Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-09-26 / 39. szám
2 mem is elégítette ki és értesülésünk szerint i:j igényekkel lépnek fel. Ebbéli kívánságaikat már be is jelentették lombory igazgatónőik. Elsősorban azt kérik, hogy a fürdő alkalmazottainak éppen úgy mód adaisisék a fővárosi alkalmazottak boltjában való vásárlásra, mint más alkalmazottaknak. Másodsorban olyan fizetésrendezést kérnek, amely által megél Írét és ük biztosítva legyen. Ma még csak kérik ezt a fürdő alklamazottai, de az elkeseredés nőttön-nő, ami nem is. csoda, hiszen korgó gyomorral milliomosok hátát gyömöszölik. Az elázott freskó Művészet a Városi Színházban Ealudiék bevonultak a Népoperába, amelyet ezentúl Városi Színház néven leszünk kénytelenek tisztelni, amit az is indokol, hogy Faludi Gábor, a Ea- ludi-dinasztia doyenje, egyelőre még városi bizottsági tag. A bevonulással együtt megkezdődött ? operett is, amit még a szezon megnyitása előtt, .zzal súlyosbítottak, hogy képrombolásban találtattak bűnösöknek. A bűn — és ezt meg kell állapítani — azonban tulajdonképen nem az övék, hanem azé a hebehurgya rendszeré, ahogyan az Istenben boldogult Népoperát annak idején felépítették. A nézőtéren volt ugyanis egy művészi freskó, Pór Bertalannak, a legkiválóbb fiatal magyar művészek egyikének jeles alkotása. Nem a legelőkelőbb alkotásai közé tartozott, ami nem is csoda, mikor tudjuk, hogy a Tisza Kálmán-téri hombárban mindent csak külső látszatra csináltak. Pór Bertalannak is hevenyészve és nyilván olcsó pénzen kellett a freskót megcsinálni, ami a képrombolás bűnét most lényegesen enyhíti. A Pór-féle vászon-freskót kutyafuttában fölrak- ták a még nedves falakra, amelyek nagyon rövidesen tönkretették. A nedvesség átütött rajta, a színek elmosódtak, penészes lett, az egész képből nem maradt más, csak egy szomorú piszokfolt és nem voit olyan emberi szem, amely meg tudta volna állapítani, mit akart valaha ábrázolni. Egyszóval a képrombolók azok voltak, akik a képet fölrakták a nedves falakra. Faludiék csak a kényszerű képrombolást követték el. Művészkörökben sokat beszélnek mostanában az esetről és Faludiékat okolják azért, hogy Pór Bertalan freskóját eltávolították. Bármennyire kicsinyes a véleményünk a Faludiék művészi érzéke iránt, mégis meg kell állapi- tan unk, hogy ők még mindig jót tettek a Galíciában hadifestősködő müvészszel, amikor törkretett képével nem kompromittálták tovább. A freskó levételé„Pest is az országban fekszik...,, Pestmegye 1741-iki gravamenje. — Gyászruha és pestis. — Panasz a céhek ellen. I. 1741. október 21-ikén végétért az a nevezetes országgyűlés, amely a „vitám et sangvinem“ csodálatos jelenetével kezdődött. Mária Terézia, a gyászruhás királynő ezen a napon irta alá az országgyűlésen hozott nevezetes törvények szentesitési záradékát. A magyar politika ezúttal az európai helyzetet is megváltoztatta, természetes, hogy az ország belsejében is hatalmas átalakulások történtek. A magyarság súlya nemcsak a monarchiában növekedett, hanem idehaza is. Mert bizony a gyászruhás királynő koronázási országgyűlése előtt szomorú helyzetben volt a magyarság, amire legjobb példa az, amit Pestről és Budáról tudunk meg a história rejtettebb lapjairól. Budapest két öve bizony magyarságát illetőleg sokszor és sokáig volt kikapós természetű. Éppen Máriái Terézia trónralépésének ideje az, amikor Pestmegye a követeinek adott utasításokban nagyon, de nagyon rápirit Budára és Pestre veszedelmes elné- metesedése miatt. A vád nem kevesebb, mint hogy a két város gyűlölettel viseltetik a magyar nemzet iránt. A nevezetes vádiratot Salamon Ferenc bogarászta ki Pestvármegye levéltárában és mi, késő utódok megdöbbenve állunk meg a szomorú történelmi dokumentum előtt; de nem kisebb az örömünk akkor, amikor azt látjuk, hogy a magyar főváros mástél évszázad alatt mindezt a szörnyűséges bűnt, vagy vádat lemosta magárói. * A vármegyéknek a tizennyolcadik században hez hozzájárult különben Márkus Jenő dr. tanácsnok is, aki az esetről ezeket mondta munkatársunknak: — Minden tekintetben megerősíthetem a F ö v á- r o s i Hírlap értesülését. A freskót nedves falon helyezték él annak idején és ott természetszerűen teljesen tönkrement. Nézetem szerint magának a művésznek volt legelsősorban érdeke, hogy a freskó ebben az állapotban ne legyen többé látható. Én magam is hozzájárultam a kép eltávolításához, annál is inkább, mert nagy tisztelője vagyok Pór Bertalan művészetének, hiszen ő volt az, iki édesatyám arcképét tökéletes művészettel megfestette a főváros tanácsterme számára. Pór Beralan müve most a Városi Színház lomtárában van rongyosan, tönkretéve. Összegöngyöli- tették a képet, ami tulajdonképen csak azért történt, hogy a módját megadják a dolognak, mert az. elázott freskóból bizony többé soha sem lesz semmi. A Vigadó bérlete Százezrek a kockán Ismét szó kell, hogy essék a munkapárti politikusok kedvenc találkozóhelyéről, a lipótvárosi pletyka legszebbik virágágyáról, a Hangli-kioszk- ról, amelynek maga a Vigadó ma már csiak amolyan mellékeis függeléke. A Vigadó bérletének fölmondási jogát a főváros és a bérlő özvegye Evva Lajosné közös megegyezéssel a múlt év november elsejétől egy esztendővel meghosszabbították. A fölmondási jog érvényesítésének vagy nem érvényesítésének kérdése most ismét aktuális lett. Beszélni kell tehát róla, mert a főváros ezideig is elég jót tett az Evva-család- dal, hogy jogot váltson ;a;rra, hogy most már komoly és az idők mértékének megfelelő hasznot is láthasson a Vigadóból. A Vigadó bérlete 1906. november 1-étől kezdődik és tulajdonképen tizenötesztendőre szól, de a fővárosnak a szerződés azt a jogot biztosítja, hogy tiz esztendő után a bérletet egy esztendőre felmondhatja. A tiz esztendős évforduló tavaly november 1-én volt, akkor azonban a főváros és az özvegy a közgyűlés beleegyezésével úgy állapodtak meg, hogy ai felmondás érvényesítésének jogát egy esztendővel meghosszabbítják. Történt pedig ez leginkább Vú- zsonyi Vilmosnak a. pénzügyi bizottságban kifejtett érvelésére, aki kifejtette, hogy a főváros özvegy gyei áll szemben, akinek férje a! háború alatti halt meg. Egy esztendő alatt ai bérlő özvegye berendezkedhetett arra is, hogy ki kell; a bérletből még nagyobb befolyásuk volt az ország dolgainak intézésében, mint ma. Ma akárhányszor százával fekiisznek a t. Ház asztalán a vármegyék feliratai, mikor végre a purparlázó honatyák feje fölött valamelyik jegyző unalmasan ledarálja azoknak tartalmát. Mária Terézia királyasszony idejében bizony máskép volt. A megye szava sokat jelentett az országgyűlésen. Különösen Pestmegye akarata erőteljesen számított a mérlegen. Ritkán volt azonban ennek a vezérvármegyének is olyan sok és fontos mondanivalója, mint az 1741-iki koronázási országgyűlés alkalmából, amikor is a királynő megerősi- tette a pragmatica sanctio alkotmánybiztositó kikötéseit is. Joga és módja volt a vármegyének e nevezetes alkalomból véleményét, kívánságát, akaratát elmondani és érvényesíteni. A módot a követutas i- t á s adta meg. Minden vármegye követei ilyen utasítással jelentek meg az országgyűlésen, hogy az ezeknek a követi utasításoknak alapján épitse fel határozatait, törvényjavaslatait. A követi utasításokban természetesen nem dicsekvések, hanem panaszok foglaltattak. S é r e 1- m e k, részben a megyék, részben a megyéé, részben az országé. Ezért hívták őket röviden grava- m e n-eknek, majd a belőlük fölépült törvények szintén megtartották ezt a furcsa, de a magyar állapotokra, magyar politikára és magyar lélekre oly jellemző nevet. A sokat hányatott nép szemében maga a törvény sem volt törvény, hanem csak gravamen, sérelem, vagy1 legföllebb a sérelmeknek kilátásba helyezett elintézése . . . Pestvármegyének ez a 41 fájdalmas pontban felsorolt gravamenje sem más, mint a meglevő törvények kijátszásán, semmibevevésén való keserves panaszkodás. Budapest, 1917. szeptember ?6. szállania.. Méltányossági szempontok tehát az idén nem szerepelhetnek a mérlegelésnél és az egyetlen józan állásfoglalás az lehet, hogy a bérletet fel kell mondani, mert a Vigadót az Evyal-uralom teljesen kihasználatlan üzleti területté tette és megelégedett azzal a horribilis haszonnal, amit maga a Hangli is kiadott. Amellett azonban a Vigadó egész bérletéért olyan nevetséges összeget fizettek Evváék, hogy az tiz esztendő előtt is jelentéktelennek volt mondható, ma meg annak fenntartásai egyenesen nemzeti ajándék lenne bárkivel szemben. A szerződés szerint a bérlő az első hét esztendőben 38.000, a következő négy évben 43.000 és 1917. novembertől 48.000 korona! bért fizet. Most tartanánk tehát a 48.000 koronás bérnél, amelyből magától a Menet jegy irodától 8000 korona térül meg. A fennmaradó 40.000 koronát busásan behozza maga a Hangli, amelynek napi átlag bevétele 4500 korona. Magából ebből is meg lehet gazdagodni, hát még, ha hozzávesz- sziik ,a- terembérletet, a vendéglőt és a régi kávéházat? Úgy is bántak Evváék az egész bérlettel, mint egy holtkézi birtokkal szokás. Fölösleges volt kihasználni, hát parlagon hevertették a kávéházat, a1, vendéglőt pedig a Menetjegyirodának adták bérbe. Ez a rendszer természetesen nem volt előnye a helyiségnek a jövő szempontjából, hogy azonban a bérlet mit érhet, élénken illusztráljál az a körülmény, hogy Bálint Dezső orfeumigazgató, akit pedig soha sem lehetett az üzleti könnyelműség vádjával illetni, tavaly az első tiz esztendőre évi 60.000 korona!, a következő öt évre pedig évi 65.000 korona bért ajánlott meg. Körülbelül ugyanebben a keretben mozgott Rendes Izidor szállodatulajdonos ajánlatai is. Nem férhet tehát kétség hozzá, hogy a bérletet, miután arra most mód adódik, fel kell mondani. Magát a Vigadó nagytermét legjobban szeretnénk a főváros házikezelésében látni, annál is inkább, mert azt igen' sokszor veszik' köz- célokrai igénybe. A bérlet önmagái igy is busásan behozza a Bálint Dezső és Rendes Izidor által megajánlott összeget. Ebben ai kérdésben nincs joga többé a méltányosságnak és az elnézésnek. A főváros nincs olyan rózsás helyzetben, bogy a szóban forgó százezreket kidobhatná az ablakon. Az október küszöbén vagyunk, ennek a hónapnak meg kell hozni a döntést a Vigadó bérletének kérdésében. A döntés pedig nem lehet más, mint a felmondás és ?i verseny- tárgyalás kiírása;. Pestvármegye nevezetes gyűlése alkalmával 1741. április 27-ikén még gyászban volt az ország Károly1 császár halála miatt. így nem lehet meglepő az a jelenség, hogy a gyűlés megnyitása után a helytartótanácsi átiratát olvasták föl, amely toilette kérdésről intézkedik, mondván: ,,a jövő országgyűlésre küldendő megyei követek a tisztességesebb öltözeten kivid, melyet a koronázásnál viselni kell, fekete öltözetet is vigyenek magukkal, amelyet az egész országgyűlés alatt viseljenek a VI. Károly császár halálán való gyász jeléül.“ A megyegyülés a fekete; ruhán kívül még útleveleket is ráparancsolt a követekre, nehogy a- pestis miatt feltartóztassák őket. Ez a gyászruhás és pestiscs hangulat aztán végigvonul az egész gravamenen is, amelynek mindjárt a második pontja a főváros életét illeti, amikor kimondja: „Kérni kell és könyörögni, hogy királyné őfelsége lakjék az országban a királyi székhelyen, Magyarország fővárosában, Ebből az országra jólét és biztonság háramlik, különösen minden belső dolgaiban elhanyagoltatik, m int a tapasztalás m u t a t j a.“ Buda és Pest ellen az első panasz az ipari cikkek miatt hangzik el. A pestmegyei birtokosok támadása ez az iparosok, a céhek ellen. Az agráriusok nagy attakja és az árdrágítás vádja ez. A gravamen e tekintetben arra hivatkozik, hogy a hazai törvények szerint „az eladó cikkek árát a megye feladata meghatározni.“ Ehhez tartoznának alkalmazkodni a királyi városok is, de „ Buda és Pest városok nemhogy hozzátartanák magukat, hamun vissza is utasítják azt.“ Innen van, hogy „minden ipari cikk túlságosan drága“. A céhek ellen való panasz orvos-
