Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-04-03 / 14. szám

Budapest, 1918. április 3.

2

bár nem lehet eltitkolnunk afölött való sajnál kozásunkat, hogy a régi tanács sok nagyrahi- vatott, kiváló tagot vesztett el, akiket bizony nehéz lesz pótolni. Valószínű természetesen1 az is, hogy Body Tivadar dr.,, ha' elfoglalja a polgármesteri széket, a tanácstagok munkabeosztását, ami a polgármester diszkrecionális joga, szintén revízió alá veszi. Az ügyosztályok vezetőit a maga praktikus szempontjai szerint fogja kijelölni. Hogy milyenek lesznek a változások méretei, ma még nem lehet tudni. Nem valószínű, hogy az uj polgármester gyökeres változásokat eszközölne, de — hir szerint — lesz egy olyan intézkedése:, amely az egész tisztviselői kart nagyon érdekelni fogja.

aiQcKstlml Samu dr. íőu. híz. m

o városi polgárság Itegemóniálőról

A Lipótvárosi Polgári Kör az elmúlt héten tartotta meg negyedszázados iubiláris közgyűlését. A kör tiszteletreméltó várospolitikai tevékenységének ilyen fontos stációhoz való el érkezés én kívül azonban volt ennek a közgyűlésnek még egy igen fontos esménye és pedig Q 1 ii c k s t h a 1 Samu dr.-nak a választói jog és az adóreform kérdésében való megnyilatkozása. Amit különösen a választói jogról mondott, az annyira fontos és érdekes, hogy hangjának nem szabad megmaradnia a Lipótvárosi Polgári Kör négy fala között, hanem igenis meg kell azt hallania a főváros egész polgárságának, amely előharcosa a népjogoknak, de amelynek a saját hegemóniájának megőrzésére szintén szervezkednie kell. A veszedelmet talán nem látjuk olyan közelállónak, mint azt Glückst hal dr. nagyértékii beszédében feltünteti, de mindenesetre érdemes ez a fejtegetés arra, hogy megfontoljuk annak tartalmát, mélyenjáró gondolatait. A választói reform- javaslat mindenesetre legnagyobb mértékben kedvez a munkásosztálynak, aminek mii városi polgárság épenséggel nem akarjuk útját állani, mi örömmel üdvözöljük a munkásságot a jogok kapuján belül, dé a városi polgárságnak is m eg kell tartania a régi h e 1 y él t. Önmagunk iránt való kötelességünk, hegy a városi lakosság egyetemének képviseletét teljességgel ki ne bocsássuk a

Harmincéves emlék.

ii.

Miniszterek.

A politika még ma is magyar nyavalya, annál inkább az volt azonban harminc esztendő előtt, amikor még a legismertebb, a legnépszerűbb, vagy leggyii- löltebb emberek voltak Budapesten a politikusok. Ma már inkább a színházra és talán némiképen az irodalomra terelődött a közfigyelem.

Kiértődik ez abból a könyvből is, amelynek adataiból a harminc év előtt Budapest társadalmának képét igyekszünk itt megrajzolni.

,T i s z a Kálmán hatalmas miniszterelnök — mondja itt névtelen jegyzőnk — kabinetjének tagjai komoly férfiak, annyira komolyak, hogy nem csoda, ha Madame Adam Budapesten jártában nem hallott felőlük semmi olyat, ami szivviditó elemet szőhetett volna bele a magyar hazáról Írott müvébe.“

Különös jelenség, hogy a társaságban legkedveltebb ember a horvát miniszter. Bedekovich Kálmán a szép, rózsásarcu agglegény. Dúsgazdag ember és az udvar kegyeltje, ö a budapesti főúri társaság Choiseul hercege. Nála magánál is híresebb volt azonban a hófehér kapcája. Ez a kapca Zágrábban lett hires. A horvát városban éppen akkor talált ugyanis megrendülni a föld, amikor Bedekovich az érsek vendégágyában aludt. A miniszter riadtan futott ki szobájából és uram bocsáss — hófehér kapcában jelent meg az ajtóban. S amikor Budapestre visszajött, egy igen előkelő hölgy igy szólt hozzá:- Milyen érdekes is lehetett maga abban a hófehér — kapcába n.

Azóta lett hires a Bedekovich kapcája. És a hires horvát miniszter huszonöt nőt tudott egyszerre mulattatni, amiről nemcsak Budapesten, de Becsben cs Párisban nagy elismeréssel szoktak beszélni. Mellette soha sem ásitott egyetlen nő sem.

Bedekovich volt a mosolygó miniszter, bár mosolygós miniszter volt Kemény Gálbor báró is, aki azonban valódi tudósa a nemzetgazdaságnak. Az érkezünkből. a városi polgárságot megtartsuk régi jogaiban és a munkásságnak ne szolgáltassuk ki tökéletesen a magunk érdekeit, amelyet azok kétségen kivid csak másodsorban képviselnének.

Ezek a gondolatok hatják át G 1 ii c k s t h a 1 beszédét és kétségtelen, hogy az ö fejtegetései, amelyek eddig a polgárság szélesebb rétegeiben nem ismerősek, élénk visszhangot fognak kelteni.

A beszédet egyébként a következőkben van módunkban ismertetni.

— A választójog1! javaslat — Glücksthal dr. szerint — a városi lakosság érdekeit távolról sem elégítheti ki és csodálatt améltó, hogy ezek a sérelmek eddig egyáltalán nem jutottak sehol kifejezésre. Úgy találja, hogy a hiba a titkosság kérdésének helytelen megoldásában van. A javaslat szerint ugyanis titkosság csak a városi kerületekben van, a falusiakban nincs. Ez a korlátozás lehetetlenné fogja tenni a városi polgárság megfelelő érvényesülését. Ha jogosulatlan bea- atkozásokat láttunk eddig, az inkább a falusi, n int a városi kerületekben volt észlelhető. A \áiesi polgárságnak az az érdeke, hogy« szavazd ■ épp úgy titkos legyen a falusi, mint a városi kerületekben.

És mégis — folytatta a szónok — a. városok kapják meg a titkosságot és neim a faluk. Nem abban van a sérelem, hogy a városok megkapták, hanem abban, hogy a faluk választási rendszeréből a titkosság ki lett kapcsolva.

Nyilvánvaló az, hogy egy politikai kompromisszum olyan irányban jött létre, hogy a titkos szavazással biró kerületek száma nem haladhatja meg az összes kerületeik számának egy harmadát. így azután érthető, hogy fő- uraink, zsentri-osztályunk, papságunk miért lett egy csapással egy éjszakát át a választójog előharcosa és hogy oly politikai férfiaink, akik azelőtt sem voltak a haladás zászlóvivői és akiknek állásfoglalását ma is a kétkedés surranja körül, a legintranzigensebb hivei a választójogi javaslatnak, elannyira, hogy ők ellenzik legélesebben a kompromisszum lehetőségeit.- Érthető, mert a törvényjavaslat az ő kiváltságos helyzetüket nem irritálja és mert azzal ők osztályérdekeik szempontjából teljesen meg lehetnek elégedve. Ha a falusi kerület szavazóinak száma meg is szaporodik, az nem íogdélyi fejedelmek leszármazottja egész fiatal korában azzal tűnt fel, hogy megtámadta Eötvös József bárónak a XIX. század eszméiről Írott hires müvét. Kemény Gábor könyve nagy feltűnést keltett az elnyomatás nehéz napjaiban és Almási Balogh Pálnak, a hírneves orvosnak, estélyeket kellett rendezni, ahol főurak és irók vitáztak a könyv értékéről. Aztán sajtócsaták indultak, a Fillinger kávéházban pedig az ifjúság úgy összeszólalkozott a könyv miatt, hogy dákóval rontottak egymásnak. Török János a kezeit dörzsölte a „nagy idealistát“ ért havariák miatt és Kemény Zsigmond báróval, meg Danielik kanonokkal nagyot pezsgőzött örömében. A Kaszinónak nem imponált e vita, a tudósok hallgattak, az Akadémia pedig botránkozott az eseten. Maga Eötvös József báró, akinek fájt a támadás, csak ennyit mondott:

— Ne bántsátok azt a fiatalembert, abból még nagy ember lesz.

Ez egy csapásra megváltoztatta a hangulatot, másnap már a Nemzeti Szinház páholyában igy beszéltek a comtessek:

— Nézd, az az a báró Kemény, akiből biztosan miniszter lesz.

Harmadnap pedig feltűnően estélyre hivták az olyan grófnők is, akikii'ék előbb csak a „Lokal und Kundschaftsblatt“ volt a napi olvasmánya. Kemény báró pedig tovább dolgozott. Tanulmányt irt Macchia- velliröl meg Montesquieuról, cikkeket irt a lapokba és belépett a Deák-pártba. A fúziót a főrendi szalonokban ő készítette elő. A fúzió után belügyi államtitkár, később az ipar, kereskedelem és földmivelés minisztere, és végül közlekedési miniszter lett. Az elismerés nem vette körül igy W cnc k h e i m Béla bárót, aki egyszer a munkásoknak azt mondta, hogy ha munkások, akkor dolgozzanak és ne peticionáljnak, sőt megesett vele az is. hogy olyan embert tíintettetet t ki, aki történetesen a börtönben ült és nem éppen politikai vétség miatt. Széchényi Pál grófról azt mondja Hermann Ottó, hogy egy kicsit papos allűrjei vannak, de államtitkárját, a fiatal Matlekovics Sándort mindenki dicséri. A honvédelmi tárcát ekkor már bej ér váry Géza báró tölti be, de még nem

ja érdekeiket zavarni, mert a gazdaságilag leggyengébb exisztendiákra, a jószágkormányzók, a szolgabirák és papok befolyása csakúgy fog érvényesülni, a választásokhoz való felhajtás csajkugy lesz jellegzetes képe választásainak, mint eddigelé és az urnánál való ellenőrzés lehetősége meg fogja bénítani a szabad akaratelhatározást.

A falusi kerület ezek szerint ugyanazokat fogja kiküldeni a képviselők házába, akiket eddigelé küldött ki és ez biztosítja a politikai irányzatnak sértetlen íenmaradását az uj választójog megalkotása utáni időkben is. Pedig a választójog kiterjesztésének célja nem ez, hanem a gyökeres újjászületésnek megalapozása volna.- Legyen mindenkinek a többmunkára alkalma; munkaadónak és munkásnak egyaránt. Legyen erőteljes szociális politika, de ne csak a munkás érdekében, hanem az összes osztályok érdekében. A középosztály sok rétege többet szenvedett a háború alatt, mint a munkásosztály, mely fokozott igényeinek kielégítését nagyarányú szervezetei révén mindig át tudta a munkaadóra hárítani. A szociális gondolkodás hagyjon már fel a munkás kizárólagos és egyoldalú kedvezésével és vegye szárnyai alá a köztisztviselőt, a magántisztviselőt és az intellek- tuel osztályokat.

A titkosság tehát megmarad egyesegye- dtil a városokban és ott azzal az eredménynyel fog járni, hogy a polgárságot fogja háttérbe szorítani. A munkásság választóinak aránya országos átlagban 40 százalék, de ez mind tömörülve van szervezetileg és egységesen egy irányt képvisel. A városi lakosság többi elemei többfelé szakadoznak; a különböző árnyalatok más- más táborába terelik a polgárságot és egységes állásfoglalás nincs sehol. Ennek az lehet csa/k az eredménye, hogy a városi kerületekben túlnyomórészt a munkásság kerül ki- győztesen a választási aktusból.

Azt nem kifogásoljuk, hogy a munkásság képviselve legyen a törvényhozásban; ez természetes és szükséges követelmény, de azt lét- fentartásunk legelementárisabb érdekei védelmében hangoztatjuk, hogy a munkásságot nem tartjuk illetékesnek arra, hogv az egyetemes vá- -rosi lakosság érdekeit képviselje.

igen ismerik, csak kellemes embernek és jó katonának tartják. Hauler Tivadar is miniszter, öt főként az ifjúság bálványozza, nemcsak mert igazi tudós, hanem azért is, mert ő volt az az egyetlen egyetemi tanár, aki Világostól a koronázásig egyetlen német szót sem ejtett ki a katedrán. Pauler egészen meglepetésszerűen került bele a kultuszminisztérium rozzant budai palotájába. Azt mondják, sem a Kaszinóban nem gondoltak rá, sem a kabinet egyetlen tagja sem sejtette, hogy szőkébb kollégájuk lesz Pauler, akire csak Eötvös József báró gondolt a halálos ágyán. Nagy dolog volt ez, mert ilyen polgári hangzású névvel még az 1848-iki független felelős magyar minisztérium sem dicsekedhetett. A pártok és a sajtó azonban rosszindulattal fogadták, mert ultramontán hírében állott. Az első bizonyitékot ez ellen a feltevés ellen akkor nyújtotta, amikor a székesfehérvári püspököt ad audiendum verbum citálta, mivel a pápa csalhatatlanságára vonatkozó bullát placitum regium nélkül kihirdette. Az öreg C s i k y Sándort ez a tény egy kicsit megnyugtatta, ekkor azonban Henszlmann Imre vette át ellene az ultramon- tánság vádját. Később igazságiigyminiszter lett és igazságügyminiszterségének egyik legjellemzőbb tünete, hogj-' nem tartott meg hetvenéves koráiban sem államtitkárt, mert az pénzébe került volna az országnak Egyszer egy vendéglői ebédnél nehány reakciós képviselő arról beszélt, hogy a börtönökben túlságosan jó ellátásuk van a foglyoknak.

— Boldog lennék, — mondta az egyik — ha biztosan tudnám, hogy életem végéig olyan dolgom lenne biztosítva, mint egy illavai fegyeucnek.

Ebben a pillanatban két szép hölgy foglalt helyet a szomszéd asztalnál. A derék reakciósok úgy nekiestek a szemükkel a hölgyeknek, hogy a nyál is kicsordult a szájukon. Pauler elmosolyodott:

— Lássátok, tegnapelőtt estélyen voltatok, tegnap éjjel a Blaue Katzban lumpoltatok, most jöttök a képviselőház karzatáról, ahol hölgyeknek udvaroltatok. És ti akartok cserélni az illavai fegyelmekkel, akik tiz-tizenöt esztendeig nem s látnak fehérnépet?

A vita el volt döntve.