Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-03 / 40. szám
2 Budapest, 1917. október 3. elintézni és a munkát meg tudjuk hagyni a vállalkozó kezében. (A csecsem ökör ház ügyéről lapunk más helyén Írunk. A szerk.) — Építkezéseink ma igen kis számuak. Nagyobb terveink közül az uj városháza még a beruházó-programmban sem foglal helyet. Ebben a tekintetben teljesen az elvi jelentőségű tárgyalásoknál tartunk még. Az összeállított szak- bizottság munkája a nyár folyamán szünetelt, most majd újra fölveszi tárgyalásai fonalát. Meg kell még említenem a Josephinum tervpályázatát, amely október 1-én járt lei és amelyen úgy látom építészeink igen nagy számban vesznek részt. Azt hiszem, az eredmény igen szép lesz, annál is inkább, mert az építészeik, akiknek bizony munkája alig akad, egész energiájukat és egész tudásukat rászenteihették. Amit a kormány ad Huszonnyolc milliót hoznak az uj adók. — Negyven millióra rúgnak a főváros rendkívüli kiadásai Nem lesz pótadó-emelés Csütörtökön, hogy a huszas bizottság szétoszlott, igen komoly önérzettel mondta az egyik huszas: — Hál1 Istennek, kihirdették a deficit halálos itékitét. Hogy mennyire igaz ez, ma még nem lehet megállapítani. Annyi bizonyos, hogy a kormány által jóváhagyott adók enyhülést hoznak a főváros háztartásába, minden attól függ azonban, hogy milyen mértékben történik meg a továbbiakra megígért kormánytámogatás. Csináljunk egy kis hozzávetőleges mérleget arról, hogy mit kapott miéig a főváros, mit nem teljesített a kormány és mik azok, amiket kilátásba helyezett? Engedélyezte a kormány: 1. a vigalmi adót, 2. a gáz és elektromos áram megadóztatását, 3. a háziszemét fuvarozási illetékének felemelését, 4. a teilekértékadót, 5. a közlekedési adót, 6. az átírási díjra, 7. a vizdijra, 8. a pezsgőadóra, 9. az lebadóra, 10. a fogyasztási adóra, 11. a biztosító-intézetek hozzájárulására, 12. a közvágóhidi és piaci dijak fölemelésére) vonatkozó határozatokat és szabályrendeleteket. Kilátásba helyezte a nem helyhatósági jellegű rendkívüli kiadásoknak a törvényhozás hozzájárulása után leendő megtérítését, a kórházak és iskolák fentairtásában való segedelmet. Nem járult hozzá a kormány: a liázbéradó- nak a községi háztartás számára való átenge- déséheiz, a főváros adókezelési költségeihez való hozzájáruláshoz eist egyelőre elejtette a kormány a jövedelemadónak és hadinyereségadó meg- pótlékolásának gondolatát is. A kérdés most az, hogy ezek az uj javadalmak melnnyiberi pótolják a főváros évi budget- jében előállott hiányt? 30 millió -- 28 millió. Az 1917-ik évi költségvetési hiány 18,28S,439 koronát tett ki, ami az 1916. évi 19,503,017 koronás költségvetési hiány nyal együtt 37,791,456 koronát, szóval mintegy harmincnyolc milliót tiett ki. Bizonyos eltéréseket számításba véve azonban a helyes számítás az, hogy évi harminc milliós háztartási hiányt tételezünk fel. A Fővárosi Hírlap információi szerint a kormány által kilátásba helyezett adójóváhagyások révén körülbelül a következő uj jövedelmekhez jut a főváros: 1. a vigalmi adóból 1,000.000 K 2. a gáz- és villanyáram egységárainak emeléséből és a világítási adóból 5,000.000 „ 3. a háziszemét fuvarozási illetékeinek felemeléséből 1,200.000 „ 4. a telekértékadóból 8,000.000 „ 5. a közlekedési adóból 2,500.000 „ 6. az átírási dijak emeléséből 800.000 „ 7. a vizdijak emeléséből 3,000.000 „ 8. a pezsgőadóból 1,250.000 „ 9. az ebadó emeléséből 60.000 „ 10. a fogyasztási adók emeléséből 2,150.000 „ 11. a tiizbiztositó intézeteknek a tűzoltási intézmények fenntartásához való hozzájárulásából 500.000 „ 12. a köz vágóhídi dijak és piaci helypénzek emeléséből 2,624.982 összesen 28,084.982 K A hozzávetőleges harminc milliós évi hiány■ nyal szemben tehát az uj jövedelmek mintegy huszonnyolc milliót térítenek meg a fővárosnak, ami mindenesetre lényeges gondokat vesz le a főváros vállairól. Nem szabad azonban figyelmein kívül hagyni, hogy a drágaság egyre növekszik és igy a főváros terhei is állandóan újabbakkal és újabbakkal szaporodnak. Nem tulzunk tehát, ha azt mondjuk, hogy az uj adók sem lesznek képesek a főváros budgetjét rendbehozni, annyival is inkább, mert a városházán néhány adó várható jövedelmét optimisztikusabban kezelik, mint amilyen az a valóságban lelsz. így valószínűtlen az, hogy a telekértékadó nyolc milliót hozzon. Nagy esés van a közlekedési adóban is. Amikor ugyanis még az egységes tarifát gondolta a fővárosi tanács keresztülvihetőnek, akkor ezen a réven mintegy 5,700,000 korona többjövedelemre számított Most azonban, miután csak a 20 filléren aluli villamosjegyek, kerülnek az adó alá, mieg kell elégedni, ha ez az adó két és fél milliót hoz. Mit ajándékoz a kormány a fővárosnak? Ilyen körülmények között a főváros budgetjét csak az az ajándék hozhatja rendbe, amit a kormány megígért. És ez a rendkívüli kiadások megtérítése, valamint az iskolák és kórházak fentartásához való hozzájárulás. Természetesen senki sem tudhatja, sőt ma még maga a kormány sincs vele tisztában, milyen összegre rúghat eiz a megsegítés. Senkinek sem lehet azonban kétsége afelől, hogy a kormány mindenekelőtt meg fogja téríteni elődeinek azt a csúnya adósságát, amely ma már sok millióra szaporodott föl és amely a betegápolási illetékek hátralékából származik. Miután a kormány felszólítása arra is vonatkozik, hogy a: főváros részletes kimutatást készítsen a háború okozta rendkívüli kiadásokról, ezeket a számítási munkálatokat annyival is inkább könnyű volt megejteni, mert ezeket állandóan. számon tartották. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint a háború kitörésétől a fővárosnak körülbelül az 1916. év végéig 30,031.137 korona 52 fillérjébe került. Ebben az összegben természetesen benne vannak 'ai háborús kiadási többletek és a háború miatt elmaradt bevételek, mindenütt leszámítva a háború folytán elért kiadási megtakarításokat és bevételi többleteket, amelyek szintén jelentékeny összegre rúgnak. A háborús mérleg azonban a mai napig számítva, bizonyárai megütheti a negyven milliód. Hozzávetőlegesen részlegezve a háborús kiadásokat 1916. év végéig ezeket a tételeket mutatja ki a számvevőség: a sorozások költsége 403.402. K 93 f az átvonuló katonaság elszállásolása 1,399.649 K 36 f a katonai hirdetések plakátjai 465.877 K 92 f a kórházak háborús többkiadása -14,319.523 K —f a valutakülönbözet a német kölcsönöknél 2,102.563 K 23 f a parkokban és épületekben a katonaság által okozott károk 157.780 K — f a liszt- és kenyérjegy-rendszer kiadásai 1,016.902 K 54 f „Pest is az országban fekszik...“ Idegen városi hivatalnokok és a meggyanúsított budai pénztárnokok. — A nemzetgyülölö Buda és Pest. — A sópénz ősapja. II. Egyszóval Pestmegye rendei nem voltak túlságos jó barátságban . a budai és pesti polgárokkal, azt is valószínűvé teszi, hogy1 elfogulatlanoknak sem igen lehet őket mondani, amit például az is bizonyít, hogy Pestről rettenetes fitymálással és gúnnyal csak igy beszélnek: „ ... és Pest is az országban fekszik . . A nagyon súlyos vádak értékét ez mindenesetre élénken lerontja. Szóról-szóra illik ezeket a keserű szemrehányásokat mégis idézni: „Buda az ország fővárosa és Pest is az országban fekszik, — lakosaik közül is a magyar csaknem ugyanannyi számú, mint a külföldi, _ s mé gis a hatósági tisztviselők választásában a m a- gyarok iránt nagy méltatlanság k ö- vettetik el, — sőt a polgárok közé vagy a céhekbe is oly bajos kivált Budán bejutniok, hogy úgyszólván a magyar saját hazájában s z á m ii z ö 11“. Hogy ez az állapot megváltozzék, azt követelték Pestmegye rendei, hogy „ezt a botrányt“ szüntesse meg törvény által az országgyűlés. El kell határozni, hogy a városi tanács legalább felében „alkottassák belföldi s a hazai törvényeket és nyelvet tudó honfiakból, ha máshonnan hoznák is . A főtisztviselő pedig, ha nem is mindig, legalább felváltva legyen magyar Amennyire igazuk lehetett ebben a rendeknek ép olyan hamarosan kilátszik megint a lóláb, amikor azt mondják: „Mesteremberek ne vétessenek föl városi hivatalokra, kik többnyire Írást nem tudó emberek s saját céhbeliök iránt különben is részrehajlók. Miveit hazafiak legyenek a tisztviselők“. Aztán megint gyanúsítások következnek: „Budán némely pör 30 év óta függőben van. Mindkét városba neveztessék ki királybíró (judex regius, köznyelven Anwalt) teljhatalommal, ki az előre- bocsátottakra ügyeljen és a városi pénztárnokokat számoltassa. Budává ros jövedelme sok ezer forintra megy, erről számoltatni kel 1“. Hát bizony ezek pattogó gyanúsítások és bizonyára viszketett a toll, amely le nem Írhatta, hogy a jó budai pénztárnokok ellopják a város pénzét. Ámbár igy is igen csinosan meg lehetett a dolgot érteni. Egészen kedves az is, hogy Budaváros jövedelme akkor „sok ezer forintra ment“. Az ember lemosolyogja az. elmúlt évszázadokat és azon gondolkozik, hány millió is volt az idén a főváros deficitje? . . . . . . et nunc venio ad fortissimum . . . Ezt már csakugyan le kell jegyezni szóról-szóra: „Onnan is nyilván kitetszik a két városnak a magyar nemzet iránti gyűlölete, hogy a megyei földesurak közül, kik a megyei gyűlésekre ott gyakran megjelennek, többen akartak házat szerezni maguknak; de minden módot kigondolnak, hogy őket a vételben gátol- i á k. Kiknek házuk van, sokféle háborgatásnak és alkalmatlanságnak vannak kitéve. A katonai elszállásolásokban a nemeseket jobban terhelik, mint magukat a mesterembereket. Csak rendkívüli esetekben lehessen ilyen terheltetés, s különben válthassák meg pénzen az elszállásolást. Maga a felség előtt is kedves lehet, ha nemesek is laknak a városokban“. Hát ilyen szép egyetértésben éltek egymással 1741-ben a szegény pestmegyei földesurak, akiknek ház kellett, ha a megyegyiilésre jöttek és a pestbudai iparosok, akiket ime egyenesen nemzetgyiilölettel vádolnak meg. ft: Se Pestre, se Budára nem tartozik ugyan, de fontos és soha nem emlegetett történelmi dokumentumot találok Pestvármegye gravamenjében. Nem lehet említés nélkül hagyni. „Minthogy Csanádmegye csak három helységből s Csongrádmegye csak két helységből áll, egyesit- tessenek; valamint Arad és Zarándmegyék is“. Valami hallatlanul nagy dolgok történtek 1741. óta,, amikor a magyar alföld eme vármegyéi ilyen véghetlenül szomorú állapotban voltak. Hogy kellett szaporodni és hogy kellett mindennek rendbejönnie. Zarándmegye: ma már csak a történelmen át zeng felénk az a pompásan magyar fonetikája név. Ha mégis valami magyarázatot akarunk adni a pestmegyei rekriminációhoz, akkor csak arra kell hivatkoznunk, hogy ez az országrész csak 1718. körül szabadult föl a török uralom alól. A történelemnek egy- egy ilyen jelentéktelen lapján is mennyi fájdalom van! Hiába, megbiinhödte ez a nép a múltat s jövendőt . . . * Nem tudnárn befejezni ezt a cikket, anélkül, hogy meg ne említsem azt a kedvesen humoros dolgot, ami különben Pestre és Budára nem vonatkozott, hogy az 1741-iki pestmegyei gravemenben sikerült megtalálnom a s ó p é n z-nek az ősapját is. 1723-ban fölemelték 30 dinárra a só árát. Ezzel vonatkozásban Pestmegye azt követeli, hogy ne csak a derék sóhivatalnokokat fizessék rendesen, hanem „a fen n- maradó pénzből az országnak is maradjon valami közpénze (fundus publi- cus) . . .“ Íme a sókassza eredete, a fundus publicus sóból, amelyet maga Pestmegye követelt 1741-ben. Hiába, mégis érdemes öreg Írásokban bogarászni . . . Pogány Béla.
