Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-05-17 / 20. szám
1 Ti o £ y a német, osztrák és magyar dunamenti városok Dun a-é rtekezlete Bécsbe hivassák össze, hogy ezáltal erre az akcióra a bécsi jelleg rá nyom as sók, s hogy a németek és magyarok lássák, hogy Bécs város akarata az, hogy ez az akció teljes sikert arasso n.“ A Lovaregylet üzlete. Fogadó iroda házi kezelésben. A Magyar Lovaregylet nagyon sokszor szerepelt már a főváros közgyűlésén. Nagyon sokszor, — de mindig a felháborodás moraja kisérte azokat a felszólalásokat, amelyben a mágnáskaszinó urainak exkluzív üzemét jellemezték. A totalizator, a városi fogadóirodák eltörlése, általában pedig a könnyelmű publikum megvédése, a játékszenvedély korlátozása nem egyszer képezte közgyűlési határozat tárgyát. Azonban a főváros vezetői a konkrét esetekben mindig arra hivatkoztak, hogy a Lovaregylet ellen semmit sem tehetnek, mert a Lovaregylet a földművelésügyi kormány fennhatósága alá tartozik. Amikor azután a derék lótenyésztőknek mégis a fővároshoz kellett fordulniok, amikor a fővárostól kedvezményeket kértek, amikor üzletet kötöttek vele, akkor mindig győzött az opportunizmus, a nagylelkűség és következetesen elfelejtettek gondoskodni arról, hogy a fővárosnak szankcióhoz kötött joga legyen a Lovaregylet ügyeibe való beavatkozáshoz. így történt akkor, amikor a főváros elhatározta, hogy a Lovaregyletet kitelepíti a városligeti pályáról és a hatalmas, kitűnő levegőjű telken, villaszerű bérházakat épit, illetve erre a célra kisebb parcellákban eladja az ingatlant. Az első lépés megtörtént: a Lovaregyletnek felmondtak, egyben azonban bőségesen kárpótolták az elveszett paradicsomért, uj pályához juttatták és előnyös szerződést kötöttek vele. Ez azonban még mindig nem volt elég; a Lovaregylet már ebben az esztendőben, május elsején tartozott volna bevonni vitorláit a ligeti gyepen, már két héttel ezelőtt meg kellett volna nyitnia uj pályáját, de a Lovaregylet urai megszokták már a ligeti találkozóhelyet, nem szívesen mennek a Kerepesi-utra és huzták-halasztották az áthurcolkodást. A főváros egyszer már ellenszolgáltatás nélkül adott haladékot a Lovaregyletnek az uj pálya megnyitására; a grófi egylet felbuzdult ezen és hetekkel ezelőtt megismételte kérését: újabb egy évi prolongációt kért. A tanács pedig, ahelyett, hogy rendet teremtett Közélelmezés a szabadságharc alatt. Na, amikor annyit foglalkozunk mindennapi gondunkkal: Magyarország és különösen a főváros közélelmezésének problémájával, érdekes visszapillantani, hogyan történt az itthon harcolók és a harctereken ’küzdők élelmezése az 1848-iki szabadságharcban. Kétségtelen, hog3^ sokkal nehezebben, megfelelő eszközök és módok hiányában a kívánt sikernél sokkal kisebb eredménynyel járt az ország közélelmezése, mint manapság. Nem voltak meg az e célra okvetlenül szükséges országos szervezetek és igy nem lehetett az országos rendeletek betartását elég szigorúan ellenőrizni. Elsárgult ujságlapokon, iromba betűkkel írott hiteles feljegyzésekben az 1848-ki hadseregszállitásnak érdekes formája tárul elénk. A nemzeti kormány az ország egyes részeibe kormánybiztosokat küldött ki és ezeket fölhatalmazta, hogy hadiszállításokkal megbízzon egyes kereskedőket és magánosokat.A megbízottaknál természetesen mindig a nemzet szabadságára hivatkoztak és gyakran megtörtént, hogy az egyébként is kereskedelmet űző hadseregszállitók lemondtak minden anyagi haszonról a nemzet javára. Nagy eredményeket ért el ilyen szempontból Török Qábor kapitány, a szegedi tábor ellátására kinevezett kormánybiztos, aki az odagyült és az ott koncentrálandó seregek számára kötött hadiszállításokat. A pénzügyminiszter is erősen elősegítette Török kapitány működését, mert rendelkezésére bocsátotta a bácsmegyei kincstári javakban található egész gabonakészletet. Az itthonmaradottajc élelmezési problémája megoldásának a legfontosabb rendeletek egyike volt az, melylyel a kormány szigorúan kötelezte a községeket, hogy a honvédelemre kelteknek védtelenül és élelem nélkül maradt családtagjait vegyék pártfogásuk alá. A községek eleget is tettek a rendeletnek s volna, csak azt a feltételt szabta,, hogy a Lovaregylet fizessen ötvenezer korona bért; a szerződés értelmében az uj pálya bérösszege a tota- lizatőrösszforgalom félszázaléka,, ez pedig százezer koronánál is nagyobb összeg, úgy, hogy a fővárosnak tavaly is, idén is 50—50,000 K effektiv kára volt abból, hogy a Lovaregylet urai nem tettek eleget a szerződésnek, nem nyitották meg uj pályájukat, nem tisztították ki a ligeti versenyteret. Szerencsére a közgyűlésnek módjában lesz beleszólni ebbe a dologba és akkor alkalma lesz elmondani a véleményét a Lovaregylet legújabb üzletéről is. A totalizator- és a fogadóirodák ellen támadt nagy felindulásnak ugyanis az a következménye, hogy a Lovaregylet nem adott engedélyt városi irodák nyitására, ellenben ö maga nyitott irodát a könyveseknek, központi fogadó-irodát, ahol mindenki elveszítheti a pénzét. A gróf urak tehát olyan módon vonták le a konzekvenciáját a fogadások ellen való általános felháborodásnak, hogy — megölték a konkurenciát s most ők maguk — hors concours — szedik a százkoronásokat az áldozatoktól. Az Aréna-uti grófi bolt ellen tiltakozni kell a főváros közgyűlésének, a főváros közönségének. Szünetel az ut- é; csatornaépítés Drágák a vállalkozók Újabban igen nagy tömegekben érkeznek az ütés csatornaépítő ügyosztályhoz a burkolóvállalatok kesergő beadványai. Ezek a vállalatok egytől-egyig a szerződésük által kirótt kötelezettségek alól szeretnének kibújni. A helyzet ugyanis az, hogy az összes burkolási munkákat hat évi ingyenes karbantartás kötelezettségével adja ki a főváros, mig a hat év letelte után újabb 14 esztendőre folytatódik a szerződéses viszony, amikor viszont négyszögméterenkint 40 fillér karbantartási járulékot kap a vállalkozó. Természetesen a mai viszonyok között erre az összegre jelentékenyen ráfizetnek a vállalkozók, amennyiben ma nyugodtan kérhetnének egy korona — egy korona húsz fillért. Kérhetnének tudniillik, ha szerződéses kötelezettségük nem lenne és ha a tiszti főügyész elállna a szerződéstől. Az egyik legutóbbi tanácsülésen például a T h e Newchatel asphalt Co. szerződéséről volt szó és ez az angol társaság, amely kormányfeliigyelet alatt áll, tizennégy esztendőre megkapta a Királyutca, Teréz-körut és Lövölde-tér karbantartási munkálatait. Megkérdeztük Lock Ede tanácsnokot, az ut- és csatornaépítő ügyosztály vezetőjét, hogy ugyanaz-e ez az angol társaság, amely a háború elején a FiirdöBudapest,. T91L. május; 17.. utcát burkolta, ami a közgyűlésen zajos jeleneteket idézett elő? — A társaság — volt szíves a tanácsnok, fölvilágosítani bennünket — csakugyan ugyanaz,, de uj munkálatot újabban egyáltalán: nem kapott. Most mindössze az történt, hogy a, hat éves ingyenes karbantartási kötelezettsége lejárt és természetesen ragaszkodunk a tizennégy éves 40 filléres egységárhoz, mert mi ennyiért úgy sem tudnánk a munkát elvégeztetni. A társaságnak sem valami fényes iízlet ez, szeretne is menekülni a szerződésből, de az ügyészség; nem engedi. Érdeklődtünk még a tanácsnoknál az ügyosztály tevékenységéről: — Sajnos — volt a válasz — a háború mindenben megakadályoz bennünket. Legfölebb ott. mondunk b-t, ahol az á-t már kimondottuk. Az árak 50 és 100 százalékkal emelkedtek és igy a budget keretében nem tudunk dolgozni. Ott van az Üllői-út csatornázása, a budgetben 30.000 korona van fölvéve rá, mig a legelőnyösebb ajánlat 52,000 koronát tesz ki. Megvalósítani: tehát csak úgy tudjuk, ha a közgyűléstől póthitelt kapunk. Zichy János gróf, a Zsóíia-szanatórium elnöke is, de meg a belügyminiszter is, többször megkeresett bennünket, hogy a szanatóriumhoz vezető utat építsük ki. Sajnos, nem tudunk eleget tenni e kívánságnak, mert száz százalékkal magasabb árajánlatot kaptunk az előirányzatnál. Nem csinálhatunk tehát egyebet, mint befejezzük a megkezdett munkálatokat. Uj munkát nem is tudnék egyebet mondani, mint hogy most készitjíik a központi konyha útjait és csatornázását. „Protektorok pressziója“ Affér a közoktatási bizottságban. Városházi körökben sokat beszélnek arról az afférról, amely a közoktatásügyi bizottság május 10-iki ülésén játszódott le Wildner Ödön tanácsnok, a bizottság elnöke és Lliivös Iván, a bizottság tagja között. Hiteles gyorsírói feljegyzés szerint igy zajlott le az izgalmas kis jelenet: Hűvös Iván szeretné, ha a bizottság megbeszélné és megjelölné az álláspontját a jelölések és választások dolgát illetőleg, mert a legutóbbi alkalommal olyanok is kerültek be harmadik és negyedik helyen a jelölésbe, akik eddig egyáltalán jelölve nem voltak, mig az előzőén jelöltek egyáltalán kimaradtak. Azt hiszi, az ilyenek jogot szereztek arra. hogy a jelölésben benne kellett volna maradniok a maguk régi helyén. A kiküldetések sem történnek mindig a jelöléségeskedést az. okozta kezdetben, hogy mig Pesten magyarul, addig. Budán németül folytak le a városi közgyűlés tárgyalásai. Nagy örömmel vették azonban tudomásul, mikor három bennszülött budai polgár először szólalt meg magyar nyelven. Buda 1848. julius 12-én elhatározta, hogy a közélelmezési szükségletek fedezésére nagyobb kölcsönt vesz föl. A pestiek ekkor azzal vádolták a budaiakat, hogy ők okozzák a drágaságot, mert az élelmiszereket összevásárolják és felhalmozzák. Közgyűléseken ezt a vádat számtalanszor hangoztatták a Duna túlsó partján lakók ellen. A budai kölcsön fölvétele, illetve a közélelmezési cikkek beszerzése után ugyanis az a helyzet állott elő. hogy Budán három pengő forinttal volt olcsóbb a liszt, mint a pesti piacokon. Végül is a földművelési-, kereskedési- és ipari miniszterhez fordultak segítségért, aki a helyzeten úgy akart javítani, hogy több vásárt engedélyezett Pestnek. 'Többek között ismét megtartották az úgynevezett .Jánosíölvételi vásá- rok“-at. Ezeken a vásárokon a kereskedők és iparosok bemutatott minták után megrendeléseket fogadtak el, foglalót vettek föl és kötelezték magukat, hogy az árut a megszabott időre szállítják. A helyzet azonban még igy sem változott, mert Budán továbbra is minden olcsóbb maradt, mint Pesten. Klauzál Gábor, az akkori földművelési-, ipari- és kereskedési miniszter ezután uj tervezetet dolgozott ki a drágaság csökkentésére. Fölhívást intézett a hazai iparvállalatok tulajdonosaihoz, hogy a vállalataikra vonatkozó statisztikai adatokat küldjék be a minisztériumnak, mert a termelés és a fogyasztás között bizonyos összhangot csak úgy tudnak létesíteni, ha áttanulmányozzák az idevonatkozó statisztikai adatokat. Ezek a munkálatok azonban csak nehezen haladtak előre és a minisztériumba beérkezett statisztikai adatokat nem tudták kellő pontossággal feldolgozni, mert egyrészt a mliniszterium tisztviselőinek nagyrésze hadrakelt. másrészt az itthonmaországos gyűjtést indítottak, hogy feladatukat sikeresen megoldhassák. Gabonahiánytól szerencsére- nem kellett félni, mert az 1848. évbeli termés bősége meghaladta az előző évekét. A termésbőséget legjobban jellemzi, hogy csupán Bács-Bodrog vármegye két millió pozsonyi mérővel tudott több gabonát eladni 1848-ban, mint 1847-ben. Miután a férfiak nagyrésze hadrakelt,' alig lehetett aratómunkást kapni. A napszám oly magasra szökött fel, amilyenre — mint a Kossuth Hírlapja megjegyezte — még a legöregebb emberek sem emlékeztek. A rendes ellátáson kívül naponkint harmincöt garas napszám járt minden aratómunkásnak. Pest vármegye egyik közgyűlésén többen föl is szólaltak emiatt, de határozatot nem hozhattak az aratómunkások napszámának megállapításáról, mert attól kellett félni, hogy ez esetben egyáltalán nem lehet majd kapni munkást. Nehezen tudták csak lebonyolítani a gabona szállítását. Vasutak még nem voltak, a Tiszán, Dunán pedig nem akadt elég uszályhajó, a vontató lovak nagyrészét pedig besorozták a nemzetőrség részére. Kezdetben Mitrovicán keresztül, a vámjárandóság lefizetése után, különféle árut hoztak az országba. Többször megtörtént, hogy itt-ott egyes emberek, akiknek kilétét utóbb sosem lehetett megállapítani, ráfogták a hajókon úszó gabonáira, hogy az meg van mérgezve. Egy ideig fölültek a hatóságok a mérgezési híreknek s igy történt, hogy néhány hajórakomány gabonát a Duna, illetve a Tisza mélyére süllyesztettek. Utóbb azonban rájöttek, hogy az ellenség furfangos félrevezetésével állnak szemben. Ettől fogva az állítólag megmérgezett szállítmányokat már nem süllyesztették el, hanem Pestre hozták, ahol a városi gyógyszerész megvizsgálta a rakományokat és majdnem mind élvezhetőnek, / tehát felhasználhatónak találta. Közélelmezési kérdésekben állandó harcot folytatott a szomszédos ifjú Pest és a vén Buda. Az ellen-