Fővárosi Hírlap, 1912 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1912-10-30 / 6. szám
/. évfolyam. Budapest, 1912. október hó 30-án. 6. szám. ELŐFIZETÉSI AnJIK: Egész évre ......................76 K Fé lévre............................ SK Egy es számolt kaphatók a kiadóhivatalban. Várospolitikai és közgazdasági hetilap Felelős szerkesztő ; Dacsó Emil. T&rsszerkesztői dr. Szilágyi Hugó Megjelenik minden szerdán, esetleg hetenklnt többször is. Szerkesztőség és kiadóhivatalt VJ., Kis János-utca 4. szám. Tizenkét független, adófizető polgára Budapestnek bűnösnek mondotta ki a polgármester személyében kicsúcsosodó rendszert abban, hogy üzleti alapra fektette ennek a városnak szerteágazó kormányzatát s hogy ott, ahol a magánérdek a közérdekkel összeütközött, a megbélyegzett rendszer állandó tartalékcsapattal segítette a magánérdeket. Hiába adták ki a városházán a parolát: az esküdtek igazmondása lutrijáték, az esküdtszék intézménye lejárta magát, — a védekezés nem fogja megváltoztatni a közvélemény felfogását, az esküdtszék súlyos Ítéletének értékelését. Mert a közvélemény helyesen sejti, hogy ha rágalmaknak bizonyultak volna a vádak, akkor az esküdtszéket kitünően bevált intézménynek dicsőítették volna a harsonások és akkor a Bárczy- rezsim erkölcsi tőkét kovácsolt volna magának a csúnyán végződött pörből. Nem, uraim, ezt az ítéletet azok, akiknek szól, rosszhiszemű kibúvókkal, szabad polgárok szabad véleményének a lekicsinylésével sohasem fogják megváltoztatni. Mert ha azt vallják az elitéltek, hogy a forma szerinti vádlott perrendszerűen nem is bizonyított, ez által maguk ismerik el a felmentő Ítélet fokozott jelentőségét: ime, a főváros népének bizonyítékok sem kellenek már, a köztudatba ment át a bűnös rendszerről alkotott vélemény, a köztudatnak pedig nincsen szüksége tanukra és okiratokra! Mi, akik a közvélemény lesújtó kritikájának az irányításából büszke öntudattal vállaljuk a bennünket illető részt, a tárgyilagos megállapításnak a határait most sem fogjuk átlépni és magunk hirdetjük: a rendszert bélyegezték meg az esküdtek, nem pedig en- | nek a rendszernek emberi gyarlóságoktól ! szaturált fejeit. Kezdettől fogva az volt a meggyőződésünk, hogy Bárczy István időnek előtte került a polgármesteri székbe. Ez a város most éli még csak a kamaszkorát, a városvezetési politikának inkább reálisnak kell lennie, mint nagystílűnek. Túltengő zsenialitásra nem vagyunk még berendezkedve, j Piccadilly-szerű üzletek és árkádszerű terü- letcsonkitások iránt még nincs meg a kellő ! fogékonyságunk, még szűk a látókörünk ... j Értjük Bárczy Istvánt, hogy kellemetlenül ; érzi magát kétségtelen talentumának, óriási j munkabírásának a Prokrusztesz-ágyában. De higyje el nékünk, hogy ennek a városnak a lakossága ma még jobban lelkesedik olcsó élelmiszerekért, jó lakásért, tűrhető világítási j és közlekedési \ iszonyokért, mint azért, ; hogy „Budapest arculata“ új színt kapjon ... Panaszkodnak a szolgák és altisztek: nyolc évi szolgálat után 63—64 korona havi fizetéssel jutalmazza munkájukat a gavallér főváros. Ez is hozzátartozik a mi cifra nyomorúságunkhoz. Külföldiek fogadására, reprezentációs költségekre százezreket költünk évente. Van külön szociálpolitikai ügyosztályunk, a mely özönével ontja a városboldogitó javaslatokat. A legutolsó dalárdától, a legkisebb vallásbeli szektától sohasem tagadunk meg semmit, ellenben a szolgákat és altiszteket, a város mostoháit, kényszerítjük arra, hogy napi két koronából eltartsák önmagukat és családjaikat, táplálkozzanak, ruházkodjnak, ha betegek, gyógyszert és orvost fizessenek, gyermekeiket felneveljék. Erre találjon külföldi példát a szociálpolitikai ügyosztály! . . . A múzeumot, a fővárosi relikviák szerény gyűjteményét, ki akarják ugratni eddigi bőréből. Hirtelen felfedezték, hogy a Stefánia-űti majolika- pavillon, amelyben a múzeum eddig honolt, „sehogy sem felel me.-', céljának“. Ugyanakkor egy éles szempár azt a megfigyelést tette, hogy az Andrássy-úton van egy palota, amely viszont nagyon is megfelel céljának. A cél pedig nem egyéb, mint az, hogy a főváros, amely tudvalevőleg úszik a pénzben, csekély 35,000 korona évi bért fizessen „az új hajlékért“, holott mindeddig legalább ezen az egyetlen címen nem fizettünk semmit sem. Nehogy pedig azt higyje valaki, hogy a főváros nem gondol a jövőre, jó előre beharangozzák, hogy „egyébként a fővárosnak az a terve, hogy később örök áron megveszi az épületet“. A Piccadillynél azt mondták, sok a telke a fővárosnak, építse be őket a magáncsoport. Most viszont úgy szól a nóta, hogy kevés a helyünk, kénytelenek vagyunk másoktól vásárolni házat és telket. Hol itt az igazság? És mi itt az igazság? A Piccadilly nevű panamát utolérte az ős magyar átok: a rút visszavonás. A kisajátítási albizottság műszaki tagjai szerencsésen kiugratták a nyulat a bokorból. Kisült, amit az első pillanattól fogva hirdettünk: Szápáryéknak nem a szolid szállodai üzlet kellett, hanem minden rizikó nélkül jó néhány milliócskát szerettek volna a fővárostól kipiccadillyzni. Mihelyt arról volt szó, hogy az ajándékozási jogügyletből egyszerű telekbérleti jogügylet váljon, a grófi ügynök menten bemondta az unalmast és ezáltal súlyosan kompromittálta mindazokat, akik hivatali állásuknak egész súlyával, népszerűségüknek és tekintélyüknek utolsó morzsáival igyekeztek Stevers úrnak és társainak szolgálatot tenni. Döntő bizonyítéka a visz- szavonás annak, hogy a sajtónak az a számbelileg kisebb része, amelyhez való tartozandóságunkat büszkén valljuk, 3—4 millió koronát mentett meg a fővárosnak a közvagyonból. Piccadillyék egyelőre pihennek a babérjaikon, mi azonban résen leszünk s ha igaz, hogy a leányzó nem halt meg, csak alszik, Philippinél ismét találkozunk vele! (1 lakásínség enyhítése. II. A városházán most uralkodó rendszer ál- ! szocializmusa, mely a cél kitűzésében nem a 1 szemfényvesztő célt keresi, hanem csupán a cégért tűzi ki, melynek hangzatos frázisával egész sereg éhes szájat lehet kielégíteni, két utón kereste a lakásínség enyhítését. Bérházakat, kislakásokat és egy népszállót építtetett- Ezekről az építkezésekről, melyekbe eddig közel 30 millió fővárosi pénzt öltek belé, már a felületes.szemlélő is láthatja, hogy milyen sáfárkodással létesültek. Ha pedig közelről is szemügyre vesszük a kivitel módozatait, a költségvetés, az építkezéssel összefüggő szállítás és a hiteltullépés kulisszatitkát, akkor nyilvánvalóvá lesz előttünk, hogy mit jelent az, amikor Bárczy István dr. pol- I gármester a fővárosi lakásínséget enyhíteni akarja. Fejtegetésünknek aktualitást ad, hogy éppen most lett készen két új bérháza a fővárosnak. A késedelmesen épített, száradni nem hagyott, kívül cifra, belül slendrián épületek újból azt igazolják, hogy a főváros kedves és jól bevezetett házi vállalkozói megint megmutatták, hogy méltók a Városháza európai látóköréhez: a legrosszabbat a legdrágábban Hferálták. Csak meg kell erre nézve kérdezni a városi lakásoknak azokat a lakóit, akik nem újságírók, vagy pedig külön protekciót j nem élveznek. Azok elmondják, hogy a fővá- ! ros mivel sem tudja olcsóbban adni a lakásait, mint a lehurrogott házbéruzsorások- A i naivabb lelkek erre ezt mondhatnák: Jól van, í ha a főváros uzsoráskodik, ez ugyan nem ! szép és akkor nincs értelme az egész lakás- ! akciónak, de legalább a város kasszájába tekintélyes jövedelem jut a lakóktól kisajtolt összegekből . . . A valóság azonban a fönti tájékozatlan föltevéssel szemben az, hogy a fővárosnak nincs tiszta haszna a méltánytalan házbérsróf mellett sem, mert ami haszna lenne, azt a vállalkozó urak vágták zsebre — tiz esztendőre előre. Ha ezeknek a fővárosi házaknak a mérlegét nézzük, a szociálpolitika jelszavával űzött visszaélés vetkőzik mezítelenre előttünk. Bárczy István gondolatvilágát és a polgár- mester valódi énjét tevő ösztönöket tárja föl előttünk, ha megtudjuk, hogy (1910. óta és az idei munkákat is beleértve) épült eddig .23 emeletes bérház, 2177 lakással és 14,118.495 korona költséggel. Ezeknek a házaknak kezelésére, jókarban tartására és ec^yéb évi kiadására 177.000 koronát vett föl az építés költségelőirányzata, vagyis alig 1.2 százalékot. Ezzel szemben a bérjövedelmet 976.153 koronára tolták, vagyis a tiszta jövedelmet a nagylakásos bérházakból 799-153 koronára (5.6%) becsülte az optimista számvetés. Tizennyolc csoportban földszintes kislaká- sos telepet is építtetett a főváros 2871 lakással és 12,137.634 korona költséggel. A kislakások évi kezelésére és fentartására még kevesebbet, 131-000 koronát, vagyis az építési költség egy százalékát vették föl a város urai. így sikerült aztán kimutatniok, hogy 675.340
