Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-08-23 / 34. szám
2 Budapest, 1916. augusztus 23. igen látttak. Nincs a helyén ma sem senki, ha valaki valamit csinálni akar, akkor egyik helyről a másikra küldik. Senki, egy látható feje nincsen az egész mozgalomnak. Mindenki udvariasan elhárítja magától a vezetőszerepet, amelyet a polgármester Kvassaynak, Kvassay pedig a városházi uraknak kinálgat. A vége pedig az lesz a dolognak, — ceternm censeo — hogy Weiskirchner szépen be fogja csomagolni egy sárga bőrtáskába a dunai konferenciát, amelyet itt lökdösünk kézről-kézre és hazaviszi Bécsbe. És akkor joggal kérdezhetjük rneg, hogy miért ettük meg a békát? Miért vívtuk meg a nagy csatát Weiskirchnerrel, miért lelkesedett olyan igen fídrczy István polgármester, miért volt erélyes a kormány, miért végzett kiváló munkát Lers Vilmos államtitkár, akinek egyik legfőbb érdeme van abban, hogy Budapesten lesz a Dunakonferencia? Miért volt mindez? Azért, hogy Dunaünnepól.v legyen belőle? A fejetlenség netovábbja a Dunaünnepélylyel — pardon! —- Dnnakonferenciával kapcsolatos Duna-kiállít ás. Pompás, szép dolgot lehetne csinálni, ahelyett azonban itt is a legktökéletesebb fölsiilést jósolhatjuk be. Ezzel is sokat szerénykedtek. Kvassay miniszteri tanácsos mindenáron Vita Emil dr. tanácsnoknak ajánlotta a kiállítás rendezését, amig végre most már határozottan tudjuk, hogy Kvassay rendezi. De menynyi időbe tellett, amig ezt meg lehetett tudni. Persze a sok udvariaskodás ideje alatt minden történt, csak a kiállítás rendezése maradt. így a legszebb szaktárgyakat, mint például a Közlekedési Múzeumban levő Vaskapu-modellt már ki sem lehet állítani, mert időbe telnék, mig azt elszállítanák. De egyáltalán most már csak úgy össze lehet kapkodni valamit. A rendszeres munkának vége. Annyival is inkább, mert még ma azt sem tudják, hogy hol helyezik el a Duna-kiállitást? Az akadémia terme a konferencia számára is kicsi és most abban az ötletben éldelegnek, hogy majd az Akadémia folyosójára kiakasztanak néhány térképet, néhány rajzot, pár képet és kész a kiállítás. Szó van arról is, hogy a kiállítást felerészben az Akadémia folyosóján, felerészben pedig a Közlekedési Múzeumban csinálják meg. így gondolkodnak, igy beszélgetnek a dologról, de komoly lépés eddig nem történt. Pesti kabara Én nem vagyok egy leleplező, én nem vagyok egy májas, én egy jámbor N'eszóljszámnemfájfejem vagyok — de be kell vallanom, hogy a leleplezési szakma kiválóságai mostanában szerencsés kézzel dolgoznak és mindenekfelett bámulatos rendszerességgel. Most például a „K„ betűnél tartanak a kommunális élet piszkafái és miután a kórházi zsiríoltokkal egyelőre végeztek, a k á 1 y h a-p a n a m a következett a műsoron. Kicsi az ügy, de szennyes és a városi kályhák kimondhatatlanul boldogok . . . Van osztó igazság, van! Van Isten az égben! Végre valahára nem a kályháknak, a kályhásoknak lesz melegük; végre egyszer a kályhásoknak fiitenek be. A főváros élelmiszer-üzemét Reich Samu ur vezeti, vezérli, vezényli. Olyan kiválóan vezeti, vezérli, vezényli, hogy a tanács 15,000 korona külön jutalommal honorálta a Reich Samu ur munkásságát, világosan azért, mert a fővárosban olyan elviselhetetlenül rossz és drága a közélelmezés, hogy szegény Reich Samu ur szűkös megélhetése csak ezzel az extra-dijazással van biztosítva. Ha mindenáron gáncsoskodó volnék, ha csomót akarnék keresni a kákán: különösnek és indokolatlannak találhatnám a Reich Samu ur tizenöt darab ezresét, de mert megértő lélek vagyok — vegye úgy a Nagytekintetii Tanács, mintha egy szót se szóltam volna. Reich Samu ur pedig vezessen, vezéreljen, vezényeljen tovább . . . Ha még hitványabb lesz a közélelmezés, a Reich ur vezetése, vezérlése, vezénylése alatt — ha majd egyáltalában nem lesz krumpli és végképpen nem lesz tej, ha öt forint lesz egy fej vereshagyma, de vereshagyma egyetlen fej se lesz a piacokon, akkor remélhetőleg, az élelmezési viszonyok rosszabbodásának arányában 30,000 korona lesz a Reich ur külön méltatása. Csak semmi igyekvés, semmi elhamarkodott javítási törekvés, mert istenke ments! még megjavulnak a közélelmezési viszonyok és a szenátor urak indokolatlannak találhatnák Elektrotechnikusok háborúskodása Kanapépor a gáz- és viilanyáremelés korül Eleven tevékenységű, a szereplésben nem spóroló városatyáink közé tartozik ifj. Stern Sándor ur, aki úgy érezte, hogy ha soha nem is, de most igazán rászorult a főváros az ő istenadta tehetségére, tapasztalataira és elektrotechnikai bölcseségére. Ebben a biztos hitben nekiült ifj. Stern Sándor és alkotni kezdett. Tentát és papirost vett és éjjelt nappallá tevő igyekezettel megalkotott egy hatalmas memorandumot, amelynek — úgy véli — Budapest pénzügyeinek alakulásában döntő szerepe lesz. Azt bizonyítja a vá- rosboldogitó városatya tanulmányában, hogy nem a gáz és villany megadóztatására van szükség, hanem hogy inkább föl kell emelni a gáz és a villany árát, ha már a főváros jövedelmeit ilyen módon kell szaporítani. Az ötletnek ugyan van egy apró kis szépséghibája és ez az, hogy az nem épen Stern Sándortól ered. Mire a városatya megalkotta müvét, akkorra a városházán régen kiváló képviselője volt ennek az álláspontnak Buzáth János tanácsnok, a világítási és vízvezetéki ügyosztály vezetőjének személyében A Fővárosi Hírlap megírta, nem is egyszer megírta már róla, hogy a pénzügyi ügyosztálynak a világítási adóra vonatkozó terveit nem helyesli és az ellen minden eszközzel fölveszi a harcot. Sokkal egyszerűbb, becsületesebb és igazságosabb dolog az adónál az áremelés. Egyszóval Stern városatya igen becsületes ügyet támogat, de úttörőnek nem igen mondhatja magát. Pedig, úgy látszik, csökönyösen ragaszkodik az úttörői szerephez. Éppen e vesszőparipácska miatt egy kis afférja is akadt neki az Elektrotechnikai Egyesületben, ahol meglehetősen otthonérzi magát, lévén a szerelői szakosztály alelnöke. Az egyesület elhatározta, hogy a villany és gáz adója ellen akciót indít, ankétet hiv egybe, felolvasásokat tart, stb. Stern városatya vezető szerepet szánt önmagának az akcióban, benyújtotta memorandumát az egyesület elnökének, Zipernovszky Károly műegyetemi tanárnak, aki viszont az egyesület főtitkárának osztotta azt ki. Az egyesület magáévá is tette Stern álláspontját. Egy szép napon, amikor Stern már a vezéri hatalmat kezében érezte, meghívták az elnöki értekezletre, amelyre pedig csak a szakosztályi elnökök szoktak meghívót kapni. Az ambiciózus városatya bolnormális életviszonyok közepette a külön honoráriumot. A kereskedelemügyi miniszter elrendelte, hogy az üzleteket a fővárosban este hétkor be kell zárni — egyelőre próbaképpen. Ő exellenciájának alulírott alázatos szolgája megejtette a próbát Xavér J. Mór füszerkereskedősegéddel és tiszteletteljesen közli a próba eredményét. Xavér J. Mór vallja: — Az este hét órai zárás elrendelése óta nem érzem magamat különösebben fáradtabbnak, mint azelőtt, mikor a főnök ur éjfélig nyúzott. Sőt ellenkezőleg . . . Este zárás után kijárok a városligetbe. Eleinte szédültem a friss levegőn, kissé szokatlan volt, de ma már nyomát se érzem annak, hogy a tiszta levegő ártalmasabb lenne, mint a Dob-utcai magazin jillata. Sőt ellenkezőleg ... A kezdődő jobboldali tudőcsucshurutom azzal, hogy két-három órát sétálok az alkonyaiban, határozottan nem súlyosbodott. Sőt ... Az pedig, amitől legjobban féltem, hogy este hét után hiányozni fog a munka, amely nemesit — hála a Sorsnak egyáltalában nem következett be. Sőt . . . Xavér J. Mór igy próbálta ki a hétórai zárást. Minthogy alaposabban Nagyméltóságod aligha próbálhatná ki, kérem inéltóztassék elfogadni ezt a tanuságtéíelt és állandósítsuk egész nyugodtan a hétórai zárást; kiegészítvén az idevonatkozó rendelkezést büntető intézkedésekkel, mert e nélkül szentelt- viz-jellegü az egész reform. * Pest saját külön zsebszótárába uj szóképzést iktat be egy Baross-utcai cégtábla. Úgy a mint az egyszeri varga azzal előkelősködött, hogy „Csizmadia és Kéjgáz“ felirat ékeskedett a firmatábláján, a Baross-utcai boy-vállalatra is rájött a finomkodás és kifestette a boltajtó fölé: Boyographia Kissé belekergiiltem az uj szóba, mikor tegnap először tolakodott elébem. Boyographia . . . Először azt hittem a kis repülő ripökök örökös és mindenekdogan ment el az értekezletre, ott azonban meglepetve hallotta, hogy az előtáncosi szerepet elvették tőle, mondván, hogy az egyesület álláspontját hivatalosan Jakobovits Dániel főtitkárnak kell képviselnie és ő neki kell az első felolvasónak lennie. Nosza lett ebből parázs kis kanapé-pör. Stern körömszakadtig védte elsőbbségi jogát, de az egyesület nem engedett a hivatalos formákból. Már szét is küldték a meghívókat, amelyek szerint a szeptember 12-iki első felolvasást Jakobovits főtitkár fogja megtartani. Stern Sándor azonban nem olyan ember, aki megijedne a maga árnyékától. Inkább elpártolt hát egyesületétől és elment Soltész Adolf dr.-hoz, az „Országos Iparegyesület“ igazgatójához, akivel már meg is állapodott, hogy megtartja felolvasását és pedig minden lehetőség szerint még szeptember 12-ike előtt. Egyben pedig ambíciójának kielégítése céljából nyomtatásban is kiadja müvét. Legközelebb brosúra formájában fog megjelenni, azonki.- viil az egyik szaklapban is leközölted. Hiába szép is az, amikor az emberben dolgozik az ambíció. Asszonyrendörök a vásárcsarnokban Mozgalom az élelmiszerdrágitás ellen Egy csomó budapesti uriasszony memorandumot nyújtott át Bárczy István dr. polgármesternek, amelyben életrevaló ötletekkel szolgálnak a piaci visszaélések kiküszöbölése dolgában. Érdekes és egyben tiszteletreméltó jelenség, hogy az urihölgyek egészen szokatlanul, név nélkül kívánnak szerepelni. Az okos asszonyi fejek megállapítják, hogy a piaci árak maximálásának a mai rendszer mellett semmiféle gyakorlati értéke nincs. Az árusítók valósággal terrorizálják és elűzik a fogyasztókat, akik a termelő árujához közvetlenül akarnak hozzájutni. Ezeknek a lehetetlen anomáliáknak ellensúlyozására azt kérik, rendelje el a polgármester, hogy a hivatásszerű árusítók reggel 9 óráig a termelőtől árut sem közvetve, sem közvetlenül ne vásárolhassanak; hogy minden egyes árusító köteles legyen a maximális árakat tartalmazó hivatalos plakátot feltűnő helyen kifüggesztve felett hosszú és drága bolyongásaira céloz a felirat és talán „Boyongraphiát“ akar mondani a firmatábla. Kénytelen voltam bemenni a boyographiába, ahol aztán kinevettek, hogy „internacionális gépirásmunká- kat“ is vállalnak — ezért „Boyographia“ a boyographia. Kiokositva távoztam a boyographiából és a szegény, élhetetlen sarki hordárok jutottak eszembe, akik haszontalanul elköpködték az életüket, anélkül, hogy valaha is eszükbe jutott volna hordárographiát alapítani. * Ha már itt tartunk, hogy a repülő ripőkökről meg a hordárokról beszélgetünk — egy sarki esetet is el kell mesélni. Hősei: a hordár, aki jelen van, a boy, aki nincs jelen; szóval a fenyő és a pálma. Van még egy szenvedő szereplője az esetnek: a vidéki atyafi. A vidéki atyafi odaáll alázatosan a Népszinház- utca és a körút sarkán egy zord vörössapkás hordár elé: — Kérném szépen, ha jó szívvel megtetszene mondani, merre van a Gyöngytyuk-utca? A hordár válaszul kiveszi a zsebéből a pipáját, agyarra kapja, elkezdi tölteni, gyömöszölni, a vidéki ember várja nagy alázattal a felvilágosítást, a tereptudós válaszát, hogy merre van hát a Gyöngytyuk- utca? A hordár hagyja kínlódni, izzadni, jó néhány másodpercig és vigyorogva gyönyörködik a Pesten járatlan vidéki gyötrődésében. Végre kevélyen megszólal: — A Gyöngytyuk-utca?! Höhö . . . Erre még jó a hordár, lajb czii Gatt! Ebből éljek meg! A Gyöngy- tyuk-utcából éljek meg! Nem-nem . . . En nem vagyok kenyéririgy ember, én nem vagyok egy piszkos konkurrens. Merre van a Gyöngytyuk-utca? Telefonáljon az ur a boyoknak, 47—93 — a boy-gyerek majd megmondja. Én nem vagyok kenyéririgy . . . Kaján grimaszokkal végződött a szónoklat és láttam a zord hordár arcán, hogy boldogan örült a vidéki atyafi megkinzásán. A nélkülözhetetlenség érzete diadalmasan csengett ki a „megadta neki!“ cimii szónoklatból; a hordár boldog volt, megtalálta a boy- intézmóny Achilles-sarkát és ráhágott magyarmis- kásan. Szentmiklósi József.