Fővárosi Hírlap, 1913 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-26 / 13. szám
Budapest, 1913. március 26. 3 Ezt a sáros fürdőpalotát az Urnák 1915-ik évében 1. Bárczy István polgármestersége alatt, Devecis Ferenc középitési igazgatószives közreműködésével Dr. Bossányi Béla főorvos ellátására Stark, Sebestyén és Hegedűs műépítészeknek százezrekkel honorált ötletei alapján építették : Grünwald Manó és Schiffer Miksa vállalkozók, úgyis mint főv. biz. tagok. Az építkezés 12 milliót nyelt el, mely összeget kényszerű közadakozásból, a pesti polgárság verejtékes rézkrajcárjaiból takarította meg a nemes tanács. Gmlékük örökké élni fog szivünkben! A közraktárak. A fővárosi közraktárak kibővi- tésének főkérdésében megegyezett a Leszámi- ,tolóbank a várossal. Egyelőre csak a Gyáli-uton flevőr aktárakat fogják megnagyobbítani, a teljesen kész tervek szerint a kibővítés költségei 500,000 koronára rúgnak. Németül! A főváros tavalyi közgyűlésén Ziegler Ármin bizottsági tag javaslatot tett, hogy il- Messzék vissza az elemi oktatás keretébe a német nyelvtanítást. A közgyűlés egy sovinizmussal »telített rohamában kitörülte az elemisták terhei Iközül a német irás-olvasás súlyos művészetét. És ennek a megondolatlan határozatnak a következő magasabb tanulmányaikban még inkább Imegnehezitették a nyelv tanítását. A kérdést uj- tu időszerűvé tette Ziegler indítványa s a tanügyi osztály kissé elnyújtott stúdiuma után, legközelebb szerencsénk lesz a javaslathoz. Az 'ügyosztály egyelőre nem kötelezően, csak fakultative ajánlja a német oktatást a népiskolákban. Pumpolnak az ipartestületek. Az ipartestületek az utóbbi időkben sok elfoglaltságot adtak a hatóságnak. Pékek, zsibárusok, cipészek, ószeresek satöbbi, mindenik egy kocsiderékravaló 'följelentéssel zaklatja az elöljáróságot. Rendesen nagy testvárharcok dúlnak az ipartestületek kebelében,, aminek aztán egymástkövető följelentések a következményei. Ilyen körülmények között csinos meglepetést okozott a fővárosnál, hogy az ipartestületek rendre segélykérvényeket adtak be a főváros közgazdasági ügyosztályához. Sőt ennek a megokolatlan kérelmeknek megerősítésére az Ipartestiieltek országos egyesületének képviseletében Melkó Bertalan városatya pénteken eljárt a fővárosnál, vele volt dr. Dóczi Sámuel, az Országos iparegyesület és 'kérték a testületek kéményeinek elintézését. Remélhetőleg a városházán alaposan meggondolnák a pumpoló kérvények támogatását. Legyünk világváros! Még csak a tervezetét javítgatják az utcai árusításról szóló szabályzatnak, melylyel gégleges rendet akarnak teremteni a pesti utcákon, de máris áldozatára lett ennek az oktalan rendcsinálást kedvnek egy egész csomó kisexisztencia. A polgármester rendelkezése folytán a hatodik és hetedik kerületi elöljáróságok levonták a Nyugoti- illetőleg a Keleti pályaudvar környékén kereskedő mozgó árusok engedélyét. A rendelet megoko- lásul azt fejtegeti, hogy az árusok jelenléte sokat ront abból a szempontból, hogy a mostani pest világvárosiassága csorbát szenved. Pedig tagadhatatlan, hogy a harmadosztályú utasok élelmiszer és egyéb szükségleteik beszerzése miatt szükseég van a pályaudvarok környékén •lévő árusokra. Csakhogy a polgármester elsöosztályon utazik s a Wagon-Lits kocsijában ebé- 'del s igy nem gondolhat mindezekre. Az árusitá- ‘si engedélyüktől megfosztott kisemberek persze •íelebbeztek a tanácshoz az elöljáróságok önké- viyeskedésének tudva be a tömeges iparengedély bevonást; nincs tudomásuk nyilván, hogy épp a polgármester bizalmas rendeletére történt az elöljáróságok kíméletlen föllépése. Beépítik a Gschwindt-telket. A Gschwindt- íéle szesz- és rumgyár r.-t. hatalmas gyártelepét részben Budafokra, részben a Mester-utcába telepítette át. A Ferenc-körut és Üllői-ut sarkán tehát fölszabadult az óriási gyártelek. A tulajdonos részvénytársaság az értékesítés több módiját kísérelte meg. Előbb a várossal kezdett tárgyalásokat, amelyek azonban, dacára Polonyi Géza mesterkedésének, nem vezettek eredményre. Aztán angolok jöttek, akik valami uj mulatóhelyet akartak épitni, de leginkább egy játékbarlangot szerettek volna a Gschwindt-tei- :kekre varázsolni. Négy millió koronát kínáltak la telkekért és az alku már csaknem létrejött, a mikor az angolok megtudták, hogy a játékbankra nem kapnak majd koncessiót. Erre a legelső express-vonattal elmenekültek Budapestről. Utánuk más vevők akadtak, Lőw Sándor órás egy konzorciumot állított össze, akik megvették a telket és 250.000 korona óvadékot is letétbe helyeztek. A konzorcium jelzálogkölcsönnel és ; építési hitellel nyolc ötemeletes palotát akart a telekre építeni. Ez a tervük azonban a közbejött pénzkrizis miatt dugába dőlt. Szerződés szerint a vételárat ez év elején le kellett volna fizetni. 1 Minthogy e kötelességnek nem feleltek meg, az I óvadék odaveszett és most a Gschwindt-rész- vénytársaság maga építi be a telket. A régi gyár épületeket már lebontották és ehelyébe ötóriási bérpalotát, egy uj gőzfürdőt és szállodát építenek. A munkálatok folyamatban vannak. A fővárosi iskolák állami ellenőrzése. Zichy János gróf volt közoktatásügyi miniszter még ez év elején létesítette az iskolalátogatói intézményt, mely azt a célt szolgálja, hogy a községek és a hitfelekezetek által föntartott elemi és polgári iskolák működését ellenőrizze s a szükséghez képest irányítja és utasítja a tanerőket, milyen „rendszert alkalmazzanak előadásaiknál, hogy eredményt érjenek el. Az uj intézményt Zichy János gróf utóda, Jankovich Béla most valósította meg Budapesten. A közoktatásügyi miniszter ugyanis a székesfőváros területére az elemi iskoláknál Hajnal Adolf, Moussong Géza, Rákos István, Nagy Lajos, Barcza Albin és Wit- kolszky Sándor községi elemi iskolai igazgatókat, a polgári iskoláknál a nyelvi csoportra Karblinger Fiilöp dr. főreáliskolai tanárt, a történelmi szakcsoportra Lád Károly, a számtani szakcsoportra Magyar László és a természettudományi szakcsoportra Ágh Géza dr. polgáriis- kolai igazgatókat három évi tartamra az iskola- látogatói szakfelügyelői teendőkkel megbízta. HEVERŐ ARANY és EZÜST. Nincs olyan család a világon, melynek ne volnának régi. elkopott gyiiriii. fülbevalói, vagy egyéb ékszerei. melyek rendszerint elfelejtve, a lomtárban hevernek. Az ilyen régi tárgyak azonban értéket képviselnek és igy tulajdonképen holt tőke gyanánt tekintendők, melyet megfelelő értékesítés esetén gyümölcsöztetővé lehetne tenni Saját érdekében cselekszik tehát mindenki, aki ilynemű tulajdonát SCHÖN- WALD Imre ékszerésznél, Deák Eerenc-utca 27. sz. alatt a legmagasabb napi árfolyamon értékesíti, vagy pedig modern, csinos ékszerekre alakíttatja át. A Fővárosi Nagymozgó (Rákóczi-út 70.) e j heti műsora szenzációs és a különböző műfajok leg- I kiválóbb alkotásaiból van összeállítva. Az előadás 1 megtekintése mindenkinek ajánlhatóÉlvezti cikknél egyedül a minőség a mérvadó. I Csak az ami ízlik és jólesik, érdemes ajánlásra. Ez j az igazán helyes álláspont és ebből kiindulva, a házi- I asszonyaink előszeretettel használják a ,,valódi ! Franck kávépótlékot a kávédarálóval“, mely a legjobb válogatott nyersanyagból a kassai gyár alapelve szerint: a legnagyobb gondosság és az évtizedek folyamán kipróbált módszer alapján készíttetik. Az Ízletesség és teljességről, valamint az aromáról és a színről, a kiadóság kiszámításával, egy főző- és kostolópróba minden háziasszonyt meggyőződtek Lapunk telefonszáma: 137-15 OIHRIIA MOZGÓKÉP-PALOTA Bejé rat: Vili., József-körut 31. szám. Telefon 120 40. Sláger ciklus! IV. sorozat. Óriási, uj, fényes műsor. Vasárnap este fél 10 —12-ig a IV. sorozat teljes műsorával. Nem tudja hányat ütött ? Vegyen órát Scliömlrl Imrénél, Deák Ferencz-utca Zl. szám AUTOMOBILOKAT 1913. évi típus 25 HP LUKSZlfS-FOTÓKAT KARDAN hajtással! AUTÓBUSZOKAT! 2, 5, 10 tonna hordképességU TEHERAUTÓKAT gJä„. Magyar Általános Gépgyár R.-T.AuTomoliilgyára Budapest, VII keiület, Váci-ut 141. szám. Telefon 5—27 és 45—15. — PALAIS DE DANSE SzerccsBii-u. 35. ctáncpalota) xelBfon: IZÖ-77. Kezdete este fel 11 órakor cSak rövid ideig Ninon de Beauva! ÍI"?-klasszikus szépségesték. uslíl« a ,,Tenger fejekén ‘ cimü ji leletében. Sehlerbanoff hercegnő stb. stb. Előadás mán párisi vig hangulat és táncmulatság reggelig. Sok ezer háziasszony kitalálta és a tu, domány megerősítette azt, hogy a „valódi FRANCK“ a honi gyárból Kassáról, mint alegfinomabbkávépótlék a legjobb ajánlást érdemel. Belföldi nyersanyagból készül. Védjegye a kávédaráló megvéd az utánzatoktól . ifl ein 152—249??