Fővárosi Hírlap, 1913 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-06 / 32. szám

Budapest, 1913. augusztus 6. '; sfmm&nxi ni&rar> lakás áll üresen, ami már magában véve is nagy lakáshiányt jelent, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy ugyancsak a sta­tisztikai kimutatások szerint az év első felében körülbelül 4—5000 házasság köt­tetett a fővárosunkban. axaméteres zsarolás Föriauina a város ellen Az az elkeseredett harc, amely az auto- taxi-vállalatok és a bérkocsisok között folyt, olyan állomáshoz jutott végre, ahonnan a harcoló felek közös sínpáron vonulhatnak to­vább. Az autötaxi-koncesszió tulajdonosok és a bérkocsisok a taxaméter-vállalatok elleni küzdelemben találkoztak. Két esztendővel ezelőtt, amikor a főváros és a rendőrség végre rájött arra, hogy a bérkocsisok szemérmetlenségét valamelyes módon korlátozni illik, Budapesten is meg­honosították a taxamétert. lefi szerződésünk feltételei értelmében, tovább ren­delkezhetik. Teljes tisztelettel Magyar Taxaméter Részvénytársaság Jónás Rell Freyék tehát nem elégednek meg a fővá­ros garanciájával, nem akarnak várni, ha­nem azzal hálálják meg a főváros jóakara­tát, hogy késleltetik az autotaxi-ügv végle­ges lebonyolítását. Freyék szemérmetlenül rátámadnak a bérkocsisokra, akik viszont - nagyon természetesen — a fővárosra há­rítják át a bérleti viszonyból folyó kötele­zettséget. A helyzet az, hogy a város garan­ciát vállalt Freyékkal szemben a bérkocsi­sokért s ha a békés megegyezés nem lehet­séges, úgy el lehetünk készülve arra, hogy a legközelebbi jövőben kb. 150 per zudul a fővárosra. Mindez pedig csak azért, mert a városnak van szive, a város nem kíméli -a pénzt, ha arról van szó, hogy kapzsi pénzes­zsákokat kielégítsen vele. A városnak leg­alább is ötvenezer koronájába lesz ez az épületes dolog, ha nem lép fel kellő erély- lyel Freyék ellen. Rögtön két vállalat is alakult a brilliáns- nak Ígérkező üzletre: a Hazai taxaméter rt. (Schreyerék aapitása) és a Magyar Taxa­méter rt. Az utóbbinak a tulajdonosai Frey és Jónás tőzsdebizományosok. A konkur­ensek csakhamar k.artellbe léptek és egye­sült erővel kieszközölték, hogv a bérkocsik­nak taxaméterekkel való ellátását és a taxa­méterek kezelését monopolizálják. A fővá­ros elkövette azt a könnyelműséget, hogy átengedte az üzletet Freyéknek, sőt egyene­sen pressziót gyakorolt a bérkocsisokra és kényszeriteíte ezeket a monopólium respek­tálására. Annyira, hogv obligót vállalt a bér­kocsisok tartozásáért, a taxaméter-vállalko­zókkal szemben. Mikor pedig az autotaxik jöttek, ismét a város volt a Protektor, a vá­ros rákény szeri tette a Mártát és a Benzet a a kartellben álló vállalatok taxamétereinek a beszerzésére és használatára. A Mártának1 ebből tekintélyes kára is származott, mert egy sokkal praktikusabb svéd szabadalom­nak a birtokában volt s most, hogv a fővá­ros ráparancsolt, .kénytelen volt hatezer ko­rona pönálét fizetni. Neuschlosz Kornél a város pénzén kéjutazik Bárczy István polgármester nemrégiben szigorú rendeletet intézett az elnöki ügy­osztály vezetőjéhez, azzail az utasítással, hogy a jövőben tanulmányútra küldött tiszt­viselőket hathatósan ellenőrizzék, a tanul­mányút eredményéről záros határidőn belül részletes beszámolót követeljenek. A polgármesteri szigornak az a ba ja, hogv megállt a félutnál. Mert nem azok a súlyos esetek, amikor egv zegénv, és törekvő tiszt­viselő alkalmat szerez arra, hogv tudását, tapasztalatait kiszélesítse. Sokkal pikánsab- bak azok a kiküldetések, amelyekre egyál­talában nincsen szükség s amelyekkel, ha bizottsági tagokat tisztelnek meg. ugv ez a kegy nyilván nem esik más beszámítás alá, minthogy a nagytekintetü tanács benerolen- tiac captatió-t akar gyakorolni. A város jószviiségéért most dúsan fizet­nek a taxaméteres vállalatok. Amikor nyil­vánosságra kerültek az autotaxik forgalom- bahozatalának a feltételei, a taxaméter vál­lalatok nyomban óvást emeltek a megoldás ellen s kijelentették, hogy nem engednek szerzett jogaikból, nem tűrik, hogv a fővá­ros beváltson százegynehánv rendszámot s ez áltál felszabadítson ugyanannyi kjiuzso- rázható bérkocsist. A város tudatában volt anyagi felelősségének, sejtette, hogv Freyék nem fogják sajnálni a fáradságot és ha más­képpen nem megy, hát pör utján fogják ér­vényesíteni a jogaikat. Épen ezért ugv ol­dották meg egvelőre a problémát, hogv a megváltás összegéből, háromezer koroná­ból, 250 koronát visszatartottak addigra, a mig a taxaméteresek állítólagos igényei ki­elégítést nem nyernek. Erre azután az követ­kezett, hogv a türelmetlen taxaméter-uzso­rások úgyszólván megzsarolni akarták Iá kenyerüktől amugv is megfosztott bérkocsi­sokat. A Magyar Taxaméter rt., amelynek a szemérmetlensége, kapzsisága, nem ismer határt, a következő levelet intézte a bérko­csisokhoz: Tiszteli uram! Ön velünk 1911. évi szeptember hó 20_án egy drb. tulajdonunkat képező viteldijjelző-készülékre 6 (hat) évi időtartamra bérleti szerződést kötött. Miután ön szerződésellenesen a bérleti viszonyt beszüntette, tehát a bérleti viszonyt megszegte, ha­tározottan kijelentjük, hogy mi a bérleti szerződést s az abból eredő jogunkat a hátralékos bérleti idő tartamára tovább is fen tartjuk. A-viteldij jelző-ké­szülék műhelyünkben rendelkezésére áll s a zal bér­Hetekkel ezelőtt megírtuk, hogy a tanács Reiner Ede dr. és Tischer József bizottsági tagokat külföldi tanulmányútra küldte a Sáros-fürdő építési költségeinek terhére. Hírünkhöz akkor semmiféle kommentárt nem fűztünk, mert bár a kiküldetésnek sem­miféle célját, hasznát nem tudtuk (éppen elég pénz fekszik már a fürdőben), de a szó­ban forgó két bizottsági tag a fürdöpölitika népszerűsége körül olvan érdemeket szer­zett, amelyeket mi is respektálunk. Most aztán kiderült, hogv híradásunk (amelyről hivatalosan egyáltalán nem közöltek sem­mit), hézagos volt. Kiküldték ugyanis Neu- schloss Kornél bizottsági tagot is, e lap ol­vasóinak régi jó.ismerősét, az állatkerti ven­déglő építési affér sokat emlegetett hősét. Hát erre a kiküldetésre igazán nem volt szükség. Ha Neuschoss mesternek a külföldi levegő jót tesz, fizesse ő a költségeket s ne fogadjon el ő, a dúsgazdag polgár, rongyos ezer koronát, ettől a koldus várostól. A tanujlmányut ismételjük egészen meddő dolog, nevetséges jogcím. A Sáros-fürdőnek nem kell már több külföldi minta, jó lesz, ha simán megússza a város az eddigi tervek, költségeit. A legnagvobbfokű könnyelműség a város részéről, hogv akkor, amikor ugv áll a város szénája, hogv nemsokára a tisztvi­selőket sem tudják kifizetni, luxus-utazások céljaira ezer koronát dob ki Neuschloss Kor­nél jóindulatáért. Erről a tanulmánvutról nemcsak NéuscMoss Kornélnak kell beszá­molnia, hanem a tanácsnak is. il főváros vállalkozói H agyuállalhozók helyett büntetik a kisiparost A budapesti vállalkozók követték a város­házán látott rendszert és a munkálatok elvég­zésével késedelmeskedtek, nem tartották be a kitűzött határidőt, s ezáltal az épitésvezetőket a legnagyobb zavarba hozták. A vállalkozóknak ez a súlyos mulasztása nem uj dolog senki előtt sem. És minden kisebb recenzus nélkül vette tudomásul a közönség, hogy a tanács a kegyelmi kérvények elutasi- Jásával három szerződéses vállalkzónak kisza­bott büntetését helybenhagyta. A városi gazdálkodás ellenőrzői kielégiilt örömmel látták a tanács megátalkodott konok- ságát, melyet a három vállalkozóval szemben tanúsított. E mellett azonban fölébredhet min­denkiben teljes joggal az a kérdés, hogy miért most, a 240 milliós Programm lebonyolításának a végén ilyen kőszívű a tanács. Miért csak most és miért nem a legelső sza­bálytalanságnál kezdte megrendszabáh/ozni |a vállalkozókat a tanács. A közel hamadfélszáz millió elköltése közben mennyi kár származ­hatott ebből a közre nézve. Mert a mostani Íté­lettel csak példát akartak statuálni a város­házán. Eddig 12 esetben hozott a főváros taná­csa ilyen büntető ítéletet; kilenc elitéltnek meg­kegyelmeztek, most azonban háromnál kérlel­hetetlenek voltak. Pénzbüntetést szenvedtek a határozat foly­tán : Seenger Béla, császári és királyi kő­faragó mester, aki a Hernád-utcában épült ele­mi iskola lépcső munkáinál késedelmeskedett. Csepreghy János, asztalos, aki az Üllői- ut 109 számú városi bérház asztalos munkáit készítette el jóval későbben. Kondor Rezső, aki a Hungária-köruton épült városi bérház lakatos-munkáit végezte el jóval későbben, mint kellett volna. A vállalkozók büntetését a város az előre deponált kötbérekből vonja le. Seenger Béla 500 korona, Csepreghy János 1000 korona és Kondor Rezső 500 korona pénzbüntetést kapott. A főváros épitési ügyosztálya a jövőben fo­kozott szigorral szándékozik a késlekedő vál­lalkozók ellen eljárni, akik miatt az építésveze­tők kénytelenek az egész építkezést megállí­tani. Az épitési ügyosztály kijelentése szerint mindsürübben ismétlődik az az eset. hogy a vállalkozóktól el kell venni a munkát, mert képtelenek azt megcsinálni. A főváros szigora úgy nyilvánul meg, hogy a munkákat a kése- delmeskedő iparos költségére csináltatják meg cs a többletet a kötbérből levonják. ^■■VIBaBBBBIBlflaBBBflBIBBflBBflRBfllBIBBBflBBBBOlüIBBaaa- Családi mulatóhely! -----­Legjobb mulatság koszt zene 20 fillér CASINO DE PARIS Nyári helyiség, Hermina-ut 63. szám. / Telefon Az Angol-Park közvetlen közelében. < 116—84. Bejárat az Angol-Parkból is. a -----------­A teljesen uj augusztusi műsor. Egészen uj sláger számok. 2lndersee-Sisters az úgynevezett hollandi pacsirták, énekjele- netükb’n Edith de Oaston francia énekesnő. 5. Romsgitis angol ének- és tánc-csoport. Ray and Trixie Ellwood amerikai ének­és tánckettős. n TAPIANII *> a világhírű ■ I ■ hangplianomén Soltl-duo nemzetközi tánckettös. Mile La Ventura legújabb fény- jelenet. Továbbá a többi elsőrendű ének- és táncszám. Előadás kezdete pont fél 11 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents