Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-11-07 / 45. szám
6 / Tw k//T Budapest, 1917. november 7. akarják áthelyezni, ahol uj gyártelepeket létesítenek. A város a két vállalatnak telekvásárlás címen 40.000 kor. szubvenciót ad, azonkívül 15 évi adómentességet biztosit a részére és az útépítés járulékainak megfizetése alól is felmenti. Az építkezést a békekötés után egy éven belül kell megkezdeni. Előléptetések az Olajmüveknél. Az O 1 a j m ü- v e k r.-t. Kohn Adolf és Társa cég igazgatósága október 31-én tartott ülésén F e r e n c z i Miksa cégvezetőt igazgatóhelyettessé, W o h 1 m u t h Harry üzemfőmérnököt üzemigazgatóvá, Hacker Jenő fötisztvisc- lőt cégvezetővé, Farkas Endre üzemmérnököt főmérnökké, Stern Samu tisztviselőt gondnokká nevezte ki. A Magyar Bőrbeszerzö r.-t. igazgatósága legutóbb tartott ülésén elhatározta, hogy a társaság ügyvezető-igazgatója, Bacher Pál dr. ezentúl a vezérigazgatói címet viselje. Egyúttal Naményi Miksa és Singer Márton cégvezetőknek az igazgatóhelyettesi címet adományozták. A Földhitelbank lökeemeiese. A Földhitel- barrk részvénytársaság igazgatósága Jhatá- rozta alaptőkéjének liz millió koronáról húsz millió koronára való leleme.esét és e célból novnmter 18-ra rendkívüli közgyűlést hiv össze, melyen javasolni fogja 50000 darab 200 korona névértékű uj részvény kibocsátását. A töke felemelését szükségessé teszi a társaság üzleti terjeszkedése, különösen az, hogy a bank a kezelése alatt álló és tulajdonát képező birtokokon belterjes mezőgazdasági üzemeket íendezett be, melyekkel kapcsolatosan nagyobb arányú gazdasági és élelmezési iparokat létesít. Az Esztergom-szászvárosi Köszénbánya r.-t. igazgatósága elhatározta, hogy a november 15-re egybehívandó rendkívüli közgyűlésnek indítványozni fogja, hogy a széntermelés fokozása céljából az alaptőkét 15.000 darab részvény kibocsátása utján 3 millió koronával fölemeljék. Az uj részvényeket elővételre a régi részvényeseknek ajánlják fel. A társaság megszerezte a csolnoki szőlősgazdák földje alatt található már termelés alatt álló szén tulajdonjogát. Megvette továbbá a Felsőmagyarországi kőszénbánya r.-t. összes részvényeit és e társaságnak Tolma-Váralján levő, jelenleg üzemen kiviil álló bányájában a szénfejtést ujbói megkezdte. Több baranyamegyei községben szerzett szénjog alapján a kutató műveleteket, megindította. A társaság uj csolnoki aknájának mélyítése és felszerelése befejezéséhez közeledik, úgy, hogy] a nagyobb mértékű termelés itt már a jövő év elején megindul. A Mercur Váltóüzleti Részvénytársaság Mezei Sándor dr. alelnök elnöklete alatt megtartott rendkívüli közgyűlésén alaptőkéjének 10 millió koronáról 20 millió koronára való felemelését határozta el. Eszerint a kibocsátásra! kerülő 50.000 darab rész,- vényből 25.000 darabot az intézet anyaintézete vesz át, mig a fenmaradó 25.000 darab 2 : 1 arányában a régi részvényeseknek 325 koronás árfolyamon ajánl- tatik fel. A tőkefelemelés sikeres keresztülvitele érdekében alakult szindikátus élén a K. K. Priv. Bank & Wechselstuben Actien-Gesellsehaít „Mercur“ Wien és a Bank für Handel- und Industrie, Berlin—Darmstadt áll. Goldberger Sám. F. és Fiai Részvénytársaság igazgatósága a folyó évi november hó 10-ére egybehívott rendes közgyűlés elé azt az indítványt lógja terjeszteni, hogy a jelenleg hat millió koronára rugó a aptőke 7500 darab uj részvény kibocsátásával kilenc millió kortanára emeltessék fel. A tőke felemelését indokolttá teszi egyrészt a békeidőben várható nagyobb pénzszükséglet, másrészt a társaság üzletkörének szándékolt kibővítése. Az igazgatóság még a 400 korona névértékkel biró részvényeknek feldarabolását fogja indítványozni 200 koronás részvényekre. Amint értesülünk, a lefolyt és az üzletévi zárlat módosítása folytán csak 9 hónapos üzletévre 36 koronás osztalék kifizetése fog a közgyűlésnek javasoltatni. Langfelderböl — Herkules-müvek r.-t. A L a n g- f e 1 d e r V. g é p g y á r r -t. 1,400.000 korona alaptőkéjét 3,000000 koronára emelte fel, egyben a vállalat uj cégét Herkules-müvek r.-t.-r a változtatta. Langfelder Vilmos és Langfelder Károly kiléptek az igazgató-tanácsból, amely következőkép alakult meg: Goldstein Pál (elnök), Gomperz Miksa (alelnök), dr. Kohl Hans (ügyvezető-igazgató), Boskovitz Frigyes, Kaszab Gyula, Neumann Gábor, Mül- 1 e r Hermann, Schweiger Hermann, V a s s Zsig- mond, dr. V e i t h Sándor. Az uj 200 koronás részvényeket, amelyeknek feláraképpen 160,000 kor. növeli a társaság tartalékalapját, legközelebb bevezetik a tőzs- tére. Az igazgatóság Vértes Elemért és N i e m c s i k Géza főmérnököket cégjegyzői jogosultsággal ruházta föl. A Magyar Forgalmi Bank Részvénytársaság folyó hó 5-én tartott rendkívüli közgyűlésén elhatározta alaptőkéjének 25.C00 drb 200 K. n. é. uj részvény kibocsátása által 10,000.000 koronáról 15,000.000 koronára való felemelését. Az elővételi jog a régi részvényeseknek biztosittatik olyképen, hogy minden két régi rész vény egy uj részvény átvételére jogosít. Az uj^részvé- nyek kibocsátási árfolyama 500 korona. Az elövéteti jog folyó hó 6-tól folyó hó 14-ig bezárólag az intézet pénztáránál Budapest n, Fiúméban vagy a Magvar Leszámítoló- és Pénzválióbank főpénztáránál "Budapesten gyakorolandó. .A Hazai Fatermelö r.-t. részvényeseinek október /n~ari. tartott rendkívüli közgyűlése a társaság alap- tokejenek 12.500 darab, egyenként 400 korona névértékű uj részvény kibocsátásával 5 millióról 10 milliói a való felemelését határozta el. Az uj részvényekből 6250 darabra a régi részvényeseknek elővé- eh jogot biztosítottak 2 : 1 arányban 1015 korona lefizetésé elleneben. Az elővételi jogot novembeT 1-től november 8-ig Jehet a Magyar Agrár- és Járadék- bank főpénztáránál gyakorolni. Az ui részvények 1918. január 1-től részesednek a társaság nyereségében. A Pesti Viktória Gőzmalom igazgatósága a 12-ére egybehívott rendkívüli közgyűlésnek a részvénytőke 15.000. 000 koronára leendő fölemelését fogja inditvá nyozni. A végrehajtás módozata gyanánt elsősorban 4.000. 000 koronát visznek át a tartalékalapból a rész vénytőkeszámlára és az eddigi 20.000 részvény 300 koronás névértékét 500 koronára bélyegzik föl. Egy ben 10.000 darab 500 korona névértékű uj részvény 800 koronás árfolyamon kerül kibocsátásra. Minden két darab régi részvényre e'gy uj részvény jut. Az uj kibocsátásból eredő 3,000.000 korona íelpénz tartalékalapot fogja gyarapítani. A tőkeemelés :a malom érdekeltségéhez tartozó 14 vidéki malom műszaki fejlesztése és megfelelő pénzügyi dotációja, vé giil a békegazdaságra való felkészülés folytán vált szükségessé. Az Olajmiivek r.-t. Kohn Adolf és Társa a na polcban tartotta rendes közgyűlését Kohn Ignác kereskedelmi tanácsos elnöklésévei. Elhatározták, hogy osztalék fejében részvényenként 30 koronát (15 százalék) fizetnek. Végül elhatározták, hogy a két év előtt tervezett olajkeményitő telepet Győrben megépítik és a munkálatokat azonnal megkezdik. A Magyar általános takarékpénztár r.-t. uj részvényeire az elővételi jog gyakorlásának határideje október 31-én járt le. A régi részvényesek átvették az összes rendelkezésükre bocsátott uj részvényeket, úgy hogy! a tőkefölemelés művelete teljes sikerrel járt. A takarékpénztár saját tőkéi ennélfogva most már közel 80 millió koronát tesznek ki, részvény- tőkéje: pedig 60 millió koronára rúg. A kávésok beszerzési központja. A budapesti kávéháztulajdonosok -— mint a Fővárosi Hirlap múlt heti száma már megemlítette — egy millió korona alaptőkével megalakították a Kávésok Áru- és Vásárló Egyesülete részvénytársa ságot, melynek föladata a kávéáruszükségletének egységes beszerzése. A részvénytársaság elnöke: H-arsányi Adolf, alelnökei: Brück Károly, igaz gató: Holstein Zsigmond, Holzer Leo és Pető György lettek. A részvénytársaság már a közel jövőben megkezdi működését. A Turul mészáros termékek feldolgozására alakult r.-t. október 22-én tartott közgyűlése elhatározta az alaptőkének 800.000 K-ról 1,600.000 K-ra v ló fel emelését. Az eddigi 8000 darab 100 K névértékű részvényt 200 K-ra szóló címletekre vonják össze és 4000 darab ugyanilyen névértékre szóló uj részvényt bocsa íanak ki. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. MAGYAR KÖNYVNYOMDA ÉS KIADÓVÁLLALAT R.-T. A Hadi Termény-Részvénytársaság huselárusitó helyei: Abelesz Vilmos V., Hold-u sarok, Alföldi Ferencné II, Széna-tér 1., Auspitz Mayerné VIII., Teleki-téri piac, egész nap árusít. Balczó József VII., Aréna-ut 44., Balogh Sámuel VII., Klauzál-téri csarnok d. u. 4—7-ig árusít. Bier- mann Izsó IX., Központi vásárcsarnok, egész nap árusít. Blatter Ede VI., Gyár-u. 1 , d. u. 4—7-ig árusít. Fülöp Izidor VII., Garai-utca 23., Gyémánt Kálmán VII., Garai- téri piac, Heim Jenőné IX., Központi vásárcsarnok 43. sz. tülke, egész nap árusít. Herczeg József VIII., Kenyérmező utca 5., Hirschler Izidor VI., Szondy-utca 45—47., Hörner Gyula VII., Garai-téri piac, d u 4—7-ig árusít. Huszár Gaborné VII., Garai-téri piac, egész nap árusít. Jánosi Jenőné VI., Hunyadi-téri csarnok 37. sz. fülke, Koréin Sándor VII., Garai-téri piac, Kovács József VI., Bulyov- szky-u. 27., Kun Béla X., Uerepesi-ut 132., Leszlauer Gyula IX., Központi vásárcsarnok, Lichtmann Mór VII., Garai téri piac, Lindner Jónás VIII., Orömvölgy-utca 10., Lindner Jónásné VII., Teleki-téli piac, Lobi és Fia, IX, Központi vásárcsarnok, d. u. 4—7-ig nyitva. Milch Ber- nátné VIII.. Teleki-téri piac, Páncél Pálné X., Kőbányai-ut 42., egész nap nyitva. Plavits Ferencné X., Simor-u. 13, Rabi József 111., Kolosi-tér 7., Rácz János II., Fő-utca 22., Reich Jakab VI., Hegedűs Sándor-u. 17. Reinhart Fülöp VI., Fótby-u. 22., d. u. 4^—7-ig nyitva. Reismann Dezső Vili., Koszoru-u. 23., Sterner Dávidné V., Hold utcai csarnok, Stift Károly II., B tthyányi-téri csarnok, egész nap árusit. Stojanov Antalné X., Jászberényi-u. 45., Stojanovits István VI.. Hunyadi-téri csarnok, Strasstr Oszkár X., Jászberényi-ut 5., Sonnenwirth Bernát VII, Wesselényi-u. 63., d. u. 4—7-ig árusit. Schantek Bódogné VII., Iza- bella-tér 1., egész nap árusit. Schmidt Sándor VI., Gyárutca 20., d. u. 4 — 7-ig árusit. Schweitzer Henrik VII., Damja- nich-u. 46.. egész nap árusít Ungár Adolf VII., Népszin- ház-u. 38.. d. u. 4—7-ig árusit. Vámos Testvérek IX., Központi vásárcsarnok, Wéisz Jakab II., Battyány-téri csarnok, egész nap árusit. Werling József VIII., Illés-utca 23., Wintner Lajos VI., Szondy-u. 96/a, d. u. 4—7-ig árusit. ’Zeidl Venczel VIII., Illés-u. 14., Zeidl Venczel I, Fehérvári-u. 31., egész nap árusit. Zeidl Venczel VII, Rákóczi-ut 53, Zeidl Venczel VII., Thököly-u. 4., Zukál Ferenc VI., Szabolcs-u. 16., d. u. 4—7-ig árusit. HIRDETMÉNY. A Hadi Termény-Részvénytársaság 1917. évi november 1-től kezdve marhahúst, belsőségeket és csontokat hoz forgalomba a székesfővárosi lakosság részére a fent megjelölt eláfusitó helyeken. A marhahús a H.. T. pecsétjével ellátott 1 kilogrammos csomagokban kerül eladásra esi nt nélkül, csomagonként 10 koronáért. csontok ugyancsak 1 kilogrammos csomagokban kg- ként 1 koronáé, t, a belsőségekből szív, máj, vese, velő csomagolás nélkül kg.-ként 3 koronás áron, lép, tőgy, tüdő kilogrammonként 1 K 80 filléres áron fog eladatni. belsőségeket kizárólag azok az eladási helyek hozzák forgalomba, amelyek a fenti jegyzék szerint egész napon át árusítanak. Hadi Termény-Részvénytársaság. f* \ I Most jelent meg! Nélkíílözheietlen kézikönyv mindazok számára, akik városi dolgok iránt érdeklődnek: — a I ! VÁROSHÁZI ÉVKÖNYV fi TARTALMA« BUDAPEST székesfőváros tanácsának 54906/1907. I. számú határozatával elrendelt, hivatalos Jellegű SZÉKESFŐVÁROSI KÖZIGAZGATÁSI CÍMTÁR, § továbbá: az 19161917. városházi esztendő története. A fővárosi törvény. Budapest (í képviselő-választó kerületeinek rész- letes beosztása. A főváros bérletei- | nek, szerződéseinek ismertetése. A törvényhatósági-bizottság tagjainak, „ póttagjainak, a főváros kerületi vá- | lasztmányának, a szakbizottságok- ^ nak névsora. A közszállitási szabály- zat. Budapest legújabb statisztikája és a vállalkozók szempontjából baszni nos tudnivalók. m Ara díszesen kiállítva és bekötve 10 korona Kapható a 1 VÁROSHÁZI ÉVKÖNYVg íj szerkesztőségében és kindóhivn utóban | BUDAPEST, Vl„ SZIV-UTCA18. Telefon: 137-15. r tf