Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-06 / 6. szám
2\\ . * .A körébe tartozó ügyeket és azokat, amelyek a tli. bizottság hatásköréből ide áttétetnének. A tisztikar a polgármesteren, alpolgármestereken és tanácsnokokon kívül élethossziglan nyelne megbízatást. $ pedig a kisebb hivatalnokokat a főpolgármester nevezné ki. a többieket a városi választmány választaná. Az elöl nevezett főtisztviselök 6 évenkint választás alá esnének. — Az elüljáiróságok decentralizáltan persze, a mai szervezetekben meghagyatnának. Az aluljárókat élethossziglan a th. bizottság választaná. — Az önkormányzati jogosultság szelesebb alapokra volna fektet- ': lő, fágabb tér volna biztosit ondó a választmánynak-és a közgyűlésnek. A kormány ellenőrző és beavatkozó joga persze ennek folytán kisebbednek. A székesfővárost terhelő és az uj szervezettel még reá háruló anyagi kötelezettségek fedezhetésc végett az áll inni adók egy része a fővárosnak volna átengedendő és igy a terhes és inkokolatlan városi pótadó helyébe igazságosabb adóztatás volna létesítendő. Döntött a közraktári zsűri Emelhet a Leszámítoló Bank A főváros közraktárait, — mint ismeretes — a Leszámitolóbank bérli és az elmúlt őszön a Leszámitolóbank a fővárostól az összes közraktári dijak emelését kérte. A kérelemmel foglalkozott a tanács és úgy döntött, hogy a bank kívánságát csak részben teljesiti. A kérés az volt. hogy a főváros járuljon hozzá a kezelési dijaknak 50 százalékkal, a fekbéreknek pedig 25 százalékkal való emeléséhez. A tanács a fekbérek emeléséhez egyáltalán nem járult hozzá, a kezelési dijaknak pedig csak 35 százalékkal való emeléséhez volt hajlandó hozzájárulni. Erre a bérlő bank azzal felelt, hogy élni fog szerződésadta jogával és választott bíróság döntése alá bocsátja az ügyet. A főváros és a bérlő bank között máskor is voltak már differenciák, de a döntőbíróságig most jutottak el először. Ma már meg is van a döntés és pedig a főváros álláspontjának teljes elejtésével. A bank még novemberben kérte a kereskedelmi minisztert, akinek ez jogkörébe tartozik, hogy nevezze ki a választott bíróság elnökét. A miniszter eleget is tett ennek a kérésnek és a zsűri elnökévé Ádúm Géza miniszteri tanácsost nevezte ki. A zsűri még négy tagból állott,' akik III. Az 1909-ik nagy esztendő szédületes iramú munkában folyt le a városházán. Visszaemlékezésünk előző részében jeleztük már azokat a tanácsi előterjesztéseket, amelyek mintegy stációi voltak az izgalmas esztendőnek. Az egész esztendő . munkájának kiemelkedő pontját, sőt gerincét azonban az az előterjesztés, adja meg, amelyet maga Bárc.zy István polgármester alkotott és amely talán egyik legszebb munkája a polgármesternek. Terjedelmére is nyolcvannyolc nagyformáju nyomtatott oldal, bent Pedig rengeteg tanulmány és sok tudás, de mindenek- felett nemes lelkesedés kerül az olvasó elé. A polgármester hatalmas, sikerében azonban része volt W i 1 d n e r Ödön akkori tanácsjegyzőnek is, aki neki ebben a munkában segédkezett. A pénzügyi bizottság három ülésen át tárgyalta az előterjesztést és a bizottság tagjai elismeréssel árasztották el a polgármestert. Maga a tény, hogy mik voltak az előterjesztés által kitűzött célok és mik valósultak meg azok közül, az még eléggé emlékezetünkben van. Érdemes azonban a közelmúlt eseményeinek mai megismétlődése alkalmából föleleve- niteni a Bárczy-féle előterjesztés nagy gonddal összeállított történelmi részeit. Ezeket kívánjuk ezúttal kivonatosan ismertetni. A lakásínség egyik legveszedelmesebb nyavalyája a nagyvárosnak. Lappangva, észrevétlenül közeledik és mire a város észbekap, akkorra a betegség már akárhányszor veszedelmes és katasztrofális roncsolásokat vitt véghez. A lakásbajok eredetét már a K. u. I. századra lehet visszavezetni. Már akkor megírják, hogy a szegény ember 200 és még több lépcsőfokon át juthat fel sötét odvába, ahol ha föláll, nem tud kiegyenesedni. A házhéruzsorások fogalma is ismeretes,. .•,superficiarius“-oknak hívták a nemes lelkeket, akik egész városnegyedeket béreltek ki és ,?z albérlőiket kiszipolyozták. Maga Cicero és Crassus is hírhedt lakásuzsorások voltak. Cato idejében bgBudapest, 1918. február 6. közül kettőt a főváros, kettőt pedig a bér4ő bank .nevezett meg. A főváros december elején tartott közgyűlésén választotta meg a maga két zsűritagját, Strasser .Imre gabonanagykereskedőt, a. közgazdasági bizottság tagját és Politzer Gusztáv ügyvédet, a közraktári bizottság tagját. A Leszámitolóbank részéről a zsűri-tagok Végh Károly udv. tanácsos, MFTR. igazgató és Szájbély MÁV. igazgató voltak. Amikor a főváros tanácsa határozatát meghozta, akkor még csak a közraktárak első félévi üzleti eredménye volt csak készen és ennek alapján redukálta a bank 'kívánságait. Ellenben, amikor a zsűri összeült, akkor már kész volt a második félévi eredmény is, amely meglehetősen szomorú képet mutatott, aminek az az oka, hogy a közraktárakban nagyon kevés az áru, amin a mai viszonyok között nem is igen lehet csodálkozni. Mindezek alapján a zsűri teljes mértékben a főváros álláspontjával szemben honorálta a Leszámitolóbank kívánságait és megokoltunk találta, hogy a kezelési dijakat 50 százalékkal, a fekbéreket pedig 25 százalékkal felemelje. félreeső, szűk és közlekedésnélküli- volt. A nemrég elhunyt Panscher Lajos műegyetemi tanár vetette föl azután az ideát, hogy a • kiállítást a Lágymányoson, á mai műegyetem telkén kell megrendezni. El is készítette a terveket, a városházán pártolták is a gondolatot, dia mégis a Városliget győzött és az ezredéves kiállítás újabb épülettömegét hagyott ott, veszélyeztetvén a Városliget eredeti rendeltetését. Az ezredéves kiállítás óta újra kisebb lett a Városliget, bevonultak oda a Műcsarnok, a Szépművészeti Muzeum, a Széchenyi-fürdő, a megnagyobbodott Állatkert. Elérkezett tehát az idő. amikor ismét csak a Lágymányos felé fordulhat a figyelem. Azóta a Pékligetről is le kellett mondani, hiszen azt is beépítették gyárakkal és munkásházakkal. Amellett, hogy a budapesti városházán és a Lágymányoson tervezik az uj kiállítási területet, a Mérnök- és Építész-Egyletben is élénken foglalkoznak a tervvel. Legutóbb Mihályit József nyugalmazott műszaki főtanácsos szólott hozzá értékes gondolatokkal a mindinkább aktuális kérdéshez. Az állandó kiállítási terület A Lágymányos jövője Műszaki körök figyelme mindinkább a felé a probléma felé terelődik, hogy hol és miként lehetne Budapest számára állandó kiállítási területet biztosítani és azt a szükséges módon mielőbb kiképezni. Most, hogy néhány év múlva Budapest félszázados jubileumát fogja megülni, szinte alig lóhet elképzelni azt, hogy páratlan haladásának, pompás fejlődésének eredményeit világkiállítás alakjában be ne mutassa, ha ugyan a hosz- szura nyúló háború ezt a szándékot meg nem akadályozza. A technikusok azonban mindenesetre elérkezettnek látják az időt, hogy a probléma megoldásáról gondolkozzanak, annál is inkább, mert már az 1885-iki kiállítás is csak az alatt az ürügy alatt jutott a Városligetbe, hogy azt modernizálni kell. A modernizálás természe- tesisn^arra vezetett, -te-gy feltűnés nélkül bár. de megtörtént az első lépés a Városliget beépítése — Ma már — Mihály fi szerint — nincs más alkalmas terület, mint a Lágymányos a kiállítás számára. De jobb is igy, mert legalább nem lehet válogatni és nem lehet kikerülni a már évtizedek előtt kiállítási területül legalkalmasabbnak talált Lágymányost. Az akadékoskodók ugyan emlegetnek egy másik helyet, a mai lóversenyteret, de ez komolyan szóba sieim jöhet, nemcsak azért, mert kicsiny, hanem főként azért, mert a pályaudvarok rendezésekor azt a területeit nélkülözni nem lehet. De különben is a lóversenytér a várostól sokkal messzebb van, mint a Lágymányos és környezetét, fekvését sem lehet ösz- szehasonlitani emeizével, amely a Duna partján, a hegyek keretében és mégis síkságon terül el. Igaz, hogy a műegyetem fölépítése óta pár száz lépéssid dél felé tolódott, de ez talán még előnyére szolgál, mert a nagykörút déli ^égén, a Boráros-téren építendő hid a közönséget, a villamos vasutat a kiállítás kellő közepébe vezeti. Ennek a hídnak pedig tiz év múlva okvetlen el kell készülnie. A lágymányosi terület azonkívül, hogy mértanilag is közelebb van, közlekedő eszközökkel is igen könnyen elérhető lesz. A hidat nem is említve, igen fontos e téren a vizi közlekedés, amely körülmény tömegszállitás tekintetében megbecsülhetetlen, azután a műegyetem inkább a lakásbérek magassága miatt panaszkodtak és az agyonsanyargatott partájok úgy véltek magukon segíteni, hogy folytonosan és tömegesen hordoz- kodtak. A bajokon végre némileg Caesar és Octavia- nus segítettek, akik a nagy házbéreket elengedték. Az első lakáshivatal a XIII. században Párisban jelentkezik, amikor is a király taxatorokat küld ki a lakások méltányos bérének megállapítására. A taxatorok büntettek is, de furcsa orvosságot használtak, mert ahelyett, hogy a lakások szaporítására törekedtek és igy egészséges konkurenciát létesítettek volna, azzal büntették a csökönyös lakásuzsorásokat, hogy öt esztendeig nem volt szabad a házukat bérbeadni. A legelső hatósági lakásépítés érdeme Németországé, illetviei Berliné. A XVI. században Berlin száz házat épit, a magánépitkezést pedig ingyen fa- és téglaanyaggal mozdítja elő. A XVII. és XVIII. században a magánvállalkozást adómentességek, ingyen telkek, és ingyen cpitési anyagok adásával ösztönzik. Ekkor már államköltségeken is építenek házakat és a házbérek leszorítását az olcsó hatósági házbérekkel szorítják le. Nagy Frigyes Berlinben és Pots- d'-' mb an köziéi öt millió tallért költ polgári házak építésére. Gondja van azonban arra is, hogy a lakások becsületesen elúsztassanak. Amire nálunk a háborús lakásínségben borzadva gondoltak és gondolnak ma is. Nagy f rigyes megcsinálta a lakások rekvirálását, a gazdagokat ugyanis arra kényszeritette, hogy lakásuk egy részét adják át bérlakóknak. Sőt Németország már a középkorban megcsinálja a beépítési kényszert és ha a tulajdonos vonakodott volna, ekkor következett a kisajátítás.. Angliában V1IT. Henrik alatt lehet nyomait találni a hatósági lakásépítésnek, de leginkább csak akkor, ha a tűzvészek nagyobb pusztításokat vittek véghez. Angliában a modernebb lakásépítő akciót elsősorban az 1831-iki súlyos kolera hivta ki. 1837-ben Edvin Chad \v i c k parlamenti jelentést tett az ügyről, amelyet az angolok-„a lakáskérdés bibliájá“- nnk neveztek el. A dolog azonban sokáig húzódott, inig 1844-ben parlamenti tárgyaló bizottságot küldtek ki. A szomorú adatok következtében, 1851-ben Shaftesbury javaslatot nyújtott be a szegényebb néposztályok bérlakásainak és közös szállóinak felügyelete és javítása iránt. Tulajdonképen azonban csak az 1875-iki közegészségügyi törvény (Public Health Act) óta lehetett komoly lakásellenőrzésről szó. A törvény büntetéssel sújtja azokat, akik a pincelakások és bérlakások körül felállított követelményeknek nem felelnek meg. így intézkedések történtek a túlzsúfoltság ellen is. Természetesen ezek az akciók, a lakásépítés előtt végrehajtva, csak még inkább fokozták a lakáshiányt. Ebben az irányban is megindult hát a tevékenység, úgy hogy a nevezetes 1900. évi törvény már határozottan intézkedhetik a városok zugnegyedeinek kiirtásáról. Londonban az ily módon kilakoltatott népességnek, vagy legalább felerészben a város tartozik megfelelő lakást adni, hacsak nincs beigazolva, hogy a kilakoltatott házak közvetlen közelében megfelelő lakások állanak rendelkezésre. A kilnkoltatottaknak költözködési segély jár, amelyet a hatóság előlegez a volt háztulajdonos terhére. Ugyanez a törvény felhatalmazza azonban a városokat a munkáslakások építésére is. Az e célra szükséges területeket messzemenő kisajátítási jog utján is megszerezhetik. E célra a városok nyolcvan esztendő alatt visszafizethető kölcsönöket kaphatnak. Az angol városok egyes házak lerontására és pótlására ilyen természetű utcarendezésekre az utolsó húsz év alatt több mint négy millió sterling (96 millió korona) kölcsönt vettek föl. Sokkal fontosabb azonban. hogy az angol városok a törvény kényszerén kívül is építettek kislakásokat. London azonban nem igen buzgolkodott ezen a téren, hanem inkább a magántőkét ösztökélte az építkezésre. 1900-ban azonban ui. demokratikusabb törvényhatósági bizottságot kap, amely már inkább űzi az önkéntes, hatósági építkezést. Ma London inkább úgy iparkodik a gyakori bajokkal szemben védekezni, hogy kifelé csapolja le a népességet a kültelkeken való olcsóbb regie-épitkezés és j ó, olcsó közlekedés berendezése révén.
