Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-07-24 / 30. szám

mint eddig. Eddig is azoknak adott, akiknek tudott. A tisztviselők is, a munkások is csak 25 százalékban kaptak. Ezt a főváros nem teheti. A főváros nem dobhat ki minden megvédik embert, a főváros csak úgy vállalhatja a szétosztás munkáját, ha mindenkinek tud adni. A Népruházati Bizottság ezentúl is megteheti, hogy zártkörű testületeknek ad, ahol aztán a főnök azoknak juttat, akiknek tud, a többinek pedig megígéri, hogy később kapnak.

Abban a vitában, amely az ankéten kifejlődött, az első eredmény az ócskaruha besorozása volt. A másik kérdés a népruha kiosztása. A mi álláspontunk, hogy ezt ossza ki a Népruházati Bizottság kategóriák szerint, ami pedig marad, az osztassák el népjóléti utón. Másként el sem képzelhető a dolog, mert fedezetlen jegyeket nem adhatunk ki.- Még egy fontos, vitás kérdés van. Az én véleményem szerint ugyanis nem leltet egyszerre fentairtani. két olyan kategóriát, amelyek közül az egyik ócskaruha beszolgáltatása néícül is kap vásárlási igazolványt, a másiknak ped’g be kell szolgáltatni egy ócska ruhát, hogy .gy uj ruhára kapjon vásárlási igazolványt. Lehet, hogy egy iparosnak, aki ebbe a kategóriába tartozik, tényleg minesidn beszolgáltatható ócska ruhája, népruhát nem kaphat, az ócskát pedig a gyermekeire szabatja rá. Viszont vannak esetek, amikor valaki azt mondja, hogy nincs beszolgáltatható ruhája és ezt kénytelenek vagyunk elhinni. dacára annak, hogy nem igaz. llyiem körülmények között igen nehéz ezt a kétféle kategóriát íentartani. Azt hiszem, az lesz a megoldás, hogy ebből a két kategóriából egy lesz. Mindenki köteles lesz majd valami ócska ruhaneműt leadni, nem kell annak éppen átalakítható ruhának tenni, elég, ha uj szövet gyártására alkalmas anyag lesz. Ha a terv ilyen formában megy keresztül, az nagy egyszerűsítés lesz. Természetesen kivételt is kell tenni, mert tényleg megeshetek, hogy valakinek semmi névien nevezendő (ócskaruhája nem lesz. Ilyen méltányos esetekre a Népruházati Bizottságnak diszkrecionális jogot kell adni.

Igazi, a szó szoros értelemben vett ruhajegy mm lesz, hanem csak kétféle utalvány. Egyik a meghatározott áru, olcsó szövetre szól, a másik a vásárlási igazolvány a szabad kereskedelem számára. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy lesz-e ruha? A rendelet tervezetében azonban semmi sincs a termelés fokozásáról, ebben a tekintetben kell sürgősen intézkedéseket tenni. Erre szolgál többek között az

Uj Kossuthok a közgyűlésen

Félötkor Bódy polgármester idegesen tekintge- tett körül a teremben és látszott rajta, hog3r magában számol. Számolja a mélyen tisztelt jelenlevőket. Nagyon drukkos eset volt a múlt szerdai tapasztalatok után, amikor is a törvényes negyven embert nem tudták összehozni, most pedig az ügyrend értelmében — lévén költségvetésről és közlekedési adóról szó — minimálisan száz főre van szükség. Ebben a szörnyeteg melegben igazán nem lehetett remélni valami nagy látogatottságot, de ki tudja, mi történik ilyenkor a kulisszák mögött? A rossz nyelvek legalább azt mondják, hogy a mai közgyűlésen való megjelenés körül olyan korteskedés folyt, mint egy alpolgármester-választásnál.

Becsületszó volt elegendő, de az urak csak lassan érkeztek. Az ember sohase tudhatja, mostanság .olyan meleg van, hogy észre se veszi, már elolvadt a becsületszava. Háromnegyed ötkor azonban, amikor Szalai Mihály már javában süvöltözött a ló,- verseny ellen és az emberek azt gondolták, hogy ez mégis valami jó lehet, mert a Szalai nagyon haragszik rá, megkönnyebbülve sóhajtott föl a polgármester: hála istennek vagyunk vagy százharmincán.

Aztán odaintette magához Halász Józsefet, a várnagyot, és titokzatosan azt mondta:

— Halász, gyorsan a felvonóhidakat...

Halász pedig tovább adta a parancsot és

hozzátette a költővel:

— Lélek az ajtón se be, se ki.

Mikor mindez megtörtént, a városatyák nem is sejtették, hogy le vannak zárva, mint a kardinálisok a Vatikánban pápaválasztás idején.

Most azonban következett az c g y é n i p u h i- t á s. Mert nem elég a százcgynehány embert összetartani, de gondoskodni kell arról is, hogy lelkiismeócska ruha gyűjtése, az ócska holmi bevonása, nemcsak a ruhanemiieké, hanem mindenféléé, még ái szőnyegeké is. Fontos a külföldi szövet behozatala is, a bécsi kereskedők máris csináltak egy szindikátust a lengyel szövetek megszerzésére, ezzel nekünk is jó lesz sietni.- Meg kell kezdenie azonban a munkáját az árvizsgáló bizottságnak is, hozzá kell látni az árak megállapításához. A lánckereskedelem máris erősen dolgozik, úgy, hogy azok, akik vásárlási igazolványt fognak kapni, számolhatnak vele, hogy 2000 koronát kell majd egy öltözet ruháért fizetni. A legnagyobb baj az, hogy a népruha kevés lesz, mert olcsó, a másiknak az óira pedig nincs megállapítva, tehát megfizethetetlen.

A leggyanusabb az egész ankéten az, hogy úgy a férfi, mint a női szabók nagyon megvoltak elégedve a tervezettel. A Fővárosi Hírlap ennek okát abban sejti, hogy országos jegyek lesznek és' igy a vidéki jegygyei is lehet Budapesten vásárolni. A többszörös milliomos agráriusokat várják tehát a budapesti szabók tárt karokkal, nem pedig azokat a budapesti kishivatalnokokat, akik népruhát akarnak velük varratni.

Közélelmezési morzsák

Becsben harmadáron adják a gyümölcsöt, mint Budapesten — Miért nincs kenyér Budapesten ? — Uh áldott Margarin ! —

(Itt a cenzúra két sort törölt.)

Sok nehéz találós kérdést fejtettünk már meg, de annak a megfejtését, amit tratst elmon- dandók vagyunk, rábízzuk a Közélelmezési Hivatalra. A gyümölcsről van szó, amely egész komoly tragédiával kezdődött a cseresznyeszezonban. A cseresznyét nagyrészt átlopkodták a határon, még nagyobbrészt azonban a konzervgyárak vásárolták össze, hogy a maguk privilé- giümos cukrával és ezen a címen való árdrágításokkal. mint konzerv eh lek/árt juttassák vissza a közönséghez, amely egészségesebben. Ízletesekben tudta volna azt befőzni, ha csak tized- résznyii olyan elbánásban részesült volna a cukor körül, mint a konzervgyárosok. A cseresznye-tapasztalatok aztán arra: indították a kormányt, hogy a főváros erőteljes unszolására megadja a fővárosnak a rekvirálási jogot. El kell ismerni, hogy most aztán van gyümölcs meglehetős bőségben. Az árak is meg vannak határoz■mi »—iá naan»——

rétién emberek ki ne használják védetlenségiiket. Egy-két szónokot a színesebb fajtájából még csak meghallgat valahogy az ember a melegben, de tizet- tizenötöt az unalmasokból, aligha. Inkább az ablakon mászik ki, semmint ilyen goromba inzultusokat elszenvedjen.

A megdolgozásnak nagy sikerei voltak. Szép, okos szóval levettek egy sereg embert a lábáról. Bármilyen beszélhetnékjiik volt is, lemondtak a dicsőségről. A vezérek és aívezérek úgyis kiöntötték már a szivüket meg az epéjüket a pénzügyi bizottságban, no meg a húszasban. A két legveszeleknesebbnek azonban se a jó szó, se a letorkolás nem használt. N i g- r i ii y i György és az éjfekete E m b e r Károly el nem álltak a joguktól, mert nekik beszélni kell, ha törik, ha szakad.

Hát persze, hogy mindenki kiváncsi volt, mert ez a két ur biztosan meg fogja most oldani a főváros pénzügyi válságát és megköti a stockholmi békét, amely véget vet a világháborúnak. És csakugyan mégis találták a maguk kánikulai témájukat.

Nigrinyi György például elpanaszolta (mintha ezt már hallottuk volna), hogy a kormány nem járul hozzá kellő mértékben a főváros kórházainak és iskoláinak fenntartásához. Ez azonban semmi. A múltkor volt egy fővárosi hivatalban és a hivatalnok ur nem volt ott 12 és 2 között. Nem várta öt, Nigrinyi György városatya urat, fehérruhás szüzekkel, hanem az árvaszéken csatangolt. Nohát ilyet!

A másik mondanivalója a Margitszigeti botrány volt. Próbáljuk elmondani, mi volt ebben a szenzációs leleplezésben:

— Kint voltam a Margitszigeten, ahol a Központi Tejcsarnoknak van egy tejcsarnok üzlete. Tavaly az úgynevezett aludttej, amit ebben a tejcsarnokban adtak, tényleg aludttej volt. (Óriási f e 1 h á b o r o d á s minden oldalon). Tavaly külön edényt szerzett

va, a kofák és árusok mégis annyit kérnek és kapnak, amennyit akarnak. Annyi ma a gyümölcs Budapesten, hogy Dunát lehetne vele re- kesizteni,. dé az árak megfizethetetlenek. Az őszi baracknak, ha egy kicsit tetszetősebb a külseje, 8 korona kilója, ami annyit jelent, hogy két koronáért három szemet kapnak, a kávéházban, vendéglőben pedig darabonként kérnek két koronát. A kajszinbarack kilója 3—4 korona még ma is, a körte is 2.5—3 korona, az alma pedig 2— 2.50 korona. Még ezt is meg lehetne érteni, de ott már megáll az eszünk, amikor azt olvassuk, hogy Bécsbian az alma és körte kilója egyaránt 1 korona 2 fillér. Erre adjon magyarázatot a Közélelmezési Hivatal, hogy lehet ez?

A liszt árát egy kicsit alighanem korán állapították meg, vagy ha nem, akkor az ár clr ágitóte- nak volt jó szimatjuk. Az árdrágítók már réges- régen óriási pénzeket zsebeltek be, mire a közönség észretér, a közönség után pedig mértföldekkel szokott hátul kullogni a hatóság. A pékeknek csak meg kellett sejteniük, hogy magasabb lesz a kenyér ára, amikor egyszerre, eltűnt a kenyér és tulajdonképpen ma csak mutatóba sütnek belőle. A kenyérjegyek árván és a gyomrok üresen maradnak egész Budapesten, öt koronájával azonban bőségesen lehet kéz alatt fehér kenyeret venni, természetesein ilyenkor senkinek sem jut eszébe, hogy kenyér jegyet kérjen. A pékek gyűjtik össze a lisztet, közben lejárnak a kenyérjegyek és az emberek befedhetnek majd vele a télen. A lelkiismeretlen manipulál óknak azonban mindegy, hogy hogyan éhezik a közönség, nekik az a fontos, hogy a liszt addig maradjon a raktárakban, amig az az uj árak érvénybelépté- vel megdráguljon. Ez a kis manőver a pékeknek minden kiló barna kenyérnél S fillért, minden kiló fehér kenyérnél 1.26 fillért jelent. Olyan összeg ez, amiért már érdemes egy kicsit hever- tetni a befektetett tőkét és éheztetni a közönséget. Budapesten olyan tökéletesen el vagyunk látva liszt dolgában, hogy egyetlen pillanatig sincs zavar: ha tehát a közönség mégis fel van zúdulva a kenyérhiány miatt, akkor a pékboltok titkait kell kikutatni és be kell. csukni azt a péket, aki csak egy fél kilóval is kevesebb kenyeret síit, mint sütött ezelőtt két hónappal.

A zsírról és burgonyáról joob nem is beszélni. Ez a két legszégyenletesebb pontja a közélelmezésnek. Nem a budapestinek, hanem az országosnak. A burgonya-termésünk jó, de Budapesbe a tejcsarnok. (Mozgás a j o b b o 1 d a 1 o n). A tejet egyenesen ebbe az edénybe öntötték ...

Bog dán.yi Mór: Edénybe! Szégyen, gyalázat!

N i g r i n y i György : Lezárt plombával (É lénk •helyeslés) és úgy szolgálták ki a közönségnek, amint a tej abban az.edényben megaludt.

A krónikás tolla gyenge ennek a szenzációs közgyűlési beszédnek a leírására. Azt hallani kellett volna. Nem, igazán nem lehet tovább tűrni, hogy a Központi levette a plombát az edényről. Mit ér az edény plomba nélkül? Nigrinyinek sem ízlett plomba nélkül. 0 aludttejet csak plombával eszik. Mi ehhez a százegymilliós difiéit, a plomba a fontos!

A beszéd befejezése után öt emberhez a mentőket kellett liivni, mert végső elkeseredésükben vero- nállal megmérgezték magukat. Szerencsére egy üde, friss, intelligens szónok következett, akinek mindig van valami mondanivalója. Egy szónok a Kossuth Lajosok, a Lloyd George-ok fajtájából.

Igen, elméltóztattak találni, Ember Károly volt. Amikor már félórás beszéddel ragadta magával a közönséget. egyszerre csak meglepő fordulattal igy szólt:

— Igen uraim, elhozta m a tör vé n y t.

És kihúzott két vaskos kötetet. És valóban, áldozatot, munkát, önfeláldozást, szerelmet és pénzt nem kiméivé, megszerezte hűséges hallgatóinak azt a gyönyörűséget, hogy mind a két törvénykönyvet felolvasta. A padsorok komoly urai tomboltak a lelkesedéstől, öreg urak virágokkal dobálták meg a népszerű szónokot, Bódy polgármester pedig lesietett az emelvényről, megölelte az uj Kossuthot és könnyek között csókolta össze.

Még nagyobb volt a meglepetés, amikor tündöklő előrelátással azt a tanácsot adta a polgármesternek:

— Igenis, ki kell mutatni különösen azt, hogy a le olts é g v e t é s ii n k deficittel zárul t.