Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1916-12-27 / 52. szám

2

Budapest, 1916. december 27.

valósággal az ölünkbe fog hullani a pénz. Hiszen emlékszünk rá, hogy a főváros budgetje egyetlen csapásra megjavult akkor, amikor a nagy építkezések megkezdődtek és fokozatosan a deficitből átjutott abba a korszakba, amikor fölöslegünk mutatkozott. Vájjon miért ne történhetnék meg ez most is, ha majd megszűnik a deficit oka, a háború?

Az összes deficit legfeljebb ötven millió.

Hiszen ma még azt sem tudom, hogy mennyi a deficit. 1915-ben is nagyobb deficit mutatkozott az előirányzatban, mint a zárszámadás .tanúsága szerint tényleg volt. Most is csak akkor leszek vele tisztában, hogy milyen nagy a deficitünk, ha a számadásokat lezártam. De tegyük föl a legrosszabb esetet, hogy az összes deficit ötven millió lesz, mert ennél több nem lehet. De lehet, hogy csak negyven, hogy harmincöt millió lesz. Hát sok ez egy olyan nagy város háborús életében, mint Budapest. És ki mondta azt, hogy ezt az összeget egy esztendő alatt kell kifizetni? Föl fogjuk osztani husz, vagy harminc esztendőre, hét-három milliót esztendőnként igazán könnyen fogunk kifizetni. Ha mi nem fizetjük ki a magunk életében, kifizetik utódaink, hiszen a történelem legnagyobb háborúja hozta, amelyről nemcsak unokáink, de ükunokáink is beszélni fognak.

Többi véreink a lövészárokban szenvednek, mi, akik itthon maradtunk, mi sem úszhatjuk meg a háborút szenvedések nélkül, nekünk is ki kell venni a részünket legalább a drágaságból, az életviszonyok lecsökkentéséből.

Ki a pazarló?

— Ezek az ideiglenes intézkedések természetesen alkalmasak arra, hogy bennünket a pazarlás vádjával illessenek. Aki azonban ezt teszi, az nem érdemes rá, hogy komoly érvekkel válaszoljunk neki. Emlékezzünk csak, mi történt a háború elején, hogy kétségbe volt esve mindenki, azt hittük, hogy két-három nap alatt összedül a világ, éhezni fogunk, nyomorban pusztulunk el és íme, mint csalódtunk, ma is itt vagyunk, kitartunk és biztosan élünk. Szemünkre vetnek a pazarlás vádjával kapcsolatban mindent, még azt is, hogy sok papirost haználiink, meg hogy kocsin járunk. Olyan vádak ezek, amelyek ellen

Ki lesz a napkeleti király?

Van szive ennek a városnak. Az tudja csak igazán, aki nem unja meg kitapogatni, hol kell keresni ezt a nagy, sejtve dobogó szivet. A nagyváros nem olyan, mint a falu, amely a szivét a homlokán hordja. Ott tárva állnak a kapuk, a teriilj-asztalkám házibutor minden viskóban. Itt a zakatolástól, a lármától nem halljuk a szív lassú kalapálását, itt az advent csöndje kell, hallgató éjszaka, amikor valahol lent az emeletek, a mezzanin, a földszint, a pince alatt hallod, hogy: tik, tak ... A talpad alatt lüktetni kezd a parket, mert megmozdult Budapest szive.

Ebben az esztendőben történt valami, amit följegyeznek majd, akik a főváros történetét megírják. Bárczy, a polgármester jubilált. Tiz esztendeje' kormányoz hihetetlen diplomata talentummal, pártok és érdekek között úgy sétál, mint Blondini a Niagara fölött. Van ez olyan munka, mint a nagy kötéltáncosé. A tiz esztendős jubileumon illett valami széppel, valami nagygyal előállani. Istenem, mennyi terület van ebben a nagy városban, ahol a népszerűségre lehet vadászni. Lehet milliós palotákat építeni, lehet hatalmas üzemeket alapítani, s mind ezen helyett Bárczy nem csinált egyebet, mint: egy pillanatra Budapest szivének dobbanását hallatta mindenkivel . . . Soha ilyen tisztán, melegen »nem érezhette senki, hogy van ennek a városnak szive, mint akkor, amikor a polgár- mester tiz esztendős jubileumára a szegényekre, a sztikölködőkre, a nyomorékokra, a szerencsétlenekre, a hitevesztettekre gondolt. Nem gondolt sem a közgyűlési potentátokra, sem a vállalkozókra, a nagy kilincselőkre, nem senkire, csak a szegényekre. Egy szervezetet csinált, amelynek karjai hosszúak és mindentiltakozni nevetséges és megalázó volna, hiszen a bíüdgetünk végösszege túlhaladja a kétszáz- milliód, ilyen budget mellett igazán nem szabad, nem lehet kicsinyeskedni. Mit számit az, hogy az iskolákra költött milliók mellett százezreket adtunk az állatkertre, amely ma a budapesti közönség kulturszórakozásának egyik legfontosabb tényezője? Pazarlók vagyunk-e mi, akik üzemeinknél hatalmas nyereségeket tudunk kimu- tani, mi, akik még ott is nyerünk, ahol nem sza- badna, az éleimiszerüzemen?

Fizesse meg a kormány a tartozását.

— Persze a háború nekünk is sokba került. A katonai ügyosztály költségeire, a mozgósításra, a beszállásolásokra milliókat költöttünk és százezreket kaptunk csak vissza. Amellett az iskoláink is á katonák kezén vannak, betegeket ápolnak bennük és mi nemcsak, hogy rendeltetésükre nem használhatjuk az iskolákat, de még fizethetjük a horribilis renoválási költségeket is. De igy van ez mindennel. Ott vannak a betegápolási költségek is, amelyek fejében a kormány tízmillióval tartozik a fővárosnak. Tessék ezt a tiz milliót megfizetni és akkor máris kevésbé veszedelmes a deficit.

— Általában a mai deficitben, legyen az bár ötven millió, semmi veszedelmet nem látok. Ismétlem, a háború hozta, a háború el is fogja vinni.

Útban Nagy-Budapest felé

Harrer tanácsnok, a városépítési ügyosztály vezetője elmondja terveit és nyilatkozik előkészített munkáiról.

A béke-derengés vérmes reményekre kapat valamennyiünket és gondolataiban már senki sem rombol, csak épit. Szeretettel érezzük, hogy1 Budapest fejlődésének is uj korszaka nyílik, hiszen ez az uj korszak már a háború előtt elő volt készítve. Az. a körülmény, hogy fegyvert fogtak a munkáskezek is, asztalfiókba tétette a megalkotott terveket; de most mintha fordulna a kulcs a fiókokban és bizonyos, hogy a múlt héten fiatal királyunk előtt nem minden remény nélkül mondta Harrer Ferenc tanácsnok:

hova elérnek, ahol segedelemre van szükség. A polgármester kitapogatta Budapest szivét...

Esik-e hó holnap? Lesz-e fehér karácsony? Messze van-e még a béke? Istenem, a pesti gyerekek az idén is törpe karácsonyfáknak fognak tapsolni! Adventi éjszakán ezekre a soványka fiukra, sápadt leánykákra kell gondolni, akiknek szép lesz a szent fa, ha gyéren van is rajta az elhitványodott fagygyugyertya. Vigyázni kell a fiúcskákra, mert nagyra kell nőniük, sok-sok pesti polgár helyére kell majd ember, sok hely lesz az Üllői-uton a nagy kaszárnyában. Az apjuk, aki térdén ringatta, a bátyjuk, aki kézen vezette őket, valahol a Kárpátokban, az orosz mocsarakban, vagy a szerb lapályokon maradt. A polgármester már megtalálta Budapest szivét, most megint nagy szükség leszen rája. Széppé, nagygyá, vidámmá, az életet szeretővé kell nevelni a gyerekeket.

1 öbbet kell érniök az apjuknál, mert mindegyiknek két ember helyét kell majd pótolniok. Karácsony hetében velük kell törődni, értük kell dolgozni.

Iskola az van elég. Jók is az iskolák, tiszteletreméltók a tanítók. De a gyereknek élet is kell. Az iskolában simogatják, becézgetik, aztán kilökik az utcára, vagy hazakiildik a sáppasztó lakásba, ahol heten alusznak három ágyban. Nincs az sehol úgy a világon, mint nálunk, hogy a gyerek kuckóba kergetett valaki. Máshol a gyerek az ur, mert az övé a leggyönyörűbb dominium: a jövendő. Mi, öregek, zsugorimódra olvassuk a múlt aprópénzét, de ők a jövő csengő aranyával dobálóznak utcán, téren, ligeten. De ycm a pesti gyerek. A pesti gyerek komoly, szomorú, bágyadt kis- öreg. Álmos, okos fejecskéje lehajlik, mint a tubarózsa virága, mert |

— Az én feladatom a háború után kezdődik.

Mik ezek a feladatok? mik a legközelebb fekvő városépítési tervek? — ezekkel a kérdésekkel fordultunk Harrer dr. tanácsnokhoz.

— Legközelebb megvalósítandó nagyobb terveink között — mondta a tanácsnok — elsősorban természetesen a Tabáni szabályozása szerepek Erre vonatkozólag a szabályozási terveket már véglegesen megállapítottuk. A kisajátítás is csaknem teljesen be van fejezve és le vannak tárgyalva már a II. ügyosztály által készített útépítési és csatornázási tervek is, épp igy megvalósításra készen állanak] a vízvezetéki tervek is. Rendben vannak a műszaki előmunkálatok annyira, hogy bármely pillanatban neki lehet fogni a megvalósítás munkájának. Ami még a kisajátításból hátra van, az nem gátolja az azonnali birtokbavételt. Sokkal fontosabb a kitele- pitési kérdés. Évről-évre előfordul az, hogy rozoga, diiledező házakat le kell bontani és igy elég alkalom van az .automatikus kitelepítésekre. Aáégis intenziven kell azzal foglalkozni, hogy mint fogjuk a kitelepítéseket viszonylatba hozni a munkálatok sorrendjével? A végrehajtási Programm a jövő dolga és erre valószinii- leg azonnal rákerül a sor, mihelyt a háború véget ér. Annál inkább is fontos ez, mert a Tabán szabályozásánál hatalmas földmobilizálásra van kilátás, ami pedig a képzetlen, a nem szakmunkások foglalkoztatására igen alkalmas lesz. Ami most már a pénzügyi kérdéseket illeti, azt hiszem, hogy a háborús kamatveszteséget bizonyos mértékig ellensúlyozza a telekértéknek önmagában való emelkedése és általában a telek értékének emelkedése a pénz értékéhez viszonyítva.- A második nagy munka az Erzsébet-su- gárut és az uj városháza kiépítése. A városháza helyének végleges meghatározása nélkül azonban az Erzsébet-sugárutra vonatkozólag is fölösleges minden tervezgetés. Bár elvben el van tökélve, hogy az uj városháza tovább is a régi helyén marad, ezzel a problémával a városrendezési kérdések egész sorozata kapcsolatos. Ma van már egy szakbizottságunk, amelybe az ösz- szes illetékes faktorokat bevontuk, ennek feladata, hogy a városház elhelyezésének és az Erzsébet-sugárut kiépítésének kérdését méga pesti tér, a pesti liget kiállított tárgy, amihez nyúlni nem szabad. Adjátok, óh adjátok oda a gyerekeknek, hadd éljenek, hadd viruljanak, mert nagyra kell nőniök, üdéknek, frisseknek, vidámaknak kell lenniük, hogy az élet öreg, morgós medvéjét majdan játékosan tudják porbagytirni.

Polgármester ur, kérjük, volna itt még valami, amit községesiteni kellene. Uj üzem, uj házi kezelés. Dobogtassa meg még egyszer Budapest szivét, mert szükség van rá nagyon. Házi kezelésbe kell venni a gyermekek szórakoztatását. Van-e kedve hozzá, polgármester ur, érzi-e, tudja-e, hogy ez ha ma nem, de holnap, amikor majd (reméljük, még téli gúnyában) megérkezik a béke, mindenki, állam, város kegyetlen önzéssel fog rajongani a gyermekért? Mindent, amit szeme-szája megkíván, halomba öntenek majd eléje, mert a jelen pusztulása nyomán a jövőt kell gyorsan és jól építeni. A jövő emberének másnak kell lenni, mint amilyeneknek a mai gyermekek Ígérkeznek. Napsugaras lélek, csillogó szemek, boldog, megelégedett nyugalom, pufók arcok, édes csirkefogó-nevetések, jöjjön el a ti országtok . . . Ezt, ezt kell megteremteni, aki ezt meg tudja csinálni, annak emlékezete örökké fog élni a város lelkében, annak neve hallatára mindig meg fog mozdulni Budapest szive.

*

Tehát gyermekmulattató városi üzem. Valahol a Városligetben, vagy a Népligetben, piros kerítésen nevető képek, kicsi magyar diadalkapu, fölirva rá: Paradicsom. Bent minden kigondolható, minden elképzelhető játék, képek, csigák, hinták, falovak, majmok, állatok. Árnyas fák alatt társasjátékok. Pár garasért pohár tejecske, tiszta, friss sütemény, egy darab