Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-05-23 / 21. szám

3

első tartozéka elkészült. Mindem remény meg van rá, hogy miután a kotrási munkák is jelentékenyen előhaladtak, most már gyors iramban folytatódik a megvalósulás.

Mindennél többet mond azonban kiváló informátorunk nyilatkozata, amely itt következik:

A soroksári Duna-ág rendezése céljából az 1904. évi XIV. törvénycikk jelentékeny munkálatokat rendelt el. Ezeket a munkálatokat később azután összefüggésbe hozták ti budapesti kereskedelmi kikötőnek, illetőleg a székesfőváros részéről tervezett soroksári Dima-ágmenti úgynevezett Ferencvárosi rakodónak tervezett munkálataival. Ez az egész nagy munkakom- plexuni a háború előtt már annyira jutott, hogy a soroksári Dtma-ág felső torkolatánál egy nagy hajózási zsilip elkészült, a belső kikötőmedence kotrási munkálatai megkezdődtek és megindultak az ehhez csatlakozó munkák is.

A háború kitörése következtében ezek a munkálatok halasztást szenvedtek, de a székesfőváros, kereskedelmi minisztérium és földmi- veíésügyi minisztérium együttes megállapodása alapján a munkálatok szakadatlanul folytak tovább és olyan előrehaladt stádiumba kerültek, hogy a múlt heten a soroksári Uuna-ág felső torkolatánál épült hajózási zsilipet átadták a forgalomnak. Egyelőre ugyan csak abból a célból helyezték üzembe, hogy a hátralévő sürgős kotrási munkálatokból származó anyagot ezen a zsilipül keresztül szállítsák a nagy-Duna felé.

— A zsilip feladata, hogy a külső Duna magas vízállásáról a hajókat lesiilyessze1 a belső kikötőmedence állandó vizszintjére, vagy viszont a belső kikötőből a Duna felé igyekvő hajókat felemelje a külső magas vizszintre. A csatorna-zsilip ebből a célból rekeszekre vau osztva, amelyek mindegyikébe elektromos erővel hajtott szivattyúk torkoltának. Ezek, éppen úgy, mint az ehhez szükséges többi erőmüvek is teljesen készen állanak. Hogy egy hajó a kikötőből a Dunára jusson, vagy viszont, nem kell öt percnél több idő, ami pedig elég kevés és a zsilip rendkívül gyors működésére mutat.

A zsilipet a közforgalomnak még nem adták át, egyelőre, próbaképpen az ott dolgozó hajóik használják csak. Az utolsó zsilip-munkálatokat azonban a közeli hetekben elvégzik és így július végére remélhető, hogy a hajók a vilBudapest, 1917. május 23.

kérdezem, hogy mi az értelme, mindenki mást fog mondani. Van például demokratikus államforma is. En el tudok képzelni egy demokratikus monarchiát is, aminthogy mi is afelé haladunk. De az igazi, a tulajdonképeni demokratikus államforma mégis csak a köztársaság marad, már pedig (s itt mély bókot vet ai háta mögött ülő Bárczy felé) nem tudom elképzelni, hogy a programúi nagyrabecsiilt tervezői erre az államformára gondoltak volna . . .

Dnd so jagte ein Witz den anderen . . . Még Markus Miksa replikázott Polcnyinak és Oiess- wein Sándor prelátus, képviselő mondott temperamentumos beszédet, amikor egy igen kedves temesvári csata fejlődött a teremben. Dr. Róth Ottó temesvári ügyvéd, a kongresszus egyetlen szociáldemokratája mondott olyan véres beszédet, amelyet ezek a falak aligha hallottak. Volt abban rothadt kukoricakenyér, választói jog, Stockholm, bordélyíiskális és bihari pelagra. Bárczyt és programmját azonban dicsérte ő is és nagyon szépen megkérte, hogy csinálja1 meg minél előbb az annexio és hadikár- pótlásnélküli békét, mert hogy éljen az Inter- nacionale. Bárczy megbólintotta a fejét, hogy majd megpróbálja.

Temesvár becsületét azonban nem lehet hagyni, jött hát Vértes Adolf dr., egy kellemesen öblöshangu fiskális, aki kijelentette, hogy Temesváron más felfogás is van, mint a szocialistáké.

Ne higyjenek neki, ez a temesvári Poló- nyi! — siivöltötte Róth Ottó.

Ezt megmosolyogták és nyugodtan végighallgatták Vértes beszédét, valamint Jánosi Zoltánét, a debreceniek aranyszáju papjáét is. Még Bárczy polgármester döntött a nagy kérdésben, hogy politikával, vagy politika nélkül? Minden közügy — mondta — egy kicsit politika is, de a politikát nem fogjuk kiélezni.

Es ebben maradtak.

(p. b.)

lány er őre berendezett hajózó-zsilipen át juthatnak a nagy Dunáról a soroksári Duna-ág melletti részben kikotrott kikötőmedencébe és igy a budapesti kereskedelmi kikötő első tartozéka, habár korlátozott mértékben is, működését megkezdheti.

Ezzel azután a soroksári Duna-ág melletti gyárak közvetlenül a hajókból végezhetik a ki- és berakodást. A Duna-ág igy tehát használható, s mert a kotrások is igen előrehaladtak már, úgyszólván csak az hiányzik, hogy a főváros partjának kiépítése is kezdetét vegye.

Ami a csepelszigeti államilag építendő kikötői berendezéseket illeti, az előmunkálatok már ebben az irányban is' folynak. A szükséges kisajátítások már kivétel nélkül megtörténtek és a szükséges terület igy készen áll a munkálatok megindítására.- Az eddig elkészített munkálatok költségei mintegy hét millió koronát tesznek ki.

efxmßO^JlißMP

A főváros lakásépítési akciója

Irta: Katona Fiilöp dr., építész-mérnök.

Bárczy István polgármester erős szociális érzése a budapesti égető lakáskérdést előreláthatólag a megoldás egyedül lehetséges útjára fogja vinni: aj lakások tömeges és sürgős építéséhez. A város tehát folytatni fogja eddigi, szerintem helytelen, építési akcióját.

A főváros lakáspolitikájának gerincét az a gyakorlatilag kivihetetlen okoskodás alkotja, hogy tömeges kislakásépitéssel a lakbér le lesz nyomható és a lakásviszonyokban a normális egyensúly ismét helyreállítható lesz.

A gyakorlatban ez a helyesnek látszó eszme két okból nem valósítható meg: először, mert hogy a lakáspolitika ez a módja Budapesten tényleg lakbérleszállitást eredményezzen, —- ahhoz nem 6000—10,000, hanem 60,000—100,000 lakást kellene éintené aminek költsége mar megközelíti az egy milliárd koronát, tehát ez nem egyéb az utópiánál. De feltéve mégis, hogy ez valamely időpontban el is éretnék, mivel a lakásszükséglet a lakosság szaporodása arányában folytonosan emelkedik és mivel a város kis- lakásépitési akciója egész természetszerűen a magántőkét a kislakásépités Üzletszerű folytatásától teljesen elriasztotta: — az egyensúlyi helyzet fentartása érdekében tulajdonkép a városnak minden évben kellene a kislakások egész tömegét építeni, hacsak nem akarja eddigi óriási költségeinek reális célját, a lakbéremelkedés mérséklését feláldozni.

A lakosságnak hajlékkal való ellátása sem állami, sem városi feladat nem lehet. De annál fokozottabb mértékben városi feladatot képez a kislakások építését lehetővé tenni. Ha a városszabályozási tervben megfelelő területek jelöltetnének ki, ahol 60—80 négyszögöles telkeken - ma a legkisebb megengedett telek 300 négyszögöl kis házacskák építése lehetővé tétetnék, és ez a városrész jó közlekedéssel, vízvezeték, csatornázással, utakkal, járdákkal és világítással elláttatnék, úgy egy csapásra nem lenne lakásnyomoruság.

Es még pénzébe se kerülne a városnak! Csak próbálnák meg. Nem lesz ez ugrás a sötétbe. Hiszen Németország és Anglia igy oldották meg már régen a kislakáskérdést.

Csak hasítson ki a város akár 50,000 kis, 60 öles telket és engedjen rajta kis lakást építeni, állítom, hogy cgy-két év alatt be lesz mind építve és nem is közpénzből.

Azt mondják, hogy most sürgős a kérdés, azonnal kell építeni és ezt csak a város, vagy az állam teheti. Erre én azt kérdezem: miért kell a városnak kis bérlakásokat úgy építeni, hogy azok privát tulajdonba, már a telekfelosztás hiánya miatt, soha át ne mehessenek és miért nem építi a város azokat úgy, hogy egy-egy kis, 60 öles telekre egy-egy lakás, esetleg egy másikkal albérlői minőségben kerüljön? Még fedél alá sem fog kerülni és máris vevője lesz mindnek. Mert ami a parasztnál a földéhség, az a munkásnál egy kertszerti kis lakás birhatása iránti hatalmas, ösztönszerü vágy.

A kislakáskérdés megoldásához csak ez az egy út vezet: módot adni egy jó városfejlesztési tervvel a munkásnak és a kishivatalnoknaik, hogy maga építhessen. Milyen egyszerű a dolog. Soha sem tudtam megérteni, miért nem valósítja meg

Budapest azt, amit Rákospalota, Kispest, Erzsébetialva, Dunakeszi már régen jól és szépen meg tudott oldani. A megoldáshoz pedig nem kell más, mint az építési szabályrendelet telekfelosztási paragrafusának sürgős megváltoztatása.

Házbércsata — vér nélkül

Feljegyzések a szerdai közgyűlésről

A pesti háztulajdonosok es lakok örök háborújának a történetében lángvörös hetükkel jegyzik tel 1917. május 16-ikát. Ezen a napon az történt, hog? egy snájdig huszárfőhadnagy tomboló zajban ellen- offenzivát kezdett a lakók táborával szemben és bárha a túlerő — leszavazta, mégis győzött, mert elérte, hogy szavainak az igazságát elismerték.

í csata délután négy. órakor kezdődött. Akkoriéiban jelentkeztek az előőrsök mindkét részről. Erényi U Ibin a un üyula, a snájdig huszárfőhadnagy volt a háziurak vezére, V á z s o n y i Vilmos pedig a lakóké. Az előőrsi csatározás pedig abból állott, hogy B e n e d e k Dezső, az egyik indítványozó, töröltette a nevét az indítványról, látván a nevezetes többséget, amely előre kijelentette, hogy bedugja a fülét, nem hajlandó meghallgatni a háziurakat, mert — esetleg igazuk talál lenni. Folyt a kölcsönös kapa- cftálás a vezérek és csatlósaik között, de Ullma nn huszárfőhadnagy rendületlen maradt és Vázsonyi Vilmos sem az a legény, aki megszokott futamodni a harc elől.

Denikvc megtörtént a hadüzenet, kettéváltak a táborok és Biró Henrik n demokrata padsorból át- hurcolkodott a Lipótváros mezőnyébe. Szigeti János helyi érdekű indítványa után felhangzott a csatazaj és U 11 m a n n Gyula a regi magyarok „Halljuk" kiáltásával vezette rohamra csapatát: előbb azonban egy kis seregszámla volt, amelynél kitűnt, hogy Benedek Dezsőn kivid mások is törölték á. nevüket az indítványról. Ullmann huszár kardjára ütött és minde/ii operaházi hőstenort megszégyenítő hangon mondotta el beszédét. F sorok szegény és szerény írója — mit tagadjuk — inkább szeretne agyonnyomorgatott háziúr lenni, mint zsarnok lakó, de azért el kell ismernie, hogy Ullmann nem túlozott és hogy a háziuraknak a helyzete ma nem éppen rózsás. A háziurak legtöbbje, mondotta Ullmann, a házbérből él, a liadbávonultak pedig nem igen fizetnek házbért és a békeidők házbérjövedelme ma különben is jóval kevesebbet ér, mert a pénzünk, ami nincsen, némileg devalváltunk nevezhető.

Mindezt viharos közbeszólások tengeréből halász Iiatta csak ki a krónikás, mert Ullmann beszédébe minduntalan belekötöttek a türelmetlen atyák. Ullmann azonban győzte a harcot hanggal is, érvekkel is és amikor Gross mann Miksa egy hordóból kidugta a fejét és azt a felszólítást intézte a szónokhoz, hogy legyen szives, menjen a lövészárokba, Ullmann igy riposztozott:

— Fii tizenegy hónapig voltam a lövészárokban, de magát nem láttam ott, pedig kitűnő szemein van!

Fzen azután nevetett az ellentábor is és aki nevet, az nem haragszik. Fttől fogva több türelemmel hallgatták Ullmannt és Vázsonyi Vilmos,is bölcs mérséklettel, higgadtan, objektiv alapon válaszolt a szónoknak. Sok tekintetben igazat adott Ullmann Gyula „igen tisztelt barátjának", akiről azt is megállapította, hogy kiváló szakember, csakhogy ennek dacára sem tartotta sürgősnek az indítványt és a közgyűlés többségének is ez volt a véleménye. Szavazás után a helyzetet igy jellemezte egy elkeseredett háztulajdonosa:

— igazat, azt adtak nekünk, de házbéretnelést nem!

Ezzel be is fejeződött a házbércsata, takarodó helyett az orrukat fújták a harcosok és gyors egymásutánban hadarták el referádáikat a tanácsnokok. Csak két megállóhely volt: a kéményseprők uj szabályrendeleténél és a tisztviselők dolgánál. A ké- ményseprű-hitbizományosok ellen a derék Füredi Mór hadakozott, de hiába, mert az Erzsébetváros kórusban vigasztalta az egyik főkéményseprőt:

— Nessirj, nessirj — Kossuth Lajos ... A tisztviselők melegszívű, lelkes szószólót találtak Per- czel Bélában, aki tiszteletreméltó buzgalommal ecsetelte az állam és a főváros mostoha gyermekeinek cifra nyomorúságát.

Alighogy a napirenddel ilyformán végzett a t. közgyűlés, ismét tisztviselő-eskü hangzott el a teremben. Csaplovich Pál, a Lipótváros uj elöljárója és Farkas, Géza, az ni tanácsjegyző rebegték el.