Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-10-04 / 40. szám
Budapest, 1916. október 4, kockázatos áldozatokkal járó, különösen pedig a;.közönségre ró nagy terheket a városnak túlságos extenziv fejlődésével járó sok közmű- költsége a közigazgatás nehezítése folytán.- Nagyon érdekes, hogy a sok kérdés közül éppen az adó kérdése ragadta meg a legnagyobb érdeklődést és indította meg a legélénkebb vitát. Nagyon érdekes, hogy ugyanazon cél elérésére két éppen ellentétes irány törekszik. Az egyik uj adókat, úgymint telekadókat, vagy büntető jellegű adókat, sőt újabb ház- bér-pótadókat követel. Nem tévedek. A házbér- pótadóemelést a lakásviszonyok javítása végett és annak a jelszavával akarják egyesek. Elég különös ez, de magyarázgatják ilyen hatását. A másik irányzat éppen ellenkezőleg adócsökkenéstől és adómentességtől, illetve rendkívüli adómentességtől várja a lakásügy fellendülését. Az első irány inkább a teoretikusoké, a második a praktikusoké. Tiltó tanácsi határozat a tisztviselők kedvezményes vásárlásáról A Zita-kórház ügye óta igen gyakran kisért a tanácsülésben az a kérdés, hogy megengedhető-e a tisztviselőknek a városi üzemekben való vásárlás. Tudvalevő, hogy régibb keletű tanácsi határozat volt arra vonatkozólag, hogy a kórházak élelmiszerkészleteit nemcsak a bentlakó alkalmazottak, de a közegészségügyi ügyosztály tisztviselői is készpénzfizetés mellett igénybevehetik. Ezzel a jogával élt Buzay tanácsnok is és a vizsgálat volt hivatva megállapítani, túl lépte-e a határt, vagy nem ? Akár visszaélt jogával, akár nem, mindenesetre felvetődött a gondolat azonban, nem volna-e opportunus megtiltani a tisztviselőknek a kórházak élelmiszerkészleteinek használatát? Hiszen van — mondták egyesek — a fővárosnak élelmiszerüzeme, ahonnan minden alkalmazott beszerezheti szükségleteit. Megírta a Fővárosi Hírlap, hogy a Zita-ügy hírlapi szellőztetésének napján tartott tanácsülésen maga Buzay tanácsnok indítványozta, hogy szüntessék meg a tisztviselők bevásárlási jogáról szóló tanácsi határozatot. Akkor a tanács Buzáth és Harrer tanácsnokok megoko lásai alapján nem ejtette el régi határozatát, hanem egész terjedelmében fentartotta azt. Buzáth tanácsnok okos érveléssel azt mondta, hogy a kórházban bentlakó alkalmazottak nemesük messze laknak a piacoktól, de családtagjaik, akik a bevásárlásokat eszközük, széjjel is hordhatják a legnagyobb vigyázat mellett is a betegségeket. Annál különösebb és a tisztviselőket annál inkább lesújtó intézkedés az, hogy a tanács most, mintegy két hét előtt kimondta, hogy a tisztviselők nemcsak a kórházakban nem vásárolhatnak, de az élelmiszer- üzemeknél sem kapnak más módon élelmiszert, csak úgy, mint minden más budapesti lakos. A tisztviselők körében ez az intézkedés igen nagy meglepetést keltett és sokan keserűen panaszkodnak- hogy a főváros az alkalmazottainak nem ad a készleteiből, hanem arra kényszeríti, hogy növeljék az élelmiszer-eláru- sitóhelyek előtt álló tömegeket. A tanácsi határozatról különben a tisztviselőket és alkalmazottakat külön nem is értesítették, hanem úgy kellett megtudniok a dolgot, hogy mikor az élelmiszerüzemnél be akarták szerezni szükségleteiket, ott egyszerűen megtagadták a kiszolgálást — a tanácsi határozatra való hivatkozással. A tanács állásfoglalásában tehát pár hét alatt egyelőre teljesen indokolatlan pálfordu- !ás történt. Mindenesetre nagy határozatlanságra vall, hogy egyik hétről a másikra homlokegyenest ellenkező álláspontot képvisel a fővárosi tanács. A tisztviselőknek pedig tökéletesen igazuk van, amikor elszomorodva látják, hogy egy-két ember bűnét a tisztviselők százainak kell megszenvednie. Érthető és megmagyarázható lenne, ha a tanács arra szorította volna a tisztviselőket, hogy csak az élelmi s z e r ü z embc'51 szerezzék be szükségleteiket, de ezt is megtiltani olyan sérelme a tisztviselőknek, amelyet föntartani valószínűleg nem lehet sokáig. Szegénylegényből pandúr Folonyi Géza rágalmai Vádat emelek, — ez volt a citne annak a nevezetes újságcikknek, amelyben L e n g y e I Zoltán azzal vádolta meg Polónyi Géza akkori igazság- ügymjnisztert, hogy bizottsági tagságát jogosulatlan anyagi előnyök szerzésére használta fel. A szenzációs politikai bünpörben, amely később ítélethozatal nélkül, Polónyi hallgatólagos hozzájárulásával végképpen elaludt, a Cséry-féle szemétfuvarozási vállalattal, a Dunagözhajózási Társaság partbérletével, a Qschwindt-gyár kitelepítésével, az Emmerling-íéle plakátmonopóliummal kapcsolatban felkavarták a múlt idők minden városházi szennyét és a szemétdombon — Polónyi Géza ur kuporodott. Ez kilenc esztendővel ezelőtt történt és azóta a bukott pecsétör kicsöppent a főváros közgyűléséből is. He érdeklődő „szeretete" a főváros ügyei iránt nem halt ki belőle és mint legfőbb szakértő a városházi panamákban, az elmúlt héten interpellált a képviselőházban és rágalmakkal telitett beszédet mondott a városházi adminisztráció e 11; n. A vakmerő rosszhiszeműségnek és a szemérmetlenségnek arcpiritó mértékeiről minden objektiv embernek egyforma véleménye van; azokról a konkrét vádakról pedig, amelyeket Polónyi interp dlációjában felhalmozott, illetékes tényezőtől a következő nyilatkozatot szereztük; Polónyi ur első rágalma arra vonatkozik, hogy a polgármester könnyelmű adósságcsináló; bizonyítja pedig e rágalmat azzal, hogy a főváros rövid időn belül három kölcsönt vett fel és hogy az adósságok kamatainak fedezésére külön kölcsönt volt kénytelen igénybevenni. E vádakra részben megfelelt nyomban a belügyminiszter és igy csak azt kell leszögezni, hogy az egyik kölcsön (30 milliós függő kölcsön) a másikból (80 milliós) teljes kiegyenlítést nyert, a harmadik kölcsönre (13 millió márkás) pedig azért volt szükség, mert a 158 milliós márkaköl- csön tőketörlesztését és kamatait márkákban kell visszafizetni és ha a Magyar Banktól nem kapott volna márkát a főváros, akkor óriási ösz- szegeket vesztett volna a márka és a korona közötti disparitás miatt. A disparitást a háború hozta, ezt a 158 milliós kölcsön felvételekor nem lehetett előre látni. Különben is a disparitásért talán több joggal lehet felelősségre vonni a pénzügyminiszter urat, mint a fővárost. A 80 milliót nem dobta a Dunába a polgármester, abból adósságokat fizetett ki a főváros és folyó kiadásokat kellett fedeznie, azonkívül pedig beruházásokra kell a hátralék. Általában a legnagyobb — és Polcnyinál is feltűnő — rosszhiszeműség kell ahhoz a beállításhoz, mintha a kölcsönök felvétele csak annyit jelentene, hogy több lett a főváros adóssága. Hiszen az adósságokkal szembenállnak a kölcsönpénzekből szerzett uj vagyonrészek, ezeket nem tüntették cl, ezek itt vannak, nagyrészt gyümölcsöző értékek és az éremnek csak egyik oldala, hogy a főváros adósságai 500 vagy hány millióval szaporodtak, a másik oldala az, hogy ugyanakkor 500 millióval megnövekedtek a főváros aktívái is, sőt az aktiv vagyon jórésze jelentékeny jövedelmet is hajt. Polónyi ur jól tudja, hogy az adósságcsinálás önmagában véve még nem baj; baj csak az volna, ha az adósságok ellenértéke nem volna meg. — Polónyi azt mondja, hogy Bécs jobban szituált főváros, mert olcsóbb kölcsönt kapott legutóbb, mint Budapest és mert az osztrák postatakarékpénztártól veszi fel a kölcsönt, holott Budapest csak a pesti nagybankok garantálásával, közvetítésével juthatott a magyar postatakarékpénztár pénzéhez. Eltekintve attól, hogy az adatak, amelyekre hivatkozott, hamisak, ez a vád csak azt bizonyítja, hogy az osztrák kormány a kezére jár Bécsnek, ha kölcsönre van szüksége, nálunk ellenben Teleszky miniszter egyenesen megakadályozza, megtiltja, hogy a magyar postatakarékpénztárral közvetlenül kerüljön összeköttetésbe a főváros és belekényszeríti Budapestet a nagybankok igénybevételére. Ez Budapest, ez Bécs, ez Teleszky és ez Polónyi. — Polónyi hivatkozik a belügyminiszter leiratára, amelylyel a főváros 1916. évi költség- előirányzatát jóváhagyta. A miniszter elsősorban hivatkozott arra, hogy leiratának intencióit megvilágítsa és Sándor János belügyminiszter kijelentette, hogy a leirat szigorú hangja nem volt tüntetés, nem volt rá különösebb oka, hanem csaknem hasonló tartalmú leiratot kapott az ország minden törvényhatósága. Jellemző, hogy Polónyi ur a miniszternek abba a kifogásába kapaszkodik bele, amelyet uj tisztviselői állasok szervezésének költségbeállitása ellen emelt. Még csak annyit, hogy esztendők óta csaknem azonos tartalmú mindig a költségvetést jóváhagyó leirat, nincsen tehát semmiféle különösebb jelentősége most sem. Polónyi ur a Városi Villamos részvényvásárlásával akarja igazolni, hogy túlságosan könnyelműen gazdálkodtunk. Ismét vaskos rosszhiszeműség, mert a Városi részvénytöbh- ségének megszerzése nem volt öncél, csak egy lépés a villamosközlekedés várositása felé. Nem szabad ezt a tranzakciót önmagában véve, izoláltan megítélni, mert ennek anyagi, közlekedési és várospolitikai haszna, célja, jelentősége csakis akkor fog kibontakozni, ha a Közúti is a fővárosé lesz. Polónyi ur megállapítja, hogy Bárczy István polgármestersége alatt felemelték a községi adópótlékot, noha a főváros ötmillió korona ajándékot kapott a Wckerle-kormánytól. Polónyi ur nagyon iól tudhatná, hogy az adóemelésre azért volt szükség, mert Bárczy polgármester teljesen zilált pénzügyi viszonyok között vette át a főváros vezetését és a zilált viszonyok abból az időből Származnak, amikor Polónyi ur volt a közgyűlés egyik vezére. Ad vocem: Sárost űr áö; a főváros hivatásos rágalmazóinak kedvenc jelszava ez: a Sárosfürdő milliói. Nos hát, Polónyi ur, maga állapítja meg, hogy a Sárosfürdő — és a Rudas-fürdő — felépítésére országos törvény kötelezte a fővárost. — Egyes üzemek tényleg súlyosan érzik a háborút, ebből azonban nem lehet következtetéseket vonni az üzemek hasznára, prosperálására. Vannak viszont olyan üzemek, amelyeknél egyenes bűn volna, ha nyereségre törekednének. A főváros leltárával is van dolga Polónyi urnák; megállapítható, hogy a főváros ingatlanainak valóságos, forgalmi értéke legalább is 25 százalékkal nagyobb, mint a leltárban feltüntetett érték, úgy hogy Budapest aktiv vagyona jelentékenyen több, mint amennyiről Polónyi ur tud. Marad végül a üénes-ügy és az a szemrehányás, hogy Dénesi a városházán megtűrték. Itt aztán igaza van Polónyi urnák, annyira igaz, hogy a Dénes—Melkó-pörben Melkó ügyvédje Polónyi Dezső volt, tehát Polónyiék ismerték az aktákat, tudták ki a müszerüzem igazgatója, Miért nem jött ki Polónyi korábban, egy esztendővel ezelőtt ezzel a leleplezéssel, miért várt egészen mostanáig? Miért lett csak most erkölcsbiró -Géza mester és fia, a Margitsziget volt ügyvédje? Uj főpolgármester Városházi kombinációk Sokat beszélnek mostanában a városháza táján arról, vájjon Bárczy István dr. polgár- mester lemond-e helyettes főpolgármesteri állásáról, amelyet eddig csak azért tartott meg, mert éppen az autonómia legfantikusabb híveinek volt az az álláspontjuk, hogy egyáltalában nem kell többé főpolgármester és hogy az uj fővárosi törvény megszüntetéséig Bárczy polgármester vállalja el a főpolgármesteri állást. A polgár- mester elhatározását e kérdésben minden valószínűség szerint szintén az október 11-iki közgyűlés fogja tisztázni, de már a lemondás eshetősége is napirendre hozta a kombinációkat az esetleges uj főpolgármester személyére nézve. Festetics Géza grófról nem lehet szó, mert ő nem helyezkedne szembe a közgyűléssel és különben sem egészséges. Samassa beliigymin. tanácsos hasonlóképpen nem egészéges. Gászner adóíel- ügyelő nem eléggé „erélyes“ ember, Miklós Ödönnek a munkapártban sok rosszakarója van és róla tudják, hogy a főváros barátja, - ez pedig vétek. Miskolczy Ferenc bihari főispán nevét lanszirozzák, de ő idegen ember a városházán, nem ért a főváros ügyeihez. Es minthogy feltétlenül megbiz'ható emberre volna szükség, minden valószinüség szerint valame-
