Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-11-29 / 48. szám
Budapest, 1916. november 29. 5 villamosról és kénytelen volt gyalog megtenni a rövid utat, az uj rendszer mellett majd takarékosságból fogja enyhíteni a villamosok nagyranőtt forgalmát. Természetesen a szegény emberek sokaságát is visz- szatartja majd a drágább tarifa és igy a társaságok és az adó, valamint a haszonrész címén részesedő főváros könnyen elérhetik, hogy aki villamosra ül az ■meg is kell, hogy váltsa a jegyét, viszont a mostani veszedelmesen zsúfolt közlekedés mizériái is önma- guktól enyhülni fognak. Uj tarifa, uj milliók A legkézenfekvőbb ellenvetés az uj tarifával szemben természetszerűleg az, hogy a mostani közlekedési árakat lényegesen megdrágítja. Húsz fillér mégis sokkal több, mint tizenketttö, majdnem a kétszerese — igy szól az ellenvetés. 'Ez csakugyan igy igaz, annál inkább, mert a kontinens közúti közlekedési forgalmáról készült statisztika igazolja, hogy ott, ahol a szakaszjegy rendszere a mienkhez hasonló, a bruttó-bevételnek átlag 65—70 százaléka esik a szakaszjegyekre. Nálunk is körülbelül ez az arány, úgy hogy az utazóközönség 60—70 százalékának villamosjegye fog megdrágulni minden esetben 8 fillérrel. Ezzel szemben azonban eltűnik a mostani, gyakran igen rövidre szabott és igazságtalan szakaszhatár és az egyforma, huszfilléres jegygyei az utas egyszer átszállhat, sőt átszállhat nemcsak egyik villamosról a másikra, hanem — ahogy tervezik — akár a villamosról autóbuszra vagy omnibuszra és viszont. Az átszállójegy ára, eltekintve a Városi Villamos bizonyos tizenhatfilléres relációitól, most is legalább húsz fillér, viszont uj kényelme lesz a közönségnek, hogy átszállójegyét az omnibuszon és autóbuszon is használhatja. A távolsági forgalomban pláne olcsóbbá válik a jegy a mostani 24 és 30 filléres típusoknál, amelyet túlnyomóan a perifériákon lakó munkásnép szokott igénybevenni. Általánosságban tehát tulajdonképen a mostani luxus-utazások drágulnak meg, azok pedig, akik a villamosra leginkább rá vannak utalva és szűkösebb viszonyok között élnek, jobban járnak. A főváros a mai forgalom mellett kétíilléres alapon öt-hatmillió koronát kitevő uj bevételre 'Számit az uj rendszer révén. Ha azonban a bruttó-bevételből kötne ki magának percentuális részesedést, amint tudtunkkal bizonyos oldalról tervezik, akkor ez az uj jövedelem még lényegesen nagyobb lehetne. A főváros közcéljai szempontjából tehát az uj rendszer mindenesetre nagyon örvendetes volna. A Villamos Városi Vasút, amely szintén a főváros vállalata, tehát szintén közcélú érdekeket szolgál, a kétségtelenül előálló lényeges bevételi többlet révén, szanálhatná vagy legalább nagyon enyhíthetné mai súlyos helyzetét, A Közúti a reform által uj milliós betvételekhez jut, amelyet remélhetőleg a háború után, amikor a mostani anyag -és munkáshiány megszűnik, a közlekedés javítására fog fordítani. Ezek az anyagi szempontok. Ami a közlekedés nagy érdekeit illeti a közönség szempontjából, egészen bizonyos, hogy az uj rendszer révén a mostani tarthatatlan állapotok lényegesen enyhülni fognak, az egységes jegy- rrendszer révén könnyebb lesz fegyelmezni a közönséget és a budapesti közúti közlekedés mindenesetre kibírható lesz. Róna Lajos. Könnyezik a király ... Rózsavölgyi alpolgármester emlékei a király budapesti látogatá airól. Gyászlobogós, borongós utcák során röpít a villamos Rákosfalva felé, hol egy villásbajszu. öszfejii magyar ur él, elvonult, tempós nyugalomban, letűnt idők, nesztelen léptekkel kisértő, színes és deriis ern lékei között. Mennyi kincs, mennyi pompás drágakő, sziporkázó epizód, tiszta fénynyel tündöklő korkép megfér a múlt egy ilyen ékszeresládájában, melynek falát a napsugaras öregség mindent megértő, mindent megbocsájtó, mindenre bólogató, deriis filozófiájából ácsolták . . . Érintsük a szivalaku zárt a magyar mesék, most friss szint kapott, vérharmatfüvével, s a kipattant kincsesládából íiizzük fonálra azokat az apró igazgyöngyöket, csillogó epizódokat, mik egy, a mostani ágyurengés között is, csendes nyugalomban, szelíd békében lezárult csodálatos, gazdag, megpróbáltatásaiban is királyi életre vonatkoznak . . . Rózsahegyi Gyula egy emberöltőn keresztül állott vezető helyen, a főváros szolgálatában, majd két évtizeden át volt alpolgármester és e hosszú és szép szolgálati idő alatt bőségesen volt alkalma érintkezni Őfelségével. A nyugalomban élő alpolgármester rákosfalvai villájában fogadott. A kényelmes, puha dolgozószobában, a falakon, az Íróasztalon, mindenütt képek, fényképek, kéziratok, levelek, egy be- csiiletes, áldásos munkában eltelt élet emlékei. Megkértük, hogy meséljen néhány epizódot a királyival való találkozásaiból, néhány intimitást a királynak a székesfővárosban való látogatásairól. Eleintén nehezen indul meg a szó, látszik, hogy az emlékei között keresgél, válogat az öreg ur, de csakhamar vígan folyik az előadása és szemünk előtt mind tisztábban rajzolódik elé egy jóságos, érdemrendekkel borított egyenruhája, koronás ember alakja . . . — Őfelségét legelőször a hatvanas évek közepén láttam, mikor mint a piaristák gimnáziumának hetedosztályos növendéke a koronázást néztem végig. Mély hatást tett akkor mindnyájunkra, akik ott voltunk, amint délcegen, kardosán felvágtatott a koronázó dombra, akkori nemes, férfias, fiatal vonásait még ma is tisztán látom magam előtt ... A hetvenes években, katonáskodásom idején, mint egyéves önkéntes, majd mint tartalékos tiszt, többször találkoztam vele hadgyakorlatokon. A nyolcvanas években történt, hogy a Ferenc Józseí-laktanya alapkőletételénél megjelent a király. R á t h Károly volt akkor a polgármester, neki kellett üdvözlő-beszéddel fogadni a királyt. Ráth hires szónok volt, legendás rögtönző, magam tudom, ki akkor titkár voltam mellette, hogy sohasem készült, pedig voltak napok, hogy négy-öt küldöttséget is vezetett. Itt azonban írásban be kellett előre nyújtani a beszédet, s illetékes helyen figyelmeztették, hogy a benyújtott szövegtől eltérni nem szabad. Ez a megszorítás már előre nehezére esett a polgármesternek. Az ünnepség előtt egy félórával még görcsösen magolta a beszédet. Végre jelezték a király érkezését. A polgármester a kezébe nyomta valakinek a szöveget, s megkérte, hogy súgjon. Majd a király elé lépett: — Felséges Urunk és Királyunk! Tovább :nem jutott. A súgó minden erejével igyekezett öt kisegíteni. Ráth azonban se látott, se hallott, újból elkezdte:-— Felséges Urunk és Királyunk! Most már elmondott valahogy néhány mondatot is, de csakhamar megint elakadt. Hosszú, kínos csend következett. Közvetlen közeiében állottam a királynak, tisztán láttam mindent, ami ezután történt, őfelsége elmosolyodott, s kihúzott a zsebéből egy papírlapot. Alig hallhatóan mondotta, jóságos hangon: — Jól van. jól . . . T u d o k én azért válaszolni! . . . S tiszta, messzecsengő hangon olvasta fel a feleletet az el sem mondott szónoklatra. ... De az öreg Ráth Károly három héten keresztül nem szólt teremtett emberi lényhez egy szót sem ... Személyes érintkezéseim? Jó. arról is valamit. Mikor 91-ben polgármesterek lettünk, felmentünk tisztelegni a királyhoz a budai várpalotába. Márkus polgármester vezetett minket, vagyis engem és M a- t u s k a Lajost, a másik alpolgármestert. Őfelsége először Márkust szólította meg, s hosszan, kedélyesen beszélgetett vele. Majd a halálsápadt Matuská- hoz fordult: — Mikor lett polgármester? Tiszta, csupa-erő tekintetével ránézett. Matuska nem tudott felelni. Halálos zavarba jött, s elfelejtette hirtelen. Én, ki életemben soha. senkitől meg nem ijedtem, feleltem helyette . . . Majd mosolyogva hozzám fordult a király: — Mi volt azelőtt? — Tanügyi tanácsos. Felség! A király csodálkozó pillantást vetett rám. — Micsoda? — Tanügyi tanácsos!-— Ezt nem értem . . . — Aki a fővárosi iskolák ügyeit intézi. Felség. — Ja, úgy! Az szép! A város, tudom, sokat áldoz iskoláiért. S mosolyogva, kegyesen elbocsájtott bennünket. Mikor a tiz szobrot ajándékozta a király a fővárosnak, akkor elmentünk megköszönni a bőkezű ajándékot. Óriási küldöttség, Márkus vezetett megint bennünket. Le is fényképeztek akkor valamennyiünket, diszmagyarban. a régi városháza udvarán építettek égj- lépcsősen emelkedő, emeletmagasságu tribünt . . . ❖ Egy más alkalommal szerenádot adtunk a királynak a várban. A szerenádot az Országos Dalszövetség rendezte, énekesei azonban jórészt a Budai Dalárda tagjaiból kerültek ki, melynek én voltam az elnöke. Ének végeztével magához kéreti a király a vezetőket. Felmentünk, B á r c z y, Vaszilievics alpolgármester és én. Bárczy bemutatja magát, mint az Országos Dalosszövetség elnökét, majd engem, mint a Budai Dalárda elnökét, őfelsége hosszan és dicséröen beszélt az énekről, a dal felemelő hatásáról és szépségeiről. Megköszönte a műélvezetet, majd Vaszilje- vicshez fordult: — ön nem énekel? — Nem, Felség! — Bizonyára sok a dolga? — Igen, Felség. Lefelé menet aztán nekiestünk Bárezyval Va- sziljevicsnek. Hogyne, mikor olyan beállítást adott a dolognak őfelsége előtt, mintha nekünk se m m i dolgunk sem volna,... csak éneke- 1 ii n k . . . * A legmélyebb és legmegrázóbb emlékem azonban 1901-ből van, a gödöllői Erzsébet-szobor leleplezéséről. Akkor is a Budai Dalárdával jelentem meg. Több magyar dalt énekeltünk, igy a „Lehullott a rezgő- nyárfa ezüstszínű levele“ kezdetüt is, a királyné kedvenc nótáját. Én többekkel állottam, hátrább, eset - nyővel a kezemben, mikor odalép hozzám egy rendező, hogy Darányi hivat, be akar mutatni a királynak. Darányi csakugyan karonfog s vezet őfelsége elé. Útközben vesszük észre, hogy nálam az esernyő. Hamarosan egy idegen ember kezébe nyomtam, fogja, amig a kihallgatásom tart. Ahogy a király elé léptem, csak elbámultam. Világoskék huszáruniformisa csupa folt és nedvesség, jóságos arcán hangtalanul, sűrűn még egyre p e r égte k a k ö n n y e k. A legelső magyar ember legdrágább könnyei. Szorosan hozzámlépett s melegen megrázta a kezemet, amit a kihallgatások alkalmával egyébként sohasem tesz. — Nagyon, nagyon szép és megható volt. Igazán köszönöm! Meghajtottam a fejem. A tükrös csizmaszáron akkor gurult éppen le egy fénylő, forró csepp. Soha, soha ezt a jelenetet nem felejtem el. Alkonyodéit, s a búcsúzó nap vörös palástot akasztott a könnyesszemii uralkodó hajlott vállaira. Nekem úgy elöntötte a szivemet a melegség, hogy a legszívesebben jóságos atyai mellére borultam volna, s zokogtam volna én is. Nagyon mélyen, némán meghajoltam . . . Sir a király . . . ... Az esernyőm azonban eltűnt véglegesen . . . Vécsey Leó. • • • Késik a költségvetés. A fővárosi törvény előírja és a gyakorlat szentesítette, hogy a költségelőirányzatot legkésőbben december elsejéig nyilvánosságra kell hozni. A mai rendkívüli körülmények között azonban nem lehet ragaszkodni a szokáshoz és a koronázási ünnepségek előkészítése miatt különben is némi szünet fog beállani a normális városházi munkában. Éppen ezért bizonyos, hogy a költségvetés publikálására csak december végén, tárgyalására pedig csak január végén kerül a sor és igy január elsején ex-lex-be kerül a városházi adminisztráció. Elkésett jutalomdij. A Ferenc József-jutalom- dij alapítvány tudományos dijára — 2500 korona — még 1915. májusban irta ki a pályázatot a főváros. Jelentkeztek is vagy tizenketten, de a dijat mai napig sem adták ki, pedig az ugyanakkor kiirt irodalmi dijat már régen megkapta Krúdy Gyula. Úgy értesülünk, hogy a tudományos dijat Szabó Ervin könyvtárigazgatónak szánták és még ebben az esztendőben kiadják. A Gellért-fürdő és szállodája építésénél a diszíestő és miiasztalos munkára a székesfőváros tanácsa által nov. 20-án tartott árlejtésen ajánlatot tettek: a diszfestő munkákra Reitzer Ferenc és fiai 55520 K-val. Pauli és Stuch 31.0o9 K-val, Hegedűs és Horváth 35.044 K-val, Wigmann Frigyes
