Fővárosi Hírlap, 1912 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1912-11-06 / 7. szám

1912 november 6. 99 3 Anegyedik kerületben a Sasoknak álellen- zeke támadt. Az igazi ellenfél ezúttal sem veszi fel a harcot. Az ötödik kerület Sándor Pál-pártja a ke­rület békéjének az érdekében paktumot kötött a Lipótvárosi Társaskörrel, amelynek tagjai leg­nagyobb részben a volt kerületi függetlensegi pártnak a hívei. A paktum a fiatal klubnak két mandátumot hoz. A hatodik kerületben a Török-partot nem illik komolyan venni, a függetlenségiek szervez­kedéséről pedig még semmi biztos adat nincsen. A demokraták kardcsapás nélkül viszik győze­lemre a Kaszinóval egyetértésben megállapítandó listát. A h e t e d i k kerületben Ehrhchek, anyolca- d i k b a n Hüvösék a helyzet feltétlen urai. Ezek­ben a kerületekben addig dörögtek az „átkos klikkrendszer“ ellen, amig szerencsésen sikerült az egész polgárságot a „klikkek“ táborába te­relni. , A kilencedik és tizedik kerületben nem lesz könnyű dolga az egyesült Helvey—Spnn- ger-pártnak. A fiigetlenségiek az elkesei edés elszántságával harcolnak és nincs kizárva, hogy egy-két emberüket sikerül behozniok. Ball ági Aladárnak és Hock Jánosnak mindeneseti e helyük van a törvényhatósági bizottságban. Az igazoló választmány. hétfőn délután Kunz Jenő dr. elnöklésével ülést tartott. Előadó Csupor József di. fő­jegyző volt. Az előadó bejelentette, hogy a leg­több adót fizetők 1912. évi névjegyzéke elleni felszólalásokra hozott határozatok ellen húsz felebbezést adtak be, amelyek közül tizenkettő­nek helyt adtak. Ilyen körülmények között ti­zenkét új virilistát vettek fel a névjegyzékbe, akik közül Steinhardt Antal, Hecht Ernő dr., Elek Bernát, Rosenberg Sándor dr. és Geren- day Béla a törvényhatósági bizottság tagjai. A felvétel folytán tizenkét virilistát törülni kel­lett. A törültek közül Petri Ottó, Pfeiffer István és Garai Samu bizottsági tagok, akiknek man­dátuma azonban most amúgy is lejárt volna. Az 1909. évi virilist póttagok közül,Abafy Gyula és Déri Izidor meghaltak, Tiller Samu pedig le­mondott. Az igazoló választmány ehhez képest véglegesen megállapította a virilisták névjegy­zékét. Az előadó főjegyző jelentést tett ezután a községi választók számáról. E szerint az I. ke­rületben 3302, a II. kerületben 2095, a III. kerü­letben 2361, a IV. kerületben 2355, az V. kerü­letben 4614, a VI. kerületben 8331, a VII. kerü­letben 9838, a VIII. kerületben 6401, a IX. ke­rületben 3649 és a X. kerületben 2261, vagyis összesen 45207 községi választó van. A három év előtti számhoz képest a választók szaporo­dása 6221. Tudomásul vette a választmány, hogy a küszöbön álló községi választásik al­kalmából százegy szabadon választott rendes és huszonnégy póttag, továbbá száz virilista rendes és huszonegy póttag kerül választás alá. A szabadon választandó rendes és pótta­gok száma kerületenként a következő: az . ke­rületben 10 rendes, 2 póttag; a II. kerületben 10 rendes* 4 póttag; a III. kerületben 10 ren­des, 4 póttag; a IV. kerületben 12 rendes. 2 pót­tag; az V. kerületben 11 rendes, 2 póttag; a VI. kerületben 13 rendes, 1 póttag^ a VII. kerület­ben 12 rendes, 3 póttag; a VIII. kerületben 12 rendes, 3 póttag és a IX—X. kerületben 11 ren­des és 3 póttag. A kerületi választmányi tagsági helyek közül betöltésre kerül: az I. kerületben ,15 a II.-ban 12, a III.-ban 8, a lV.-ben 6. az V- ben 7, a VI.-ban 14, a Vll.-ben 13, a VIII.-ban lí. a IX.-ben 10. a X.-ben 13. A választmány ezután megalakította az. egyes kerületek szavazatszedő küldöttségeit és kijelölte a választások helyeit. Az I. kerületben a választás színhelye a Krisztina-téri elemi is­kola. A szavazatszedő küldöttség elnöke Szi­geti János, helyettes elnöke Báthory Károly, rendes tagjai Sztankovics Ferenc dr., Arnold Róbert, póttagjai Gabrielll Oszkár és Miillner János. A virilistákra esett szavazatok összeol­vasására Báthory Károlyt, Gamauf Gézát, He­gedűs Lajost, Telkes Ernőt és Willinger Feren­cet küldötték ki. A II. kerületben a választás színhelye a szallag-utcai elemi is­kola. A szavazatszedő küldöttség elnöke Wei- n e k József dr., helyettes elnöke Lumann Jó­zsef. rendes tagjai Ott Lajos, Kanyó Sándor, póttagjai Szalay Győző és Pichler Károly. A virilistákra esett szavazatok öszeolvasására Jenes Vilmost, Reinl Józsefet, Kunczer Gyulát és Simon Ferencet küldötték ki. A III■ kerületben z elöljáróság épületében lesz a választás. A sza­vazatszedő küldöttség elnöke Z b o r a y Gyula, helyettese Pollitzer Zoltán dr., rendes tagjai Ruh Géza, Siber Ferenc, póttagjai Frey István és Gattein Henrik. A virilistákra leadott szava­zatokat összeolvassák: Bretner Károly* Grösz- tenberger István, Ruh Géza, Szilágyi Károly és Szolnoky László. A IV. kerületben a választás színhelye az elöljáróság épülete. A szavazatszedö küldöttség elnöke F r i v a 1 d- szky S. dr., helyettese Eulenberg Salamon dr., rendes tagjai Nigrinyi György dr. és Girardi József, póttagjai Gálos Kálmán és Melkó Ber­talan. A vrilistákra leadott szavazatok össze­olvasol Krammer Károly, Steinhardt Anti, Ke­lemen Lajos dr., Neumann Árpád dr. és Girardi József. Az V. kerületben _ | a választás a Szemeremtcai elemi iskola épüle­tében lesz. A szavazatszedő küldöttség elnöke B ródy Sam udr., helyettese Beimel Sándor, rendes tagjai Oláh Dezső dr., Kriszháhfir Leó, póttagjai Novák Nándor di\ és Drucker Géza. A virilistákra leadott szavazatokat összeolvas­sák: Strasser Imre dr.. Silberberg Károly, Brust Dávid, Basch Gyula és Holitscher Szigfrid dr. A VI- kerületben a választás színhelye az elöljárósági épület. Két szavazatszedő küldöttség fog működni. Az elsőnek elnöke Pető Sándor dr., helyettese Pusztai Károly, rendes tagjai Wilheim Adolf dr., Forster Jenő, póttagjai Szűcs Ernő dr. és Griindl Károly. A második küldöttség elnöke Rózsavölgyi Manó dr., helyettese Biró Hermann, rendes tagjai Vielwenig Lajos, Schön Ignác, póttagjai Politzer Gusztáv dr. és Bérezi i D. Sándor. A virilistákra leadott szavazatok összeolvasására Perl Samu dr.-t. Róna Márkot, Rigócz Kálmán dr.-t, Várkonyi Kálmánt és We­ber Jakabot küldötték ki. A VII. kerületben a választás színhelye a nyár-utcai elemi iskola épülete. Két szavazatszedö küldöttség lesz. Az elsőnek elnöke L á d Károly, heiyettese Popper Mór, rendes tagjai Gerlei Lajos, Ziegler Géza, póttagjai Breitner Lipót és Krausz Ferenc dr. A másodiknak elnöke Berger Rezső dr., he­lyettese Salgó József dr., rendes tagjai Schwarz Jenő, Polgár Károly, póttagjai Frisch Ignác és Tóásó Pál. A virilistákra leadott szavazatokat összeolvassák Elek Bernát, Nessi Gyula, Hudetz János, Horner Samu és Petanovics József. ) A VIII. kerületben a választás színhelye az erdélyi-utcai elemi is­kola épülete. Két küldöttség lesz. Az elsőnek elnöke Kiss József dr., helyettese Rosenberg Sándor dr., rendes tagjai Farkas Gyula, Szabó József, póttagjai Földes Árpád dr. é^ Guttmann ; Ignác. A második küldöttség elnöke S i m o n o- i vies Béla, helyettese Groszmann Miksa, ren- | des tagjai Laborcz Béla, Kelemen Adolf, pót­tagjai Aczél Samu és Morbitzer Nándor. A vi­rilistákra leadott szavaztokat összeolvassák Si- monovics Béla, Weinszeisz Lajos, Hűvös Iván, Lengyel Endre dr. és Hajdú Marcel dr. A IX—X. kerületben a választást a Bakáts-téri elemi iskola épületé­ben tartják meg. A IX. kerületi szavazatszedő küldöttség elnöke Hecht Ernő dr.. helyettese Kleinsisel Jakab dr., rendes tagjai Faller Jenő, Schred János, póttagjai Köncs Géza» és Schnei­der Róbert. A X. kerületi szavazatszedő kül­döttség elnöke Horváth A. János, helyettese Sajó János, rendes tagjai Gratz Dániel, Székely Simon dr., pótagjai Autner János és Szenes Simon. A virilistákra leadott szavazatok össze­olvasására Hecht Ernő dr.-t, Kleineisel Jakab dr.-t, Lőwy Lajos dr.-t, Schneider Béla dr.-t, Springer Ferenc dr.-t és Horváth A. Jánost kül­dötték ki. A választmány végül elhatározta, hogy e hó­nap 10-én újból ülést tart a választás határ­idejének megállapítására. FŐVÁROSI HÍRLAP előfizetési árai: egész évre • • • • 16 K fél évre ............. 8 K Ki adóhivatal: VI., Kiss János-utca 4. szám. I lllllllHIBIIBIIIBIHIIIIIIIlllllllllllllllllllliiiii A DUNA PARTJA. BÉRLÖK ÉS BÉREK. A szerdai közgyűlés első tárgyát, a dunai rakodópartok 1913. évi béreinek megállapítá­sát, levették a napirendről. A pénzügyi bizott­ság tudvalevőleg úgy határozott, hogy alapos vizsgálat tárgyává teszi, vájjon a jelenlegi partbérletért fizetett összegek megfelelők-e s részletes kimutatást kért a közgazdasági ügyosztálytól. Úgy tudjuk, hogy az ügyosz­tály ennek az utasításnak haladéktalanul ele­get tett s Vita Emil tanácsnok a legköze­lebbi pénzügyi bizottsági ülésen beszámol a munka eredményéről. A bizottság tagjai kö­zött az a felfogás lép előtérbe, hogy a part­bérletet már ebből az alkalomból vegye ala­pos revízió alá a főváros s igyekezzék ezt a tételt az eddiginél magasabb összegre fel­emelni. A 3078 méter hosszú rakodópartot főként három hajósvállalat bérli a fővárostól: a Cs. Kir- Szab Dunagőzhajózási rt., a bajor Dél­német Gőzhajózó Társaság és a Magyar Fo­lyam- és Tengerhajózási rt. A D. (1. T. a bal­parton 762 métert bérel, azonkívül a Boráros- téri kikötő részére 27 métert, összesen tehát 789 métert és fizet érte 41,686.60 koronát. A jobbparton a társaság 416 métert, a Lágy­mányosi kikötő részére 66 métert, összesen 482 métert bérel és fizet érte 12.910 koronát. Vagyis, végeredményben 1271 méter bérletért 54,506.60 koronát fizet a D. G. T. A Délnémet Gőzhajózó Társaság száz métert bérel a Ru- dolf-rakparton 3800 koronáért, a M. F. T. R. pedig 930 métert 35.340 koronáért. Érdekes, hogy amikor a főváros a Duna partját kiépítette, felajánlotta a I). G. T.-nak az egész rakodópart örökbérletét azzal a fel­tétellel, hogy a társaság az építés költségei­hez négy millió koronával hozzájárul. Mind­össze egv aranyat tartozott volna érte fizetni a D. G. T. a tulajdonjog elismerésének a fejé­ben. Akkor a teherárúforgalom még nagyon csekély volt s a konkurrencia is jóval kisebb, úgy hogy a D. G. T. vonakodott az ajánlatot elfogadni. Most aztán drágán kell megfizetnie ezt a vonakodását. MOZGÓKÉP-PALOTA Bejárai: Vili., József-körut 31. szám. Telefon 120 — 40. Hugo Viktor ciklus!! IV. és utolsó sorozat. B NYOMORULTAK Irány-regény. ÍV. rész (Marius). Irta : Hugo Viktor. Legújabb hírek a balkáni harctérről. A folytatólagos előadások hétköznap d. u. 5 órakor, vasárnap és ünnepnap d. u. 4 órakor kezdődnek. ° Q Trieszti Maipar R.-T. Triesztben [I ajánlja közismert kitűnő készítményeit mindennemű f zsákokban • a legjutányosabb árak mellett. • Felvilágositásokkal szolgál a magyarországi fi képviselőség g Nobel Sándor, Budapest n VI., Aradi-utca 31. Telefon 161—07. J oo

Next

/
Thumbnails
Contents