Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-19 / 3. szám

Budapest, 1916 január 19,

3

Gál Béla: Nem vagyok és nem is érzem magam annak.

Vécsei Marcel: Van-e fegyelmi joga az igazgató urnák?

Gál Béla: Nincs,

Vécsei Marcel: Ha lett volna hatalma hozzá, indított volna fegyelmi eljárást Laczkó Amália ellen?

Gál Béla: Lehet. így is rögtön jelentést tettem az esetről a közélelmezési ügyosztálynak.

A védő ezután azt kérte, hogy döntse el a bíróság, közhivatalnok-e Laczkó Amália vagy sem? Aranyiczky ügyész ezt fölöslegesnek tartja, mert a bíróság az ítéletben is eldöntheti a kérdést.

Erre a bíróság Ítélethozatalra vonult vissza. Magyar Lajost a törvényszék vétkesnek nyilvánította ugyan, de nem közhivatalnok sérelmére elkövetett rágalmazásban, hanem „mivel vádját bebizonyítani nem tudta“, e gys z e r ü rágalmazásban, amiért 200 korona fő- és 60 korona mellékbüntetésre ítélte.

Éjszakai nagytakarítás Berlinben

Árzroth rendőrtanácsos az éjszaka meg rend szabályozásáról.

Berlin, január 15.

(Sajat tudósítónktól.) A Fővárosi Hírlap-ban olvastam érdekes részleteit annak a tisztogatásnak, amit a budapesti rendőrség rendezett a pesti éjszakában. Nem tudom( akadt-k-e sokan azok közül, akik a gazdasági liberalizmus , laissez fair"-jét átvitték az éjszakai életbe is és föl voltak háborodva azon, hogy az éjszaka meg- rentíszabályozásával hány ember szájából veszik ki a •— kaviáros kenyeret. Annyi bizonyos, hogy amikor a háború elején szó volt az éjszaka megrendszabályozá- fcáról, akkor nagyon sokan hangoztatták, hogy a mulatóhely-üzletvezetőnek, az előtáncosnak és a szeparé- píncérnek is joga van a élethez. Lehet, hogy azóta ezek a liberálisok is rájöttek arra, hogy háború van, hogy e kisemberek és az átlagexisztenciák kényszertakarékossága is van olyan fontos érdek, mint az, hogy az előtáncosok fiákkeron járjanak, hogy becsipett emberek kifosztása talán mégis olyan jog, amelyet a háború tartamára ugyancsak föl lehet függeszteni, mint a sajtószabadságot, — mondom, most inár talán az éjszaka hős védelmezői is rájöttek erre, amire itt, Berlinben,, az emberek már tizenhét hónapDal ezelőtt rájöttek. De vigasztalásul ezeknek és okulásul azoknak, akik az efajta dolgokat intézik, talán nem lesz érdektelen, ha elmondom, hogyan rendszabályozták meg Berlinben az

Az alagút vámjáról rövid párbeszéd következett még Vita tanácsnok és Horváth Lipót bizottsági tag között, azután hazamentek a városatyák, ki a kávéházba, ki szerető családja körébe, ki pedig a Gyöngytyuk-utcai- frontra, — csütörtökön egyéb foglalkozásukat végezték, pénteken délután pedig ismét a közgyűlési teremben találkoztak és némi költségvetési részletek elintézése után a Népopera életéről és haláláról beszéltek bánatos dolgokat.

Kezdte a beszédet Füredi Mór, aki azt kívánta, hogy a Népoperát krematórium céljaira használják. Hecht Ernő súlyos adatokkal fűszerezte a vitát. Szakértői véleményt kért arról, hogyan lett a Népopera 800 négyszögöles telkéből — a Népopera 1300 négyszögöles telke. So- kalta a 8 és fél percentet, amit a Népopera volt bérlői fizettek és egy uzsoraszedésben megőszült városatya buzgón helyeselt e szavaknál:

— Hecht hat Recht!

Bárczy polgármesteré volt itt is az utolsó szó. Finoman és óvatosan kezelte a kérdést és a hangja csak ott lett meleg és közvetlen, amikor a Népopera Mozart-éstélyeiről beszélt. A hosszú beszédeknek rövid vége az lett, hogy a Népopera-előterjesztést elfogadták. Márkus Jenő tanácsnok fogta a hatalmas paksamétát és átadta adlátusának, Kemény Gézának, mondván, hogy:

— Ne égesd el, Géza, az aktákat, mert hátha szükség lesz még rájuk.

És e szavakban bennefoglaltatik a Népopera tragikuma: nem tudott élni, és — nem tud meghalni sem...

éjszakát, hogyan söpörték ki és hogyrn jutottak el a mai állapothoz? Arzroth rendőrtanácsos úr, Traugott von Jagom-nak, Berlin rendőrfőnökének a helyettese volt szives a Fővárosi Hírlap tudósítójának az erre vonatkozó adatokat rendelkezésre bocsátani és a szükséges 'információkat megadni. A tanácsos úr az éjszaka megtisztításának munkáját a következően mondotta el:

A habom kitörésekor mindenekelőtt minden olyan helyiségben, ahol nyilvános mutatványok, előadások voltak, eltiltottuk a táncot, amivel természetesen ki volt mondva a halálos ítélet a nagy „Ballokal“-okra. Nagyon természetes, hogy ez néhány tucat embernek — legalább is ideiglenesen a kenyerét elvette, de tessék csak meggondolni, hogy minden uj rendszer beköszöntésével bizonyos mennyiségű exisztencia semmisül meg. A szövőgép feltalálásával még több és még értékesebb exisztencia semmisült meg, de azért senkinek sem jut eszébe, hogy az uj gépek ellen föllllázadjon. Azonkívül: miféle exisztenciák azok, akik itt „elpusztultak“? A pincérek találtak állást, az egyéb alkalmazottak is, legföljebb az éjszaka tündéreire volt katasztrofális a mulatóhelyek bezárása. A rendőrségnek azonban most épen az volt a célja, hogy a prostitúciót rövidebb kötélre fogja és hogy föképen a titkos prostitúciót szorítsa meg. Azonkívül egészen feleslegesnek tartotta, hogy amig odakint százezrek és milliók véreznek a lövészárokban, addig idehaza az emberek ugyanúgy szórakozzanak és dluhajkodjanak, mint azelőtt. A kávéházakra és burokra is rákerül a sor. A kabarékra vonatkozóan mindenekelőtt behozzuk azt a megszorítást, hogy csak tizenegy óráig tarthatnak előadást — ugyanez egyébiránt a mozikra is áll —, a bárokban pedig a vegyes italok kimérését korlátozzák. A záróra először az éjjeli három óra, majd két óra, végül egy óra lett, — most már hozzászoktak az emberek és eszerint rendezkednek be. Az átmeneti idő kicsit nehéz volt, de mert már megszokta mindenki és rájöttek arra, hogy igy is lehet élni. Az dtalikimiérést úgy korlátoztuk, hogy alkoholos italt este kilenc óra után kimérni tilos, ami ugyancsak véget vetett a részegeskedésnek a bárokban. Azonkívül folytonos razziákat tartott a rendőrség, az éjszaka hölgyeit igazoltatta a rendőrségen, akit megvizsgáltak és betegnek találtak, azt kórházba küldték, akinek kimutatható tisztességes foglalkozása nem volt, azt kiutasították. Kettős célt értünk el ezzel. Mindenekelőtt azt, hogy a nemi betegségek terjedésének — háborús időkben nem jelentéktelen dolog ez, — nagy mértékben gátat vetettünk, másodszor pedig azt, hogy a prostituáltak nem özönlöttek él Berlint. Sok ezer nőt utasított igy ki a rendőrség Berlinből, amelynek az éjszakai élete tudvalevőleg nagyobb és mozgalmasabb volt, mint Párisé.

— A folytonos razziáknak még egy következménye volt: a vendéglők, de különösen a kávé- házak közönségét megrostálta és maguk a kávé- házak tulajdonosai — akiknek a folytonos razziák érthetően roppant kínosaik voltak — gondoskodtak arról, hogy prostituáltak ne látogathassák a kávéházakat. A Vesten kávéházainak legnagyobb részébe nők magánosán nem mehetnek be, ami természetesen hatalmas mérvekben löki vissza a prostitúciót. A katonai parancsnokság maga is nagy segítségére volt a rendőrségnek abban a munkájában, hogy kisöpörje a berlini éjszakát. Igen sok kávéháznak, mulatónak, kabarénak és egyéb éjszakai helyiségnek a látogatását megtiltotta a katonáknak, éppen azokba a helyiségekbe nem mehetnek most be a katonák, amelyek azelőtt a legvirágzóbb melegágyai voltak az éjszakai életnek és ezzel együtt a prostitúciónak.

— Nagyon természetes, hogy mindazokat a rendszabályokat, amelyeket a rendőrség az éjszakai élet megrendszabályozására hozott, megpróbálták kijátszani. A zárórát például úgy próbálták megkerülni, hogy egy a r t i s t a-k lu b o t csináltak, ahová azonban egy márka „tagsági dij“ lefizetése ellenében mindenki bármikor beléphetett. Minden éjszaka két óra után ötven—száz taggal gyarapodutl a klub, amig a rendőrség be nem zárta. Most az éjszaka hölgyeit az az intézkedés bántja, hogy bizonyos kávéházakba,

helyiségekbe egyedül nem mehetnek be. Ezt aztán úgy kerülik meg, hogy kettesével mcu- nk el, vagy esetleg egy „barátjuk“ kalauzolása mellett, aki azonban tiz perc múlva távozik és magukra hagyja a hölgyeket. A rendőrség természetesen itt nem tehet semmit, de az bizonyos, hogy az igy, kettesével megjelenő hölgyek is oly szerényen £s tisztességesen viselkednek, hogy nem hívják ki a megütközést.

— A berlini éjszaka mozgalmasságából és szi- nességéböl ilyentormán alig maradt meg valami. De nem szabad elfelejteni, hogy Berlin városának sose volt az az ideálja, hogy a Friedrichstrasse éjszakai forgalma adja meg a karakterét és legyen a legfőbb érdekessége. És nem szabad elfelejteni azt, hogy micsoda nagy érdekek fűződnek a berlini éjszaka megtisztításához. Háború van és a háború egy nép minden erejének legvégső megfeszítését kívánja. Az embereknek egyszerűen és takarékosan, józanul és dolgozva kell élniök a háború alatt és a rendőrségnek mindent szét kellett morzsolnia, ami ennek az útjában állott. Az eredmény pedig azt mutatja, hogy ezt a célt elértük. Igaz, hogy az éjszaka szegényebb lett, de a nappal gazdagabb. És talán mégis az a fontos, hogy mennyi a takarékbetétje a kisembernek, nem pedig az, hogy az éjszakai tündéreknek és barátaiknak, manegerjüknek jól menjen a dolguk.

Mindezt pedig azoknak a figyelmébe vagyok bátor ajánlani, akik olyan nagyon büszkék Budapest speciálitására“: a háborúban is reggelig tartó éjszakai életnek . . .

Déri 1 in re.

«BBBBBBBBBBBBBBBBBBaBBBBOBaBBBaBBBBBBBBBaaBBBBBBBIIft

ütban a vigalmi-adó

A szakkörök tiltakoznak ellene.

A székesfőváros húsz milliós deficitjének eltüntetése nemcsak a tanácsnak ad gondot, de ezúttal a közgyűlés is pár olyan ideával szolgált, amelyeknek célja igazságos és a külföldön már nem idegen uj adózással enyhítsenek a főváros háztartásának bajain. A január 12-iki közgyűlés tudvalevőleg elfogadta V á z s o n y i Vilmosnak azt az indítványát, hogy hozzák be az úgynevezett vigalmi adót, amely a mozik, mutatványok, színházak, orfeumok és egyéb mulatóhelyek megadóztatásából állana. A F ö- városi Hírlap évek óta szószólója annak az elvnek, hogy a legigazságosabb adó az, amely az emberek szórakozását és nem az életszük- ségleti cikkeket tekinti megadóztatandónak. A vigalmi adó gondolatát is sokat kolportaltuk, mig végre most eljutottunk a megvalósuláshoz. A tanács dolga lesz, hogy az uj adó tervezetéi kidolgozza és pedig lehetőleg olyan módon, hogy a szórakozásokat sújtó adó, ne sújtsa egyszersmind a kultúrát is, de egyben a kevésbbé tehetős néposztályoktól se vegye el aránytalan megterheléssel a szolid és hasznos szórakozásokat. Elvként kell fölállítani, hogy még a szórakozások osztályozásában is inkább a luxus felé hajlókat kell megadóztatni és itt már ma is hangoztatni kell, hogy a megadóztatandó tárgyak közül nem szabad kimaradnia a pezsgőnek és a kártyának sem, amelyek mindenesetie inkább fényüzési cikkek, mint a szegény ember vasárnap délutáni mozija.

Ma, amikor az uj adót még csak elvileg határozta el a közgyűlés, annak minemiiségét nem is lehet előre látni. A közönség nyugodtan és az uj adó igazságosságát belátva fogadja a tervek A többi érdekeltek közül különösen a mozi-tulajdonosok zúdultak föl a hírre. A Fővárosi H i r 1 a p, hogy a hangulatot tükröztetni tudja, megkérdezte, a budapesti színház- és _ orfeumigazgatókat és a mozitulaidonosokat, mi a véleményük a vigalmi adóról? A válaszok következőkép hangzanak:

Maiovszkv Pál dr.

min. tanácsos^ az állami színházak

helyettes kormánybiztosa:

— A székesfőváros által tervezett vigalmi adóról az állami színházak szempontjából ma mép- nem cz'í,lhafhozz I ulaidonképpen nem is tudjuk, milyen természetűnek és tér-