Fővárosi Hírlap, 1914 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-27 / 22. szám
Budapest, 1914. május 27. .'éömkaijJ^í^kp 5 Jpar Pénzügy Váílafkozás Xereskeöefem 'Biztosítás r ípitészet Xözfekeöés Bányászat Gazdasági kérdések a parlamentben. — A gabonahatáridöiizlet reformja. — Az összeférhetetlenségről szóló törvény a pénzügyi és kereskedelmi kapacitásokat úgyszólván kizárta a képviselőházból. Ez is talán az oka annak, hogy nagyobbszabásu közgazdasági vitákat az utóbbi években csak a főrendiházban hallottunk, amelyre ez a szerencsétlen törvény tudvalévőig hatálylyal nem bir. Mindenki, aki az ország sorsát szivén viseli, megelégedéssel látja, hogy a meddő közjogi kérdések lassankint leszorulnak a viták színteréről és a parlament olyan ügyeknek szenteli idejét, amelyek a lakosság anyagi érdekeit érintik. Ezért is nem győzzük hangoztatni, hogy az inkomptabilitásról szóló törvényt meg kell változtatni olyképen, hogy gazdasági életünk kitűnőségei a képviselőházban is helyet foglalhassanak. Akkor azután el fogjuk érni azt, hogy a parlamentben nem a közjogászok fognak dominálni, akik politikájukkal az országot tönkretették, hanem a kereskedelem és ipar képviselői, akik az ő praktikus felfogásukkal és józan gondolkozásukkal minden kérdésben, első sorban a gazdasági érdekek figyelembevételével fognak dönteni. A főrendiház legutóbbi ülésén beható vita folyt agabon'á határüzletről, mely most odaát Ausztriában is izgatja a kedélyeket. Zselénszky gróf ismert kirohanásaira ezúttal Ullman Adolf, a Hitelbank vezérigazgatója adta meg a méltó választ, oly tárgyilagossággal és alapossággal, mely az agrárius grófon kívül az egész hallgatóságot meggyőzte álláspontja helyességéről. Fejtegetései során bebizonyította, hogy a határidőüzletet a modern kereskedelem nem nélkülözheti és hogy annak fenntartása nemcsak a magyar gabonakereskedelem, de a gazdák érdekében is kívánatos. Természetesen Ulllmann is kárhoztatta a spekuláció kinövéseit és a tőzsdeüzletnek játékká való elfajulását. A miniszterelnök főrendiháza budgetbeszédében részletesen kitért erre a kérdésre is és nyilatkozataiból megtudjuk, hogy a kormány a. gabonatőzsdét nem kívánja törvénynyel reformálni, ha a tőzsde az ő autonóm hatáskör ében megtesziaszükséges intézkedéseket a sz/ükségszerü spekuláció kiirtására. Szigorú törvényes rendszabályokat csak arra az esetre helyez kilátásba, ha a tőzsdetanács a tervezett reformodat nem volna képes keresztülvinni. Jó. hogy végre illetékes helyről halljuk ezeket a szavakat. Legalább megtudhatják a gabonatőzsdének azok az elemei, akik a tőzsdetanács által tervezett reformokat legutóbb megakadályozták, hogy a kormány ebben a kérdésben nem fog tréfát ismerni. Mindjárt megjegyezzük, hogy a reformot a budapesti nagymalmok emberei hiúsították meg. Ök dirigálták azt a féktelen agitációt, mely a töz,sde józan elemeit visszavonulásra kénysze- xitette. Mi hangsúlyozzuk, hogy a gabonahatáridöüzlet eltörlése megtörné a budapesti gabonatőzsde domináló szerepét. Ezért is a magyar kormány nem engedhet a magyar és osztrák agráriusok kiabálásainak. A játékot azonban a gabonahatáridőüz- letből ki kell küszöbölni« mert ezi csinálja a magas árakat és teszi gyakran tönkre azokat a gazdákat, akiket lelkiismeretlen emberek a tőzsdejátékra csábítanak. Németországban a gabonahatáridőüz'letet a törvény tisztán azokra a körökre szorítja, melyek azzal hivatásszeriileg foglalkoznak. A budapesti tőzsdetanács is ilyen irányú reformot tervez, ■ezenkívül pedig a hivatásos ügynökök intézményét akarja meghonosítani. Eddig azzal a jelszóval halogatták a reformot, hogy a válságos idők erre nem alkalmasak. Csakhogy a gabonaüzletben nem volt válság, a krízist és a magas árakat éppen az a spekuláció idézte fel, melyet ezek a reformok akarnak megfékezni. Helyeseljük Ullmannak azt a felfogását, hogy a tőzsde funkcióit nem volna kívánatos törvényekkel dirigálni. Különösen pedig olyan törvénnyel nem, melyet az igazságügyminiszterium gyorstalpaló osztályában bürokraták és a gazdasági élet evolúcióit nem ismerő jogászok csinálnának. Valósítsák meg a szükséges reformokat autonóm utón. A tőzsdetanács a saját hatáskörében léptesse életbe azokat a rendszabályokat, melyeket a múlt évben statuálni akart. Ezek az intézkedések alkalmasaknak látszanak arra, hogy a ringek alakulásának útját vágják. Akkor azután nem fog előfordulni az a páratlan eset, hogy — mint a zabring idején — Csehországból szállítottak zabot Magyarországba az angaz.smánok lebonyolítására. Szihiapiacunk pusztulása Amikor a Leszámítolóbank a közraktárakra vonatkozó szerződést a fővárossal megkötötte (1881 szept. 10.), a közraktárak tervezőit már az a cél vezette, hogy a raktárházak felállításával nemcsak az ország gabonakereskedelmét centralizálják, hanem az átmenő forgalom révén Budapesten központosítják Boszniának, Szerbiának, Romániának és egyáltalán a Balkán-félszigetnek Észak- és Nyugat-Európa felé gravitáló áruforgalmát is. A nagy gazdasági érzékre valló terv nagyobb arányokban azonban még sem valósulhatott meg, mert útját állta ennek a közlekedési utak kezdetleges és szűk volta és élénkebb forgalom a budapesti piacon csak a kilencvenes években bontakozott ki. Ekkor állították fel a fővárosi közraktárak területén a szilva-etuvage-1 és ezzel minden eszköz megvolt adva arra, hogy Boszniának és Szerbiának szilva-produktumát Budapesten központosíthatják. így volt ez mostanáig. Az utolsó két- három évben és különösen az idén azonban a budapesti szilvakereskedelemben erős hanyatlás érezhető. A fővárosi szílvakereskedelem pusztálá- sának oka leginkább a monarchia elhibázott vám- és a Máv. tarifa-politikájában rejlik. Ugyanis kevesek által tudott dolog, hogy az emlékezetes vám- háboru ideje alatt nemcsak a szerb sertésbehozatalt sújtották érzékenyen, hanem a külügyminisztériumunk „előrelátó és bölcs“ közgazdászai ugyanakkor a szerb mezőgazdasági termelvényei- re is kimondották a halálos Ítéletet. Szerbia azonban nem esett kétségbe és Belgrádtól Nisig, föl egészen a Duna vonaláig egymás mellett csinálták meg a szilvapárolókat és most már a szerb szilva nem Budapesten, hanem Belgrádban, Kra- gujevatzban, Arangyelovácban vált világpiaci cikké. A vasúti tarifa kérdése se okozott nekik fejtörést, mert amit Belgrád nem tudott elérni nálunk, azt elérte Berlin és Németországon keresztül és szégyenletes tény, hogy ma Szerbia és Németország fontosabb viszonylataiban olcsóbban szállíthatnak, mintha a szilvát Budapesten adnák el és itt kerülne kikészítés alá. A jég tehát meg volt törve és most már Szerbiát nemcsak a német, hanem a német, angol, svéd és norvég piacokkal dolgozó cseh, galíciai, orosz és olasz kereskedők árasztották el. Ezzel a budapesti kereskedők egyszerre szembekerültek a kontinentális konkurenciával. A monarchia rövidlátó gazdaságpolitikája azonban más téren sem maradt következmény nélkül, mert azzal, hogy a tisztán szerb szilvának a németországi relációkban a Magyar királyi államvasutak vonalain kedvezményeket biztosított, a monarchia egyszeriben harakirit végzett önmagán és megölte Bosznia szilvakereskedelmét is. A logikus következtetés tehát az volna, hogy a Máv. egy okos sakkhuzással módot nyújt arra, hogy Budapestet versenyképessé teszi, ami nyilván egyértelmű volna vagy refakcia megadással, vagy pedig tarifa mérsékléssel. Ez azonban mind. máig nem következett be, sőt a Máv. most, május 1-én, a magyar-osztrák-német kikötői forgalomban még jobban felsrófolta a díjtételeket, amivel Szerbia versenyképességének erejét még növelte, Budapest kereskedői most már észbe kaptak és minden követ megmozgatnak, hogy a főváros szilvakereskedelmének exisztenciális érdekeit megóvják. Az üggyel behatóan foglalkozik már a Kereskedelmi Csarnok és a Bosnyák Gazdasági Központ is és hir szerint Strauss Antal, Neumann Frigyes utódai és Winterstein P. és Fia budapesti cégek a Kereskedelmi Csarnok megbízásából felkeresték a Máv. elnökségét és ott tarifamérséklést kértek. A küldöttséget Darvay igazgató fogadta, aki megígérte, hogy a Máv. ebben az országos jelentőségű ügyben _ a lehetőség szerint — mindent el fog követni. Kitüntetés. A hivatalos lap a napokban közölte, hogy a király Ribári Mórnak, a „Fonciére“ Pesti Biztositó intézet igazgatójának a közgazdaság terén szerzett érdemei elismeréséül, a magyar nemességet Alsólóci előnévvel adományozta. A városok kölcsönei. A belügyminiszter tudvalevőleg a városi törvényhatóságokhoz rendeletet intézett, melyben értesíti őket, hogy a községi kötelezvények kibocsátásával foglalkozó hazai pénzintézetek a városok 1914. évi feltétlen hitelszükségletének hosszú lejáratú kölcsönökkel való kielégítése iránt kötelezettséget vállaltak a következő feltételek mellett: A Pesti hazai első takarékpénztár, a Pesti magyar Kereskedelmi bank és a Magyar jelzáloghitelbank a kölcsönöket a városok felsőt'bhatóságilag jóváhagyott határozata alapján együttesen adják. A kölcsön törlesztési ideje legfeljebb 50 év, 89 százalékos árfolyam, 5.70 százalékos évi tőke és kamattörlesztési hányad mellett, minden további jutalék nélkül. Mint értesülünk, a nagyobb városok ezeket a feltételeket terheseknek találják. Miskolc, Debrecen, Szeged, Nagyvárad, Pécs és Kaposvár máris bejelentették, hogy a felajánlott kölcsönt nem kívánják igénybe venni és inkább bevárják a pénzpiac helyzetének javulását. Addig is a helybeli pénzintézeteknél rövid lejáratú kölcsönökkel akarják a szükségleteket fedezni. Ezek a nagyobb városok még mindig azt remélik, hogy a kormány kötvénykibocsátási jogot fog nekik adni. Nem ismerjük a kormány idevonatkozó álláspontját, de azt előre megmondhatjuk, hogy ezeknek a vidéki városi kölcsönkötvényeknek a plaszirozása egyelőre teljesen lehetetlen. Hiszen a budapesti nagy kibocsátó-intézetek se tudják a kölcsönkötvényeket elhelyezni, mert a francia piac, ahol ezeket túlnyomó részben pla- szirozzák, most elzárkózott előlük. A belföldön való elhelyezésről pedig belátható időn belül szó sem lehet. Skodáék iparpártolása. Néhány hét előtt — április 1-én megjelent számunkban — a sajtóban elsőknek jelentettük, hogy a Magyar ágyugyár rt, Skodáék magyarországi hitbizománya, ahol csak módját ejtheti, egyszerűen fölrúgja a közszállitási szabályok imperativ rendelkezését és a legáttet- szőb'b körmönfontsággal a külföldi ipart részesíti előnyben. Elmondottuk, hogy az üvegtetőkre és felülvilágító munkálatokra kiirt szükebbkörü pályázatnál Eberspächer J. esslingeni gyáros győzött, bár jóval drágább volt a magyar pályázóknál. Ez a leleplezésünk nagy kavarodást okozott az érdekelt magyar gyárosok között és az esetet a Kereskedelmi és iparkamara teljes ülésén is szóvá tették. Az igy föltárt sérelem Skoda lovagot is gondolkodóba ejtette és a minap közleményt adott ki, amelyben elmondja, hogy hány hazai iparosnak adott eddig megbízást. Köztük szerepel Eberspächer, a zürichi iskolatárs is, aki közben már tényleg bejegyeztette magát a budapesti céglajstromba. Skoda lovag tehát leült, megfogalmazta nyilatkozatát és rögtön utána újabb merényletre készült. Az- ágyú- gyár kéményeinek építését ugyanis a pilseni
