen harcos emberek. Másnapra észreíérnek és mindent reparálnak. Sőt jobbak lesznek, mint voltak. Egyszer, ott falun, egy paraszt állított be hozzám. Le s:em vette a sapkáját, meg sem bökte az ujjával, azt se mondta, hogy adjon Isten. Csak elkezdett kiabálni, gorombáskodni velem, hogy igy meg úgy, hogyan követelhetem én őtőle. hogy a másik gyereke is iskolába járjon, mikor az egyik jár.
