Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-26 / 52. szám
Budapest, 1917. december 26. 7 Demjén Géza halálára Hideg:, ködös téli péntek-reggel volt, az emberek behúzták a nyakukat a válluk közé. siettek az utcán, barátságtalanul üdvözölték egymást. A hivatalban diákok álltak, éhesen beesett arcuak, zavaros szeműek, ennivalót kértek és a szenvedéseikről beszéltek. Mikor az utolsó is bcsukta a tanácsnoki szoba zöldpár- nás ajtaját, Demjén Géza a zsebébe nyúlt, meleg, szomorú sóhajtás tört íöl a melléből és az ócska kis játékrevolver ott volt a szivénél. Amit ő megfogott, azt biztosan kezdte, az ö kezében a revolver sem téveszthetett. Amikor a váírosház folyosóján kiterjedt a hir, hogy Demjén Géza agyonlőtte magát, elsápadtak az emberek, mert olyan valami történt, ami megrázta a sziveket. Nem, sehogy másként, semmi másért nem történhetett a dolog, csak a nyirkos péntek reggel, csak a mások -szenvedésének fájdalmas látása adhatta kezébe a revolvert. Ez a mosolygó, kedvesen gyerekes, finomlelkü férfi tele volt pompázó optimizmussal, csupa finom harmónia volt az élete. Szerette mindenki és szeretett mindenkit. Halkan lépett, halkan (beszélt, halkan élt, boldog, szép, játékos élet volt az övé, szörnyűség, hogy egy borzongás, egy szivetfájditó pillanatban el tudta dobni magától. Itt hagyott mindlent. Karácsony este előtt három nappal csókolta meg utoljára a családját, kicsi fiát, akivel úgy tudott játszani, mint a kis pajtásával. Itt .hagyta karriérjének most nyíló ünnepnapjait, amelyekért szegényen, nyomorogva küzdött át egy életet. Itt hagyta barátait, akik akkor is szerették volna, ha téved, akik vele-.szenvedtek, amikor néhány hét előtt panaszkodott. Munkában kifáradt idegei veszett játékot játszottak, riadt képek rajzottak okos fejében és kifáradt szivének rosszul esett az is, amit jószándékkal tettek. Fáradt és beteg volt, a polgármester, szerető barát és gondos apa módjára kezelte, szabadságra küldte, pihenje ki magát, hogy részese lehessen ritka tehetségével azoknak a nagy alkotásoknak, amelyektől Budapest várandós. Szabadságát a Tátrában töltötte. Néhány nap előtt vidáman, jókedvűen, látszólag nyugodtan jött vissza. Egy barátjának azt irta, fél. hogy a természiett nagy szépségei megint puhává teszik, jön haza Pestre, hadd gyúrja meg egy kicsit a kemény élet £s elkezdett újra dolgozni, szeretettel, szorgalommal, az alkotás pezsgő kedvével. Azóta nem történt semmi, mosolyogva, az életöröm látszatával járt-kelt közöttünk, nem féltette már senki, bízott benne mindenki, hogy beváltja- a szép ígéreteket, amelyeket az egész városháza szá- montartott. Nem történhetett más, mint egy óvatlan pillanatban, egy ködös téli rfeggelen megborzongott a háta, csúnyának találta, hogy az emberek odakint, messze szuronynyal mennek egymásnak, idehaza meg meztelen fogakkal harapnak bele egymás testébe. Nem tudta elviselni, hogy egyszer, majd valamikor valaki az ő harmonikus életébe is goromba ököllel nyúljon bele. Revolvert fogott és átlőtte a szive kellős közepét. Városházi kabaré • • • A karácsonyi gondok. Kedves Barátom! Bevallom őszintén, hogy' a karácsonyi gondok az idén junius 22-én fogtak el. Azonnal orvost hivattam, aki azonban azt válaszolta, hogy a gondok elhelyezkedése egészen normális, ő rá nincsen szükség, forduljak azonnal a tudós asszonyhoz. Az asszonyság pedig kijelentette, hogy a kalen- dáriom nem csal, december 24-ikén estéig hagyjam nyugodni a gondjaimat, neki különben is el kell menni — cukorért állani. így maradtam magam a gondjaimmal és dicsekedve mondhatom, hogy mindent szerencsésén megoldottam és a körülményekhez képest jól érzem magam. Ennyit azoknak az ajándékoknak származásáról, amelyek számára külön páncélszobát építtettem, nehogy' a szomszédjaim megostromolhassák. Egy-egy küldeményt katonai különítménnyel kisértettem haza, a páncélszobához szükséges anyagokat pedig a karácsonyi alkalomra magától S t ö g e r-S teiner hadügyminisztertől kaptam kölcsön. Az ajándékok között van elsősorban a. beteg nagy- néném számára egy egész pintesüveg pompás 'vízvezetéki viz, amelyet Buzáth János tanácsnoktól kaptam városházi tudósítói működésem gyémánt-jubileumára. A nagyapámnak, aki erős dohányos, száz .darab szivart szereztem, amelynek ellenében egy kiló kávét adtam és a szivar árának hatszorosát a négyzeten fizettem. A kávét viszont tiz kiló cukorral és egész évi jövedelmemnek, valamint ötven darab Fabank részvénynek átengedésével váltottam meg. Az öcsémnek egy darab angol borotváló szappant tudtam keríteni azon a réven, hogy nagy protekcióval, mint haditudósító bejutottam egy német buvárhajóra. Elsüllyesztettünk egy angol hajót, amely épen Svédország felé volt útban. A hajó rakománya ugyan csak szén volt, de a kapitány épen borotválkozott és én felismertem benne egykori iskolatársa- mat, akivel a cambridgei egyetemre jártam. Barátságunk emlékére nekem ajándékozta a szappant, miközben ő maga német hadifogságba jutott. A fiacskám számára, aki öt esztendős és kitünően Ismeri a repülőgépek belső szerkezetét, megmondja az összes divatos ágyutipusok hordképcsségét, mestere a katonai térképeknek, kívülről tudja az olasz hegyek magaslati pontjainak számát — de sóskiflit még nem evett, három sóskiflit szereztem. A szerencsétlen péket, akit a csinos férfiak felé vonzódó beteges vágyai révén, rávettem a'bűnre, hogy három sóskiflit süssön, két évi gályarabságra Ítélték. Természetesen ha kiszabadul, kénytelen leszek neki adni azt a kétszázezer koronát, amelyet erre a célra sikkasztani bátor voltam. A kétszázezer korona elsikkasztásáért most Kisfaludy László klinikájának vagyok kiállott szenvedéseim révén köztiszteletben álló vendége és igy mellékelve küldöm a páncélszoba kulcsát. Igen kérlek kedves, barátom, nyisd fel és bízva becsületedben, amellyel az összes háborús rendeletek betartásával a Nemzeti Kaszinó tagjait lefőzted, oszd ki az ajándékokat. De vigyázz, mert a küszöb alatt ekrazit vau, amely, ha nem a mellékelt rajz szerint léped át a küszöböt, felrobban és elpusztulsz te is, akinek nevét különben meg fogja örökíteni a történelem, mert te vagy az egyetlen, aki a gázresót csak 7—8. 11—2 és 7—8-ig használod. A temetkezési uúllnlntok alkonya Küszöbön a kötelező felravatalozás. — A vallásfelekezetek nem tiltakoznak többé A temetkezési vállalatok még: utoljára alaposan míeigszedték magukat, sa háborús esztendők, az exhumálások, a hősök kegyeletes eltemetése milliókat szerzett nekik. De már régóta vesztüket érzik. Valószniilieg ez az érzésük vitte rá őket legutóbbi manőverükre, amelynek eszközéül azt választották, hogy a fővárosnak bejelentették, hogy többé nem hajlandók a halottakat eltemetni. Ezt a manőverüket azonban a tanács gyorsan visszaverte és mellüknek szegezte a belügyminiszter engedélyét, amely szerint a főváros bármely pillanatban rekvirálhatja vállalataikat. Most már csendesek és megtörve teljesitik szomorú kötelességüket. Hatalmas aratásaikat azonban már nem sokáig végezhetik, mert a főváros végre eltökélte, hogy behozza a kötelező ravaialo- zást, ami megszünteti a temetkezési vállalatok kiszipolyozó törekvéseit és a kötelező ravatalozást valószínülieg követni fogja a temetkezési vállalatok megváltása is, ami attól függ, menynyire tudják majd redukálni megkisebbedett üzletkörükben igényeiket. Ezl az elhatározást csak természetszerűen megerősítette az a csúnya szcéna, amelyet a temetkezési vállalkozók a múlt héten vittek véghez. Most már el- hárithatatlanul összegyülekeztek a milliomos vállalkozók fejieí felett a fellegek. Véssei Ede dr. tanácsjegyző, a közegészségügyi ügyosztály ideiglenes vezetője, el is készült az előterjesztéssel, amelyet január hónapban már tárgyalás ajá is vesznek. Ez a törekvés nem uj keletű, sajnos azonban valami oktalan konzervativizmus az okos újításnak eddig mindig útját állta. Szégyene Budapestnek, hogy a halált még mindig kiszolgáltatja a magánuzsorának, holott már a legkisebb német városka is községesitette a temetkezést. Nálunk azonban különösen a hitMekezetek voltak a legnagyobb ellenségei a kötelező ravatalozás behozatalának. A chevra kadisa például, amelynek lényeges kárt jelent a kötelező ravatalozás, mindent elkövetett ellene, idők folyamán azonban ők is belátták, hogy komoly károsodás nem érheti őket és igy végleg leszereltek, miközben a főváros eredeti tervei is bizonyos érdekek és aggodalmak figyelembevételével szintén módosultak, fíazay Károly tanácsnok és Véssei Ede tanácsjegyző már 1913. májusában előterjesztést tettek az Első magyar szállítási vállalat részvényei egy részének átvétele tárgyában, ez a javaslat viszont már a bizottságokban elbukott. Aludni kellett hát hagyni a dolgot, most azonban a temetkezési vállalkozók újabb manővere után, sürgősen meg kell valósítani ezeket a terveket. Ma talán már a bizottságok is be. fogják látni, hogy ha már minden megdrágult Budapesten, legalább a halál legyen olcsóbb, mint volt azelőtt. Nincs vallási sérelem. A kötelező felravatalozás ellen, amikor az 1901- hen először került szóba, nagy volt az animozitás, azóta azonban nagyot változott a helyzet. Hogy a közönség mennyire nem idegenkedik többé a temetők halottasházaiban való felravatalozástól, annak legnagyobb bizonyítéka, hogy ma a magánlakásokban elhunytaknak mintegy 75 százalékát már a temetőkben ravatalozzák fel. Az érvek legnagyobb része annak idején a kötelező villamosüzemü halottszállitás és egy központi hullagyiijtő létesítése ellen irányult. Ezeket a terveket most elejtették és igy a kötelező ravatalozásra, vonatkozó javaslat legkényesebb és leginkább kárhoztatott intézkedései megszűntek ütközőpontok lenni. Nem lehet sérelme a vallásos érzelemnek, de nem károsodnak a lelkészek sem, akik számára is megmarad a jogrend, hogy a halottasházban levő halott beszentelését a városban volt lakása szerint illetékes lelkész végzi, sőt annyival még kényelmesebb lesz a papok helyzete, hogy nem kell házról- házra járniok, hanem aznap temetendő halottjait egy helyen találják. Beszüntetik a temetkezési vállalatok zsarolásait. Budapesten ma mintegy 35 temetkezési vállalat van, közülük azonban komolyan csak kettő jöhet számba: az E1 s- ő M agy a r Szál 1 it ás i Vállalat, Entreprise des Pompes f un ébre s és a Magyar Temetkezési Vállalat. A többi csak szinleg önálló, mert inkább ezeknek fiókjai, ezektől kérnek kölcsön kocsit, lovat és minden felszerelést. Ezek a kis vállalatok a szegényembereket nyúzzák leginkább, nagy temetést nem tudnak rendezni, hát a kisemberre vetik ki a halál drága adóját. Valósággal utálatos az, amit ezek az apró hiénák a kórházi temetések körül véghezvisznek. Annyira ment itt ezeknek a tülekedése, hogy a gyászoló család még meg sem kapta a hivatalos értesítést, hogy' hozzátartozója meghalt, a halálmadarak már megjelennek, részvétüket fejezik ki és fölajánlják „megbízható és pontos szolgálataikat“. Mindezt agyon fogja csapni a kötelező felravatalozás, de nem teszi tönkre magukat a vállalatokat, amelyek ezentúl is vállalhatják a. temetőbeszállitást és az öltöztetést. Kiveszik kezükből azonban a díszítéseket és a felravatalozást, ami a temetést jelentékenyen olcsóbbá teszi. Ennek az lesz a következménye, hogy' a harmincöt temetésrendező érdeke szenvedni fog, de évenkint tízezer család érdeke nyer. Nagyon valószínű, hogy' a kötelező ravatalozást követni fogja a temetkezéseknél nyújtandó szolgálatok ellátásának községesitése is, ezt a kérdést azonban csak a kötelező ravatalozás behozatala után lehet majd tanulmányozni és végleg megítélni. Ha s. temetkezési vállalatok továbbra is szemérmetlen módon akarják kihasználni a szomorú alkalmakat, akkor igen hamar végleg meghúzzák fölöttük a halálharangot. Károsodni fognak némileg a bérkocsisok is, mert a kötelező ravatalozás mellett legnagyobbrészt a. villamosokat fogják használni. Bérkocsisiparunk azonban a háború alatt úgyis annyira, legyengült, hogy örülnek, ha a városban ki tudják elégíteni a közönség igényeit. A jelen körülmények között tehát a bérkocsisoknak aligha lesz panaszuk az újítás ellen. Olcsóbb lesz a temetés. A halál pompáját nálunk általában az ízléstelenség jellemzi. A gyászoló család rendesen mindent a temetkezési vállalatra biz, amely minél több és minél drágább lim-lomot varr üzletfelei nyakába. Külföldön már belátták ezt és tudják, hogy a halál pompájának
