Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-04-10 / 15. szám

A Budapest, 1918. április 10. Jön a cipőjegy Legközelebb megjelenik a kormányrendelet - A főváros osztja el a bort — Vita Emil dr. tanácsnok nyilatkozata Az elmult héten hírek jelentek me A arról, hogy Budapest lakosságának cipővel való ellátása kérdé­sében a főváros lépéseket tett és e tekintetben a jegyrendszer behozatalát kérte. Igen fontos lépésnek kell ezt tekintenünk, mert cipőért nemcsak, hogy tel­jesen megfizethetetlen árakat követelnek és a cipő- uzsora orgiákat ül, de «egyben olyan ember, aki a mágnás-suszterek és a hadimilliomosok szállítóinak kegyét és bizalmát nem bírja, lábbelihez nem jut­hat hozzá, érvényesülnie kell tehát ezen a téren is az igazságos elosztás elvének, amit természetesen csak a jól bevált jegyrendszer alapján lehet elkép­zelni. Ebben az igen fontos kérdésben azzal a keressél fordultunk Vita Emil dr .tanácsnokhoz, hogy mondja el a Fővárosi Hírlap számára, mik a tervei e tekintetben a fővárosnak. A tanácsnok ur a követ­kező felvilágosításokat volt szives adni: A kereskedelmi miniszter úrhoz felter­jesztéssel fordultunk, amelyben előadtuk azt a kérésünket, hogy a kereskedelmi kormány bizo­nyos bőr kontingenst bocsásson a főváros ren­delkezésére. Hogy milyen mennyiséget lesz hajlandó a kormány kiutalni, azt természete­sen mai még nem tudhatjuk, de a kiutalt meny- nyiséget a főváros fogja szétosztani es pedig a kereskedelem utján az iparosoknak. A kiosztott bőrnek minden egyes darab­kájáról a legszigorúbban be kell számolni és pedig azok által a jegyiitalványok áltál, ame­lyeket a közönség között fogunk szétosztani. A jegyutalvány pedig nemcsak az aj lábbelire, hanem a javításra is vonatkozni log. — A tárgyalások a bőrmennyiségek kiuta­lása és a jegyrendszer behozatala kérdésében máris megindultak a kereskedelmi minisztérium és a főváros között. A kereskedelmi miniszté­riumot ebben a kérdésben Maly Ferenc mi­niszteri tanácsos képviseli. A tárgyalások a legjobb irányban haladnak és remélhetőleg mar legközelebb meg fog jelenni az a kormányren­delet, amely a rendszabályok behozatalát fogja eredményezni. A kormányrendelet intenciója az, hogy a cipő elosztása kérdésében is olyan igaz­ságos rend alakuljon ki. mint amilyet a közön­ségnek az élelmiszerekkel való ellátása tekinte­tében látunk. A kormányrendelet megjelenése és a megfelelő bőrmennyiség kiutalása után sürgősen neki fogunk látni annak a munkának, amely azután ránk. a fővárosra hárul. Rossz üzlet a közraktárak Nem kap jutalékot a főváros A fővárosnak ezidöszeriut a legrosszabb üz­letei közé tartoznak a közraktárak, amelyeket a Leszámitolóbank bérel. \ bérösszeg maga nem biztosit túlságos jövedelmet a főváros számára, lényegesen javítaná azonban a fővá­ros jövedelmét az a körülmény, hogy a szerző­dés a 6 százalékon fölül való tiszta haszonból részesedést biztosit számára. Eddig ez a része­sedés úgy tudjuk — tekintélyes összeget tett ki, az idén azonban teljesen elesett a fővá­ros a percentuális részesedéstől. Már akkor, amikor a közraktári dijak eme­lésének kérdésében a Leszámitolóbauk és a fő­varos zsűri elé mentek, ez a lehetőség meglehe­tősen előre vetette árnyékát. Amikor ugyanis a főváros redukálni akarta a bank emelési igé­nyeit, akkor még csak a közraktáérak első fél­évi üzleti eredménye volt készen. A főváros ennek az első félévi üzleteredménynek' az is­merete alapján redukálta a bank kiváltságait. Ellenben amikói a zsűri összeült, akkorra' már készen volt a második félévi üzleti eredmény is, amely meglehetősen szomorú eredményt mutatott. Ez már maga elegendő volt arra, hogy a zsűri a bank kiváltságára a közraktári dijak magasabb emelése mellett döntsön. A köz­raktárakban ugyanis a mait esztendő második feleben nagyon megcsappant az áruk mennyi­sege. A gabonát és a belőle készülő őrlemé­nyeket részben a hatóság, részben a katonaság tartja kezében, inig a Budapest élelmezésére szolgáló mennyidéig állandóan olyan mértékben érkezik a fővárosba, ahogy szükség van rá. A zsűri döntése után még egy újabb csapás érte a közraktárakat. A Közélel nezési Hivatal de- tektivjei ugyanis — mint ismeretes — kifür­készték, hogy egyesek sok árut halmoztak fel itt. Élelmiszereket, amelyeket azután lefoglal­tak és a köz számára rendelkezésre bocsátot­tak. Ez a razzia még attól az üzlettől is meg­fosztotta a közraktárakat, ami ilyenformán még megmaradt volna. Az elrckvirálí élelmisze­rek helye most szintén üresen áll és nagyokat ásít a jobb idők visszatérése után. Ezek után nem lehetett meglepetés, hogy a Leszámitolóbank a múlt esztendei közraktári üzleteredményét 'ismerve, semmiféle jutalékot nem kap a főváros. A szerződés értelmében ugyanis, mint említettük, a ’'óváros csak a hat százalékon fölüli jövedelemből kap részesedést. Ezidén pedig a Leszámitolóbauk mindösze 2.8 százalékot tud kimutatni. A jövő, legalább a közeli jövő, még szomorúbb, mert az idén már az elkobzott élelmiszerek fekbérei is hiányozni fognak és legföllebb a felemelt dijak hoznak majd némi javulást. Egyszóval a háború alatt a közraktárak is rossz üzletté váltak úgy a bérlő bank, mint a főváros számára. • • • A budai basák rózsakertjei Budapesten nagyon megbecsülik a halottakat... Nincs olyan szép, olyan magasztos hely az egész fő­város területén, mint a farkasréti temető. Erre a te­metőre néz le életvidám, derűs szemekkel a Sváb­hegy egyik lejtője, amely még ennek a tündérszép hegynek is valóságos kincse. A régi budai basák a török hódoltság alatt ezt a lejtőt nézték ki maguk­nak. Pedig a budai basáknak módjukban volt válo­gatni százszorszép nőkben és pompázó vidékekben. A telkek akkor még nem voltak olyan kapósak, mint manapság és ha kapósak voltak is, a basáknak mégis módjukban volt, hogy a szépségek vámszedői le­gyenek. A Svábhegynek ez a lejtője akkor is olyan ra­gyogó volt. hogy a basáknak szemetszurt. Ma azt mondják, hogy nem mérhetnek ott rossz bort. ahova vasutasók, vagy íiakkerosok járnak: akkoriban ez a közmondásosság az élvezetek terén mindenesetre a budai basáknak járt ki. Így kerülhetett a budai ba­sák legendás rózsakertje a Svábhegy oldalára. A rózsakertek szépségeiben ma már csak a történelem lapjain üdülhetünk. A törökvilág misztikus gyönyö­reinek, keleti ragyogásának és illatának fókusa itt lehetett ezen a .tökéletes napos lejtőn. Es most jött egy ember, akinek finom lelkében újraéled mindaz a szépség, mind az az artisztikum, ami száz éveken át ragyog el hozzánk. A budai basák rózsakertjét uj életre akarja kel­teni Márkus Jenő dr., aki egyike Budapest leg- rajongóbb szerelmeseinek és aki elég erőt és mű­vészi értéket érez magában, hogy uj virágzásba bo­rítsa mindazt, ami sivár századokon át szürkeségbe fulladt. Villatelepet építtet M á rkus Jénő dr. a Sváb­hegy regényes lejtőjén és tündérkertet varázsol azon a földön, amelyet valaha a budai basák rózsafáinak lehulló levelei termékenyítettek meg. Abban a nagv- koncepcióju tervben, amelyet Márkus Jenő dr. a Magyar Bank számára kidolgozott, mindez benne van. Ráadásul még kulturhely is lesz a Svábhegy uj villatelepe. A tervben mint igazi újdonság szere­pel, hogy színházat is fognak építeni, amelynek föltétlenül nagy jövője van. A budapesti ember ezentúl még ha színházba megy is, még az utat is megválogathatja, árnyas fák között mehet Hiába templomába a Margitszigeten és rózsáiu,gason át a Svábhegyen. Mégis igaz, hogy Budapest nem volt, hanem lesz . .. Szabó Sándor dr. — udvari tanácsos. A buda­pesti városházán uj méltóságos urat ünnepeltek S z a b ó Sándor dr. tiszti’ főorvos személyében. Az örökké vidám, mosolygós és örökké dolgozó főorvos magas kitüntetése osztatlan örömet keltett nemcsak a városházán, de mindenhol, ahol- ezt a fáradhatat­lan és lelkesedésben föliilmulhatatlan főtisztviselőt szeretik és becsülik. Szabó Sándor dr. háborús érdemei páratlanul nagyok. Dacára annak, hogy a valóságban nem régi főorvos, az egész háborít alatt ö küzdötte le Budapesten a járványokat és ö neki köszönhető, hogy egy pillanatig sem volt veszede­lemben Budapest közegészségügye. Amikor a háború ránk köszöntött, hivatalbeli előde, Magyaré vies Mladen dr. már nagybeteg volt és mindaz a törhe­tetlen munka és eröíeláldozás, amellyel frontot vont a háborús veszedelmek ellen, egyedül az övé volt. Egynapi fuvar: 130 korona. A bérkocsisok nem állanak egyedül a fuvardíjak állandó eme­lése dolgában. Konflisra ülni lassankint már csak a hadimiiliomosok tudnak, hiszen ha a most folyamatban levő taksaemeléshez a köz­gyűlés hozzájárul, öt-hat koronánál olcsóbban a legrövidebb utat sem lelni majd megtenni. De még nagyobb csapás lesz a főváros lakos­ságára, ha a fuvarosoknak sikerülni fog az a merénylet, amelyet most terveznek. Eddig egy napi fuvar 100 koronában volt hivatalosan meg­állapítva, míg most a 130 koronára való föl­emelést kérik. Azt is mindenki tudja, hogy a száz koronás fuvar csak a papiroson volt meg, a derék fuvarosok azonban száz koronáért szóba sem álltak az emberrel. Nem nehéz hát most elképzelni, hogy a hivatalos százharminc korona mit fog jelenteni a valóságban. A fuvar- árak ilyen hallatlan emelkedését azonban sok­kal nagyobb és általános veszedelemnek kel! tartani, mint a konflisok taksaemelését. Hiszen a fuvarok árának ilyen mértékű emelését igen érzékenyen fogjuk legelsősorban az élelmiszer­árakon megérezni. Ez azután a legszegényebb embert is sújtani fogja, mert konflis helyett még mindig lehet villamoson, vagy ami még előnyö­sebb. gyalog járni, de az élelmiszerek fuvarozá­sánál az áremelkedést minden betevő falatunk­nál meg kell fizetni. Katasztrofális jelentősége kezd lenni a fuvarbérek ilyen emelkedésének az építkezések terén is. Épen ma, amikor az építke­zések minden áron való megkezdésére törekszik a kormány és a főváros, most csap le ránk a fu­varosok árdrágítása. Az anyagárak állandó emel­kedése mellett még a fuvarnak ilyen irányú megdrágulásával számolni: egyet jelent azzal, hogy minden eddigi terv felborulhat. Állandó há­zak építéséről ma épen azért nem lehet szó, mert a mai anyagárak, fuvar- és munkabérek mellett az uj házak jövedelmezősége — tekintet- bevéve a lakbérrendeletet — senkire nézve sem lehet csábitő. Maguk a hatóságok sem építhetnek állandó házakat, mert a mai házbérek mellett csak ráfizethetnének az üzletre. Ezért kellett a ba- rakképitkezés mentő gondolatához folyamodni. A fuvarbérek ilyen emelése mellett azonban na­gyon meg kell gondolni, hogy. a barakképitési tervek is nem omlanak-e össze? Kétségtelen, hogy a lovak tartása ma elég nagy összegbe kerül és a fuvaros-ipar sem tartozik azokhoz az üzletágakhoz, ahol a gyors háborús meggazda­godás virágai nyílnak, - de a száz koronás.napi fuvaron mindenesetre megvan a szép polgári ha­szon. A közgyűlésnek nem szabad ebben a kér­désben jósziviinek lennie, mórt igen nagy érde­kek forognak kockán, sokkal nagyobbak, mint az, hogy néhány fuvaros a milliomosodás eddigi lendületét megtarthassa. A fuvarosok szerényte­len kérése különben már megérkezett a főváros­hoz. A kérést egyelőre kiadták (jattéin Hugó dr.-nak, a fuvartelep igazgatójának, aki ebben a kérdésben szakvéleményt fog adni. A tanítónő fája. A napokban izgatottan járt-kel: a városháza folyosóján egy hölgy, akiről később ki­derült, hogy fővárosi tanítónő. Ügyosztályról ügy­osztályra házalt, inig végre a számvevőségnél állapo­dott meg. A tanítónő feltűnően ideges volt, éredemes- nek találtuk utána nézni, mi járatban van. Végre sikerült a következő épületes történetet megtudnunk': A tanítónő 1916. évi november havában szabályszerű utalvánnyal fát rendelt a tiizelőszerraktárban. Annak rendje és módja szerint kifizette és eltette a nyug­tát. Aztán szerényen várt, hogy majd megkapja a fát. Várt egy hónapig, egy évig, keresztülcsatázott két kemény telet, mig végre most a tavaszi napsuga­rak felbuzditották, hogy talán mégis jó lenne meg­tudni, mi van a fával? Zsebébe tette a nyugtát és végigházalt minden hivatalt, amelynek valami köze lehet a fájához, vagy ahova a másik hivatalból utasí­tották. A fának azonban nyomát sem lelte. Sehol sem mondták neki, hogy menjen csak haza nagysád, holnap otthon lesz a fája, hiszen eleget várt már rá 1916. november óta. Nem mondtak neki semmit, csak azt, hogy se a fáról, se a pénzről nem tudnak semmit. Mig végre a számvevőségen megszólalt va­laki és azt mondta: Ha a fáját meg akarja kapni, Nagysád, akkor nincs más módja a dolognak, men­jen a bíróság, elé. No szegény Nagysád, most aztán gondolkozhatsz, hogy bepereld-e a tulajdon ke­nyéradó gazdádat!

Next

/
Thumbnails
Contents