Fővárosi Hírlap, 1913 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-12 / 7. szám
Budapest, 1913. február 12. 5 űpar Pénzügy VáíTaíáozás 'Keteskeőefem 'Biztosítás r Cpitészet Közfekobés Bányászat Stomotu ország — vidám bankok. A fővárosi nagybankok egymásután jönnek ki mostanában mérlegeikkel. Az eredmény csaknem kivétel nélkül fényes, nagyszerű, elsőrangú. — A mérlegek, mint már annyi esztendő óta, most is rekordmérlegek. A tiszta nyereség óriási, az üzlet fejlődése rohamos, az összforgalom gigászi. Nagyobbak a betétek, magasabb a váltótárca ősz- szege, szóval: hegyen-völgyön lakodalom. —- Dehogy is restringálták a hitelt: irne a váltótárca mindenütt növekedett. Változatlan, rendületlen a nagyközönség bizalma: irne, az intézetre bízott idegen tőkék is megduzzadtak. Olyan nagyszerű az eredmény, hogy valamennyi kommüniké bő tartalékolásról, nagy rejtett rezervákról, magas osztalékról, kitűnő vezetésről önt magából ékes körmondatokat. Tehát ugyebár nem volt hitelmegszoritás? Nem igaz, hogy a kereskedőknek és iparosoknak megvonták a hitelt? Mert hisz akkor hogy lehetne nagyobb a váltótárca? Nos, a nagy rejtélyt megfejtjük. 500—1000 adósnak igenis felmondották a hitelt, de 10—20 nagy milliomos vállalatnak, gyárosnak és főleg malmoknak felemelték a váltóhitelát. — A hitelrestrikció sajnálatos eredményeként a fizetésképtelenségek és csődök száma ijesztő mértékben felszaporodott. Ezt semmiféle bankmérleg és igazgatósági jelentés le nem tagadhatja. A bankok fényes .jövedelmüket a közgazdasági élet sirdombjai felett keresték meg. E szomorú tényt a nyereség-veszteség számlák busás egyenlegei el nem tüntethetik. A bankok e kitűnő üzletéve az általános gazdasági krízis közepette cáfolhatatlanul illusztrálja, hogy nagybankjaink elvesztették a kapcsolatot a gazdasági élettel. Ök jó- ban-rosszban nagyszerűen prosperálnak. Vihar, jégverés, avagy derűs napfény egyaránt javukra van. Bármennyire szenved és nélkülöz és senved az ország: ők aratnak és fizetik a nagy osztalékot és tantiémet. A pagy'oank teljesen függetlenítette magát a gazdasági nyomortól, az ő működésük kívül esik a gazdasági organizmus vérkeringésén. Reájuk az ország nem epithet, kereskedelem és ipar segítségük nélkül pusztul el, vagy virágzik fel. Ez a perverz, természetellenes állapot lehet jó a részvényesekre és az igazgatóságra: az ország dolgozó, kereső polgárságára nézve kár és veszedelem. De éppen azért, mert a nagy részvénybankokra az ioar és kereskedelem nem tá~ maszkodhatik, mert nagy pénzbőség idején ugyan cseppen valami a feleslegükből az ország közgazdaságának, de szűk esztendőkben a pénzforrások könyörtelenül bedugulnak. A nagybankok pusztulni engedték a szövetkezeteket, most meg veszni hagyták a kisebb részvénytársaságokat. A kisembernek egyáltalán nincs már hitelforrása. Ez pedig lehetetlen állapot. Hitel nélkül nincs üzlet és nincs ipar. Különösen nincs kiskereskedés és kisipar. Pedig ez a szomorú állapot minden logikának a fejetetejére állítása. Hiszen a gyárosnak, a nagykereskedőnek hitele azon alapul, hogy vevője, a kereskedő az átvett áru árából fog fizetni. De vájjon ez a reménybeli fizetés nem éppen oly jogos feltételezés a kiskereskedőre nézve, mint a nagykereskedőre és gyárosra nézve; lévén a fogyasztó általi vásárlás végeredményben alapja a hitelnek itt is, ott is. Vájjon nem árura szolgáló hitel-e a kiskereskedőnek nyújtott hitel, ha az a nagykereskedő által élvezett hitel? Miért van az tehát, hogy jobban megbíznak a bankok a nagykereskedőben, mint a közvetítő kereskedőben, a de- tailistában. Hiszen a hitel ennél is produktiv üzleti célokat szolgál, mint amannál, és ha a gyáros hitelt érdemel uj gépek beszerzésére, úgy megérdemli a hitelt a kereskedő is uj portéka megrendelésére. Üzleti befektetés a célja, üzleti bevétel az alapja itt is ott is a hitelnek. Miért disztingválnak hát a bankok a kettő között akként, hogy egyiknek adnak hitelt, a másiknak nem. Ezen valamiképpen segíteni kell. Meg kell csinálni a kisemberek bankját valamilyen formában. Garantálni kell a kiskereskedőknek és iparosoknak is a hitel hozzáférhetőségét és állandóságát. Fogjanak össze az érdekeltek, a társadalom és az állam, hogy a gazdasági szervezetünknek ezt a fájó sebét végre meggyógyítsák. Ha a nagybankok gőgje és kapzsisága egymásután megsemmisítette a kisemberek hitelszerveit, tessék most ezek pótlásáról gondoskodni. Ez kötelessége a hatalmas bankvezéreknek a társadalommal szemben, mely nekik díszt, pozíciót és hatalmat biztosított azzal, hogy a nemzet vagyonának kezelését reájuk bízta. A bizalomért, mellyel az ország viseltetik velük szemben és mely alapja a nagybankok milliós nyereségeinek, ezek adósai a polgárságnak. Ne hagyják hát pusztulni a középosztály gerincét: a kisiparost és kiskereskedőt. Magyarország hitelszervezete mindaddig hiányos ás beteg marad, amig ez a fontos probléma: a kisember hitele, végleges megoldást nem nyer. Múlt heti számunkban megpendítettük azt az eszmét, hogy a kiskereskedők és kisiparosok hiteligényeinek ellátására külön pénzintézetet kell alapítani. Ennek a cikknek erős visszhangja csendült meg abban a beszédben, amelyet Gál Károly biz- tag a Magyar Kereskedők Egyesületének Sümegi Vilmos tiszteletére rendezett társasvacsoráján elmondott. — Gál Károly a Fővárosi Hírlapra való utalással kifejezést adott annak a reményének hogy a kiskereskedők és kisiparosok mielőbb együvé tömörülnek és egyesült erővel fogják megteremteni egy egészségeseb hiteléletnek az előfeltételeit. Magyar Miklós biz. tag hatásos felszólalása után Bosnyák Izsó főv. biz. tag, az egyesület elnöke, szép szavakkal méltatta Gál Károly érdemeit s a tagok élénk helyeslése mellett jelentette ki, hogy az egyesület a felvetett eszmét melegen üdvözli, megvalósítását kívánja s a pénzügyi helyzet megjavulása után ebben az irányban agitá- ciót fog kifejteni. Hz ilngol-Osztráb Bank adóügye. Az utóbbi hetek során — a sok bukás, csőd, krach és veszteség nagy tohuvabohujában támadások érték az Anglo-Oszfrák Bank budapesti fióktelepét is. A támadások különösen két pont körül jegecesedtek ki: egyfelől súlyos veszteségek érték volna a fiókot, a Szabó Emil és az Erzsébetvárosi bank ügyével kapcsola/t- ban, a másik híradás rendszeres adóeltitkolásokkal gyanúsította. Ezek a szállongó hírek nem felelnek meg a való tényeknek: igaz, hogy egynéhány nagyobb fizetésképtelenségnél kisebb ösz- szegekkel érdekelve volt, de azok a veszteségek, amelyek innen származhattak, egyáltalán nem nevezhetők jelentékenyeknek. Az adóeltitkolás ügye pedig a következőképpen áll: Az osztrák pénzintézetek fiókjai Magyarországon az osztrák törvény szerint lesznek megadóztatva és viszont. Ezt a kedvezményt azonban az Anglobank fiókja épp úgy, mint a Bankvereine', nem vették igénybe, hanem hogy fiókjaik magyar jellegét kidomborítsák cinként hozzájárultak ahhoz, illetve kívánták azt, hogy a magyar törvény szerint adóztassanak meg, bár nálunk a betéteket 10 százalékos adó terheli. Az Anglobank fiókja tényleg évente emelkedő összeget fizetett be tökekamatadó címén, úgy hogy az 1911-es adótétele t ö b b m i n t h ár m szó rosa az 1906-ikinak. E rohamos emelkedés természetesen a betétek összegének szaporodását igazolja, ami némelyeknek vagy talán sokaknak a konkurrensek közül nem éppen kellemes. Az adókérdés mindössze annyira zsugorodik össze, hogy a fiókra az osztrák törvény értelmében adót róttak ki azok után az értékek után is, amelyek Magyarországon adómentesek, noha különben — mint kifejtettük a fiók teljesen a magyar törvények szerint adózik. Emiatt a téves adókivetés miatt lépett bírói útra a fiók igazgatósága és álláspontjának a melynek jogszerűsége kétségtelen a köz- igazgatási bíróságnál is érvényt tudott szerezni, olyannyira, hogy ezen a címen legutóbb tetemes adóvisszatéritésben részesült. Mindazok a hírek tehát, amelyek az Anglobank magyar telepeinek renomée-jét próbálták megingatni, úgy a tények, mint a független biróság tanúsága szerint, a kacsák birodalmából valók. „Magyar“ ágyugyár. A miniszterelnök ö excellenciájának illusztris vendége volt: lovag Skoda Károly, a pilseni Skoda-müvek vezér- igazgatója. A direktor ur természetesen üzletet csinálni jött közénk s ez az üzlet, úgy látszik, meg is fog valósulni. Az ágyugyár, amelynek a „magyar“ jelzőt szokták díjmentesen adományozni, megvalósítás előtt áll, de a magyar ipar teljes mellőzésével. A főrészvényes a Skoda- mtivek lesz, a részvények 70 százalékát birtokolván, a Hatvanyak, Weisz Maníréd és a Hitelbank csak 10 10 százalékkal részesek. A Skoda tultengését gyakorlatilag az a körülmény teszi veszélyessé, hogy az ágyugyár felállítása után annak a delegációs rezoluciönak. amely a törvényes intenciók szerint a Magyar- országon nem gyártott iparcikkekért aránylagos kárpótlást köt ki más, a közös védelem céljait szolgáló cikkeknek, egy olyan értelmezésével kerülünk szembe, amelylyel egyszerűen ki fogják a magyar ipart játszani. A magyar (?) ágyugyár működésével ugyanis beszüntetik a megfelelő kárpótlást, amejypt az ágyugyártás terén elmaradt részesedésért a magyar gyárak eddig kaptak. A „magyar“ ágyugyár viszont 70 százalééka osztrák kézen lévén, tulajdonképpen csak 30 százalékig jelenti a magyar ipar érdekeltségét s ennyiben is kizárólag Weisz Manfréd zsebének jelent hasznot, viszont pozitív 70 százalékos veszteségünklesz a jövőben a „magyar“ ágyugyár révén. Ezt nevezik nálunk nemzeti vívmánynak? Vagy azt, hogy a Skoda-gyár ezért a jó üzletért — állítólag — hajlandó igen tekintélyes rekompenzációt adni a legmagasabb politikai érdekek védelmére, amelyet néhol választási kasszának neveznek? A pártkassza és Weisz Manfréd — úgy látszik csak ez a két tényező nem lesz meglőve az uj magyar ágyugyár ral. Kornfeld Pál báró — ügyveztö igazgató. A Magyar Általános Hitelbank igazgatósága szombaton tartott ülésében báró Kornfeld Pál igazgatót az ügyvezető igazgatóság tagjává nevezte ki. Annál a hatalmas intézetnél, ahol nagynevű atyja, Kornfeld Zsigmond báró halhatatlan érdemeket szerzett, Kornfeld Pál báró csak a családi tradíciót követte, amidőn nagy készültségével és minden tudásával az intézet további fejlődését iparkodott előmozdítani. Ezt az érdemes munkásságot honorálta
