Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-16 / 3. szám

2

ff

Budapest, 1918. január 16.

uj háromszázmilliós kölcsön ügye, a beruházási Programm revíziója, az aj adók behajtása és ki tudná felsorolni még mi minden. A másik ok, amiért tapasztalt és kipróbált erőt kíván a polgármester az ügyosztály élén látni, az, hogy Bócly alpolgármester távozása után a pénzügyi bizottság 'elnökit székét a polgármester önmagának tartja fenn és igy elfoglaltsága esetére a pénzügyi tanácsnokra vár a helyettesítés. Ezt a fontos és megtisztelő szerepet a polgármester Vita Emil dr. tanácsnoknak szánta és már közölte is vele elhatározását. Vita tanácsnoknak nehezére esik a búcsú kedves ügyosztályától, a közgazdaságitól, amelyet szinte a semmiből csinált meg és amelyet éjjel-nappal való munkával az egyik legagilisabb háborús tigyosztálylyá emelt, ahol az uj alkotások egész sora dicséri szorgalmas kezét és kiváló iniciáló tehetségét. Sajnálja azonkívül elhagyná az iparosokat és kereskedőket, meg az ügyosztály százfajta tarka kliens-seregét, akikkel állandóan személyesen tárgyalt. A megtisztelő felhívásnak azonban aligha tud majd ellentállaiti és az elkövetkezendő végzetesen fontos időkben valószínűleg Vita Emil dr. lesz a fővárosi pénzügyi tanácsnoka.

A közgazdasági ügyosztály élére valószínűleg Dukovszky Viktor dr. tanácsnok kerül, mig a katonai ügyosztály vezetését az uj tanácsnok, tehát minden valószínűség szerint Sztankovics Szilárd veszi át.

Közélelmezési gondok

Bérezel tanácsnok nyilatkozik a burgonya- és fozelékelfátásról

A tizes-bizottság pénteki ülésén a főváros közélelmezésének* intézői nem a legderiisebb képét festették annak a helyzetnek, amelyben Budapest élei mezése jutott. Különösen a liszt és a burgonya az, aminek hiánya miatt a helyzet kínosnak mondható. Egy pillanatig sem lehet azonban arra gondolni, hogy azért szenvedtünk hiányt ebben a két legfontosabb népélelmezési cikkben, mert nincsen. Liszt is, burgonya is van, a főváros kezét azonban a beszerzések dolgában akkor kötötték meg, amikor a beszerzések ideje volt. A Közélelmezési Hivatal most már szívesen ad beszerzési engedélyt a fővárosnak mindenre, amire szüksége van, de a mai fagyiok mellett alig van lehetősége a szállításnak.

Budapest tizenkettedik disznóidra.

Bevonul hát V á z s o n y i Vilmos is Budapest díszpolgárainak névsorába. Ö lesz pontosan a tizenkettedik. Vele telik ki a tucat. Igazán nem szeret a tucat-emberek közé tartozni, nem is arra való, de a díszpolgárokat, helyesebben magát a népszerűséget soha nem szabad átlagban mérni, mert hiszen akkor oda kellene állítani Vázsonyi mellé Haynau Qyula bárót, J e 11 a s i c h József bárót, Paskievics Iván herceget, meg az abszolutizmus többi budai, illetve pesti díszpolgárait. A mértékek benne keresendők magában a korban, a világnézetekben, a szerepkörökben. A ma, a demokratikus haladás kora, mindenesetre olyan, amely büszkévé fogja tenni Vázsonyit arra, hogy Budapest díszpolgárává választja, aminthogy ö maga is aligha lett volna elragadtatva, ha Haynauval, vagy Paskievicscsal együtt lesz díszpolgár.

Egyszóval Budapestnek az egyesítés óta Vázsonyi a tizenkettedik díszpolgára, ahogy F e 1 e k i Béla dr. megjelölte „a haza és a székesfőváros körül szerzett érdemei elismeréséül.“

A társaság, amelybe belekerül, egészen megtisztelő, hacsak politikai szempontokból egy ember ellen nincsenek súlyos kifogásai a most belépő Vázsonyi- nak. A névsor különben, amelyben Vázsonyi lesz a tizenkettedik, a következő:

Munkácsy Mihály 1882. febr. 22.

Simor János 1886. jun. 23.

Baross Gábor 1891. febr. 18.

Kossuth Lajos 1892. szept. 14.

Jókai Mór 1893. márc. 22.

Wekerle Sándor 1894. jun. 6.

Kammermayer Károly 1896. nov. 4.

Bánffy Dezső báró 1898. nov. 16.

F e j é r v á r y Géza báró 1901. jun. 17.

K 1 e é István 1907. jan. 9.

A n d r á s s y Gyula gróf 1910. febr. 3.

Vázsonyi Vilmos ? ?

Mar her Aladár közélelmezési tanácsnok azt mondotta a pénteki ülésen, hogy a fővárosnak mindössze néhány napi lisztkészlete van. Kétségtelen, jobban szeretnénk látni, ha a főváros raktárai telve lennének liszttel, de katasztrófa igy sem fenyegethet bennünket, mert a liszt szállításának akadályai nincsenek és a Haditermé n y; gondoskodni fog a fővárosi lakosság lisztszükségleteinek kielégítéséről. Egészen másként áll azonban a helyzet a burgonyával, amelynek szállítása ma rendkívül kockázatos. Megkértük tehát

Bérezel Jenő dr. tanácsnokot,

ismertesse a Fővárosi Hírlap számára a lakosság burgonya- és zöldség-ellátásának lehetőségeit. A tanácsnok ur a következő érdekes dolgokat mondta el:

A burgonyafelhozatal nehézségei- A burgonyafelhozatal akadálya ma a fagy. Azokon a helyeken, ahonnan burgonyánkat várjuk és részben kapjuk is, 16—18 fokos hideg van és igy nem csoda, hogy a burgonya az utón megfagy. Részben kaptunk már a szállításra csukott vaggonokat, de itt is óvhatatlan, hogy a burgonya az ajtók körül meg ne fagyjon. A fagyás ellen most úgy szeretnénk védekezni, hogy szállítmányainkat szalmával akarjuk betakarni, ennek azonban megint az az igen nagy akadálya, hogy nincsen szalmánk. Ebben a tekintetben azután a Közélelmezési Hivatal támogatásával a földmtvdési miniszter úrhoz fordultunk azzal a kéréssel, lásson el bennünket a szükséges szalmával. Sajnos azonban kérésünket mind máig nem teljesítették.- Ami burgonya ma mégis a fővárosba érkezik, részben elfagy és igy azt elraktározni sem tudjuk, mórt ha a fagyos burgonya meleg helyre kerül, rendkívül gyorsan megromlik. Nem volna tehát más mód, mint hogy a burgonya a vasúti kocsikban maradjon mindaddig, mig elárusitásra nem kerül; ennek viszont az az akadálya, hogy a vasút, amelynek: állandóan szüksége van minden kocsijára, nem bocsáthatja /argonjait hosz- szabb időre a mi^ndelkezésünkre. Nincs más mód tehát, mint ügyelni arra, hogy ne érkezzék Budapestre több burgonya, mint amennyi a burgonyajegyek kielégítésére szükséges. A közönség amúgy is bizalmatlan a burgonyával szm~ • ben és nem igen keresi. Ha azonban keresné, ma már abban a helyzetben vagyunk, hogy a burgonyáért való ácsorgást a legteljesebb mértékben megszüntettük.

A fagyos burgonyától való irtózásban azonban nincsen a közönségnek teljesen igaza. Elárusítóinkat utasítottuk, hogy a romlásnak induló, lágy burgonyát szedjék ki és ezt az utasításunkat a legszigorúbban ellenőrizzük is. Az elárusítók természetesen ezzel a külön munkától nincsenek valami nagyon elragadtatva, de módunkban van azt mégis keresztülvinni, mert mint említettem, ácsorgásről többé szó sincsen. A közönségeit pedig nem árt figyelmeztetni, hogy a fagyos burgonya épen olyan élvezhető, mint a nem fagyos, de csak abban az esetben, ha fagyos állapotban használják fel. Amikor a közönség megveszi és hazaviszi a burgonyát, azonnal válogassa szél és a fagyosat tegye ismét hideg helyre.

Kit terhe! a felelősség?

Kétségtelen, hogy nem jutottunk volna ebbe a kellemetlen helyzetbe, ha annak idején megkaptuk volna a Közélelmezési Hivataltól a sokat kért és sokat sürgetett bevásárlási engedélyt. Akkor ma idehaza lenne a tavaszig elégséges burgonya, mint azt tavaly csináltuk. A felelősség ebben a tekintetben tehát bennünket nem terhiek mert a bevásárlásra nem volt jogunk, a fagy ellen pedig nincsen orvosságunk. A Közélelmezési Hivatal ezzel szemben viszont arra hivatkozik, hogy ha bevásárolhattunk volna is, szállítani mi sem tudtunk volna a novemberi olasz offenziva miatt. Csakhogy ha idejekorán gondoskodhattunk volna, mi alig várunk novemberiig, hanem még előbb elszállítottuk volna a magunk burgonyáját. A késedelem oka azonban mindenesetre ott volt, hogy a Közélelmezési Hivatalnak csak későn volt módjában a termés eredményéről tudomást venni és az elosztás fölött disponálni. Meg kell azonban állapítanom, hogy a Közélelmezési Hivatalban Hadik János gróf miniszter részéről a legteljesebb jóindulattal találkozunk és számos jelét látjuk annak, hogy a fővárosról a viszonyokhoz mérten töké- Ietesien gondoskodni kívánnak.

— Kétségtelen, hogy a fagyás mi§tt igen sok burgonyánk mieigy veszendőbe. Az emberi táplálkozásra nem alkalmas burgonyát azután más módon értékesítjük, szesz- és keményitő-gyá- raknak adjuk el, úgy hogy a fővárost ezen a réven kár, vagy veszteség nem éri.

Ne álljunk meg azonban a visszaemlékezés során az alig öt évtized mesgyéjén, Budapest egyesitésé,- nél. Keressük a diszpolgárság eredetét és az uj díszpolgár történelmi elődjeit is, akik között sajnos, kellemetlenebb nevekre is akadunk.

1848. után Budán és Pesten a polgárságnak három neme ismeretes. A rendes polgárok, grátiszpolgárok és a díszpolgárok. A jogok, amelyek a rendes polgárokat megillették, megillették a dij fizetése nélküli befogadott grátiszpolgárokat, sőt a díszpolgárokat is. A grátiszpolgárságot eleinte a város szolgálatában állók szegénységükre vagy érdemeikre való hivatkozással kapták. Később a grátiszpolgárság levetette ezt a demokratikus izt és kellemetlenebb formát kapott. A későbbi időben ugyanis a polgárjogért járó dij fizetése alól nagyobb befolyású férfiakat, magyarán szólva a kijárókat mentették föl. Valami átmeneti intézmény volt ez a grátiszpolgárság a disz- polgárságra, az Ehrenbiirgerségre.

Budán egy kicsit másként kezelték ezt a jogot, mint Pesten. Ennek azonban megvolt a maga oka. A budai tanács ugyanis a múlt század első év'izedeiben jobbára tékozlással és sikkasztással foglalkozott. A város szénája épen ennek folytán anyagiakban is igen rosszul állott. Fölülről tehát minden garasra vigyázni kellett. Vigyáztak is annyira, hogy' grátiszpolgárságot sem igen engedélyeztek. Ha tehát e nemiben Buda kevesebbet tudott produkálni, mint Pest, az egyenesen morális és ebből kifolyólag anyagi okokra vezethető vissza.

Ki volt az első valódi díszpolgár Pesten és ki Budán? A diszpolgársággal először tiszteli meg Pest városa 1819-ben Brunswik József grófot tárnoki működéséért, Buda városa pedig tisztujitási királyi biztosát, kaposmérei Mérey Sándort 1830-ban. Az első díszpolgári oklevelet magyar nyelvén Pest vá’T tanácsa 1838-ban az árvíz alkalmából kiküldött kir; i biztosnak, Lónyay Jánosnak adta ki.

Tekintsük át előbb a grátiszpolgárok névsorát, amely Budán épen az említett okoknál fogva igen

rövid. A budaiak között (1711—1837.) van jegyző, kamaraigazgató, kereskedő, járuló, városi ügyész, strázsamester, darabont, árvaszámtartó, orvos, tárnoki titkár stb. Kaptak grátiszpolgárságot a kolera és pestis járványok alkalmával tett szolgálatokért is. igy egy halottkém is. Fel kell jegyezni azonban a budai díszpolgárok közül Ofner Gottlieb-ot, akinek a megokolás rovatában azt találjuk: „Kikeresztelkedett zsidó 1711. dec. 14.“ Egyszóval 1711-ben elegendő érdem volt a grátiszpolgárságra az is, ha valaki kikeresztelkedett.

A pesti grátiszpolgárok között feltűnően sok a kamarás, kancellista, van aztán patikus, adószedő, iskolamester, orvos, tanácsi szolga, kerületi biztos, árvaatya. A legtöbben azonban azért kaptak grátisz- polgárságot, mert mint insurgensek szolgálták a várost.

Soroljuk fel most Buda város díszpolgárait 1830- tól 1865-ig: kaposmérei Mérey Sándor. Eszter- házy Pál herceg, S i n a Simon báró (40.000 forintot adományozott az árvízkárosultaknak), herrmansbergi Dietrich Manó báró, Bezerédy István, Deák Ferenc, Eötvös József báró, Klauzál Gábor, Szemere Bertalan, Szentkirályi Mór, Zse- dényi Ede, a jótékony K ii 1 k e y Henrik, Szent- i v á n y i Vince, Tör ö k Bálint, Kissé bizantinüs jellegű három orvosnak a diszpolgárságia, akik azért kapták ezt a kitüntetést, mert József nádort jól ápolták, ez a három orvos: Stáhly Ignác dr., S t e inmos s 1 e r N. dr. és W ü s 11 e r N. dr. Budára az ab szolutizmüs öt díszpolgárt tukmált rá: Bach Sándort, Geringer Károlyt, G r ii n n e Károly grófot, H a y n a u . Gyula bárót és Seb w a r z e n berí Bódog herceget. Díszpolgárok leitek O’D o n n e 1 Miksa gróf és Et ten reich József, mert I. Ferenc József királyt megmentették „Libényi acéljától.“ A íévsor többi része nem túlságosan érdekes és igy következik: Ganz Ábrahám, Pálffy Mór gróf, Forgács Antal gróf, P á p a y István, P r i v i t z e r István, Abonyi István, Zichy Hermann gróf főkancellár,