Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)
1919-11-12 / 47. szám
Budapest, 1919. november 12. akkor, amikor a fővárosban ezer számra téniereg- nek lakás nélkül a lakásra szoruló tisztességes emberek. Eddig szól az érdekes nyilatkozat, amelyből reményt lehet meríteni arra, hogy végre valahára rend lesz Budapesten a szállodák körül is. (p. j.) A vándorló fogolytábor Kenyérmezőtől Budapestig — A főváros megmentette a Vérmezőt és a Városmajort Fock Ede tanácsnok nyilatkozata külsőbb részeiben is, elhelyezést nyerhejt A hadügyminisztérium is hajlik ennék az álláspontunknak az akceptálása felé, de — sajnos — mindeddig nem találtunk megfelelő helyet. A főváros a Maros-utca mellett elnyúló területet ajánlotta, amely a Csaba-uteánál kezdődik. Ez a terület alkalmas is lenne, de utakat kellene kiépíteni és a hadügyminisztérium szeretné ezt a kétségtelenül tekintélyes összeget megtakarítani. A főváros és a hadügyminisztérium között ennyire jutottak el a tárgyalások. Megállapodás eddig nincs, de valószínű, hogy mégis meg fogjuk majd találni az alkalmas területet. 3 öcséim mindegyikének is járna egy külön lakás, fin szerény voltam. A háromnak egy háromszobás lakást béreltem. Tudja, még sem kellemes az anyóssal együtt lakni, és mit csinált ez a Borsos? Elrekvi- rálta a háromszobás lakást és adott a két öcsémnek egy kétszobásat. Es most az anyósom itt ragad az én nyakamon. Nézze barátom, menjen el ahhoz a Borsoshoz. Tudja egy interjút... Az ajtóból még visszaszólt: — Különben holnap majd elküldöm magához az öcsémet, ő isi elmondja a dojgot. Másnap megjelent az öcscs, a miniszteri tanácsos. Azt mondja: — Nézd, barátom. Minek mennél el' te ahhoz a Borsoshoz. Nem érdemes. Úgy sem csinál semmit.,. Aztán egy kist gondolkozás után: — Különben őszinte leszek veled. Nézd, én is, meg a fivérem is fiatalemberek vagyunk. Nekünk szükségünk van a„ kényelmes, diszkrét kis lakásra, ahol... No hiszen te is tudod... De épenséggel nincs szükségünk a más anyósára. Még ha a bátyám anyósa is. Tehát a háromszobás lakást mi magunk re'kviráltattuk el és kértünk helyette egy kétszobásat. Ne menj el hát a Borsoshoz. Az ügy kezdett számomra kellemetlen lenni. Mit csináljak ezzel a Borsossal? A méltóságos főrend úgy is csapkodta az asztalt: — Ki ez a Borsos, hogy el meri rekvirálini egy' miniszteri tanácsos és egy egyetemi tanár lakását? A miniszteri tanácsos azonban megnyugtatott, hogy elintézi a dolgot a bátyjával. Rögtön papirt és tintát vett és' itt az én asztalomnál megirta neki, hogy ők ketten fiatalemberek, az ő számukra még vannak az életnek örömei és ezekhez az örömekhez semmi szükség nincs az anyósra. Úgy látszik, a főrendiházi tag Öméltósága meg is értette a dolgot. De a feleségéi, nem világosíthatta föl. így történt, hogy ma, amikor a főrendiházi tag feleségével találkoztam az utcán, ugyancsak kevés elismeréssel nyilatkozott rólam: — Mondja, maga egy újságíró? Maga, aki egy ilyen Borsossal sem tud elbánni? Nem tudja megírni róla, hogy egy panamista? Hogy elsikkasztja a lakásokat és emeletes házakat vesz belőlük? Szédült velem az utca és Öméltósága már ott is hagyott, csak annyit kiáltott még felém: — No majd én elmegyek ahhoz a Borsoshoz. Majd megmondom én neki, tudomisten! Kénytelen vagyok dr. Borsos Endrét, a lakásügyek kormánybiztosát, ehelyütt tisztelettel figyelmeztetni, hogy súlyos inzultusoknak van kitéve, ha valami egészséges ötlettel nem menekül. Öméltósága meg fog jelenni nála, felelősséjgre vonja, mert — a sógorai fiatal és egészséges emberek. Nem szeretnék lakásügyi kormánybiztos lenni... Teréz bűnei A diktatúra igazságszolgáltatása Teréz már korántsem volt ifjú és bohó, negyven esztendős lehetett, és a negyven esztendőből húszat, mint háztartási segédmunkás, magyarul: cseléd töltött el. Egy esztendőn át börtönben ült Teréz, apagyilkossággal vádolták, egy esztendeig vizsgálati fogságban volt, a végén nem tudtak semmit rábizonyítani, szabadon bocsátották. Az őszi rózsás forradalomban helyet változtatott Teréz. Azelőtt Budán szolgált valami fűszereseknél, októberben elhagyta a babája, Teréz szégyelte magát a házbeli többi cseléd előtt, Pesten állt szolgálatba, egy magasrangu városi tisztviselőnél. Uj szeretője is akadt az öregedő Teréznek: fiatal, leszerelt katona. A fiúnak pénz kellett, sok pénz kellett, annyi kellett, amennyi nem telt a Teréz fizetéséből, Teréz életében tehát nem először és nem is utoljára, lopott. Lisztet lopott a gazdájától, lassanként egy egész zsákkal, a lisztet eladta, a pénzt pedig a szeretőjének adta oda. A lisztlopás hamarosan kiderült és Terézt lecsukták. Lecsukták épen akkor, mikor a nagy tolvajok, a Kun Bélák, Pogány Józsefek előtt kinyílt a gyiijtőfogház kapnia. Terézt azonban nem hagyta el jó szerencséje: alig néhány napi ülés után kiengedték azzal, hogy amit csinált, az nem volt bűn, mert burzsujtól lopott. A burzsujnak pedig nincsen semmije, amije pedig van, azt el lehet venni. Még az életét is. Teréz tehát kiszabadult. Visszament régi gazdájához, és újra szolgálatba akart állani. A főtisztviKétségkivül okos és célszerű gondolat volt az, amellyel a hadügyminisztérium barakktábort akart létesíteni Budapest közelében. A lakásínség még ma is nagy', végre hajlékot kell nyújtani azoknak a szerencsétlen menekülteknek is, akik családjaikkal még mindig vagonokban laknak, de nem olyr kényelmesen, mint annak idején Landler „főhadvezér elvtárs.“ Ismételjük, az alapgondolat, amelyből a hadügyminisztérium kiindult, feltétlenül okos és kívánatos volt. Célszerűnek kell elismernürfk azt a tervet is, amely szerint a kenyérmezei fogoly tábort akarták Budapestre szállítani. A fogolytábornak sem Kenyérmezőn, sem Csóthori, sem sehol többé értelme nincsen, az épületek pedig még mindig alkalmasak lennének arra, hogy kilakoltatott, vagy más okból’ hajléktalan családok ideig-óráig meghúzzák ott magukat. A hadügyminisztérium tervének lehetetlen volta azonban ott világlott ki, hogy a kenyérmezei barakktábort a gyönyörű Vérmezőn akarta elhe’yezni. A Vérmezőn, amelyért csak a forradalom kitörése előt.t vivott élet-halálharcot a főváros a katonai kincstárral a tulajdonjog körül. Ezt a lehetetlen tervet sikerült most a fővárosnak legyőznie. Kiderül azonban most, hogy nemcsak a Vérmező körül folytak a harcok. Eddig minden ütközetben a főváros győzött, amint azt Fock Ede tanácsnok a következőkben mondta el a Fővárosi Hírlap munkatársának: A Vérmezó körül megint súlyos harcokat vívtunk, de most már a főváros közönségének megnyugtatására elmondhatom, hogy sikerült tgiejti fontos érdekeinknek érvényt szereznünk. A hadügyminisztérium — nyilván bölcs intencióktól vezetettem — Budapestre alkarja hozni a kenyérmezei fogolytábort, amelyben igen sok hajléktalan nyerhetne szükséglakást. A hadügyminisztérium azonban a barakkokat a Vérmezőn akarta elhelyezni. Ez természetesen olyan kívánság volt, amely ellen minden erőnkkel protestálnunk kellett. A gyönyörű Vérmezőt nem adhattuk oda egy barakktábor letelepítésére. Ezzel a budai oldal egyik legpompásabb részét tennénk tőinkre, de egyben igen sok más szép tervnek is útját vágnánk. —• Felsorakoztattuk hát érveinket, amelyek között legelső sorban szerepelt a gyönyörű Vérmezőnek megmentése. De rámutattunk arra is, hogy a Vérmező csatornázása leküzdhetetlen akadályokba ütköznék, csatornázatlan: területeken pedig az emberi lakhatás, merő lehetetlenség, különösen olyan tömegeknél, mint amilyent egy ilyen barakktábor involvál. Azonkívül a Vérmező fekvése olyaln, amely minden pillanatban lehetővé teszi, hogy az Ördögárok elszabaduló viztömegei ide eljussanak és ki- öntsék szegényes otthonukból a barakktábor lakóit Ezeket az érveinket a hadügyminisztérium méltányolva, elállóit eredeti tervétől és a Vérmezőt meghagyta továbbra is a budai oldal egyik legfőbb ékesiségének. — A további terveztetésnél azonban megint újabb akadályok merültek föl. A hadügyminisztérium ugyanis most meg a Városmajort szemelte ki a barakktábor letelepítésére. A Városmajor már évek előtt is veszedelemben forgott, akkor ugyanis Szterényi József kereskedelmi miniszter akarta elvonni eredeti rendeltetésétől. Úgy akkor, mint most is győzött azonban a főváros akarata. A hadügyminisztérium a Városmajorról is lemondott. — A kenyérmezei baraktábor letelepítésének ügye azonban még most sincsen elintézve. Melyének valahol kell majd lennie, a mi álláspontunk azowban az, hogy a barakktábor a város Családi mmy a városházit Megszaporodott a Tanács — A két Szabó a zoldasztainál Budapest főváros tanácsa a közelmúltban megszaporodott., Valljuk be, mielőtt tovább mennénk, hogy ez csak javára szolgálhatott. Olyan időket élünk, amikor minden okos ember gondolataira, ötleteire szükség van. Sajnos, épen ezekben a nehéz időkben épen a főváros tanácsát nem tudjuk elhalmozni a dicséretekkel. Szó sincs róla, eleget üléseznek, szorgalmasak, pontosak, de munkájuknak, működésűknek nem sok látszata van. A nagy idők a budapesti városházán nőm teremnek nagy embereket és nap- nap után meg kell állapítanunk, hogy az este anélkül köszöntött be, hogy a városházán kitaláltak valami bölcset, valami jót ennek a sokat szenvedett polgárságnak kinjai enyhítésére. Ez az oka annak, hogy örömmel vesszük, ha a tanács tagjai megszaporodtak. Hátha mégis történik majd valami... Az ember nem győz eleget reménykedni ... Végre is több szem többet lát. Úgy történt a dolog, hogy egy szép napon, amikor a tanács ülésezett, S k u 11 é t y mester, a polgár- mester főhuszárja nagy meglepetéssel látta, hogy a tanácsterembe minden igazolás nélkül benyitott Szabó Imre dr. a tisztifőügyész. Nemsokára aztán megjelent Szabó Sándor dr. tiszti főorvos is. És mind a két Szabó végigülte a hosszú tanácsülést. Nem esett semmi bántódásuk, csak Skultéty bácsi mondta el otthon ebédközben: családi esemény van a városházán; megszaporodott a tanács. Az örvendetes családi eseményt nem publikálták, a tisztviselők lassankint mégis tudomást szereztek róla. A Fővárosi Hirlap munkatársa kérdést intézett a tanács egyik tagjához, aki az eseményről a következőket volt szives elmondani: — Tényleg igaz, hogy a tanácsüléseken egy idő óta résztvesz a tiszti főügyész, amihez azonban törvényben biztosított joga van. A főügyészek eddig ezt a jogukat nem gyakorolták. Megállapítást nyert az is, hogy hasonlóképen joga van a tanácsülésben részt venni a tiszti főorvosnak is, aki azonban most sem igen él ezzel a jogával. Az első ülés, amelyen mindketten résztvettek, az volt, amikor tisztviselőket választott a tanács és igy az ö véleményükre is szükség volt, hogy az ő alájuk rendelt tisztviselők érdemeit megismerjük. Ezidő óta a tiszti főügyész többször megjelent a tanácsüléseken, a hol kétségtelenül igen sokszor nagy szükség van a két főtisztviselő szakvéleményére. Sem a tiszti f ő ü g y é s z nie k, sem a tiszti jf ő o r vt cí s n a k azionban n (ii n* c s sza.v :aJ- zati joga, csak a tanácskozásban vehetnek részt. Egyszóval megszaporodott a tanáfcs és pedig egyszerre két Szabóval. Az anyós és a lakáshivatal Elmenjek- Bor eshez P A múlt héten egy fiatal főrendiházi tag keresett föl, hogy intervencióra kérjen föl egy lakásügyben. Azt mondja: — Nélzzlö barátom, maga ujságiró, maga elmehet interjút csinálni a Borsoshoz, a lakások atyaistenéhez. És ha már bent van, megemlítheti neki az én lakásügyemet. A dolog úgy áll, hogy a kommiin alatt odaköltözött hozzám az anyósom, meg a két öcsém. A két öcsém közül az egyik miniszteri taná- 1 esős, a másik egyetemi tanár. Az anyósomnak és az j
