Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-03 / 40. szám
Budapest, 1917. október 3. Korrektúra a státuszrendezésen A kormány törli az aránytalanságokat A huszas bizottság múlt heti nevezetes ülésén a megjelent Vázsonyi Vilmos miniszter bejelentette Wekerle Sándor dr. miniszterelnöknek azr az ígéretét is, hogy a lehető legrövidebb időn belül kedvezően intézi el a tisztviselők státuszrendezésére, a családi pótlékra, a nyugdíjasok háborús segélyére, az altiszti és a szolgai személyzet fizetésrendezésére és< az ideiglenes hivatalnokok fizetésére vonatkozó közgyűlési határozatokat. Mindez sokkal mélyebb és igazabb örömet kelthet, mint az a tény, hogy huszonnyolc millióval több adót lesz módunkban fizetni. Az ösz- szes jóváhagyásra váró szociális természetű közgyűlési határozatok között jelentőségében kimagaslik és természetszerű.n a legszélesebb érdeklődésre tarthat számot a státuszrendezés, amelyet a júliusi közgyűlés fogadott el. A tóvárosi Hírlap arról értesül, hogy a kormány ugyan jóvá fogja hagyni a státusz rendezésre vonatkozó közgyűlési határozatot, áe abban igen lényeges változtatásokat tesz. Végeredményben a kormányjóváhagyás után a státuszrendezés sokkal inkább fog a tanács eredeti javaslatához hasonlítani, mint a közgyűlés határozatához. Képtelenség is volt, hogy a belügyminisztériumban észre ne vegyék azt az összevisszaságot, azt a rendszertelen ötletszerűséget, amely- lyed a közgyűlésein megnyilvánult határtalan jóindulat a tanács rendszeres és arányos munkáját összekuszálta. A baj az volt, hogy ez a jóindulat nemcsak általánosságban nyilatkozott m'eig, liánéiul minden csoportnak, minden hivatalbeli ágnak akadtak meggyőző szavú szószólói és vezérszavazói. A törvényhatóság technikus tagjai a műszaki személyzetért, az orvosok a tiszti orvosokért éisi igy tovább szálltak síkra. ügy tudjuk, a kormányjóváhagyásnál változatlanul megmarad a közgyűléseiknek a tanácsnokok fizetésrendezésére vonatkozó határozata. Ellenben változást szenved a lőorvosnak alpolgármesteri rangba való iktatása, aminek egyik legfőbb oka, hogy ugyanakkor, amikor a közgyűlés ilyen túlzó szeretettel bánt a tiszti főorvossal, teljesen megfeledkezett a tiszti főügyészről. A belügyminiszter tehát nem fogja megengedni, hogy a főorvos magasabb fizetési fokozatba juisison, mint a főügyész. Ugyancsak kifogása van a kormánynak Rö- zsényi Ivánnak, az élelmiszervizsgáló-intézet igazgatójának hatalmas előrelendülése ellen is. A redukció itt valószín ideg szintén bekövetkezik. A városházán különben máris erős aggodalmak uralkodnak amiatt, hogy mi kisiz a háború után a műszaki képzettségű tisztviselőkkel. Sem mérnököket, sem chemikusokat nem fog a főváros a háború után a mai fizetések mellett kapni. Már ma is feltűnően megfogyott ezeknek a tisztviselőknek a száma, a háború után pedig, amikor az újjáépítési nagy munkája megkezdődik, a technikusok rendkívül kapósak lösznek, s a fővárosnak, amely őket cgv pillanatig sem nélkülözheti. valószínűleg uj státuszrondezést kell a számukra csinálnia. Vízvezetéki javítások Pogány Budapest VIII., Rökk Szilárd-utca 30. Telefon: József 1—48. sz. ERDÉLYI osztr. császári és magyar királyi udvari ■ fényképész és a német császár és porosz király Ő Felségének udvari szállítója BUDAPEST, IV. KÉR. SEMMELWEIS-UTCA 2. • (Kossuth Lajos-utca sarkán.) MŰVÉSZI KIVITELŰ NAGYÍTÁSOK. AQUARELL- ÉS OLAJKÉPEK BÁRMELY FÉNYKÉP UTÁN -u FELVÉTELEK MINDEN IDŐBEN. • • • Az első közgyűlés. Három hónapos szünet után végre megindult ,ai városházi munka. Pénteken a pénzügyi bizottság tartja első ülését, hogy előkészítse az október 10-ikére kitűzött első közgyűlés napirendjét. Tárgyalni fogják elsősorban az uj adókral vonatkozó miniszterelnöki leiratot és ezzel kapcsolatban azt a kimutatást, amellyel a főváros háborús kiadásairól most készített el a pénzügyi osztály. A kimutatás végösszege mintegy húsz millió korona lesz, ezt az összeget — legalább részben — megtéríti az álilám a fővárosnak. Tárgyalni fogják továbbá a Vigadó bérletére vonatkozó előterjesztést, amelyről már megemlékeztünk. A pénzügyi bizottság bizonyánál a bérleti szerződés felmondását fogja kimondani, úgy hogy két esztendő múlva uj kezekbe kerül a Vigadó és a vele kapcsolatos Hanigli-kioszk. A Polgárszövetség megalakulása. A Polgár- szövetségek Országos Központja, amely a vidéki szövetségeknek központi szervezete lesz, e hónap folyamán alakul meg Budapesten. A központi szervezet munkásságát szakosztályopkint fogja kifejteni. Lc;sz olyan szakosztály, amelyen pénzügyi kérdésekkel foglalkozik, más szakosztályok kulturális, közgazdasági, közék'lmuzési, közegészségügyi kérdésekkel foglalkoznak majd és a városi életnek különböző megnyilvánulásait fejezik ki. Az országos központnak Budapesten megtartandó alakuló ülésén dolgozzák ki majd a programmot, maga az országos központ azonban nem elvi programmot fog adni, hanem konkrét kérdéseket intéz el: mindenkor a városi polgárság égető kérdéseit. Még egyszer a Széclienyi-fürdö. A Széchenyi- fürdő áremeléséről cikket irtunk a Fővárosi Hi r- 1 a p legutóbbi számában. Apróbb hiba csúszott azonban be információnkba, amennyiben a négykoronás fürdőárakban eddig is bennefoglaltatott az egy koronás kiszolgálási dij. Most pedig az ötkoronás árakból 1.40 korona esik a kiszolgálásra. Egyszóval azelőtt a fürdő ára 3 + 1 = 4 K volt, ma pedig 3.60 + 1.40 korona. A városgazdasági ügyosztály úgy kon- templálja a dolgot, hogy a kiszolgáló-személyzetet ezekből a plusszal jelölt összegekből fizeti. Eddig kevesebb jutott a személyzetnek, most több. Máris adtak valami fizetésjavitást, a maradékból pedig nem akar meggazdagodni a főváros, hanem azt is föl fogja osztani újévkor a személyzet között. Azt is mondják a városgazdasági ügyosztályban, hogy az áremelés nem történt suttyomban: a fürdőügyi bizottság ülésén jelentették be. A mi véleményünk szerint ez a suttyomban való elintézésnek egy szeli- debb és ielelösségtelen módja. Bezzeg, ha leszállították volna az árakat, majd jöttek volna a kommünikék. így is megtörtént azonban a példátlanul humoros eset, hogy a hadimilliomosok lázongva kiáltották: mi ez, micsoda merénylet, hogy valaminek az árát csak egy koronával merészelik felemelni! Nem is csoda, ha igy beszélnek, hiszen a Széchenyi- íiirdő ma már kizárólag az ő fürdőjük. Más nem tudja megfizetni az árakat, csak a hadimilliomosok. A kacsa-ügy. A Fővárosi Hírlap legutóbbi számában megemlékeztünk egy szegény kacsáról, amely addig árulta a Hunyadi-téri csarnokban a petrezselymet, amig végre már csak romlott állapotban tudta volna boldogítani vevőjét. A vevő azonban kifejlett szagló érzékkel lévén fölszerelve, a kacsát visszavitte a csarnoki árusnak, aki viszont választott- biróságként a csarnoki felügyelőt ajánlotta. A csarnoki felügyelőt azonban nem lehetett napokig megtalálni, mig végre a csarnoki árus türelme fogyott el és visszaadta a kacsa árát. A kacsa ügye ezzel rendbe is jött volna, de most már a Fővárosi Hírlap engedte meg magának azt a kíváncsiságot, hogy megkérdezze Ziegler Nándort, a vásárcsarnoki igazgatót, mivel foglalkoznak üres óráikban a csarnoki felügyelők? A panaszos írásra azonban Uránia DORIAN GRAY arcképe Wilde Oszkár világhírű regénye filmen hétfőtől kezdve kizárólagos "joggal az uj műsor szenzác ója. Ezzel együtt: IFJÚKOR cimü 3 részes amerikai filmjáték. Előadások : Hétköznapokon 6, 3/48 és 915 órakor. Vasárnap 3, 1/25, 6, ’/a8 és 9 órakor. nem érkezett válasz. Ziegler igazgató apró dolognak tartótra a kacsa-ügyet, de mi igenis ebben az illatos állati hullában a csarnoki rendszer megtestesülését látjuk. Benne van ebben a rothadó kacsában az ácsorgás, az árdrágítás és mindenféle csarnoki rendetlenség és nyavalya mikrobája. Ha ezt a kacsa- ügyet le tudta becsülni Ziegler igazgató úr. miért volnánk olyan merészek, hogy a nagyobb dolgokkal szemben figyelmesebbnek képzeljük el? A vásárcsarnokban semmi sem fontos és igy Ziegler igazgató úrhoz nem is intézhetünk több kérdést. Most már Folkusházy tanácsnok urnák ajánljuk figyelmébe a múlt számban megjelent panaszos levelet. Talán ő több érzékkel intézi a közönség dolgát és ha a mi hangunkat nem hallja meg Ziegler igazgató ur, az övére >égis figyelmesebb lesz. A kávé Blitzelők. Blitz és Braunok 8000 kg. kávét és 130 métermázsa cukrot el akartak bliccelni, de rajta veszettek. A Közélelmezési Hivatal ez eldugott árut lefoglalta, a rendőrség pedig a kihá- gási eljárást megindította. A tárgyaláson a blicc- major cégfőnök azzal védekezett, hogy neki fogalma sem volt a lie nem jelentett áruról. Minden felelősséget az egyik alkalmazottjára hárított, aki vállalta is a sitzredaktori szerepet. Védekezésnek azonban ez gyenge volt és a tárgyaláson nem is fogadták el, hanem folytatólagos tárgyalást tartanak a jövő héten. A lényeg: Blitz és Braunék elsőrendű közfogyasztási cikkekei árdrágitási céllal elrejtettek, bűnösök, méltó bűnjelesben • kell őket részesíteni. A Belváros színházának szezonnyitó műsora a teljes siker minden jelével hagyta el az első huszonöt előadás jubileumát. A műsor középpontjában a Kisasszony, Nyári kaland és a Schubert, továbbá a vidám tréfák és dalok a M o d ern S z i n- pad régebbi műsorainak erejével vonzzák a közönséget, mely napről-napra lelkesen tapsolja M é s z á- r o s Giza, K ö k é n y Ilona. Lukács Sári, Antal Ella, továbbá V e n drei, B o r o s s, B ékei í i, P a- 1 o t a y és F ö 1 u v á r y produkcióját. Dorian Grey arcképe filmen. Wilde Oszkár, a különös hirii angol író nálunk is jólismert bizarr regényét filmesitette meg Oswald, a jeles berlini filmrendező. Ez a mélységes hatású regény, amelynek hősében Wilde tulajdonképen önmagát rajzolta meg, egyike a filmművészet legnehezebb témáinak. Bernd Aldor a főszerepaíakitásbah olyan mestermüvet nyújt, amelyet a külföldi kritika már is világhírre emelt. Ezt a nagyszabású filmet kizárólagos bemutatási joggal az Uránia S z i n h á z szerezte meg es hétfőn mutatja be először Budapesten. Ezzel együtt kerül bemutatásra az Uránia Színház uj műsorában az „Ifjúkor“ cimü három részes amerikai filmjáték. fi TŐKE • • • Szemle. Az állam részesedése a nagyipar nyereségeiben. — A központok ellenőrzése. —. A fakonjunktura. A hadikölcsönök kamatainak fedezésére ;az állam uj bevételi forrásokról kénytelen gondoskodni. Ezek között szerepel az a terv is, hogy az áljliaim a nagyipar, illetve a kartellek nyereségeiben megfelelően részesedjék. Wekerle miniszterelnök programmbeszédében néhány szóval. ezt a kérdést is érintette, a legutóbb pedig Seidler osztrák miniszterelnök jelentette ki, hogy a kormány a kartellek és szindikátusok jövedelmeiben osztozkodni kíván. Németországban ia! kérdés szintén napirenden van és ott az állam az úgynevezett kényszerszindikálással már megtette az első lépést abban az irányban, hogy ai kartelekre döntő befolyást gyakoroljon. Hogy ez a nyereményrészesedés nálunk és Ausztriában mily módon terveztetik, arra nézve a miniszterelnökök egyáltalában nem nyilatkoztak. ügy látszik, hogy még konkrét javaslatok se léteznek és hogy az egész dolog még nagyon kezdetleges stádiumban van. Azt hallottuk, hogy a pénzügyminisztériumban most folynak az előtanulmányok ebben a kérdésben, melynek szőnyegre hozatala az érdekelt körökben bizonyos mozgolódást, mondhatnánk izgalmat idézett elő. A nagytőke máris kényelmetlenül érzi magát a hadinyereségadó, a tantiéme-adó és egyéb más adók miatt. Hal már most ezenkívül az állam még mint üzlettárs is jelentkezik és a nyereség egy részére is rá akarja tenni a kezét, lakkor ne csodálkozzunk azon, hogy a nagyipar köreiben bizonyos aggodalommal várják a pénzügyminiszter idevonatkozó javaslatait. Mi nem féltjük a nagytőkét, mely a háborúban óriási módon elhatalmasodott. Természetesnek találjuk. hogy ai kormány első sorban ott keresi az uj bevételi forrásokat, ahol a háborús konjunktúra1 nyomában a legnagyobb nyereségekre tettek szert. Viszont azt is le kell szögeznünk, hogy a