Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-12-18 / 51. szám

Budapest. 1918. december 18. 3 kokba mi' nem megyünk bele. Mi ki is vonulha­tunk, de ha itt vagyunk, viseljük a felelősséget. Aigner Adolf Bokányi felszólalása után el­állóit indítványától és kijelentette, hogy öt a leg­tisztább intenciók vezették, amikor az ülések nyilvánossága1 mellett foglalt állást. Ezeket, az intenciókat azonban félreértették. Végre is abban állapodtak meg, hogy csak azok az ügyek kerülnek tárgyalásra nyílt ta­nácsülésben, amelyekre a tanács kimondja a nyilvánosság előtt való tárgyalás szükséges­ségét. A szocialisták azonban most már továbbra is gyanakodva tekintenek Aigner Adolfra, akiről valaki a tanácsülés után elmondta, hogy az V, kerületi Károlyi-párt plakátjait egy szálig eldob­ták és újakat nyomattak helyettük, mert véletle­nül lemaradt róla Aigner Adolf neve. Harminc millió az obsitosoknak A katonai ügyosztály rekordmunkája — Tanácsnok, mint népszónok ideiglenes hivatalnok, mint fuvaroskocsis — Vita számtanácsos milliókat mentett meg az államkincstárnak Meglátogattam Bukovszky Viktor tanácsno­kot - hatalmas, hodályszerű hivatalos szobájá­ban, hogy információkat kérjek a katonai le­szerelésre vonatkozólag, any.ly december 11-ike óta láthatatlanul, csendben legnagyobb esemé­nye volt a városházának. Kissé fagyos, rideg ez a szoba a többihez képest, ahol az előkelő városi főtisztviselők honolnak. Bukovszky nem volt egyedül. Vele együtt ott voltak munkatársai, akik a hallatlanul súlyos napokban testet-lelket ölő munkában csatáztak azért, hogy, akik a ma­gyarság fájdalmas, ráerőszakolt harcában az osztrák szoldadeszka jármában szenvedtek és véreztek, mielőbb, szinte órák alatt polgári gú­nyában hagyhassák el a kaszárnyákat. A rideg, komor szoba szinte percek alatt megtelt rrideg- séggel és a sokat látott, sokat átélt újságíró fe­ledhetetlen emlékekkel távozott. Hosszan, szé­pen, okosan beszélt Bukovszky tanácsnok és soha sem magáról, hanem mindig a tisztviselői­ről, az ügyosztályról, amely csodákat müveit a leszerelés napjaiban. Egyszer aztán, mikor már nem bírta tovább, lehullott a szeméről a csont­keretes evikkere, a hangja foldokolni kezdett és két nehéz kő nyes épp ült ki a szemszögletébe: Nem tudom tovább mondani - szólt — nem tudok már beszélni... Amit az én embe­reim,; csináltak, felülmúl minden képzeletet... Bocsásson meg, nem tudok beszélni, de nagyon szép volt, nem lehet azt szóval elmondani.. A lelkiismeretes, becsületes, jóindulatú em­berek egész tömegét ismerem a, városházán, de ehhez hasonló, lírájában felülmúlhatatlan jele­netet még nem láttam, még nem éltem át. Egy ügyosztálynak a vezetője nyitotta meg a szivét és nem volt szava, nem volt gondolata, air.ely- ben nem a tisztviselőit dicsérte. Mondják, hogy amikor Bukovszky idekerült, volt még az ügy­osztályban néhány haszontalan, munkátlan in­nép, hogy igazságtalan átkok nehezednek reánk hogy fel kell szabadulnunk, vagy meg kell halnunk. A kis zászlós feltűnést keltett a parlamentben. A hatalom bitarg urai összerázkódtak, mert Nagy Vince megjelenésében észre kellett venni a szimbo­likus jelen.őségét. Meg kellett érteni, hogy a nép a fertőzetlen lelkiieket, az uj, az érintetlen embere­ket küldi ezentúl az ország kormányzására. Felszó­lalásai meglepetést keltettek. Ebben a fiatal ember­ben meg kellett látni nemcsak a tehetséget, de érezni kellett a joggal előretörő fiatalságot, az uj világ futár­ját. Amit mondott, azt színtiszta progresszív szellem súgta neki tS az a kis csoport, amely a fogatlan, botrány-parlamentben vele érzett, örömmel karolta föl. A forradalom nem érte itthon. Károlyi az izgal­mas napokban Svájcba kiild.e, hogy a külföld igaz és becsületes informálását szervezze meg, egyben pedig elnémítsa, letorkolja a hatalom pénzén hazudó kétes exiisztenciákat. Amikor hazajött, már várt rá a mi­niszterelnökségi államtitkárság. Még ki sémi csoma­golta a podgyászát, amikor kitört rajta az újságíró és egy szenzációs cikkben leleplezte W i n d i s c h- grätz herceg svájci manipulációit és az aranymagon élő sajtóbrigantijait. De hozott érdekes és becses értesüléseket, a spanyol-járvány ellen való küzde­lemről is. Tegnap, liogy belügyminiszter lett, meg­jelent a főkapitányságon, hogy kibékitse a rend zsör­tölődő őreit. Itt utoljára még mint rendőri riporter járhatott és mint belügyminiszter tért ide vissza. Hogy milyen belügyminiszter lesz? Csak jó le­nek Hiszen Vincét mindig és mindenki szerette. (p. b.) i gyen,élő. Ezeket hetek alatt elijesztette, elker­gette. Azóta a legtökéletesebb demokratikus ' szervezet ez az ügyosztály, valóságos kis res­publika, ahol Bukovszky tanácsnok mint primus inter pares szerepel, az ember hamarosan meg­állapítja, hogy a forradalomnak itt nem volt rendezkedni valója. Ami pedig speciálisan a leszerelés munká­ját illeti, itt az egészséges gyakorlatiságnak annyi életjelét láttuk, hogy szinte a hadügymi­nisztériumot is kisegítették. Az ügyosztály pél­dául nem szorult rá a pénzügyi ügyosztályra, hanem harcba küldte a maga szám.vivő szakér­tőjét, Vita Ede számtanácsost, aki klasszikus munkát végzett. Neki keil megköszönni, hogy az államkincstár, a magyar köztársaság szegé­nyes kasszája sok-sok milliót takarított meg. Az éjszakák is nappallá olvadtak ebben az ügyosztályban és meg kell állapítani, hogy a budapesti leszerelés, dacára annak, hogy futó pár nap alatt szervezték nyeg, példás rendben, gyorsan és célszerűen folyt le. Az alábbiakban megkíséreljük hü képét adni annak a nagyszerű munkának, amelyből az ügyosztály minden munkása joggal követeli a maga részét. Két nap — két éjszaka. A leszerelés munkáját mindenki egészen másként képzelte nemcsak a háború eleién, de a közepén Is, cmint az végeredményben megtörtént. Példátlan ro­ham volt az;, amelyet a katonai hatóságok nem bír­tak volna ‘ feltartóztatni, ha nem áll mellettük a fő­város szervezete és a főváros katonai ügyosztálya nem áll rendelkezésre olyan önfeláldozó munkával, amilyenre a mai hisztérikus napokban nem igen le­ltet példát találni. A hivatalos lapban november 8-ikán jelent meg a hadügyminiszternek a leszere­lésre vonatkozó rendeleíe, amely a leszerelés kez­detét november 11-ikében állapította meg. A katonai ágyosz tál ittak tehát m i n d ö s.s z, e két n a p j a é s két é j s z a k á ja volt a szervezkedésre és egy teljes haditerv kiképzésére. És valóban .negyven­nyolc órá.s szakadatlan munkával, pillanatnyi éjsza­kai nyugalom nélkül példásan megszervezett mindent Bukovszky Viktor tanácsnok. Vita Ede szám- tanácsos, Schubert h Ernő tanácsjegyző, D a r- v a i Dénes .szakelőadó és D i n g li a Árpád pénztári aligazgató. Harminc milliót fizettek ki. A kidolgozott terv végrehajtása kitünően sike­rült. A leszerelni akarók összeírására tiznehárom ki- rendeltséget létesítettek 56 bizottsággal, még pedig olyan módon, hogy a kirendeltségek a legnépesebb kaszárnyákban, illetve azok közvetlen közelében he­lyezkedtek el. Már a leszerelés legelső öt napján 23,901 ember jelentkezett, amely szám mo,startig 91.676 emberre emelkedett. Ebben a számban azon- ; ban nincsenek benne azok a katonák, akik itt szereltek ugyan le, de nem budapesti lakosok. A kifizetések december 1-én vették kezdetüket és mivel az volt I a cél, hogy a leszereltek minél hamarabb jussanak pítizükhöz, mindjárt az első öt napon 17,435.833 ko­ronát fizettek ki 59.872 egyénnek, mig a mai napig közel 30,000.000 koronát osztottak szét a pénztárak. Bukovszky Viktor tanácsnok nyilatkozata. Olyan munka volt ez, amelynek gigászi arányai és különösen izgalmas tempója és a kedélyek izíga- ' totjsága révén- még a világháborúban és a forradalmi események forgatagában is különös megbecsülést és figyelmet érdemel. Meglátogattuk hát Bukovszky Viktor tanácsnokot, aki minden érdemet tisztviselőire hárított. A tisztviselők viszont, akikkel szintén alkal­munk volt beszélni, egyhangú szeretetteljes dicsé­rettel szóltak a munkában elöljáró tanácsnokról, aki atyai barátja minden tisztviselőjének. Emberséges bánásmód, a munka megbecsülése és 'szerető meg- értés az osztályrésze minden tisztviselőnek, aki vele dolgozik. Bukovszky tanácsnok különben a saját sze­mélyét mindig háttérbe szorítva, az ügyosztály pél­dás nagy munkájáról meleg, szép szavakkal ezeket mondta el a F ö v á rosi H i r I a p munkatársának: A toborzás. A leszereltek közül mintegy 90,000 a bu­dapesti lakos — mondta a tanácsnok ami azonban még neírj jelenti a végleges számot. A leszerelés tna is folyamatban van, de már a je­lentkezők száma megenyhült. Egyébként is több a leszereltek száma, de jegyzékbe többet nem vettek, 8-ikán jelent meg a Hivatalos Közlöny­ben a leszerelési rendelet és mi onnan szerez­tünk tudo.rryíst róla, hogy két nap alatt készen kell lennünk a tervek elkészítésével. Katonán- kint 90 korona zsoldot kellett kifizetni, és J70 korona leszerelési illetményt. A zsoldot eleinte a katonai hatóságok, fizették, de miután nem volt elegendő váltópénzük, ennek kifizetése is a fővárosra hárult. Tizenhárom kirendeltségünk­ben mintegy háromszáz emberünk dolgozott, akiket összeszedni bizony a mai viszonyok kö­zött nem volt könnyű irpnka. A polgármester ur az elöljáróságok tisztviselőiből bocsátott rendel­kezésünkre embereket, sajnos azonban az elöl­járóságokról nem kaptunk valami jó munkás- anyagot. Mindenekelőtt sok nőalkalmazottat küldtek, akiket erre a munkára nem használhat­tunk. Jöttek azután öreg, magukkal tehetetlen tisztviselők, akik az ilyen iramú mimikát semmi esetre sem bírták volna. Mindezeket azonnal el­bocsátottam, szerencsére sok népfelkelő vállal­kozott, akik már leszerelhettek és hazamehettek volna, de becsülettel kisegítették bennünket. Szónokol a tanácsnok. Ezideig mintegy harminc milliót fizettünk ki. A napi forgalom a nehezebb napokon há­rom-négy millió volt, amelynek kifizetését öxz- szesen hatvan pénztár eszközölte. Az első napon a katonai hatóságok nem voltak felkészülve a tömegrohamra, amelyben részünk volt. Az első honvédgyalogezred lak­tanyájában például egy szűk folyosón állították fel az asztalokat, amelyek mellett öt bizottság­nak kellett volna helyet foglalnia. A folyosónak csak egy bejárata volt, amelyen a tömegnek be­jönni és távozni is kellett volna. Kívül a kato­nák ezrei éktelen lármával ostromolták a bejá­ratot és bizony már alaposan fenyegető volt a helyzet, amikor felállottam az asztal tetejére és formális szónoklatot kellett intéznem a tömeghez. Megmagyaráztam nekik a helyzetet, aztán, hogy higyjenek a: szavaimnak. Vita számtanácsos ur- rail megfogtuk az asztalt és nagy nehezen utat törve a tömegben, levittük azt az udvarba, ahol megkezdtük a fizetéseket. Mindez azonban más- félórás kemény küzdelembe került. A kifizetés tulajdonképpen a pénzügyi ügyosztály feladata lett volna, mi azonban egy­szerűbb eljárásnak véltük, ha a katonai ügyosz­tály pénztári személyzete vállalkozik erre a munkára és nem is csalódtunk, mert Vita szám- tanácsos ur vezetésével kitünően sikerült a vál­lalkozás. A számtanácsos ur a hadügyminiszté­rium általánosságokban mozgó rendeletéhez kü­lön statútumot alkotott, amelynek alapján jár­tunk el. Gondoltunk arra is, hogy posta utján fizetjük ki a leszerelési járulékokat, a posta megbízottai, akikkel érintkezésbe Léptünk, kije­lentették, hogy a posta mai helyzete mellett 1 hosszú hetekbe került volna a leszerelés. El kel­lett ejteni azt a tervet is, hogy a leszerelést az elöljáróságok utján bonyolítjuk le és a legalkal­masabbnak találtuk, ha magunk vesszük ke­zünkbe a dolgot. Aki tizenegyszer vette föl a leszerelési illetményt. Vita számtanácsos ur azonban hamaro­san rájött arra is, hogy a hadügyminisztérium rendeleté hiányos. Azt mondja ugyanis a ren­delet, hogy a leszerelő katona nemcsak saját pŐttesténéi, de máshol is leszerelhet. Ebből az­után hamarosan visszaélések származtak. Nem-

Next

/
Thumbnails
Contents