Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-02-23 / 8. szám
amelyekben 78 százalékos árfolyamon jött létre költés. A 4 és félszázalékos kölcsön kötvényeiben nincsen semmiféle forgalom. Ez főleg annak tulajdonítható, hogy a 4 és félszázalékos kölcsön,, amelyet 1914-ben vett fel a főváros, javarészt Németországban van elhelyezve. Onnan pedig alig kerül a piacra valami áru. A fővárosnak a Németországban elhelyezett kölcsö- nei közül legközelebb az 1914 évi 4 és félszázalékos 134 millió márkás kölcsön és az 1897 évi 4 százalékos 30 millió koronás kölcsön kamatai esedékesek. A talpbőr-bajok. Országszerte óriási a hiány a talpbőrökben, amelyek közül a 4 mm.-nét vastagabb talpbőröket lefoglalták tudvalevőleg és megtiltották annak forgalomba hozatalát. Mint szakkörökből halijuk a rendeletet szabályozni fogják, lesznek módosítások, hogy a polgári közönség szükséglete kielégittessék. A kereskedelemügyi kormány már felhívta a borkereskedőket, hogy terjesz- szék elő kívánságaikat. A vidéki bőripari szövetkezeteknek is kilátásba helyezték, hogy talpbőrt kapnak. Egyelőre azonban nagyon siralmas a helyzet a talpbőr-üzletben. Egyes nagy cégek példátlanul uzsoráskodnak és dekaszámra mérik a talpbőrhulladékot 36—40 fillérért. A Fabank tőkeemelése. Mint értesülünk, a Fabank a hét végén fogja publikálni 1915 évi mérlegét. Az intézet az idei rendes közgyűlésen hat millió Koronáról t i z m i 11 i ó koronára fogja felemelni alaptőkéjét. Osztalékul 15 koronát fog fizetni, ami 7 és félszázalékos dividendának felel meg. A fakartel üzletei. A Standard fakartel1, amely az idei évben már kétszer emelte fel az árakat, most — mint halljuk - 1400 vaggon erdélyi fűrészelt faárut adott el Hollandiába. A kartel még ezideig nem kapta meg a kiviteli engedélyt az eladott faanyagra. Igen nagymennyiségű ládaárut —1 körülbelül 200 vaggont — adott el a kartel a hazai cellulózé gyáraknak. Mint látható tehát, a fakartel! a háború alatt is óriási üzleteket bonyolít le, dacára a fatermelők folytonos siránkozásainak és panaszkodásainak. A kamara nagy tanácsa. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara — mint az Az Újság jelenti — nemrégiben elhatározta, hogy munkásságának mélyitése céljából nrg.y tanácsot szervez és ennek az uj szervnek a működésébe bevonja a kamara ettől a reorganizációtól, mely egyébként már kmr ettől a reorganizációtól, — amely egyébként már előre elnyerte a kereskedelmi miniszter jóváhagyását, — megtermékenyitö h?.tást vár és reméli azt is, hogy a kamara jövőbeli munkássága szakszeriisegben, gyors informáltságban és aktualitásban nyerni fog, A kamara most állította össze azoknak a közgazdasági és gyakorlati szakférfiak névjegyzékét, akiknek a hözremü- ködésére számítani akar. Két gőzmalom transakciója. A Pesti Hengermalom-társaság részvényesei többségének képviselői és az Első Budapesti Gőzmalmi Részvénytársaság között megállapodás létesült, mely szerint az Első Budapesti Gőzmalmi r.-t, mely a Pesti Hengermalom-társaság részvényeinek többsége felett máris rendelkezik, késznek nyilatkozott a még forgalomban levő Pesti Hengermalom-társasági részvényeket saját részvényeire becserélni, vagy készpénz ellen beváltani oly módon, hogy minden az 1916. üzleti évre szóló szelvénnyel ellátott négy darab Hengermalomrészvény ellenében egy darab ugyancsak 1916. év január 1-től folyó szelvénnyel bíró Első Budapesti Gőzmalmi r.-t részvényt, illetve minden darab Pesti Hengermalom-társasági részvény ellenében egynegyed Első Budapesti Gőzmalmi r.-t. részvényt ad cserébe, vagy pedig oly módon, hogy minden beszállított Pesti Hengermalom-társasági részvényért (az 1915. évre szóló szelvény nélkül) 400 korona készpénzt fizet ki. A részvények folyó évi március 18-ig bezárólag nyújthatók be kicserélés vagy beváltás végett a1 Pesti Magyar Kereskedelmi Bank értékpapír pénztáránál, amely legkésőbb 8 nappal az Első Budapesti Gőzmalmi r.-t. közgyűlése határozatának jogerős jóváhagyása után fogja a cserébe adandó részvényeket vagy készpénzt kiszolgáltatni. A Pesti Hengermalom-társaság működését vátózatlaxi módon fogja mint önálló vállalat . folytatni ' Közgyűlések és beszámolók. Jelzálog-Hitelbank. A Magyar Jelzálog Hitelbank igazgatósága most állapította meg az intézet mérlegét, amely az elmúlt évi 4,985.089 koronával szemben 6,055.959 korona tiszta nyereséget tüntet fól. A bruttó nyereség (a tavalyi elö- vitel hozzászámitásával) 9,167.292 koronára rúg. Az eredmény alapján az igazgatóság azt fogja indítványozni, hogy a tartalékok dotálása után a tavalyi 18 koronás osztalékkal szemben 22 koronás osztalékot fizessenek, 1,062.944 koronát pedig uj számlára vigyenek ái. Ily körülmények közt kielégítő eredménynek mondható, hogy mégis 13 millió koronát meghaladó nettó összeget sikerült különböző kibocsátmányból elhelyezni. A törlesztéses kölcsönök 3,300.000 koronára rúgnak A háborús jótékonyság cél j álhoz újabb 212.000 koronával járultak hozzá, ami által a háború kezdete óta tett ilyen adomány 500.000 koronára növekedett. Tisztikaruk h^dbavonult és ítthonmaradt tagjairól és családjaikról ez évben is drágasági pótlékok és segítség nyújtásával történt gondoskodás a bevonultak teljes illetményének kiutalása mellett. Az intézet tárcájában levő értékp-pirókat lényegesen az 1914 julius 25-íki árfolyamok alatt állították a mérlegbe; saját kibocsátmányaikat és pedig a 4 százalékosokat 70 száz: lék, a 4 és fél százalékosokat 80 százalék árfolyamon értékelték. Az intézet erős benső tartalékai így további erősbödést nyertek. Fővárosi takarékpénztár. Az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár szombaton tartotta meg évi rendes közgyűlését. Az igazgatóság jelentése behatóan foglalkozik az elmúlt második háborús esztendőnek gazdasági viszonyaival és felemlíti, hogy az intézet tevékenységét csaknem kizárólag meglévő erős, egészséges folyó üzleteinek ápolására és intenzív gondozására fordította. Munkája kielégítő eredménnyel járt. H: dí jótékonysági célokra pedig 150 ezer koronát jóval meghaladó ősz- szeget áldozott, hadbavonult alkalmazottjait pedig a háború egész tartama alatt teljes illetményeik élvezetében csonkitrtlanul meghagyta. A közgyűlés az igazgatóság jelentését elfogadta. A részvényenként 100 koronában megállapított osztalékot az intézet pénztárai folyó évi február hó 21-től kezdve kifizetik. Agrárbank. A Magyar Agrár- és Járadékbank r.-t. igazgatósága megállapította az intézet 1915. évi mérlegét, amely szerint az üzletév 3,503.483.96 korona tiszta nyereségei zárul a múlt évi 2,785,850,67 koronával szemben, E tiszta nyereségből az igazgatóságnak a közgyűlés elé terjesztendő javaslata szerint osztalék fejében — a múlt évi 24 korona helyett — részvényenkint 30 koronát fizetnek, ami a részvénytőke 7 és fél százalékos kamatozásának felel meg. Hazai bank. A Hazai Bank Részvényársaság közgyűlése elhatározta, hogy a kimutatott 4,135.669 korona tiszta nyereségből, illetőleg az alapszibályszerü jutalékok levonása után fönmaradó összegből, február hó 18-ától kezdve 14 koronával váltja be az esedékes szelvényt, 362.110 koronát pedig az 1916. üzletév javára visz át. Szilágyi Ödön vezérigazgatónak, valamint a bank tisztviselő karának köszönetét szavaztak. Terézia. A Budapesti Takarékpénztár és Országos Zálogkölcsön Részvénytársaság igazgatósága megállapította az 1915. évre szóló zárszámadást, mely 1,316.800.51 korona tiszta nyereséggel zárult - a tavalyi 1,140.890.13 koronával szemben. Az ig zgatóság a március 4-i közgyűlésnek javasoln fogja, hogy az 1915. üzletévre részvényenként 20 korona osztalék fizettessék. Az össz- beíétek 12 millió koronával emelkedtek, még pedig 30,903.393.60 koronáról 42,683.556.06 koronára. Megemlítésre méltó i váltótárca 22,460.128.17 koronüra való emelkedése. A kamatjövedelem a tavalyihoz képest 80.854.08 koronával emelkedett. Ugyanígy a jutalékok és egyéb nyereségek eredménye 104.844.09 korona összegű emelkedést tüntet fel. Belvárosi takarékpénztár. A Belvárosi Takarékpénztár r.-t. 1915. évi mérlege a mobilitás terén mutat haladást. A zárószámadások több tétele igazolja ezt a megállapításunkat. Hogy csak néhányat említsünk: a pénzkészlet 1,738.381 korona (1914-ben 1,194.317 korona), a bankoknál elhelyezett tőkéi 5,041.411 (3,029.175) korona, jelzálogkölcsönök pedig 79,970.660 (81,922.933) korona. Az intézet üzletmenetele is a javulás képét mutatja. A tiszta nyereség 1,354.930 korona az előző évi 1,106.187 koronával szemben, ami.az alaptőke maidnem 8.5 százalékos kamatozásának felel meg. Az igazgatóság ennek megfelelően 27.50 korona — 5 és fél százalék osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek. Obuda-ujlaki takarék. AzObuda-ujlaki takarékpénztár r.-t. 1915. évi mér- lege 49.283.54 korona tiszti haszonnal zárul. Az igazgatóság a közgyűlésnek 12 korona (6 százalék) osztalék kiutalványozását fogja javasolni. A közgyűlés február 27-én lesz. Salgótarjáni köszénbánya. A Salgótarjáni Köszénbánya Részvénytársaság szombaton tartotta évi rendes közgyűlését dr. Choritt Ferenc főrend elnöklete alatt. Az évi jelentés meglendíti, hogy az összeeladás a lefolyt évben 21,881.082 métermázsa. volt. A lefolyt év összjövedelme az őszi szes üzleti kiadások és a már kifizetett adók levői J nása után a tiszta nyereség 6,898.078 korona 48 fiilén,. Az igazgatóság elfogadta a nyereség felosztására írái nyúló, általunk már ismertetett javaslatokat és- 1,609.787 korona 92 fillért az 1916, év számlája javára írtak elő. Vasúti forgalmi r.-t. A Magyar Vasúti Forgalom r.-t. igazgatósága megállapította az 1915. évi mérleget. Az igazgatóság a március 14-ére egybehívott közgyűlésnek javasolja, hogy bőséges tartalékolások után a fennmaradó 1,729,054 korona tiszta nyereségből (tavaly 1,558.212 korona) a tartalékalapnak alapszabályszerü java^ dalmazása, továbbá az adótartaléknak 120.000 koronával és a nyugdíjalapnak 25.000 koronával való dotálása után osztalékképen részvényenként 10 száza,- lék, azaz 20 koronát fizessenek, éppen úgy, mint a múlt évben és a fennmaradó 386.685 koronát uj számlára írják elő. ■■■»■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■na Kiadja: a „FŐVÁROSI HIRLAR“ lapkiadó-vállalat. A kiadásért felelős: Dacsó Emil. Merkantil nyomda. Havas és Lehner. Bmtetpest.. 1916. február 23. _ 43-50 éves népfelkelőkíjaöi- szoígáíatra is kiterjedő éíetöiztositást köthetnek pótöij nőikül az I „71 tfas“ éíetOiztositó-társasa gnáí iuöapest, V., Halvány-utca 18. szám KA Szelvény-beváltás. KA Részvényeink 50. sz szelvénye 1916. március i-től kezdve Budapesten a Magyar Általános Hitelbanknál, Wienben a Niederösterreichischc sellschaftnál I8 koronával I váltatik be. Jegyzékürlapok a fizetőhelyeken szolgáltatnak ki. Budapest, igib évi február 21-én, Az É izakmagyarországi egyesitett kőszénbánya és ipar vállalat r ész v.-társ. igazgatósága (Utánnyomás nem dijaztatik.) ■ :=====■ ■ ffjwciMM KÖTVÉNYEK a legelőnyösebbek élet-, tűz-, baleset-, szavatossági-, betöréses lopás elleni, üveg-, jég és állat" BIZTOSÍTÁSOKNÁL. Felvilágosításokkal prospektusokkal és díjajánlattal szívesen szolgál a HUNGÁRIA Általános BIZTOSÍTÓ Részvénytársaság igazgatósága: Budapest, VII., Károly-körut 3. sz. és a társaság képviselőségei az ország minden részében Telefon 153-98, 2-ii, 2-12. Kartellen kívül. Összes biztonsági alapok 23.720.000 korona Részvénytőke . . . 6,000,000 korona