Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-11-28 / 48. szám
2 Body prolongál Távozása előtt megoldja a villamos-tarifa kérdéseket Bódy Tivadar dr. alpolgármester távozása körül ismét újabb események merültek föl, amelyek arra kényszerítik az alpolgármestert, hogy egyelőre, rövid ideig még hivatalában maradjon. A Városi Villamossal] való szerződése már befejezett dolog. Ezen már változtatni nem lehet, iái városházán való működését azonban vű- rospolitikai érdekekből prolongálnia kellett. Ha azután azt a feladatot, amelyet most vállalt, sikeresen befejezte, haladéktalanul nyugdíjaztatását kéri a közgyűléstől és elfoglalja a Városi Villamosnál vezérigazgatói állását, amelyben való működéséhez jelentékeny reményeket fűznek. A Városi Villamossal kötött szerződése tízéves időtartamra szól és évi 70,000 korona fizetéssel jár, amihez még tekintélyes alpolgármesteri nyugdija is járulni fog. Az eredeti teirv tudvalevőleg az volt, hogy 1Bódy alpolgármester és Márkus Jenő dr. tanácsnok távozását egyszerre fogják bejelenteni a közgyűlésnek. A változott körülmények miatt azonban a legközelebbi közgyűlés csak Márkus Jenőtől búcsúzik mindenesetre nehéz szívvel. Bódy a héten hosszabb tárgyalást folytatott Márkus tanácsnokkal, hogy nem lehetne-e távozások idejét valahogy összhangba hozni? Úgy tudjuk azonban, hogy ezek a beszélgetések nem vezettek eredményre, mert Márkusra máris vár uj hivatása, mig Bódynak egyelőre maradnia kell. Érdeklődtünk aziránt, mik azok a várospolitikai érdekek, amelyek miatt Bódy alpolgármester meghosszabbítottal a fővárosnál való munkásságát? Informálódásunk eredménye az, hogy Bódynak a villamos tarifa-kérdések rendezését kell megvárnia, amely kérdésekben mar pozíciójában nagyobb eredménnyel tudja megvívni a csatát. A főváros, a közönség és a vállalatok érdekei egyaránt azt követelik, hogy' Bódy tapasztaltsága, munkája és irányitó tevékenysége a nagyfontosságu döntések idején még a fővárost szolgálja. A villamostársiaiságok az átszálló-jegyek megszüntetésének álláspontjára helyezkedtek, mondván, hogy ehhez természetes joguk van, mert ők sohaism voltak kötelesek átszálló-jegyeket adni a közönségnek. Ez a villaimostársaságok önkéntes qlhatározása volt, amelyre nézve csak önmaguk között van megegyezés. Fölmerült tehát a gondolat, hogy nem volna-e okosabb, a közönség érdekében Hatezer pengő forintból másfél millió korona. Jó az embernek tudnia, hogyan lesz a kicsi pénzből a nagy. Sok kell a mai világban, nem árt egy kis okulás. Akárhogy^ forgassuk azonban a dolgot, mindennek az a vége, hogy a szerencsés kéz, a ,,jó kéz“ a fontos. Nincs az a jancsi-bankó, amiből a jó kéz ezreket és százezreket ne csinálna. A történelem tanúsága szerint a „cs. k. főhercegek“-nek nincs rossz kezük. Ezt mutatja legalább az a 6000 pengő forintos alapítvány, amelyet alig hatvan esztendő előtt tett Albrecht őfensége és amely ma már elszáguldott a másfél millió fölött is. Olyan volt ez a 6000 pengő forint, mint a jó szapora-fajta disznó, sokat és gyorsan fiadzott. Az Albrecht-Hildegardie alapról van szó, amelyből éppen most kovácsoltak össze a városházán egy hatalmas hitelszövetkezetet. Jó hasznát veszi majd a háborúban elgyengült budapesti ipar. Albrecht- Hildegarde furcsán, kissé hermafroditai csengéssel hangzik ez a név, fele férfi, fele nő, mintha valaha valami kótyagos, de gazdag budai sváb viselte volna. Kiderül azonban, hogy kedves, szép, úri figyelemből Albrecht főherceg kapcsolta ilyenformán a sajat nevéhez a feleségéét. Emlegessék majdan együtt kegyeletesen a pesti iparosok. Albrecht főherceghez egyébként nem fűződnek különösen kellemes emlékei a magyarságnak. Az abszolutizmus végső, szomorú idejében volt Magyar- ország ura. Santa Lucia, Mortava és Novara után jött Budapestre 1851-ben, mint Havnau utóda. Az ő leánya volt a szomorú emlékű Matild hercegnő, akinek selyemruhája egy' szivartól tüzetfogott és a hercegnő égési sebeibe belehalt. Az alapítványt 1858. február 11-ikén közölte az akkori hivatalos újság, a Pest-Ofner Z_e i t u n g. fekvőbb az átszálló-jegyek beszüntetése helyett inkább a nyáron elbukott tarifareviziót újból napirendre hozni. Ezzel egy csapásra igen sok mindent megoldanának, igy a közlekedési adó beszedésének nehézségeit, az átszállójegyek beszüntetésének fölöslegessé tételét, a jegykezelés megkönnyítését, a villamostársasá- gok anyagi helyzetének kérdését és a villamosalkalmazottak anyaigi visz «fainak megjavítását. Mindenesetre olyan jelenségek merültek föl legújabban, amelyek az egységes tarifa legelszántabb ellenségeit is gondolkozóba ejtik. Ebben a pillanatban még semmiféle irányban nem történt végleges döntés. A villamostärsia- ságok szigorúan ragaszkodnak ahhoz ai jogukhoz. hogy az átszállójegyeket beszüntessék és e tekintetben, amint azt a múltkor a pénzügyi bizottságban láttuk, igen alapos érveik vannak. A főváros viszont ismét a közlekedési adó körüli felmerült bonyodalmak elsimításának eszközeit keresi. Mindezek olyan problémák, amelyeket ügyesen, gyorsan és közmegelégedésre kell megoldani. Éppen ezért Bárczy polgármester arra kérte Bódy Tivadar dr. alpolgármestert, hogy amig az aktuális és sürgősen döntésre viendő villamos-tarifa kérdések megoldva nincsenek, maradjon meg állásában, és vegyen részt az elkövetkezendő harcokban1, amelynek ma még sem az eredménye, de még az iránya sem biztos. A vizpancsoló Budapest Lj kutak a szentendrei szigeten. — A vízmüvek kibővítése A vízzel a nyáron bajok voltak. Most már mindenki tudja, hogy ha a tanács erélyesen föf nem lép a vízpazarlással szemben, akkor szinte katasztrofális helyzetbe jutottunk volna. A viz- baijok azonban azóta sem szűntek meg. A magasabb emeleteken a nap bizonyos óráiban egy csepp vizet sem lehet kapni, a nap más szakaszaiban pedig inkább csepeg, mint folyik. Az avatatlan és esetleg rosszindulatú közvélemény erre megalkotta a véleményét, hogy a fővárosi vízmüvek csődbejutottak. A pontos és hiteles adatok ismerete alapján -ezzel szemben a Fővárosi Hírlap megállapítja, hogy a vízmüvek soha olyan nagymennyiségű vizet nem termelt és szolgáltatott a lakosságnak, mint éppen ma. Ezzel szemben azonban a vízfogyasztás olyan óriási mértéket öltött, az emelkedés olyan ab- normisan gyors ezen a téren, hogy a vízszükségletnek a vízmüvek kibővítése nélkül való A közlés szerint a főherceg Buda főváros közönségének 2000 pengő forintot, Pest város közönségének pedig 4000 pengő forintot, összesen 6000 pengő forintot ajánlott fel szorgalmas, íedhetlen életű, önhibájukon kívül segélyre szoruló iparosoknak, akik abból kamatnélküli kölcsönt kapjanak. Amikor a iőherceg felesége. Hildegarde főhercegasszony meghalt, ezt az alapítványit Albrecht főherceg újabb ezer forinttal növelte (1864) és ekkor kapta az alapítvány az Albrecht-Hildegarde nevet. A kölcsön összegének minimuma 10, maximuma pedig 100 forint lehetett. A kölcsön felvételéhez az illetékes pap és az elöljáróság bizonyítványa kellett, mint ,,információ“ és azt húsz részletben kellett visszafizetni tizennégy napos időközökben. Az alapítvány igy már 7000 pengő forint volt. A főhercegi család még egyezer járult hozzá. Albrecht főherceg halálakor ugyanis végrendeletében úgy intézkedett, hogy örököse Frigyes főherceg, aki unokaöccse volt. 10.000 koronával, vagyis 5000 forinttal gyarapítsa az alapot, úgy. hogy Albrecht főherceg tulajdonképeni adománya összesen 13.000 forint, 26.000 korona volt. Az első alapítást követő hónapban Buda főváros és Pest város tanácsa azonban gyűjtést is indított. Az adakozók mind olyanok voltak, akik nagyrészt függőben voltak a bécsi kéztől. Jobbára vállalkozók és kereskedők. Pest városa maga 4000 pengő forintot adott. Az érdekesebb nevek között ott van Ranolder János veszprémi püspök, egy Podmaniczky) báró, Wbdiáner Albert, a pesti bádogos céh. az- összes községi tanácsosok. Sina Simon báró, Karátsonyi Guidó, a cipész céh, a Pesti takarékpénztár, a csizmadia céh, a szatócs céh, az asztalos, a lakatos, a hentes, a kádár, az aranyműves stb. céh, a „pesti kereskedők“, Rupp György. Staffenberger István, a Lloyd-társulat, két Luczen- bacher, a „pesti hajhász-testiilet“, Rottenbiller Lipót és mások. Ezek az adományok és hagyatékok 76.459 Budapest, 1917. november '28. zavartalan fedezése merő lehetetlenség. A világítási és vízvezetéki ügyosztály Búzáik János dr. tanácsnok vezetésével, mint ismeretes, készen van a vízmüvek kibővítésének tervével és a nyolcadféli milliós beruházási tervet a vizmüépitő állandó bizottság a hét folyamán le is tárgyalta. Kérdés azonban, hogy a mai viszonyok mellett, amikor sem munkáskéz, sem anyag nincsen, egyáltalán végre lehet-e hajtani ezt a hatalmas munkát és ha igen, mikor és mennyi idő alatt. A vízhiány kérdésénél szinte el sem lehet fontosabbat, életbevágóbbat képzelni egy nagyváros számára. Éppen ezért az alábbiakban bőségesen és a. pontos adatok ismeretével világítjuk meg a Fővárosi Hírlap olvasói előtt a vízhiány okait és a készülőben levő segedelmet. Nem elég a nyolcadtól millió. Amikor a káposztásmegyeri vízmüvek építését 1902-ben befejezték, napi 240.000 un vizet termelt, ami 240 millió liternek felel meg. Már a megalkotásnál úgy építették ki a kutakat, hogy majdan normális Duna-vizállás és csapadék mellett 170.000 no vizet lehessen nyerni a kutak folytatólagos kiépítése mellett. Ha a háború és vele a főváros lakosságának abnormális szaporodása és egyéb még ennél is jobban súlyosbító körülmények közbe nem jönnek, sikkor is meg kellene ma már csinálni ezt a kibővítést. Hogy az ügyosztály mennyire tisztában volt ezzel, bizonyítja az 1916. évi költségvetést kisérő tanácsi jelentés, amely bejelenti, hogy a kibővítésre vonatkozó tervek elkészültek és azok végrehajtása két évet fog igénybe venni. „Az előzetes költségvetés szerint ezen munkála-, tokra — mondja a jelentés — 7,300.000 koronának engedélyezése szükséges.“ Ma is ez a nyolcadtól millió szerepel az előzetes költségelőirányzatban, amelyet a héten a bizottság letárgyalt, azonban kétségtelen, hogy a mai anyagárak és bérviszonyok mellett ez az összeg hatalmasan emelkedni fog. Hetven hold kisajátítása. A káposztásmegyeri vízmüvek kibővítése a szentendrei szigeten fúrandó uj kutak révén fog történni. A vizmü kutjai részben az újpesti duna- par.ton, részben a szentendrei szigeten vannak ma is. Most a szentendrei szigeten a már meglevő kutsorozathoz négy kilométeres hosszú Dunapart vonalon épülnek az uj kutak, amelyeknek vizét a Duna.medre alatt levő alagiuton átemelő telepek körbeépitésével a Duna bajforint 02 krajcárt tettek ki. amely az időközi kamatokkal együtt az 1916. évi zárószámadás szerint 223.952 korona 72 fillérre növekedett. Az alapitó azonban kikötötte >azt is, hogy a behajthatatlan követeléseket a főváros a sajátjából köteles fizetni. Tartaléktőkéről kellett tehát gondoskodni. A tartalékalapot csak Pest városa csinálta meg, Buda nem gondoskodott róla. A pesti tartalék- alap az ipari engedélydijak negyedrészéből, a késedelmesen visszafizetett kölcsön büntetéspénzeiből, az ipari bírságokból tevődött össze. De volt ennél még egy jobban jövedelmező terület is. A város ugyanis okos formában-megcsinálta a könnyelműség adóját. A zálogház magában nem könnyelműség, még az sem az, ha az ember pénz hijján veszni hagyja a holmiját, az azonban már a könnyelműség legnagyobb foka, ha az elveszett holmi „árverési felesleg“-ét sem veszi fel valaki. Három esztendő alatt mindenki időt szakíthat magának, hogy elnézzen a zálogház felé. Aki ezt sem teszi, megérdemli, hogy megfizesse a könnyelműség adóját. A tartalékalaphoz csapták azután a feloszlott céhek vagyonkáját is, de bizonyos, hogy a legjobb fejőstehén azonban a pesti könnyelműség volt, amely oly pompásan jövedelmezett, hogy a tartalék- alap gyorsvonaton kezdte elhagyni a gyalog ballagó alapítványt. Ez év közepén, amikor komolyan gondoltak a városházán arra, hogy valamit mégis illenék kezdeni a tétlenségre kárhoztatott tartaléktőkével, az már papírokban, takarékkönyvekben és készpénzben 1,412.496 korona 29 fillérre emelkedett. Amikor Vita Emil dr. tanácsnok hat esztendő előtt átvette a közgazdasági ügyosztály vezetését, hamarosan észrevette a furcsa helyzetet, amely úgy állt elő, hogy a tartaléktöke túlszárnyalta az alapítványt. Olvan volt ez a pénztömeg, mint egy nagy hazard-játék bankja. Az emberek jöttek, mentek, mindenki bedobott a bankba egy kis pénzt, elvesztette.
