Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1916-09-20 / 38. szám

3

Budapest, 1916. szeptember 20.

olyan anyagot, amelynek igen fontos mellék- termékeit még nem vettük ki. Mindent elfogunk követni, hogy a kereskedelmi miniszter urat ennek a rendeletének megmásitására bírjuk, mert ennek nem sok hasznát látnánk.

— Országos szempontból is igen fontos, hogy minél több gázt termeljünk,' mert ehhez porosz szén kell, amelynek viszont meg vannak a háborúban oly szükséges mellékterményei. A magyar szén különben is szegényebb ezekben, de meg a petrozsényi bánya elvesztésével a magyar termelés nagyon megcsappant.

Ami az utcai világítás korlátozását illeti, annak sem sok gyakorlati hasznát fogjuk látni. A magunk iniciativájából is próbálkoztunk ezzel a háború elején, de hamar beláttuk, hogy a csekély, jelentéktelennek mondható megtakarítással, a közbiztonságnak komoly veszélyeztetése áll szemben.

Tutrakán, az oruuadász

— Igaz történet három felvonásban. —

Első felvonás. Történik Budapesten Tutrakán Mór irodájában, amely egyúttal gyermekszobául is szolgál. Aladár, a legkisebb Tutrakán, apja elé áll és félreismerhetetlen orrfintoritással mutat egy félreismerhetetlen edény felé, amelyről az imént kelt fel. E pillanatban a szobába lép Tutrakánné és ezerötszáz koronát kér férjétől egy félkiló zsírra, egy liter tejre, három tojásra s egy városi kenyérre.

— Hova tetted az ezer koronát, amit tegnap adtam? — ordítja magánkívül Tutrakán.

— Három pár harisnyát vettem, mert a régieken már ötkorona nagyságú volt az azsur.

Tutrakán dühöng és miként Nero az arénában, ha bősz indulat lett úrrá felette, balkezének hüvelykujjával lefelé bök, mondván: nem lett volna elég egy pár harisnya ebben a drágaságban? Nem tudok csinálni semmiféle üzletet, a Hadi Termény kivette a számból még a nyálat is.

Vad családi jelenet. Tutrakanné a maga igazolására előszedi cipőit, mindegyiknek félre van taposva a sarka, mondván: ilyeneken járok temelletted, te pitiáner, te kripli. Miért nem vagy a lövészárokban, miért nem vagy fogoly Samarkandban, legalább lenne egy barátom, egy sebesült hős, egy hadseregszállitó és az megvenné nekem az egész Agulárt, ha akarnám. Már- már kézitusára kerül a sor, amikor kinyílik az ajtó és megjelenik Lébertrán Pinkász Török-Biirgözdről és egy mintazacskót lobogtat diadallal a kezében. A zaj elül.

Mi ez? kérdi Tutrakán Lébertrántól. Mi ez? Búza? . . . Lébertrán rázza a fejét. Árpa? . . . Lébertrán rázza a fejét. Bab? L. r. a. f. Hát mi az istencsodája? Arany? . . . L. r. a. f. Aztán ragyogó arccal nyitja ki a zacskót, Tutrakán belenyúl, a zacskóban köleskása van. Kivesz egy marékra valót, nézi-néze- geti, a jobb markából a bal markába hempergeti, tetszik neki. Száz szónak egy a vége, megveszi a köleskását métermázsánként ötszáz koronájával. Szerződés, foglaló, miközben Tutrakánné mosolyogva szoptatja gyermekét s a következő népdallal altatja a pótszemlére készülőt:

Ki az urát nem szereti.

Sárga kását főzzön neki . . .

Lebertrán eltávozik, Tutrakán pedig leül, levelet ir Májer Jezebiásnak Olmiitzbe és felajánlja a köleskását métermázsánkint hatszázötven koronájával, ab loco.

*

Második felvonás. Történik Olmiitzben. Májer Jezebiás olvassa Tutrakán levelét és kéjgörcsöket kap.

Az üzlet perfekt lesz és a köleskása megérkezik. Olmiitz lobogódiszt ölt. Az állomáson fehérbe, öltözött lánykák várják a köleskásával berobogó vonatot, a zenekar a néphimnuszt játsza. Díszbe öltözött orosz foglyok hordják ki a vagonokból a kásás zsákokat. Jezebiás áruba bocsátja. Háza előtt óriási tömeg. A rendet egy század katonaság tartja fenn. Jezebiás eleinte 15 koronájával adja a köleskása kilóját, midőn azonban az ablakon keresztül látja, hogy a harcra- kész polgárság töméntelen tömege egyre nő, csak annak ad kását, aki száz köteg fogpiszkálót is vesz tőle, sőt később egy kis zsák herbatea vásárlásához is ragaszkodott, végül pedig csak az kapott köleskását, aki a boldogult emlékezetű Fortuna aranybánya részvényeiből (Jezebiás makulatúrában vette kilónként 8 fillérért) is vásárolt a teljes névértékben.

De a boszu résen állt. Egy előkelő olmiitzi polgár,

akire már köleskása nem jutott, feljelentette Májer Jezebiast árdrágítás miatt. Megindult az eljárás, amelynek folyamán a terhelt bevallotta, hogy a köleskását Tutrakán Mórtól vette. Az olmiitzi rendőrség erre táviratilag szólította fel a budapesti rendőrséget, hogy Tutrakán Mór ellen hasonlóképen indítsa meg az eljárást.

*

Harmadik felvonás. Történik Budapesten. Az olmiitzi távirat megérkezik a Zrinyi-utcai palotába. A rendőrségnek éppen akkor rengeteg dolga van. A menekülteket kell elhelyezni. A sötét budapesti utcákon sok a késelés, de kevés a rendőr. A rendőrök mind a tejesboltok és a városi élelmiszerbodék előtt őrzik a libasort. Az olmiitzi távirat mint a bomba hat. Olyan bűntény történt, amelyet a világháború vészzivatarában is példásan kell üldözni. Ezt meg kell torolni! A rendőrök autóbuszba vágják tagúkat és Tutrakán lakására száguldanak. Tutrakán megdöbben. A hamis bukás már elévült: vájjon mit akarnak tőle?

— Orvvadász! Szarvasgyilkos! Majd adunk neked! — ordítja a rendőrség. Hogy mersz tilalmi időkben szarvasokra vadászni? . . .

Es Tutrakánt behurcolják a Zrinyi-utcába. A rendőrfogalmazó vallatja:

— Maga szarvasokat szállított Olmiitzbe, ez tilalmi időben súlyos kihágás.

— Tévedés, uram, mondja Tutrakán. Kellemetlen tévedés! Én világéletemben csak poloskákra vadásztam, szarvasokra sohasem.

— Hát ez mi? és a fogalmazó dühösen odatartja az olmiitzi rendőrség sürgönyét:

. . . Moritz Tutrakán lieferte Hi rs e an Mayer Jezebiás. . .

Hát ez nem világos? Hát* meri még tagadni, hogy szarvasokat szállított? Hirse, nem annyit jelent magyarul: szarvasok?

Tutrakán hangosan felkacag.

— Hirse magyarul: k ö 1 e s k á s a, ezt szállítottam. Hirse és Hirsche, az két dolog.

Kiderül a félreértés. Tutrakán nem követte el a tilalmi vadászás bűnét. Csak a köleskása árát drágította. Ezért 50 korona pénzbírságra ítélték.

(Függöny.)

Teleszky a főváros gazdálkodásáról

A kölcsőnkötvények belyegmentessége

A képviselőház szeptember hó 12-iki ülésében letárgyalta és elfogadta azt a törvényjavaslatot, mely a székesfőváros által felvett és felveendő kölcsönök adó-, bélyeg- és illeték- mentességét, valamint pupillaritását mondja ki. A fővárosnak azt a kérését, hogy ez a mentesség a függő kölcsönökre is kiterjesztessék, a parlament nem vette figyelembe.

A most megszavazott törvénynek a fővárosra nézve azért van fontossága, mert kötvény- kölcsöneire az általános bélyeg-, illeték- és adómentességet dekretálja, úgy, hogy ez a kérdés most egyszersmindenkorra eldöntöttnek tekinthető. Eddig ugyanis minden egyes esetben a parlament hozzájárulását kellett kikérni. Figyelemreméltó még a törvény első szakaszának az az intézkedése, hogy a belügyminiszter a főváros kölcsönfelvételére vonatkozó határozatát csak akkor hagyhatja jóvá, ha a kötvény- kibocsátáshoz a pénzügyminiszter előzetesen hozzájárult. Megjegyzendő, hogy a gyakorlatban ez az eljárás eddig is fennállott.

A törvényjavaslat tárgyalása során Springer Ferenc szállott síkra a főváros jogos álláspontja érdekében. Különösen az az érvelése volt meggyőző, hogy ha a Földhitelintézet, a Kisbirtokosok és az Altruista bank élvezik az adó- és illetékmentességet, akkor ezt a kedvezményt a főváros függő kölcsönéből se lehet megtagadni. Tárgyi akadálya a dolognak nincsen mondotta Springer, — az egész a pénzügyminiszter jóakaratától függ.

Csakhogy ez a jóakarat a pénzügyminiszternél nincs meg. Kitűnt ez a miniszternek a felszólalásából, ahol alkalmat vett magának arra, hogy a főváros adminisztrációját kritizálja. „Nem vagyok elragadtatva — mondotta — a főváros gazdálkodásától. Én a magam részéről helyesebbnek tartom a reálisabb, talán kissé pesszimisztikus alapokból kiinduló. gazdálkodást. De ez vérmérséklet kérdése; a székesfőváros.- mai vezetőinek más a vérmérséklete ebben a tekintetben, mint az enyém. Innen vannak bizonyos eltérések közöttünk . . ."

Mindenesetre furcsa, hogy a pénzügyminiszter tisztán személyi okokból nyirbálja meg a fii- város autonómiáját és szorítja meg a fővárosnak azt a jogát, hogy függő kölcsönökkel el-, odázhatlan beruházásokat tegyen. Mert vannak olyan invesztíciók, melyeket a háború dacára sy lehet elhalasztani. Módot kell adni telját a fővárosnak arra, hogy a legsürgősebb közmunkákat végrehajthassa. A miniszter úgy állítja be a kérdést, mintha a kömmunításnak függő köl- csönei és közkölcsönei között, azoknak célja és rendeltetése tekintetében bármiféle különbség volna és mintha a függő kölcsön jogi természete nem engedné meg azt, hogy a kütvény- kölesönnel egyenlő elbánásban részesüljön. Mi azt hisszük, ez nagy tévedés. Végeredményében a függő kölcsönök is ugyanazokra a köz- igazgatási célokra vétetnek fel, melyekre maguk a konszolidált kötvénykölcsönök szolgálnak. Csak célszerűségi okok, vagy a pénzpiac helyzete teszi szükségessé, hogy a főváros függő kölcsönökkel is kénytelen operálni. Ebből a nézőpontból tehát a főváros gazdálkodását elitélni nem lehet és nem szabad.

Budapest világvárossá való fejlődése nem nélkülözheti az óriási invesztíciókat. Ehhez pedig pénz, sok pénz és ismét csak pénz kell.

A hajózási központról

Beszélgetés Bubendey titkos tanácsossal

Becs, szeptember 15.

(A Fővárosi Hírlap tudósitójától.) A budapesti dunai konferencián sikerült keresztülvinnie dr. Weiskirchner Richárd bécsi polgármesternek azt, hogy Budapestet, mint a dunai forgalom központját egyenlőre elejtsék. A napokban azonban Pécsbe érkezett a német vizépitészeti technika egyik leghíresebb szakembere, Bubendey titkos tanácsos aki a német kormány megbízásából hosszú idő óta tanulmányozza az Elba és a Duna-kérdéseket. A tanácsos legközelebb emlékiratot terjeszt az ösz- szes érdekelt városok elé s javaslatokat tesz az Elbának és a Dunának nagyobb mértékben való kihasználása érdekében. Fölkerestem az Imperial-szállóbeli lakásán a tanácsost s megkértem, mondja el a „Fővárosi Hírlap“ számára eddigi tapasztalait s foglalja össze röviden, mi lesz javaslatának a lényege? A tanácsos a következőkben válaszolt kérdésemre:

— Javaslatom tulajdonképen a Hamburg—Fekete-tenger közötti forgalom lebonyolítását célozza. Ez nem lehetséges máskép, csak ha az Elbát, Oderát és a Dunát egy nagy folyamlánccá egyesítjük. Az Elba kihasználásának jelentőségét már régen fölismerték. Vizszegény időkben, igy 1904-ben és 1911-ben az Elba hajómélysége

0.6 méter volt csak, mig a cél az, hogy azt a számot akkorára emeljük, hogy vizszegény időkben se legyen kisebb 1.1 méternél, a torkolat vidékén pedig 1.25 méternél. Ennek a tervnek a megvalósítása természetesen igen sokba fog kerülni, de a folyammenti kikötővárosok elő fogják teremteni a szükséges fedezetet. Mindez a mostani körülmények között mégis sokáig fog eltartani s addig a hajóforgalom a központi hatalmak belvizein határozottan szenved.

Mihelyt az Elbán befejeződtek a munkálatok, hozzá lehet fogni az Elba és1 a Duna ösz- szekapcsolásához. Ehhez két csatornára van szükség és pedig az Elba—Odera és az Odera— Duna-csatornákra, amelyek kölcsönösen egészítenék, ki egymást. Összesen 195 kilométer hosz- szuak lennének a csatornák. Számításaim szerint az Elbán hatszáztonnás, a csatornán pedig már ezertonnás s végül a Dunán még nagyobb hajók közlekednének.

—, Megszűnik persze ebben az esetben annak a Bécs és Budapest között dúló versengésnek is a jelentősége, hogy hol legyen a dunai központ? Véleményem szerint legalább négy hajózási központra, de nagyon sok kikötőre lesz szükség. A hajózási központoknak legalkalmasabb városok a térkép szerint Hamburg, mint kiinduló pont, Pardubitz, Budapest és a Duna íe- ketetengeri torkolata, mint végcél. Hamburgban, futnak össze az óceáni hajózás szálai, Pardu- bitzban kezdődnék a nagy csatorna, Budapest