Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-08-01 / 31. szám

2

Budapest, 1917. augusztus 1.

ság. Mai Budapesten hozzákapcsoljuk azokat a ma már vele egybefolyó községekért, amelyek szinte szerves részeinek látszanak, akkor Európa nagy városai között ai hatodik vagy hetedik helyre jut.

A milliót azonban enélkül is túlhaladtuk.

Budapest szégyene a jiitíi/tim

Sürgősen el kell törülni.

A főváros tanácsának küldöttei Bárczy István dr. polgármester vezetésével tisztelegtek az uj kormány tagjainál, akik valamennyien nagyon megnyugtató és biztató kijelentéseket tettek a fővárossal szemben követendő poltikájuk tekintetében. Grátz Gusztáv dr. pénzügyminiszter többek között azt is kijelentette, hogy előbb ugyan nem, de 1920-ban meg fogja szüntetni a; Lánchíd vámját. Ez a kijelentés véleményünk szerint nem elégíthet} ki teljesen a fővárost, amelynek továbbra is azt kell kérnie, hogy a L ánchid vámját azonnal t ö r ö I j é k e 1. Olyan személyiséget kérdeztünk meg e tekintetben, aki a hidvám kérdését és annak eredetét teljesen ismeri s aki a Fővárosi Hírlap tudósítója előtt ezeket volt szives elmondani:

— A fővárosnak a Lánchíd vámjának sürgős eltörlését kell kérnie a kormánytól, mert az 1920-ban amúgy is automatice megszűnik. Ha tehát a főváros iránt barátságos érzéssel viseltető kormány valami kedvezést is akar nyújtani Budapest lakosságának, akkor azonnal intézkedik a hidvám kérdésében. A hidvám jövedelme 1920-tól fogva a főváros fejlesztésére fordítandó, igy mondja ki ezt a törvény, 1920-tól kezdve tehát a főváros mond le erről a jövedelemről a lakosság javára, ma azonban az állam esne el tőle. Ezt az álláspontot különben a főváros 1913 óta vallja, amikor is a közgazdasági ügyosztály a kormányhoz intézett feliratban fejtette 'ezt ki.

— Különben sem kell egyebet tenni, mint elolvasni az 1870. évi X-ik törvénycikket, amelyben ez kifejezetten benne van. Ez a törvény mindenekelőtt kimondja, hogy a budapesti Dunaszakasz szabályozásának céljaira fölhatal- mazíatik a minisztérium huszonnégy milliós sorsolási kölcsön kötésére. Ennek a kölcsönnek visszafizetése ötven esztendő alatt történik és pedig olyanformán, hogy az utolsó részlet csak 1920. július hó 1-én esedékes. A kölcsönből fe- dezendők: a lánchíd megváltása, két uj állóhid építése (ez meg is történt), a Dunának a főváSéták a régi Budán és Pesten

Képek 1856-ból

1.

(Eri és falusi városrészek. — A „nem idevaló izraeliták“. — A Lánchíd, az alagút és Mátyás király. — Sina báró szerződése. — A szabadságharc és -a „császári palota“. — Alamizsnás Szent János jobb lába, meg a budai tanács.)

Öreg rézmetszetek között ülök. A régi Buda, a régi Pest szépségei vonulnak el előttem a Darmstadt- ban készült képeken. 1856, a szabadságharc után. Nehány odavetett vázlat a mai Budapest őseiről.

A Duna iobbpartián szőlővel borított hegyek sorakoznak és lábukat szinte a folyóban látszanak áztatni, majd hátrább húzódnak, a háttérben félkört alkotnak, amely: innét a Dunáig kiugró Gellérthegyben végződik. A Gellérthegy akkor is úgy meredt az égnek, mint ma és akkor is fején volt a fellegvár koronája. A hegykoszoru előterén, a Gellérthegytől csak keskeny völgy által elválasztva emelkedik a a bástyás várhegy s a bástyák mögött magasra nyúlik fel a királyi palota. Szemben a pesti síkság. Sorra jönnek aztán a Margitsziget lombos fái, a Lánchíd merész szalagja, ős Buda sötét épületei, a ragyogó pesti Dunasor.

Pest városa akkoriban öt részből állott: a Felsővagy O-városból, amely körül imitt-amott meglátszanak a hajdani erős kőfalak s a négy külvárosból, Lipót-, Teréz-, József- és berenc-városokból. Ez a Duna és „némi .száraz árkok“ közé szorított Pest 1370 holdnyi területet foglalt el, benne 208 utca, 30 térség és 5000-nél több lakóház. Ekkoriban évenkint mintegy ötven házat építenek. A legszebb résznek két csinos sétányával a Lipótvárost tartották a pestiek.

Budát hét részre osztották. Ezek voltak: a Vár. vagy: belváros, valamint öt külváros (Víziváros, Országút, Újlak. Rác- és Krisztinaváros) és végre

ros határai között valló szabályozása, továbbá tágas kikötök biztosítása (hol vannak ezek?) uj rakpartok és közraktárak létesítése, az áruforgalom könnyítése stb. stb. A kölcsön törlesztésére szükséges évi 1,224,000 forint egy részét a Lánchíd vámjából kell fedezni. Kimondja azonban a törvény azt is, hogy a kölcsönből eszközölt kisajátítások által nyerendő telkek eladási árából külön fővárosi pénzalapot alkotnak. amelyet a Fővárosi Közmunkák Tanácsa kezel.

— Amint ebből látható, a fővárosi pénzalap és a sorsolási kölcsön között meg van az ösz- szefiiggés, de az mégis két különböző dolog. A sorsolási kölcsönnek 1920 julius elsején ki kell fizettetnie, amivel aztán megszűnik a Lánchíd vámjának jogosultsága. Ha tehát a kormány 1920-ban törli el, nem gyakorol jótéteményt. A főváros azt kéri, hogy ezt a .szégyenbélyeget már most vegyék le a Lánchidról.

MozgoIódnaU a faszerUeresKedőK

Követelik a lisztelosztási jutalék emelését.

Megállapították már a gabonaárakat a termelők számára, sőt jelentékenyen fölemelték a szegény malmok őrlési dijait is tekintettel arra, hogy a háború alatt keveset kerestek. Egyszóval mindenkiről gondoskodtak már, csak a kereskedőkről, a budapesti szétosztás közegeiről nem. Pedig a szétosztás számára más szervet nem tudnak találni, a kiskereskedőkre okvetlen szükség van, bár kétségtelen, hogy az eddigi hat koronás jutalék mellett a kereskedők semmiesetre sem fognak vállalkozni. Ez a hat korona tudniillik nem polgári haszon, hanem igen sokfélét kell abból még kifizetni.

Kétségtelen, hogy a kereskedők eddig valósággal altruisztikus missziót fejtettek ki, a lisztelosztásra a szó szoros értelmében ráfizettek. A terhek között legelső helyen a zsák állott. Előbb a malmok aditák a zsákot 7 korona megtérítés ellenében. Megtörtént azonban, hogy akadtak tágabb lelkiismeretű kereskedők, akik az aránylag olcsón kapott zsákokkal valóságos üzérkedést folytattak, mert többet kaptak'érte, mint 7 koronát. Hogy ezeket a visszaéléseket megszüntessék, a malmok közös erővel zsák-központot állítottak föl és a kereskedők ezentúl a központtól tartoznak a zsákot beszerezni, illetve a központnál lefizetik a zsák árát, utalványt kapnak a malomhoz, amely kiszolgáltatja a zsákolt lisztet. A malmot viszont a központ látja el zsákokkal. Az első alkalommal a kereskedő 7 koronát fizet, ha azonban újból lisztre

(Óbuda. A házak száma meghaladja 4000-et, amelyek 650 holdnyi területet foglalnak el. Buda már akkor is egészen más volt, mint Pest. „A várban bizonyos iinnepies, feszes, hivatalnoki iszin és hang uralkodik, a külvárosok, kivált a Rácváros, inkább falusi jellemmel bírnak, csak a Vízivárosban van élénkebb mű- ipar és kereskedelem". Pest már fővárosiasabb, de az abszolutizmus levegője mindent agyonnyom. A földesurak falujukba zárkóznak, a mágnások Bécsbe gravi- tálnak. Nyilvános társasélet alig van, mindenki elzárkózik. Színház, nehány táncmulatság után nincs szórakozás. A „csinos kávéházak“ azonban már ekkor is látogatottak., mellettük a nemzeti és kereskedelmi kaszinók a nyilvános élet szinterei. A lóverseny vonzóereje is jelentkezik már, olyan élet van versenynapon Pesten, mintha nemzeti ünnep lenne.

Husz-huszonöt év előtt Pesten tiz bolt közül alig akadt egy, ahol magyarul tudtak, 1856-ban már tiz közül alig akadt égy, ahol a magyar szót nem értenék.

Szab ó Sándor dr. tisztifőorvosnak akkori elődje, egy T orma y nevű ur, a születettek nembeli arányából, amely szerint az újszülött fiuk és leányok aránya 31:29, kifejtette, hogy Pesten a magyarfaj túlnyomó, mert a tiszta, a nemzetiségekkel nem kevert vidékeken a férfiak aránya a nőkhöz 16:15 szokott lenni. A német és szláv fajnál a viszony éppen fordított.szokott lenni. Hát a zsidók? Az 1851-iki hivatalos összeírás szerint Pest 127.935 lelke közül 12.642 volt zsidó. Ebből a számból azonban a hivatalos megállapítás szerint kimaradtak a „nem idevalók.“ A kitűnő Hunfalvy János erre ezt jegyzi meg: „Ha ez az adat helyes, akkor különösen sok nem idevaló izraelitának kell Pesten laknia, miután bizonyosan 20.000-riél több izraelita lakik itt.“

Aki 1856-ban Pestre jött, annak legelsősorban a Lánchidat mutatták meg. Leírhatatlan az a büszkeség. amelylyel a pesti embert Széchenyi nagy alkovan szüksége, akkor a zsákokat a központnál be kell szolgáltatni, csak azután kap uj zsákutalványt. Ez azonban nem elég: a kereskedő minden zsák után 50 fillér kopási dijat tartozik fizetni, az esetleges, de majdnem mindig előforduló defektusért pedig 1—-1.50 koronát szednek. Eszerint azért a zsákért, amit a kereskedő elsőizben megvásárol, már a legközelebbi alkalommal 1—2 koronát kopás és rongálás címen levonnak.

De hasonlókép nagyi teher a kereskedőre nézve a szállítás, amely a mai fuvarozási viszonyok mellett igen drága, az ácsorgás, a kereskedő idejének föláldozása, ráadásul a lisztnek még kálója is van. Végeredményben a polgári haszonból polgári ráfizetés lesz. Ilyen körülmények között a „Magyar Fiiszerkereskedők Országos Egyesülete“ memorandumot készített, amelyben felsorolva a kereskedők terheit, azt kéri a Köz- élelmezési Hivataltól, hogy ha gondolt a termelőkre és a szegény malmosokra, gondoskodjanak a kereskedőkről is és állapítsák meg a közvetítési dijat úgy, hogy veszteség és ráfizetés nélkül szolgálhassák ki a közönséget, mert ellenkező esetben kénytelenek lesznek a lisztelosztás gyönyöreiről — lemondani.

A kereskedők kívánságát mindenesetre honorálni kell, de természetesen nem a fogyasztóközönség rovására. Igen könnyen segíthetnek a bajon, igen könnyén megtalálhatják a megoldást, ha a zsákok kopási dijat a malmokra hárítják át. Azok még sokkal több terhet is elbírnának.

Készül a tojásközpont

Az ország tojáskereskedelmét és az exportot a főváros fogja lebonyolítani.

Körülbelül befejezett dolognak leket tekintenünk, hogy sok más mellett Tojásközpontunk is- lesz és pedig minden jel arra vall, hogy a főváros közélelmezési ügyosztályának, helyesebben Folkusházy Lajos dr.-nak égisze adatt. Egyelőre azonban a kulisszák mögött harcok folynak, amelyeket nem érdektelen dolog itt elmondani.

A prima, lámpázott tojás árát Budapesten a Közélelmezési Hivatal ládánkint (1440 darab) 500 koronában állapította meg. Ez az ár azonban csak papiroson szerepel. Ténylegesen a kereskedelemben a másodrendű tojás ládáját 550 —580 koronájával veszik, ha ugyan kapnak, de számottevő forgalmat ilyen árak mellett sem tudtak produkálni. Budapesten és az ország nagy részében nőttön-nőtt a tojáshiány, ami viszont arra vezethető vissza, hogy a spekulántása el töltötte. Uj is volt még a Lánchíd, amelynek ünnepélyes megnyitása 1849. november 20-ikán történt.

Nem érdektelen itt nehány apróságot följegyezni a Lánchíd keletkezéséről. A Lánchidra vonatkozólag az 1832—36-iki országgyűlés hosszú vita után országos küldöttséget választott, amely 1838. szeptember 27-ikén kötött szerződést Sina György báróval. A báró e szerződés szerint kötelezte magát: „Vezérlete alatt alkotandó részvényes társasággal Buda és Pest városok között az országos küldöttség által megállapított két oszlopu, minden célra és teherre számított, s igy a szakadatlan közösülésre tökéletesen alkalmas lánchidat és ugyan az említett küldöttség által kijelölt vonalon Clark Vilmos Tierny álal készített rajznak útmutatása szerint tulajdonképpen felépíteni, s lehető legrövidebb id'ő alatt a közönség használatára megnyitni.“

A hid tizenegy esztendeig épült legnagyobbrészt angol és olasz munkások vezetésével, de mellettük mind nagyobb ügyességre tett szert a belföldi magyar, német és tót munkásság is.

A Lánchidról szólva, fel kell még jegyezni, kinek az alkotásai a legendás oroszlánok? „M a r s a 1 k ó János, lőcseiíi, faragta e szép miidarabokat. A gránit- talpazatok előoldalán mindkétfelöl Széchenyi István gróf és Sina György báró címerei láthatók. E címereket szintén Marsaiké mintázta, Gál András pedig ércbe öntötte."

Nem volt kisebb büszkeség az alagút sem és a budai ember .el-elábrándozott ebben az időben, ha most Mátyás király feltámadna . . . Bizony ez egyéb okokból is kívánatos lett volna, de igaza van az írónak abban is, hogy „ha Mátyás király és fényes kísérete sírjából kikelne, s vasár- és ünnepnapon a lánchíd egyik végétől a másikig vonuló s szakadatlanul tovább az alagút szájáig s rajta keresztül a Krisztinavárosig elhúzódó tarka emberszalagot meglátná, bizonyosan szót nem lelne bámulata kifejezé-