Fővárosi Hírlap, 1913 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1913-07-02 / 27. szám

6 Budapest, 1913. julius 2. helyettesfőnökké pedig Sebestyén Jenőt nevezte ki, mig a Baross-téri fiókpénztár főnökévé Gyenes ren­deltetett ki. Az Ungaro—Croata hajózási szolgálata. A Magyar-Horvát tengeri gőzhajózási r.-t. Albánia és J Görögországba irányuló körülbelül egy éve létesített kéthetenkénti gőzhajószolgálata nemsokára javítva lesz. Intézkedett a társaság, hogy a kéthetenkénti Fiume—Pakras-i vonal, hetenként közlekedő járattá alakíttassák át Fiúméból minden kedden d. e. 11 óra­kor való indulással. Ezenkívül már a közeli napokban uj gőzhajószolgálatot fog létesíteni Gravosa és Valona között hetenként két járattal. A társaság folytatja to­vábbá a kéthetenkénti Fiume—Obotti-i szolgálatot (a Sciutarival való érintkezés érdekében) és ugyanazon hajóval Obottiból San Giovanni di Meduába is telje­sít járatokat, hol csatlakozás tartatik fenn az előbb említett két vonallal. Az ilyenképpen újra szervezett hajószolgálat Abánia és Görögországgal már julius hó elsejével lép életbe. A leirt szolgálatok teljesítésére a Kupa és Villám gőzösök vannak kijelölve, mely utóbbi már az idei őszszel az Angolországban épülő­iéiben levő 1000 tonnás „Sparta“ gőzössel lesz felcse­rélve. A társaság a viteldijakat érintő általános ér­dekkel is számot tartva a menetdijakat a lehető leg­olcsóbbra szabta meg: igy pl. Fiúméból Patrasig az ut első osztályon 79 koronába, oda-vissza 90 K; Fiú­méból Durazóig 45 K, oda-vissza 72 K; Fiúméból Va- lonáig 60 korona, oda-vissza 96 korona. A hajókon gondoskodva van az utasok teljes kényelméről. Pat- rasból úgy az érkezésnél, valamint az indulásnál csat­lakozás található a Pireus és Athénbe induló és onnan érkező vonatokkal. Felvilágosítással szolgál a menet­rend-, utas- és áruszállítási feltételekről a társaság igazgatósága Fiúméban, továbbá tudakozódni lehet a magyar királyi államvasutak központi menetjegy iro- dájban Budapesten, (IV., Vigadó-tér 1. sz.) és ennek összes magyarországi fiókjainál. VÁLLALKOZÁS Béláruk. A székesfőváros tanácsa julius 5-én d. e. 11 órakor árlejtést tart a községi élelmiszerárusitó üzemében az 1913 augusztus 1-től kezdődőleg egy évben szükséges mintegy 1.650,000 méter marha-, sertés- és juhbél és 15,000 marhavakbél, valamint a községi lóhusiizem- ben szükséges mintegy 1.530,000 méter marha-, ser­tés- és 30,000 drb juhvakbél szállítására. Ajánlatok Folkusházy Lajos tanácsnok kezéhez (Központi vá­rosháza, 1. emelet 211) nyújtandók be. Kazánház kibővítés. Budapest székesfőváros tanácsa az I. kér. Kutvöl- gyi-ut mentén, a Szent János-kórház területén levő ka­zánház kibővítése és átalakítása alkalmából szükséges kazánházi berendezésekre és az azokkal összefüggő munkálatok válailatba adására nyilvános írásbeli ver- senytrgyalsát hirdet és pedig: I. Az uj kazánokra, túl­hevítőkre, láncrostélyokra, azok elektromotoros hajtá­sára. kazánbefalazásokra, gőzcsővezetékekre, tápveze­tékekre, kifuvató vezetékekre, tápszivattyukra, szivó- vezetékekre és viztartányokra, valamint a régi kazá­nok láncrostélytiizeléssel és túlhevítővel való ellátásá­ra, átfalazásra, gőz- és egyéb csővezetékek csatlako­zására, szivattyúk áthelyezésére, régi gépek leszere­lésére és vízvezeték becsatolására. II. Szénszállitó és saláki emelő berendezésre. III. Kémény és füstcsatorna építésére. Aláirt ajánlatot pecséttel lezárt boríték alatt 1913. évi julius 10-én (csütörtökön) d. e. 10 óráig Krátky János tanácsnok, vagy helyettese kezéhez (Központi városház, III. emelet 351. ajtószám alatt) kell benyújtani, vagy oly időben postára adni, hogy az ajánlat a jelzett határidőig a tanácsi XIII. (építkezési) ügyosztályba beérkezzék. Az elől felsorolt egyes mun­kák után és pedig: az 1-ső tételre 14,000 K, a II-ik té­telre 1000 K és a Ill-ik tételre 1.700 korona bánatpénz teendő le: Hófuvarozás. A székesfőváros köztisztasági hivatala részére az 1913-^1914. téli évszakban szükséges hófuvarozó foga­tok biztosítására a székesfőváros tanácsa nyilvános Írásbeli versenytárgyalást fog tartani. A tanács fel­hívja tehát mindazokat, akik ezen szükséglet kielégí­tésére vállalkozni akarnak, hogy a vállalati feltételek­ben körülirt bánatpénz letételét igazoló nyugtatvány- nyal felszerelt Írásbeli ajánlatokat 1913 junius 9. nap­jának délelőtti 10 órájáig Rényi Dezső tanácsnok nak vagy helyettesének kezéhez (Központi városház, II. 251.) a tanács V. ügyosztályába nyújtsák be. A be­adott ajánlatok az ugyanakkor e helyütt megtartandó versenytrgyalás során fognak felbontatni. Gellért-fürdő. A Gellért-fürdő berendezési munkálataira nézve a következő ajánlatokat fogadták el: Asztalos-munka: Madary Gábor 155,635 K; Mázoló-munka: Zimmer­mann és Lovász 38,798 K; Lakatos-munka: Pick Ede utóda 52,260 K. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat. Merkantil nyomda, Havas és Lehner. Német-utca 27. ÜIIIIIIIIIIIIIIIIIIII1IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIBBRÍI9* CASINO DE PARIS nyári kerthelyisége VI., Hermina-ut 63. sz. Az Angol-Park mellett. A teljesen uj júniusi műsor ! Szezonsláger! GUST1 EDLER eredeti műsorával! Zaretzky csoport orosz énekes és tánccsoport. Salis és Polets francia tánckettős. Theresas humoros bűvész. Trio Romanos klasszikus táncosnők Révész Kató előadó mű­vésznő. »Les Malaguitas« spanyol táncok. Lawson and O'Dell angol ének és tánckettős. Chonchitas Satanella spanyol cigánytáncok. „NAGY BALLET“ 40 közremű­ködővel. — Kezdete fél 11 órakor. — Villamos és tár­saskocsi közlekedés minden irányban. Budapest-Pécs! Csodaszép uálaszték! Maradandó értékű kiváló szép a jándéktárgyak! Brilliáns gyűrűk gyönyörű kövekkel és elsőrendű kidolgozásban Boutonok legszebb kivitelben Arany és ezüst cigarettatárcák drágakövekkel és tűzzománccá eredeti gyári árakban SCHÖNWALD IMRE főüzletében Budapest, Deák Ferenc-utca 21. sz. Árjegyzék ingyen és bérmentve. Törzstelep: Pécs. M, Kir, Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság Hajóhirándulás üisegrádra és az ülduiára­A Budapesten időző vidékiek a legkellemesebben tölt­hetik el idejüket, ha egy hajókirándulás tesznek a gyönyörű fekvésű, történelmi emlékekben bővelkedő, Budapesttől alig néhány órányira fekvő Visegrádra, A hegyormon fenségesen pihenő várromokról, hol vala­mikor Mátyás király, Nagy Lajos és az Anjouk ide­jében nagyszerű élet folyt, elragadó látvány nyílik a Dunára, a Börzsöny hegyláncolatra s a környékbeli szebbnél-szebb villasorokra. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rész­vénytársaság személyhajói e vonalon a nyári hóna­pokban naponkint többször közlekednek s a pesti ol­dalon az Fötvös-téri kikötőből, a budai oldalon a Pálffi- téri kikötőből indulnak. Menetdij: Budapestről Visegrádra és vissza (menet­térti jegy) az I. osztályban 2 korona. Európa legnagyszerűbb, legfenségesebb vízi útját is­merjük meg, ha az Aldunán, a Kazán-szoroson, a Vaskapun végighajózunk. A Duna közepéből kimeredő sziklák, a történelmi nevezetességű várromok, a zu- hatagsorozatQk, barlangok, stb., stb. felejthetetlen ké­pet nyújtanak a hajóutasnak. A Magyar Királyi Fo­lyni- és Tengerhjózási Részvénytársaság modern kényelemmel berendezett szalongőzöse e vonalon Zimgny Belgrádból, illetve Báziásról Orsóvá felé minden vasárnap, kedd és pénteken, Orsováról Bá- ziús. illetve Belgrad Zimony felé minden hétfőn, csütörtökön és szombaton közlekedik. Zimonyig, Bá- ziásig. vagy Orsováig előtte való napon vasúttal tör­ténik az utazás. — A Zimonyból lefelé, vagy Orso­váról fölfelé menő utasok a megelőző éjszakát a hajón tölthetik. A gőzösökön előzetesen is lefoglalható külön kabinok állanak rendelkezésre. Menetrendkönyvecskék, továbbá „A Duna" cimii hajózási kalauz a Magyar Királyi Folyam- és Ten­gerhajózási Részvénytársaság igazgatóságától díj­mentesen kapható. il MÁI! nyári menetrendje (Folytatás és vége) A dévénytó— sTomfa—mászti vonalon egy uj vonatpán helyeztetik forgalomba, csatlakozással Dévóny.tón MalaczkáJ felé és Wien felől. A vácz—ipolysági vonalon Diósjenö—Ipolyság között egy uj vonatpár helyeztetik forgalomba, csatlakozással Diós-' jenön Vácz és Romhány felé. ill. felöl. Az előző években Vácz- Ipolyság között vasár- és ünnepnapokon május 1-töl szeptem-l bér 30-ig közlekedett idényvonat ugyanarra az időtartamra is-‘ mét forgalomba helyeztetik. * A diósjenö—romhányi vonalon, csatlakozással Diósje- nön Vác és Ipolyság felé, ill. felöl egy uj vonatpár helyezte-j tik forgalomba. A párkány-nána—garamberzencei vonalon Párkány-', nánától Léváig egy uj délutáni vouat helyeztetik forgalomba,: csatlakozással Párkány-nánán Budapest és Wien felöl. ' Az Érsekújvár—néinetprónai vonalon Nyitra—Nagytapol-; cs;iny között az összes személy szállító vonatok menetsebességei j (felemeltetik. Nagybélictől—Nagytapolcsányig az előző években 3 jközlskedett személyszállító tehervonat ismét forgalomba he­lyeztetik., A budapes- nyugati pályaudvar—orsova—vercioroval vonalon a keleti expressvonat a Budapestre Orsova felöl reg­gel 6 óra 30 perc helyett mar reggel 6 óra 10 perckor fog ér­kezni. Budapestről Orsova felé pedig éjjel 11 óra 30 perc he­lyett, éjjel 11 óra 45 perckor fog indulni. A Ceglédről Buda­pestre reggel 5 óra 35 perckor érkező vonat csak Veeséstől, a Ceglédről Budapestre jelenleg reggel 6 órakor érkező vonat csak Monortól, a Budapestre' Ceglédre este 6 óra 10 perckor induló vonat csak Veesésig. a Budapestről Ceglédre jelenleg !este 6 óra 35 perckor induló vonat pedig csak Monorig fog közlekedni. A Szolnokról Budapestre jelenleg reggel G óra 20 perckor érkező vonat némileg korábbra fektetve, Monoron, Üllőn és Vecsésen nem fog megállani: a Budapestről Szolnok­ra jelenleg este 6 óra 45 perckor induló vonat 10 perccel ko­rábbra fektetve Vecsésen, Üllőn és Monoron megállás nélkül fog áthaladni. Veeséstől Budapestig egy uj helyi vonat he­lyeztetik forgalomba, érkezik Budapestre este 8 óra 05 perc­kor. Budapest—Cegléd között és Szeged—Kiskunfélegyháza .között az előző években közlekedett vonatok a nyári mene‘- rend tartamára ismét forgalomba helyeztetnek. A Temesvárról ,Karán.sebesre jelenleg reggel 5 óra 40 perckor induló és Ka- iránsebesröl Temesvárra jelenleg este 9 óra 16 perckor érkező vonatok Vercdorováig, illetve ^erziorovátél fognak közlekedni, (ahol csatlakozást nyernek a román vasutak uj gyorsvonatai­hoz Bukarest felé. ill. felöl. A Szegedről d. u. 2 óra 11 perckor induló személyszállító tebervonat forgalma Kiskunfélegyházá­itól—Kecskemétig kiterjesztetik. Ka.ránsebestöl—Lúgosig egy !uj vouat helyeztetik forgalomba, indul Karánsebesröl éjjel io óra 30 perckor. . ^ A temesvár—báziási vonalon egy uj személy vonatpár helyeztetik forgalomba, érkezik Temesvárra d. e. 9 óra 10 perckor, indul Temesvárról este 6 óra 24 perckor. Az uj vonat­pár Temesvárit csatlakozást nyer Budapest felé, ill. felőli A temesvár—buziásfürdöi vonalon junius l-tcl szeptem­ber 30-ig a Temesvárra este 6 óra 50 perckor érkező vonat he­lyett az oda este 9 óra 15 perckor érkező vonat fog közle- keclai. v A temesvár—módosi vonalon Temesvárról Módosra je-| lenleg d. u. 3 óra 10 perckor induló vonat már d. u. 2 óra 19 perkor fog indulni. Az arad—temesvári vonalon egy uj vonatpár helyezte­tik forgalomba, csatlakozással Aradon az onnan reggel 6 óra 23 perckor Budapestre induló, illetve az oda Budapestről este 10 óra 09 perckor érkező gyorsvonathoz. A Temesvárról Arad felé jelenleg reggel 6 órakor induló vonat megszüntettetik, helyette egy uj vonat helyezhetik forgalomba, mely Temes­várról d. u. 5 óra 06 perekor fog indulni. A széphely—lieblingi vonalon egy uj reggeli motoros vonatpár helyeztetik forgalomba., csatlakozással Széphelyen a báziás—temesvári uj személyvonathoz. A versec—kevevárai vonalon a Keveváráról jelenleg reggel 4 óra 28 perckor induló vonat 70 perccel korábban fek­tettetik. hogy Yersecen a báziás—temesvári uj személyvonat csatlakozását elérje. A Petréröl jelenleg este 8 óra 21 perc­kor Versecre induló vonat a délelőtti órákra helyeztetik, indu­lása Petréröl d. e. 8 órakor lesz. A petre—pancsovai vonalon a Pancsováról jelenleg reg­gel 4 óra 54 perckor induló vonat 70 perccel korábbra fektet­tetek, hogy Petrén, az előbbi pont szerint szintén korábbra fektetett vonat csatlakozását elérje. A Pancsováról jelenleg este 6 óra 40 perckor induló személyszállító tehervonat meg­szüntettetik, heij^ette egy uj reggeli személyvonat' helyeztetik forgalomba, mely Pancsováról reggel 6 óra 38 perckor indulva Petrán csatlakozást nyer Versec és Temesvár felé. A Cegléd—szolnoki vonalon. A Szolnokról Ceglédre d. ti. 5 óra 09 perckor induló személyszállító tehervonat megszűn- tettetik. _ \ | «•. A kiskunfélegyháza—orosházai vonalon a múlt évek­ben anájus 15-től szeptember 15-ig Orosháza és Gyopárosi für­dő, illetve Gádoros között közlekedett idényvonatok ismét for­galomba helyeztetnek. A zsombolya—nagybecskerekl vonalon Torontálszé­csánytól Zsombolyáig egy uj vonat helyeztetik forgalomba, indul Torontálszécsányról d. e. 8 óra 05 perckor. A Torontál- szécsányról d. e. 8 óra 21 perckor Módosra induló vonat meg­szüntettetik. A Zsombolyáról Nagybecskerek felé jelenleg d. u. 3 óra 04 perckor induló vonat 47 perccel korábbra fektettetik. A nagybecskerek—pancsovai vonalon Nagybecskerek— bégapart—Antalfalva között egy uj vonatpár helyeztetik for­galomba, érkezik Antálfalvára reggel 6 óra 27 perckor, indul Antalfalváról d. u. 2 óra 38 perckor, csatlakozással Antalfal- ván Pancsova felé, illetve felöl. A Nagybecskerekröl Panosova felé jelenleg este 7 óra 27 peckor induló vonat 1 óra 47 perc­cel korábbra fektettetik. A torontálszécsány—verseci vonalon a Torontálszé­csíusyról Versec.ig jelenleg csak csütörtökön és vasárnap köz­lekedő vonat naponta fog közlekedni, Versecről Torontálszó- csányra egy uj vonat helyeztetik forgalomba, indul Versecről d. e. 9 óra 18 perckor. A budapest keleti pályaudvar—belgrádi vonalon a ke­leti expressvonat Budapestre Belgrád felöl reggel 6 óra 25 perc helyett már. reggel G óra 10 perckor fog érkezni, Buda­pestről Belgrád felé pedig éjjel 11 óra 20 perc helyett csak éj­jel 11 óra 30 perckor fog indulni, belgrádi érkezése és indulá­sa nem változik. A Budapestről Zimony felé jelenleg esie 10 óra 10 perckor induló személyvonat Budapestről 1 óra 5 perc­cel későbben indulva, Szabadkára éjjel 3 óra 58 perc helyett 4 óra 01 perckor fog érkezni. Szabadkától Zimonyig a menet­rend a mai marad. A Szabadka felöl Budapestre jelenleg d. u. 1 óra 40 perekor érkező gyorsvonat Budapestre már d. u. 1 óra 30 perckor fog érkezni, a vonatnál a soroksári megállás metr szünteti étik. A szeged-rókusi—Szabadka—ujdombovári vonalon egy uj gyorsvonatpár helyeztetik forgalomba I. és II. oszt. kocsik­kal csatlakozással Ujdombovártt. Fiume felől, illetve felé, Szeged-Rókuson pedig az uj gyorsvonatpár Nagyvárad, Ko­lozsvár felé. illetve felöl. A Báttaszékröl Ujdombovárra d. e, 9 óra 52 perckor érkező és az Ujdombovárról Báttaszékre este 6 óra 30 perckor induló vonat megszüntettetik. helyettük e vonalrészen két uj vonatpár helyeztetik forgalomba, indul Uj- dombovárról d. u. 6 óra 20 perckor, érkezik Ujdombovárra éj­jel 11 óra 02 perckor, az uj vonatpár Báttaszéken csatlakozást talál Szabadka felé. illetve felöl. A szeged-rókusi—zentai vonalon a Szegod-Rókusról je­lenleg d. u. 2 óra 26 perckor induló vonat mint'gy 90 perccel korábban fektettetik. miá.líal Zentán csatlaké'..ásí nyer Sza­badka és Óbécse, valamint Újvidék felé. A Szabadka—óbecsei vonalon a Zentárói Óbec-flére je­lenleg d. u. 4 óra 40 perckor induló vonat 50 perccel korábbra fektettetik, miáltal Óbecsón - csatlakozást nyer Újvidék és Ti­tel felé. Az óbecse—újvidéki vonalon az Óbecséröl Újvidékre jelenleg d. u. 3 óra 45 perckor induló vonat mintegy 90 perc­cel későbbre fektettetik, miáltal Óbecsén csatlakozást., nyer Szeged és Szadabka felöl. A vaskapu—tileli vonalon a Vaskapuról jelenleg d. a. 5 óra 55 perckor induló vonat az előző pontokban jelzett mó­dosításokkal kapcsolatosan mintegy 90 perccel későbbre fek- tetfetik és menete gyorsittatik, Titelre este 7 óra 54 perc he­lyett, este 8 óra 58 perckor fog érkezni. 'f A zombor—ujgombosi vonalon Zombor—Apatin közt egy uj vonatpár helyeztetik forgalomba, indul Zomborból reg­gel 4 óra ?7 perckor, érkezik Zomborba reggel 7 óra 45- perckor. ................

Next

/
Thumbnails
Contents