Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-11-06 / 45. szám
3 T918. november 6. vilit a VYckerle-kormánynak feltétlen hive, de radi- kctte Kondolkodása ntfcllctt • isPiijegmaradt a ropol- ajárfnÁsieri székben, mért á fővárosra nézve élet- szűk sejm-vk tekintette, hogy addig né távozzék helyéről, amist a fővárosnak olyan ügyeit, amelyek a kormány jó ifi du latitól függnek, el nem intézte. Mindezek 'a .ieiek, de mimic írek felett Bárczy politikái elvetek a mai kormányzatéval való azonossága, aíáfclIíAt szólnak, hogy Bárczy megmarad a föpol- irártíiKiyteri székben, .Erre váll az is, hogy a föpol- «äfmester jelen volt a miniszterelnöknél vasárflap «tartott .sajtóértekezleten is. Az akták különben még •nem záródtak le és valószinti, hogy addig, amig Károly* Páduából, illetve Bclgrldból vissza nem tér., adMií döntés nem fog történni. Nem lesz kormányblz/os. Körülbelül ebbe a keretbe tartozik annak el- döfttése is, hogy lesz-e Budapestnek kormány- Hfc&fésa, vagy sem? Dacára annak, hogy'- már egész határozottan emlegették Bokányi Dezső nevét, a mi értesülésünk az, hogy kormánybiztost nem fogunk kapni. Törvényes alapja nem is létme ennek az intézkedésnek, de amellett az is td van zárva, hogy a főpolgármester mellett még kormány biztos is működjék. A régi törvényhatóság többé már nem ülésezik A reformok személyi és tárgyi dolgok tekintetében csak akkor várhatók, ha a kormány akár la törvényhozás, akár oktroj utján megvalósítja az ni községi választói jogot, amelynek alapján össze feig ülni az uj törvényhatósági bizottság, mely dönteni fog a fővárost érdeklő minden kérdésben. A nagy átalakulások természetesen el nem kerülhetők, abban azonban kételkedni kell, hogy az ni, a demokratikus választási jog alapjáig összeülő közgyűlés kicsinyer- személyi kérdéseket tekintsen első és legfontosabb elintézendő dolognak. Egy bizonyos és pedig örvendetesen bizonyos, hogy ez a közgyűlés, amely ma bitorolja a jogokat, többé nem eshetik komolyan a latba. Ez a közgyűlés többé nem számit, szinte azt mondhatnánk, hogy nincs többé. Azt halljuk, hogy a k ö z g y ü lést t ö b h é n e m i s f o g j á k ö s s z e h i v n i és éz a törvényhatósági bizottság, akkor énekelte el hattyúdalát. amikor legutoljára gyűlt egybe a közgyűlési • íéremben. Ám lehet,, hogy még egyszer találkozni fogitak ezek a városatyák, akik hozzáértés és a vár ős ügyei iránt való szeretet nélkül uralkodtak, hatalmaskodtak, molesztálták a tisztviselőket. Sok értékes elem volt ebben a közgyűlésben, ezeket remélhetőleg viszont fogjuk majd látni akkor is, amikor a széleskörű választójog alapján ül egybe a törvényhatósági bizottság. A nagy szita azonban dolgozni fog és az értéktelen, de annál inkább hatalmaskodó, a tisztviselők felett basáskodö eleinek úgy fognak .elhullani, mint a pelyva a széfben. * A jövő emberei. . Nemcsak a város lakosságának, de a íisztvi- ■ selöknek is örömmel kell látniok az átalakulást, amely rettenetes rabszolgaságtól menti meg őket. Nem kell majd a; kerületi klubokban hajiadé zniók és nem fog előfordulni, hogy — amint a legutóbbi jegyzőválasztáson megesett egy negyven éves uj jegyző kalaplevévé mondta egyik fajsulyban legkisebb városatyának: — Köszönöm szépen, nagyságos ur. Az uj idők uraimon levő pártjai különben a főváros tanácsát meglehetősen konzervatív urak- Ttak. tekinti. A tanácsnak mindössze három tagjáról tudják, hogy progresszív gondolkodásit. Ezek Harrer fktreue dr. alpolgárnester. Vita Emil dr. és Wildner Ödön dr. tanácsnokok. Úgy jnondják, ők a jövő emberei. Egyébként Harrer alpolgármesterrel az élükön ők voltak azok, lakik már a forradalom előtt napokkal ösztökél- iék Bódy alpolgármestert árrá, hogy jelentse be á főváros csatlakozását a Nemzeti Tanácsnak. Bódy polgármester addig mérlegelte a kérdést, aráig csütörtökön reggel arra nem ébredt, hogy itt é győzelmes forradalom, amely nem enged több jdtőt a megfontolásra és a harminehatosok : kai való napokon át való tárgyalgatásra. Mikor : a csütörtök reggeli tanácsülés megkezdődött, iákkor derült ki, hogy Harrer Ferenc dr. alpolgármester már régen érintkezésbe lépett a Nem- '' zeti Tanácscsal és a Tárnics már várja is a tanácsot. A határozat egyhangú volt és Búzáth ‘.János tanácsnok volt az, aki lelkesen ragadott ;tollát és megfogalmazta a közönséghez szóló szép plakátot, tamely bejelenti a Nemzeti Tanácshoz való csatlakozást. •• • OLVASÓINKHOZ. A Fővárosi Hír- Iá p e bed száma a rendesnél kisebb terjedelemben jelenik fließ. Ennek okét tulajdonkénen flenn is kell bővebben fejtegetnünk, mert olvasóink naßyon lói tudják, hoev a nagy események következtében technikai zavarokkal kelle t küzdeniink. egyben pedig a városházán a figyelem teljes mértékben az országos ügyek feJá terelődött, kommunális kérdésekben kezdeményező lépések a kon- szolidálatlau viszonyok következtében nem igen történtek. Reméljük hogy az események most már rendes medrükbe terelődnek és lapunk jövő száma is a megszokott terjedelemben jelenhetik meg. A helyettes. Hétfőn délelőtt beállított á városházára Major Henrik, a kitűnő rajzoló és K ö r - n y e i t, a rendőri sajtóiroda vezetőjét, a forradalmi napok egyik legagilissbb hősét, kereste. A népszerű Környei azonban már elköltözött a városházáról, hazament a Zrinyi-utcába. Éppen kedvetlenül távozni készült már Major, amikor megjelent a folyosón egy fürgeszavu fiatalember és az újságírók csoportja felé ■ tartott. — Kérem, ki kereste az urak közül Környeit?- Én — szólalt meg Major Henrik. .■— Parancsoljon velem — mondta a nyájas idegen — én Salamon vagyok é;s Környei engem bízott meg, hogy minden tekintetben. Helyettesítsem. Tessék velem parancsolni. Major nagyot nézett, majd egy kicsit keserűen csak ennyit mondott: — Jó, jó, de Környei helyett még sem rajzolhatom le az urat! Akták nélkül. A forradalom, ha talán csak rövid időre is, egy kicsit lecsökkentette az aktagyártást. Egy sor írás és egy pecsét, amelyen unnyi állott: Nemzeti 1 antics, elegendő volt a legfontosabb, a legkörmöníontabb ügy elintézésére is. A forradalom láza, a forradalom rohanása nem engedett időt tékérvény es írásművek .szerkesztésére. Egy sor Írásban katonás parancsokat adtak ki civil urak, akik — legíöbbnyire újságírók voltak —t sohasem szoktak bele az akták nyűgei közé. Grimm Aladár, a polgármes- ■ tér titkára, tanulékony ember, hamarosan feltalálta magát az uj időkben is. A napokban alkálimul k volt látni, hogy milyen kitűnő erő lesz akkor is, ha majd végleg hadat fognak üzenni a hosszú és értelmetlen aktázásnak. Egy kövér disznókereskedő lépett be a polgármester titkárjának termébe. —- Kérem— mondja — niapok óta nem tudom felhozni Pestre a disznóimat vidékről. A-z elöljáró, az aktával a Közélelmezési Hivatalba küld, a Közélelmezési ..Hivatalból pedig vissza küldenek az elöljáróságra. Már nem tudtam hova menni, ide jöttem, hogy feljelentsem az elöljárót. Grimm megcsóválta a fejét, egy kicsit káromkodott a fogai között, aztán kimondta: — Örüljünk, lila valaki disznókat akar Pestre hozni, hogy legyén mit enni és ilyenkor nemcsak, hegy aktákat gyártanak, de még az akta aláírása körül is marakodnak. Csak ennyit mondott és már alá is volt Írva az akta, rajta volt a polgármesteri pecsét. Végre is ki tudja Kiskunhalason, hogy ki Budapesten az a Grimm Aladár. Ennivaló pedig kell Budapesten. A Belvárosi Színház szerdai bemutatójának már közölt műsorán kívül szilire kerül Ady :Endrének, a mai forradalom Petőjének, Az utca éneke cimü nagyhatású vésés jelenete is. Az előadások szerdától kezdve 7 órakor kezdődnek. Az Uránia előadásai 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. A műsor: Susanns Grandais finom filmjátéka sorozatából ts Sard on T oseája filmem. "iiiiiiiiiBinasB 3Bi9aflniHH9Ba^BnaBa Inew-york kávéhaz! ■ --------- -----------------------—I------Í3 2 Esténként symphonikus zenekar hangversenyez. ■ ■ Elsőrangú étterem Bar ■ Ml * * ■ \ kávéházban nrnden délelőtt ■ ** :: levesküldnle gess égek :í J ■ ■ ■______ ■ HBBfBBiBBBBBiaanBia aaBBtiataBBiaaBHaBRKSBK TÖKE • • • Munkát és élelmet ! Munkát és ennivalót ez az, amit egyetlen pillá- natra sem szabad elfelejteni azoknak, akik az orszúfc sorsát friss erővel, nagy (szeretettel intézik. Ebbe* a pillanatban a legnagyobb kérdések úgy látszik — simán fognak menni, mert kitűnő tudósok megtalálták az orvosságot. Beváltak a pacifista béketeóriák, beváltak a nemzetiségi kérdésre vonatkozólag felállított elvek, ebben a pillanatban nincs más fontos, csak az, hogy a háborúból a békére való átmenet óriási feladatait 'biztosítani tudjuk. Ezeknek legelső feltétele pedig az. hogy akik hazajönnek munkát és élelmet kapjanak. t)e nem csak akik hazajönnek, hanem azok is, akik itthon- voltak, katonai szolgálatot teljesítettek, vagy ped’jr municiógyárakban dolgoztak, a hadiszolgálatban állottak. Ézek a gyárak százezrével fogják elbocsátani munkásaikat, akiknek azonban meg lesz a jógiik követelni, hogy munkát és élelmet kapjanak. A másik ezzel teljesen összefüggő kérdés w kereskedelem jövője. Nem akarunk rémképeket festeni, de kereskedőinket az árak rohamos csökkenése ki fogja szolgáltatni annak, hogy valamit visz- szaadjan-ak abból, amit a háború alatt kerestek. Az árurejtegetők katasztrófái nem érdekelnek bennünket, de igenis féltjük a /szolid kereskedelmet is attól, hogy a raktáron levő holmijukat esetleg beszerzési áron alul kell majd eladniuk. A kormány kötelessége lesz, hogy minderre megtalálja az orvosságot, mert elég cxisztencia ment tönkre a háború alatt, nem szabad a tönkrementek számát szaporítani, de a nyomor és éhség pusztításának sem .szabad kitenni egyetlen, a háborúban amúgy is sokat szenvedett lelket sete Az Országos Faterinelő tőkeemelése. Az Országos Fat er meló Részvénytársaság közli, hogy a napokban tartott rendkívüli közgyűlése az igazgatóság javaslatára elhatározta hogy a társaságnak 6 millió koronányi alaptőkéjét 30,Öílft darab uj részvény kibocsájtása által 12 millió koronára emeli fel. E részvényekből 15,000 darab 1919. január 1-én kezdődő osztalékjogosultsággal már most kerül kibocsátásra 400 K árfolyamon. A Közgyűlés az alapszabályok némely pontjainak módosítását is elhatározta és az igazgatóságba uj tagokul Casfáglioni Camilo (alelnöki és Sonnenfeld József választatott meg. Előléptetések a borközpontnál. A Magyar Börbeszerzési részvénytársaság (Készbőrköz- pont) legutóbbi igazgatósági ülésén dr. Horváth Lajos és Singer Márton igazgatóhelyetteseknek az igazgatói címet, továbbá Biró Lipót irodafőnöknek a cégvezetői jogosultságot adományozta. A Magyar Repülőgépgyár Rt. november 11-re rendkívüli közgyűlést hivott össze a jelenlegi 10 millió K alaptőkének 13 millió K-ra való fölemelése végett, A vállalat utoljára 1917-ben. 5 millió K-ról tíz millió K-ra emelte alaptőkéjét. Kiadja: a .FŐVÁROSI HÍRLAP* lapkiadó-vállalat A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó EmiL RÉVAI-NYOML) A, BUJAPEST, V.,ÜGV OA-UTCA 8. fehérnemű [régi étöan vasalható, ha a német szabada-mázott rizs- keményitőpótlót használjuk. Mintaküldemény 10 csomag 8 K bérmentve E gy öltöny yßgy Kabát megfestése & 1—1.30, ha 10 csomag ruhafestéket vásárol 7 K-ért, bérmentve GROiS ANTAL BUDAPEST, József-körut 23 szám. építési vállalkozó. Teiefon 1 5 62. Ipartelep és iroda: VI., Hungária-körut 78. sz.