Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-02-13 / 7. szám

Budapest, 1918. február 13. 7 nek, de főiég Gordon Róbert uj igazgatónk okulá­sára. ime, itt pótolom : .1 a k o b Gusztáv évekkel ezelőtt még igen ki­csiny ember, tudomásom szerint,, bezupált törzsőr­mester volt, akinek azonban nem tetszett a katonaélet és eljött a Déli Vasúthoz, ahol letette a mozdonyve­zetői vizsgát. Ez alapon aztán — a mozdonyvezetői vizsga alapján! — lett belőle igazgató-helyettes, hol­ott ugyanakkor maturált, vasúti tisztképzőt vagy egyetemet végzett tisztviselők nyomorúságos kishi- vatalnoki sorban tengődnek. Nehogy a tekintetes Szerkesztőség azzal gyanúsítson, hogy J a k o b igaz­gatóval szemben elfogult vagyok, ezennel arra kérem Önöket, hogy Jakob ur dolgában menjenek el az üzletigazgatóság vontatási osztályába és ott tudako­zódjanak. Jakob igazgató egész karríérjét annak kö­szönheti, hogy Breuer Mórnak, a nlemrég nyuga­lomba vonult igazgatónak a „slepperje“ volt. Kisebb- nagyobb szívességet tett neki és a legnagyobb szí­vességet akkor tette, amikor Breuer Mór direktor az a ligái villáját építtette. (Erre különben majd más alkalommal még visszatérek.) A Déli 'Vasút fiatal és ;jóérzéséi tisztviselői felháborodással goi:dóinak és be- -szélnek ezekről a dolgokról, aminek következményé az lett, jiogy Jakob *Bneuer Mór fejére nőtt és mint a Déli. Vasút anyagszertárának vezetője, nagyobb ur lett,..mint njaga Breuer Mór volt. A mi helyzetünk kétségbeejtő" és* várhatunk az •előmenetelre akár Ítéletnapig. Ezek' a műveletlen, c'e az intrikákban he.rcedzett múmiák eltorlaszolják előt­tünk az érvényesülés útját. De a Déli Vasút vonalain sincsenek jobb állapotok, mert itt is minden jobb állo­mást hetven-nyolcvan éves aggastyánokkal raknak meg. Ez az egyedüli érdem, amit a Déli Vasútnál kva­lifikáció gyanánt elfogadnak. Tiszteletteljes soraim közléséért köszönetét mondok. Egy elkeseredett déiivasutas. Részesedésünk a kvóta arányában, A Vul­kán 'Gesellschaft, Wien, budapesti fiók-válla- lata, a Vulkán gépgyár r.-t. most. tette közzé múlt évi mérlegét, amelynél tipikusabb háborús elszámolást ritkán van alkalmunk megvizsgál­ni. A vállalat alaptőkéje 4 millió korona, a ki­mutatott tartalékok 5. 682,616 koronára rúgnak, a tiszta nyereség 1.998,287 korona, amelyből 25 százalékot osztalékul fizetnek ki. A válla­latnak részvényesei, igazgatói (egy kivételével) és igazgatósági tagjai mindannyian sült osztrá­kok, Récsben laknak és teljesen felesleges volt az e hó 27-én megtartandó közgyűlés napi­rendjére a következő pontot fölvenni: „4. A nyereség hovaforditása iránti határozathozatal.“ Mert hová fordítják vájjon a nyereséget? . . . Felviszik Wienbe és a főrészvényesek: Neu­rath Lajos, Löwenstein Béla, Schuster Vencel, Glotz Lajos, Drathschmidt Vilmos, Fluss Fri­gyes, Mixich Erik és még más bécsi urak osz­tozkodnak rajta. A kvóta arányában foglalkoz­tatott „magyar ipar“ igy szolgálja hazai köz­gazdaságunkat. A bécsi Credit-Anstait tőkeemelése. Értesülésünk szerint az Osztrák hitelintézet tőkeemelé­sének feltételei a következők : A régi részvények alapián az elővételi jog folyó hó 6-tól 16-ig bezárólag gyakorolható darabonkint 660.— K árfolyamon. Az elővételi jog gyakorlásának bejelentésével egyidejű­leg fenti összegből 260.— K fizetendő, hozzáadva ezen összeg után í. é. január 1-től a bejelentés napjáig szá­mított 5 százalék kamatot. A hátralékos 400.—• K és ezen összegnek f. é\ január 1-től a fizetés napjáig szá­mítandó 5 százalék kamata legkésőbb április 15-ig fizetendő be. A kamatszámításnál a hónapok naptár szerint veendők. 6 régi részvény birtoka 1 uj rész­vény. 12 régi részvény birtoka 2 uj részvény, 17 régi részvény birtoka 3 uj részvény átvételére jogosít. Az uj részvények 1918 január 1-től kezdve osztalékjogo­sul fáik. A Magyar őstermelő r.-t. a Magyar általá­nos takarékpénztár r.-t. égisze alatt 10 mil­lió K alaptőkével megalakult. A Magyar őster­melő r.-t. bérbe, vette Mándy Sámuel 16.000 holdas simongáti uradalmát, mely üzletet S o m o g y m e- gyei mezőgazdasági r.-t. cégen alapított külön 4 milliós részvénytársaság kerekében viezeti. A társa­ság elnöke gr. H o y o s Miksa, alelnökié Goszthon y Mihály lett. A Magyar őstermelő r.-t. azonkívül rész­ben örökáron megvett ingatlanokon, részben bérbe­vétel utján az idei év folyamán még további 14.000 holdon, összesen tehát 30.000 holdon fog gazdálkodni. A Magyar Főzelék-, Gyümölcs- és Zöldség-Ter­melők és Kereskedők Országos Részvénytársasága. A kormányi :az ország zöldség-, főzelék- és gyümölcs­forgalmának szabályozása és ellenőrzése céljából fel­állította a Zöldségközpontot, amely azonban nehézkes és a szakértelmet teljesen nélkülöző rendszere.és ve­zetése folytán nem tudott a piai napig a fogyasztó- közönség érdekében hathatós és. eredményes teve­ydrri,vó^Jí/A>féip kenységet kifejteni. Hogy a fogyasztóközönséget végre sürgősen és minden ácsorgás, valamint az ár­drágító lánckereskedelem kizárásával a hatóság által megállapított árakon jőminőségii, egészséges főzelék­félékkel, gyümölccsel és zöldséggel lássák el, a fővá­ros és az ország szakmabeli kereskedői szervezked­tek és megalapították a Magyar Főzelék-, G y ii- m öles- és Z ö 1 d s é g-T e r rn elök és Keres­kedők Országos Részvénytársaságát, amelynek 4 millió korona alaptőkéjét 341 termelő és kereskedő jegyezte, az A g r i c o 1 a mez ő g a z d a- s á g i és eladási szövetkezet is, amely egy­maga körülbelül 30.0D0 termelőt képvisel. A részvény- társaság, amelynek Molnár Viktor nyug. államtit­kár az elnöke és igazgatósága csupa szaktekintély, rö­videsen meg is kezdi működését. Torontáli szőnyeg- és butorszövetgyár r.-t. (Nagy- becskerek) cég alatt a M a g y a r bank és keres­kedelmi r.-t. és az érdekkörébe tartozó textilvál­lalatok 1 és fél millió K alaptőkével (7500 drb 200 K n. é. részvény) uj vállal?tot alapított Nagybecskere- ken, amely átveszi a Dungyerszky Lázár és fia-féle nagybecskereki s z ö n y e g- é S b u t o r s z ö v e t % y á r a t. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. MAGYAR KÖNYVNYOMDA ÉS KIADÓVÁLLALAT RWT. TELIKERT Nagymező-utca ZZ-Z4. Telefon 167-25. = A februári magyar műsor = szenzációja Eysler uj ope­rettje lesz, amely németül „Graf Toni“ Pityu gróf cimen a bécsi „Apollo Theafer“-ben 150-szer került szinre. — A „(Pityu gróf“ cím­szerepét Sziklai József játsza és prima­donna-partnere Somogyi Nusi lesz. Ők járják el a legújabb tánckreációt, a „Fox- trott“-ot is. A két komikus Magyari és Újvári, aki nagyszerű szólókat is ad eló. A februári varieté-műsor szenzációja Leo Mm és Joachim von Mtz fellépte. A csodálatos táncospár, akinek produkciói túltesznek Nizsinszkin és Pawlován, lázba hozta eddig — Ber­lint, Münchent, Bécset. — Egész Pest erről fog beszélni! Azonkívül fellép Demokritos, a komikus rajzoló bűvös lámpájával, Curt az ügyetlen ügyes, 15 per­cig tomboló kacagás. Háry Blank az utolérhetet­len zsonglőr, 2 Potfay nyaktörő mutatványaival. A „Pityu gróf“ a szombat és vasár­nap délutáni olcsó belyáru előadás­ban is szinre kerül. MOZQO KEP-OTTHON TERÉZ-KÖRUT 28. sz. ■■■ TELEFON : 144-98. Ossi OswaSda film: Princ Számi Vígjáték 3 felvonásban. — A főszerepekben : Ossi Oswalda és Lubitsch Ernő. A tenger démona Regény 1 előjátékban és 3 felvonásban. Előadások: 5, fél 7, 8, fél 10 órakor. Pénztár d. e. 11-től 1-ig és d. u. 4 órától, házat venni vagy eladni akar, úgy forduljon bizalommal a Háztulajdonosok Forgalmi Vállalata Részvénytársasághoz (Budapesti Háztulajdonosok Szö­vetsége alapítása.) Budapest, .IV., Váci-utca 18. sz. f F0LIES CAPRICE TÉL,HELVISÉG Telefon: 14—22. Révay-utca 18. Minden este y28 órakor JRoiüiü SárlcLox* felléptével A menyasszony leánya Bohózat. Irta: SATYR. „ER“ oder „ER“ Glinger és Taussig bohózata. Minden vasár- és ünnepnap délután fél 4 órakor I mérsékelt helyáru előadás. | Casinó-mulatóban (I. emelet) pazar ének- és: tánemüsor. Kezdete 8 órakor. I I ,M.»AÍYritZÓ|i.1f. KUTOft Mindennap a nagysikerű februári műsorban : Kedélyes kinevezés Énekes bohózat l felvonásban. Magyar szinre alkal­mazták: Harsányi Z^olt és Mérei Adolf. Zenéjét szerzetté : Márkus Alfréd. Rendező : Ferencv Károly. ROMOS csoport gimnasztikái újdonságai. DÖLESCH & ZIELBAUER harmonikamüvészek. SUSSIE a lég tündére. BLANK, a legjobb hasbeszélő. ROLF á RALF. Az előadás pontosan fél 8 órakor kezdődik. KRISTÁLYPALOTA Szerecsen-utca 35. Telefon: T20—77. Kezdete fél 8 órakor. l VTEUIHRRDT 1 Íj uj szólókkal és a Barátom a Maxi Ü p! cimü bohózat főszerepében. Azon- É S ® kívül a Rembler csoport, zsonglőrök, © Aranaz Mara, arabs táncosnő. Carri- tona, a legjobb akrobaták. Canova jjf L: szobor kutyáival, stb. stb. 7 H A télikertben 11-ig tánc. §j Kézi, pózna, kocsi, asztali, istálló ACETYLEN-LÁMPÁK Acetylen - gyertyák Bárdi rt., VT, Gyár-u. 23. <É> Szt-Lukácsfürdő téli és nyári gyógyhely, Budán, csuz, köszvény, ideg- és bőrbajok ellen. Iszapfürdők, iszapborogatások, kő- és kádfürdők, külön férfi- és női vizgyógyintézet, gőzfürdők és gyógyvizuszodák. Szállodák, gondos penzió. ITRIQTÁ l V f°rrásásványviz étvágyat javít ultid lüll 1 gyomorrontást megakadályoz, Óvszöt fertőző betegségek ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents