Fővárosi Hírlap, 1913 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-05 / 45. szám

6 Budapest, 1913. november 5. Az uj gázgyár Múlt héten adták át rendeltetésének a fővá­ros újonnan épült gázgyárát, amely a maga ne­mében első helyen áll a kontinensen. Az uj gyár építését, amelynek vezetése körül elévül­hetetlen érdemeket szerzett magának Schön Győző városi főmérnök, 1910-ben kezdték meg. A gázgyár hatalmak területén egész város épült gyárépületekből és irodai helyiségekből. Az impozáns épülettömeg festői képet nyujt; melyet nagyban emelnek a magasan kinyúló viz- és kátránytornyok, melyek mindegyike magasabb hatvan méternél s amelyek, bár el­sősorban a praktikus ipari célokat szolgálják híven, építészeti szempontból is rendkívül csi­nosak és tetszetősek. A telep leghatalmasabb és legszebb épülete az üzemigazgatóság -palotája, melyet az általánosan is­mert, kiváló Fodor és Reisinger építészmérnöki és vasbeton-építkezési cég állított elő. Ugyanez a cég, úgy a fővárosban, mint a vidéki városokban, számos gyönyörű palotát, gyári építkezést emelt. Az igazga­tósági épület .gyönyörűen van kiállítva, a homlokzata terméskőből és nyers téglából készült s építészeti szempontból valósággal remekmű. Belső berendezése célszerű, Ízléses, úgy hogy az egész épület az igaz­gatóság teljes megelégedését vivta ki. A főműhelyt és a csőraktárt ugyancsak a Fodor és Reisinger cég építette. Az épület praktikus szempontokból a Duna balpartján, az ötödik kerületben, a Révész-utcában épült, a lipótvárosi gazométer közvetlen közelében, teljesen berlini mintára, vasbetonból. Ennél az épít­kezésnél kényes építészeti kérdéseket kellett megol­dania a palota készítőinek. A raktár közvetlenül a .Duna mellett fekszik s az alapozásnál ez a körülmény különös gondot igényelt- Ezt a súlyos feladatot a Fodor és Reisinger cég vasbetonosztálya a legna­gyobb sikerrel oldotta meg. Szakköröket bizonyára érdekelni fogja az a körülmény, hogy biztos talajra e helyen csak 8.5—9 méternyi mélységben akadtak az építők. A Duna medrének közvetlen közelében ké­szült ilyen mély alapépitkezés horribilis költségei könnyen elképzelhetők. A nehézségeket a cég úgy oldotta meg, hogy az egész palota egy sokkal maga­sabban fekvő négyzetcentiméterenként 1.2 hordképes telken emelkedik. Az óriási alapnyomást vasbeton- lemezek és nagykiterjedésü vasbetonrudak fogják fel. A kazánház vasszerkezéttel kombinált vasbetonból' készült, rendkívül impozáns építkezés. A nagy villa­mossági csarnokot Diesel-motorok és transzformáto­rok részére, valamint a szénvizsgáló épületet Mar. galií Andor építészmérnöki cég készítette el kifogás­talanul. A villamossági mű egymagában 15 méter magas és 800 négyzetméter kiterjedésű hatalmas csarnok. A nedves- és száraztisztitó helyiségei két­ségtelenül szintén a telep legimpozánsabb épületei közé tartoznak. Az első 67 méter hosszú és 27 méter széles, magassága 18 méter. Az épület egyik felét a gépterem foglalja el. Ennek fehér-kék fayence- falburkolata; mozaiklemez padozata rendkívül tet­szetős/ Az architektonikus szempontból is ■ kiváló épület másik részében vannak a só_, desztilláló-, kompresszor- és szivattyú-kamrák. A gázgyár rendeltetésének megfelelően készültek a íiitőszerkezetek is. Egészen különös a tartályok és víztornyok fűtőberendezése. Az ötven méter magas épületekben, négy emeleten, tiz tartály van elhelyez­ve. A íiitőszerkezetek elkészítésénél különös tekintet­tel kellett lenni arra, hogy a személyzetnek ne kell­jen az ellenőrzés céljából mindannyiszor a szűk csigalépcsőn felkuszni a magasba s ezért a telep a földszinten készült és innen indulnak ki az elosztó- vezetékek az egyes csoportok felé, ahol a rezervoá- rókát hét atmoszféra nyomású fütőgyíirtik táplálják. A fiitőszerkezet a magas gőznyomás ellenére is a külső hőmérsékletnek megfelelően szabályozható a központból, egy reudkvül ügyesen szerkesztett ké. szülék, egy tiizszelep kinyitása, illetőleg bezárása által. Ezzel a íiitőgyürii egy részének vagy az egész fűtőkészüléknek a működése szabályozható. A táv- thermométerszerkezet szintén a fütés ellenőrzésére szolgál. Az egyes helyeken alkalmazott villamos hő­mérők állásának magassága a központban leolvas­ható, anélkül, hogy a személyzetnek ezért fel kellene másznia a toronyba. A gépészeket csengőkészülékek figyelmeztetik, ha a fiitőszerkezet nem működik sza­bályosan. Ezt a különleges szerkezetet a gázgyár valamennyi épülete számára Rokonéi Hugó mér­nök, íiitőszerkezetgyáros cég tervezte és építette. Ugyanez a cég nyerte el a közelmúltban az uj köz­ségi villamossági központ fűtő-, vízvezetéki és csa­tornázási munkálatait. Az egész telep berendezése azt a hatást kelti, hogy építésénél minden modern és praktikus segítő­eszközt felhasználtak s tökéleteset akartak alkotni. Az egyes épületek rendkívül csinosak, a homlokzatok husszinü, szárazon szorított fedőlapokkal vannak borítva. Mindenütt a lehető legnagyobb tisztaság volt a főszempont s igen jól hat hogy úgy a belső munkatermekben, mint a gép_ és kazánházakban fehér és színes fayencelapok borítják a falakat. A szép, egyforma homlokzatburkolatokat, a sikerült, ízléses fayencetéglákkal együtt a Pesti kőszénbánya és téglagyár társulat (Dräsche) állította elő. A vállalat, mely ezúttal is igen szépen dolgozott, mindenképpen azon igyekszik, hogy az épitőtechnika terén előfor­duló minden kivánalmaknak a legjobban megfelelhes­sen. Különösen téglagyártmányai, fayence és porcel- lánkészitményei, pyrogranit és egyéb homlokzatdisz. árui kitűnőek és célszerűek. Az uj gázgyárban elsősorban azok az épületek tűnnek fel, amelyek Eternií.palával (Hatschek szaba­dalma) vannak fedve. Ezek a tetők, eltekintve külső' csinosságuktól, számos előnnyel bírnak, amennyiben nagy ellentállási képességükön kiviil tüzbiztosak is. Emellett még az az előnyük is megvan az Eternit, tetőknek, hogy rendkívül könnyűek. Ezek a körül­mények, azokkal a kiváló egyéb tulajdonságokkal együtt, amelyek ezt a kiváló gyártmányt egyetlen évtized alatt az egész világon megkedveltették, bírták rá az intéző köröket, hogy az uj gázgyár legtöbb épületét Eternit-palával fedették be. A munkálatokat a Hatschek Lajos Eternit-Müvek budapesti központ­ja végezte. A gyártelep, mely másfél millió négyzetméter területen fekszik, egy önálló város, melyet széles utcák szelnek. Eddig öt kilométer a hossza azoknak az utcáknak, amelyeket a gyártelep területén ki kel­lett építeni, hogy a hatalmas forgalom lebonyolítható legyen. Ezeknek az utcáknak az elkészítéséhez a legkiilömbözőbb kövező-anyagokra volt szükség. A terület, amelyet kiköveztek, negyvenezer négyszög­méter. Mindezeket a munkálatokat az Ámon Antal és fia ut_ és csatornaépítő cég végezte kiválóan. A székesfőváros tanácsa az 1. kér. Kutvölgyi-ut mentén, a Szent János-kórház tőszomszédságában építendő kórházi elmebetegosztály épülete követke­ző munkái és szállításai végrehajtásának vállalatba adására versenytárgyalást hirdet és pedig: 1. az üveges munkára, 2. a szobafestő munkára, 3. a pad­lóburkolati munkára, 4. a falburkolati munkára, to­vábbá az uj Szent János-kórház körletében fekvő kazánház átalakítási munkáinál szükséges: 5. padló­R burkolati munkákra. Az ajánlatok az előbbi öt té­tel alatt fölsorolt munkanemek mindegyikére kiilön- külön teendők. Az 1913. évi november 17_én (hétfőn) délelőtt 11 óráig Kráky János tanácsnok, vagy he­lyettese kezéhez (IV-, Központi városház, III. eme­let 355. ajtószám alatt) kell benyújtani. A felsorolt egyes munkák uán a kövekező bánatpénz teendő le: 1. az üveges munka után 900 K, 2. a szobafestő mun­ka után 1100 K, 3. és 5. a padlóburkolati munka után 4200 K, és 4. a falburkolat munka után 3200 K. * A székesfőváros tanácsa a köztisztasági és sze­métfeldolgozó üzemi altiszti és munkás-személyzet részére -az 1914. évben, esetleg a következő két év­ben is szükséges nyári vászon-ruhanemiiek szállítá­sára versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatok novem­ber 24-én d. e. H: óráig Rényi Dezső tanácsnoknál (Központi városház, II. em. 251.) nyújtandók be. QRfIMMOFON és gnilOD-lnti óriási választékban. Készpénz- fizetés ellenében gyári áron és mintepy 15°/o árfeleme­léssel csekély havi részletfizetésre 11 Eredeti „Angyal“ védjegyű gramofonok lerakat* ELEK ésTÁRSA RT. BUDAPEST, lyodák: V. Bálvány-utoa 18. Ussiet: VX Andrásay-ut 1. Legnjabb kimerítő gramo­fon és lemez jegyzék ingyen éa bérmentve. KÖTVÉNYEK a legelőnyösebbek élet-, tűz-, baleset-, szavatossági-, betö­réses lopás elleni, üveg-, jég és állata BIZTOSÍTÁSOKNÁL. Felvilá ositásokkal prospektusokkal és díjajánlattal szívesen szolgál a HUNG ÁRIA Általános BIZTOSÍTÓ Részvénytársaság igazgatóága: Budapest, VI., Károly-körut 3. sz és a társaság képviselőségei az ország minden részében Telefon 153-98, 2-ii, 2-12. Kartellen kivül Összes biztonsági alapok . 21.000.000 korona. Részvénytőke ...................... 6,000.000 korona gn M m éb szAjpadlu neiktu, arany ■■■■Bll fl MT lildak éa koronákat a leg* n WhJI jobb amerikai módszer a*«­■ rim kéazlt GROSSMANN SIMON szerb kir udvari iogász, a párisi fogorvosi aka­démia kiállításán arany érdemkereszttel kitüntetve Budapest, VII., Erzsébet-körut 50., L (lu3C 1 figyelem a nevemre,képmásomra és az 60. UYdu i házszámra, nehogy a szomszédomban levő megtévesztés végett nevétki nem iró logorvoshox kerüljön. Renden!, szakorvos: Dr. Káli H. P. Specialis arany-és porcellántömé- sek, foghúzás órzóstalenitva. Mérsékelt árak. Részletfizetésre is Telefon 86—50. Kiadja, a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat. Merkantil nyomda, Havas és Lehner. Német-utca 27. AMERICAN SHOE COMPANY LTD. Dorottya-utcai áruházát a Magyar Általános Hitelbank palotájába V., Dorottya-utca 5m7. sz. alá helyezte át. OCCASIO! Az eddigi helyiségben (V. Her., Wurm-utca sarkán) igazi ameriKai modell és forgalomból Hivont Kitűnő minőségű cipőK rövid ideig mélyen leszállított áron árusit- tatnaK!

Next

/
Thumbnails
Contents